magyar férfikézilabda-válogatott

címke rss

Az univerzális Naggyal éremesélyes lehet a kéziválogatott

Sport2012.06.06, 16:47

Szakmai szempontok alapján óriási erősítés Nagy László visszatérése a férfikézilabda-válogatottba: a védekezésben és támadásban egyaránt világklasszis jobbátlövő több gól pluszt jelenthet minden mérkőzésen. Vetési Iván MKSZ-elnök szerint meghatározó volt, ahogy társai fogadták, most már Mocsai Lajos szövetségi kapitánynak lesz nehéz dolga a keret szűkítésekor.

Nagy László: Akár katari válogatott is lehettem volna

Sport2012.06.05, 14:44

Nem pénzkérdés számára a válogatott, ahová azért tért vissza, mert veszprémi játékosként ez kézenfekvő - jelentette ki Nagy László a Nemzeti Sportnak adott interjújában. Nagy azt mondta, a katari vagy a spanyol válogatottban is játszhatott volna.

Most ettől lett hazafi a barátunk? - Laurencz úgy érzi, Nagy három éve hülyít két országot

Sport2012.06.04, 22:22

Laurencz László mesteredző továbbra is tartja véleményét, és úgy véli, morális csőd, ha Nagy László visszatér a válogatottba. Szerinte nem ér annyit az egész ügy, hogy egy egységes, értékes csapat tagjai meghasonuljanak és szembe kerüljenek egymással.

Hétfőn véget ér Nagy László önkéntes száműzetése

Sport2012.06.04, 15:03

Nagy László hároméves önkéntes száműzetése hétfőn véget ér, a Barcelona átlövője hétfőn délután csatlakozik a magyar férfikézilabda-válogatotthoz.

A nap sportképe: Mocsai és Nagy boldogsága

Archívum2012.06.04, 17:16

Három év önkéntes száműzetés után visszatért a kézilabda-válogatotthoz Nagy László, aki már széles mosollyal pózolt Mocsai Lajos szövetségi kapitány társaságában a Thália Színházban.

Mocsai örömmel várja vissza Nagy Lászlót a válogatottba

Sport2012.06.04, 19:31

Tudja, hogy ügye megosztotta a közvéleményt, de biztos abban, hogy társai pozitívan fogadják majd Nagy Lászlót, a magyar férfikézilabda-válogatottba három év után visszatérő jobbátlövőt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány állítja, a játékos a világ egyik legjobbja, és ha szeretne a magyar válogatottban játszani, akkor örömmel várja.

Az Európa-bajnok ellen kezd az olimpián a férfikézi-válogatott

Sport2012.06.02, 00:07

A magyar válogatott az Európa-bajnok Dánia ellen kezd, majd sorrendben a Koreai Köztársaság, Horvátország, Spanyolország és Szerbia ellen lép pályára a londoni olimpia férfikézilabda-tornájának csoportkörében.

A beugró kapusedző se tudott segíteni a Mocsai-csapaton

Sport2012.06.02, 20:03

Háromgólos vereséget szenvedett a norvégok elleni világbajnoki selejtezőre egyelőre tartalékosan készülő magyar férfikézilabda-válogatott a szlovén csapattól szombaton barátságos mérkőzésen Balatonfüreden.

Nagy spanyol bajnokként csatlakozhat a kéziválogatotthoz

Sport2012.06.02, 19:54

Megnyerte a spanyol bajnokság utolsó mérkőzését a Barcelona férfikézilabda-csapata, így aranyérmet szerzett a 2011-12-es idényben. A Torrevieja elleni tízgólos sikerből Nagy László három találattal vette ki részét, meg nem erősített hírek szerint akár már hétfőn csatlakozhat a magyar válogatotthoz.

Meglepte a spanyol kézielnököt Nagy László pálfordulása

Archívum2012.06.01, 12:52

Nagy László döntése, hogy mégsem játszik a spanyol válogatottban szomorúságot és meglepetést okozott, nyilatkozta az EFA hírügynökségnek Juan de Dios Román, a Spanyol Kézilabda Szövetség elnöke.

Nagy László fantomját távol tartják a kézisek

Sport2012.06.01, 17:45

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint nem befolyásolhatják olyan vélemények a magyar kézilabda jövőjét, mint a volt női sikerkapitány Laurencz Lászlóé, aki morális csődnek tartaná, ha Nagy László visszatérne a válogatottba. Mocsai úgy véli, egy nagyon nehéz döntést kell hamarosan meghozni, az eredmény azonban mindennél fontosabb.

Most már Nagy Lászlónak kell magyarázkodnia

Sport2012.05.31, 17:53

Az olimpiai döntőbe jutás lenne pályafutása csúcsa, nyilatkozta az EFE spanyol hírügynökségnek Valero Rivera, a spanyol férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki elárulta, valóban tárgyalt Nagy László esetleges szerepléséről. Most azonban boldog, hogy csak olyan játékosokra számíthat, akik kivívták a kvalifikációt.

Nagy László nem játszik a spanyol válogatottban az olimpián

Sport2012.05.29, 17:26

Ő kérte ugyan a honosítását, a megadott határidőig mégsem jelezte, hogy felvenné a spanyol állampolgárságot, így egy kérdés már eldőlt: Nagy László spanyol színekben biztosan nem kézilabdázik a londoni olimpián.

Laurencz: Morális csőd, ha Nagy László magyar válogatott lesz

Archívum2012.05.15, 09:50

Laurencz László kézilabda mesteredző szerint morális csőd lenne, ha Nagy László ismét szerepelhetne a magyar válogatottban, és ha magyar színekben pályára lép a londoni olimpián, akkor egyetlen mérkőzést sem fog megnézni.

Követhetetlen, mit akar Nagy László

Archívum2012.05.02, 10:48

Nagy László, a Barcelona kézilabdázója ugyan megkapta a spanyol állampolgárságot, ám amennyiben ezt el is fogadja, le kell mondani a magyarról. A világ legjobb átlövője eközben állítólag Veszprémbe igazolna, míg a Twitteren előbb azt írta, hogy maradna Barcelonában, később azonban törölte a bejegyzést. 

Megcsillant a remény Nagy László visszatérésére

Sport2012.04.26, 16:02

Az öt év után távozó Mocsai Lajos helyett várhatóan spanyol edző érkezik az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatához. Az [origo] úgy értesült, a 41 éves Mariano Ortega Martinez lehet a befutó, akivel nemcsak spanyol játékosok, de akár Nagy László is érkezhet. A világklasszis jobbátlövő magyarországi szerződése pedig megoldhatja az évek óta húzódó válogatottság kérdését is.

Négygólos előnyről kapott ki a tartalékos kéziválogatott

Sport2012.04.08, 20:34

Ötven percig vezetett, végül vereséggel búcsúzott a már biztos olimpiai résztvevő magyar férfikézilabda-válogatott a göteborgi selejtezőtornától, miután 26-23-as vereséget szenvedett a házigazda svédektől.

Kialakult az olimpia férfikézi-mezőnye

Sport2012.04.09, 10:39

A magyar férfikézilabda-válogatott a harmadik kalapba került a londoni olimpia csoportbeosztásának sorsolását illetően azzal, hogy vasárnap második helyen végzett a göteborgi selejtezőcsoportban.

Kijutott az olimpiára a magyar férfikézi-válogatott

Sport2012.04.08, 10:01

Kijutott a londoni olimpiára a magyar férfikézilabda-válogatott, miután a göteborgi selejtezőtorna szombati játéknapján a svédek legyőzték a macedónokat.

A kézielnök nem becsülné le a brazilokat

Archívum2012.04.07, 11:50

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint a férfi válogatott szombati ellenfele, Brazília kellemetlen ellenfél, mivel nincsenek szem előtt a játékosai.

Saját magának tette nehézzé a brazilok elleni meccset a kéziválogatott

Sport2012.04.07, 18:13

A magyar férfikézilabda-válogatott második meccsét is megnyerte a svédországi olimpiai selejtezőn, miután 29-27-re verte Brazíliát. A magyra csapat ugyan szinte végig vezetett, de a fontos pillanatokban sokat hibázott, így nem tudta végleg leszakítani magáról a lelkesen játszó riválist.

Nagyon rossz a brazilok ellen játszani - az ellenfelet dicsérték a férfi kézisek

Sport2012.04.07, 17:02

A magyar férfikézilabda-válogatott játékosai a brazilokat, a brazil kapitány a magyar csapatot dicsérte az olimpiai selejtező után, amelyet 29-27-re nyert meg Mocsai Lajos csapata.

Mindenre elszánt ellenfelet kell megtörnie a kéziválogatottnak

Sport2012.04.06, 09:22

Valószínűleg az első, komoly küldetéstudattal készülő macedónok elleni meccs lesz a vízválasztó az olimpiai részvételért harcoló magyar férfikézilabda-válogatottnak, hiszen ha nem sikerül legyőzni az Eb-gólkirállyal felálló ellenfelet, akkor a csoportfavorit svédek ellen lesz szükség bravúrra a pénteken kezdődő selejtezőben. A bojkottált 1984-es játékokat leszámítva még nem volt arra példa, hogy magyar kézilabdázók nélkül rendezzenek olimpiai tornát, vasárnapig kiderül, sikerül-e folytatni a sorozatot.

Óriásit lépett az olimpia felé a férfikézi-válogatott

Sport2012.04.06, 19:20

Nagy csatában, mínusz háromról felállva 28-26-os győzelmet aratott Macedónia ellen a magyar férfikézilabda-válogatott a göteborgi olimpiai selejtező első napján, így nagy lépést tett a londoni szereplés felé. A csoport másik találkozóján Svédország Brazília ellen játszik majd. A torna első két helyezettje jut ki az olimpiára.

A magyar kézilabda jövője lesz a tét a hétvégén

Sport2012.04.04, 10:21

Szombat vagy vasárnap estére eldől, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott ott lehet-e a londoni játékokon. Ahogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány az elutazás előtt fogalmazott: a göteborgi tornán a sportág jövője is a tét.

Nagy Kornél maradt ki Mocsai keretéből

Archívum2012.04.03, 18:49

Mocsai Lajos szövetségi kapitány döntése értelmében Nagy Kornél, a francia Dunkerque játékosa marad ki a péntektől vasárnapig sorra kerülő olimpiai selejtezőtornán szereplő magyar férfikézilabda-válogatott keretéből.

Bokatörés miatt kulcsemberét vesztette el az olimpiai selejtező előtt álló kéziválogatott

Sport2012.03.31, 13:47

Súlyos sérülést szenvedett szombaton, a Gyöngyös elleni edzőmeccsen Ilyés Ferenc, az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott csapatkapitánya.

Miklerrel nem tudtak mit kezdeni az algériaiak

Sport2012.03.29, 20:04

A remekül védekező magyar férfikézilabda-válogatott 29-18-ra legyőzte Algériát a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő csapatok gyöngyösi mérkőzésén.

Elmarad a kéziválogatott Chile elleni edzőmeccse

Archívum2012.03.21, 16:03

Elmarad a magyar férfikézilabda-válogatott Chile ellen március 31-re tervezett felkészülési mérkőzése.

Algéria és Chile ellen készül az olimpiai selejtezőre a férfikézi-válogatott

Archívum2012.03.20, 11:34

Két felkészülési mérkőzést vív a magyar férfikézilabda-válogatott az áprilisi, svédországi olimpiai selejtezőtorna előtt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese - amely jövő hétfőn vonul edzőtáborba - március 29-én Gyöngyösön Algéria, március 31-én Miskolcon pedig Chile csapatával találkozik. A két rivális szintén selejtezőre készül.

Harcba szállt a magyar tévénézőkért az MKSZ-elnök

Sport2012.03.11, 15:09

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Vetési Iván nyílt levelet írt az április 6-8-a közötti, svédországi férfi olimpiai selejtező televíziós közvetítési jogait értékesítő társaságnak. Az MKSZ első embere azt szeretné elérni, hogy minél több magyar szurkoló láthassa az összecsapásokat, és jelezte, az lenne a legjobb, ha a közvetítési jog egy országos lefedettségű tévécsatornához kerülne.

Böhn keretet hirdetett, a kéziszövetség elfogadta Mocsai Eb-beszámolóját

Archívum2012.02.22, 18:40

Karl Erik Böhn, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a Németország elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő 28 fős, bő keretét.

Handball-Planet: Császár volt a kézi-Eb második legjobbja

Archívum2012.02.09, 19:34

Tizenhatezren szavaztak a Handball-Planet internet szakportálon a januári, szerbiai kézilabda Európa-bajnokság legjobb játékosára. A győzelmet a macedón Kiril Lazarov hatalmas fölénnyel szerezte meg, a második helyen a Veszprém irányítója, Császár Gábor zárt.

Kedvezett a házigazda a magyar kéziseknek az olimpiai selejtezőn

Sport2012.02.01, 13:37

Az eredeti program szerint sorrendben Macedónia, Svédország és Brazília ellen játszotta volna olimpiai selejtezőit a magyar férfikézilabda-válogatott, ám a szervezők módosítottak a programon. Így a zárómérkőzésen Magyarország-Svédország összecsapásra kerül sor, azaz elméletileg talán már tétje sem lesz az összecsapásnak.

Az egyik legnehezebb vb-selejtezős ellenfelet kapta a kéziválogatott

Sport2012.01.29, 15:20

Norvégia ellen kell kiharcolnia a jövő évi, spanyolországi világbajnoki részvételt a magyar férfikézilabda-válogatottnak, az oda-visszavágóra júniusban kerül sor.

Svédországban kell megküzdeni kéziseinknek az olimpiáért

Sport2012.01.30, 08:33

A házigazda Svédország mellett Macedónia és Brazília lesz a magyar férfikézilabda-válogatott ellenfele az olimpiai kvalifikációs tornán, amelyre április 6-8-án kerül majd sor.

Dánia elképesztő kapusteljesítménnyel nyerte meg a kézi-Eb-t

Sport2012.01.29, 20:49

Az ötvenszázalékos hatákonysággal védő Landin és a kilenc gólig jutó Mikkel Hansen vezérletével Dánia férfikézilabda-válogatottja 21-19-re győzött Szerbia ellen az Európa-bajnokság döntőjében, ezzel kvalifikálta magát a londoni olimpiára.

"A válogatottban egy vagyok a sok közül" - Mocsai Tamás nagy magyar sikerre vágyik

Sport2012.01.29, 20:51

Idősebb, rutinos játékosként már könnyen tudja kezelni azt a furcsa helyzetet Mocsai Tamás, hogy a kézilabda-válogatottnál édesapja, Mocsai Lajos az edzője. A Flensburg jobbátlövője úgy véli, tanulni kell az Európa-bajnokságból, és már lehet készülni az áprilisi olimpiai selejtezőre. Egyelőre nem tudja, a következő szezonban melyik klubban folytatja, számára a magyarországi visszatérés mindig is alternatíva marad.

A védekezéssel van a legtöbb gond a kéziválogatottnál

Archívum2012.01.27, 18:57

A szerbiai Európa-bajnokságot a nyolcadik helyen záró magyar férfikézilabda-válogatott legnagyobb problémájának a védekezést tartja Borsos Attila, a csapat ügyeiért felelős elnökségi tag.

Ötmillió forintot ér az Eb-8. hely a kézicsapatnak

Archívum2012.01.27, 18:53

A magyar férfikézilabda-válogatott összesen 5 millió forint prémiumot kap a szerbiai Európa-bajnokságon elért nyolcadik helyezésért - közölte pénteken a hazai szövetség (MKSZ).

A legszebb magyar gólok a kézi-Eb-ről - videó

Sport2012.01.27, 14:43

Egy szurkoló összeállított egy listát, amelyen a szerbiai kézilabda Európa-bajnokságon született 15 legszebb magyar gól szerepel. A rangsor első helyén Zubai Attila franciáknak dobott gólja végzett, a beállós Krivokapics Milorad gyönyörű passza után talált a kapuba.

Az első kalapból várja a vb-pótselejtezők sorsolását a férfikézi-válogatott

Sport2012.01.27, 14:18

A magyar férfikézilabda-válogatott a legjobbak közé, azaz az első kalapba került a világbajnoki pótselejtező sorsolásán, melyet az Eb helyszínén, Belgrádban tartanak meg vasárnap 13 órától.

Döntetlent ért Császár tizennégy gólja

Sport2012.01.26, 09:42

Nem tudott nyerni, így csak a nyolcadik helyen zárt a magyar kézilabda-válogatott, amely Császár Gábor 14 góljával és a remekül védő Fazekas Nándor vezérletével 24-24-et játszott Horvátországgal a szerbiai Európa-bajnokságon.

Sokkal több volt ebben az Eb-ben - kéziseink elfáradtak a csoportkörben

Sport2012.01.25, 15:21

A magyar férfikézilabda-válogatott éremesélyei elszálltak a Szlovéniától elszenvedett 32-30-as vereséggel, a csapat játékosai csalódottan nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak a mérkőzés után.

A gyenge védekezés miatt szálltak el a kézis éremálmok

Sport2012.01.25, 09:30

A várt győzelem helyett sima vereséget szenvedett a magyar férfikézilabda-válogatott Szlovénia ellen a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjében, így eldőlt, Spanyolország és Horvátország jut be a kontinensviadal legjobb négy csapata közé.

Fazekas Nándor: Senki nem mutogat a másikra

Sport2012.01.23, 15:20

Izland ellen elszenvedte első vereségét az Európa-bajnokságon a magyar férfikézilabda-válogatott, amelynek így is a saját kezében van a sorsa, két győzelemmel még elődöntős lehet. Fazekas Nándor, a válogatott kapusa szerint nem gondolták, hogy ilyen hamar jönni fog a pofon, de éppen jókor jött. Úgy véli, ha összeáll a játék, a magyarok iszonyatosan erősek, és bárkit meg tudnak verni.

Az izlandiak bedarálták a fásult kéziválogatottat az Eb-n

Sport2012.01.22, 23:06

Fárdtan és ötlettelenül játszott a magyar férfikézilabda-válogatott, amely 27-21-re kikapott Izlandtól az Európa-bajnokság első középdöntős meccsén. A magyar válogatottból csak Ilyés Ferenc és Császár Gábor hozta magát, a többiek az átlag alatt teljesítettek. Folyatatás kedden este, amikor 20.10-től Szlovénia lesz a Mocsai-csapat ellenfele.

Iváncsik Tamás: Erősebb leszek, mint valaha

Archívum2012.01.22, 11:19

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint csaknem teljesen elkeltek az Izland elleni Európa-bajnoki középdöntős mérkőzésre Magyarországon árusított belépők, és Budapesten, Szegeden, valamint Veszprémben mintegy 1500 jegyet vásároltak a szurkolók a férfiválogatott vasárnapi, keddi és szerdai, újvidéki találkozóira.

"Magasra tettük a lécet" - legszilajabb csapat ellen folytatja az Eb-t a kéziválogatott

Sport2012.01.21, 17:23

A csoportmérkőzések lezárultával új szakasz kezdődik a kézilabda Európa-bajnokságán. A franciák elleni fantasztikus győzelem másnapján Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, az általa legszilajabbnak tartott Izland ellen is szeretne jó eredményt elérni a középdöntők első fordulójában.

Vasárnap délután, kedden és szerdán késő este játszik a kéziválogatott az Eb-n

Sport2012.01.21, 12:26

A magyar férfikézilabda-válogatott vasárnap 16 óra 10 perckor folytatja szereplését az Európa-bajnokságon. A középdöntő első meccsén Izlanddal találkozik, majd kedden és szerdán az esti találkozót játssza a szlovén és a horvát válogatottal.

Iváncsik Tamást Vadkerti váltja a kéziválogatottban

Sport2012.01.21, 13:02

Vadkerti Attilát szombaton benevezte a szerbiai Európa-bajnokságra Mocsai Lajos, a középdöntőbe jutott magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szegedi balszélső a súlyos térdsérülés miatt már meg is műtött Iváncsik Tamást váltja a keretben.

Itthon is kapható 975 jegy a magyar kézisek vasárnapi Eb-meccsére

Sport2012.01.21, 13:13

A Magyar Kézilabda Szövetség és a szervezők megállapodása értelmében magyar válogatott Izland elleni vasárnapi Eb-középdöntő-mérkőzésére szombaton 13 és 20 óra között Budapesten, Szegeden és Veszprémben is lehetőség nyílik jegyvásárlásra.

Videó: így vertük az olimpiai és világbajnok franciákat a kézi-Eb-n

Archívum2012.01.21, 08:57

A magyar férfikézilabda-válogatott hatalmas meglepetésre legyőzte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Franciaországot az Európa-bajnokságon, így három pontot visz magával a középdöntőbe. A bravúros sikerről készült összefoglaló videó:

Elmondhatatlan, mennyit ér a szurkolók támogatása

Archívum2012.01.21, 13:23

Krivokapics Milorad nem foglalkozik azzal, hogy a szerb szurkolók kifütyülik a kézilabda Európa-bajnokságon, számára elégtétel a szervezők bocsánatkérése, és a magyar drukkerek vállveregetése. A péntek esti szenzációs győzelem után Nikola Karabatic, a vesztes francia válogatott klasszisa azt mondta, Fazekas Nándor ellen nem volt megoldás.

Majdnem elszórakozta hétgólos előnyét a spanyol kézicsapat

Sport2012.01.20, 19:57

Az újvidéki csoportkör utolsó előtti mérkőzésén Spanyolország 30-27-re nyert Oroszország ellen, továbbjutott, és segített, hogy a magyarok az esti, franciák elleni mérkőzés eredményétől függetlenül is már középdöntősnek érezhessék magukat.

Álomjátékkal verte az Eb-címvédőt a kéziválogatott

Sport2012.01.21, 09:00

Csoportmásodikként, de három ponttal a zsebben jutott tovább a középdöntőbe a magyar férfikézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon, miután fantasztikus mérkőzésen, a csodálatosan védő Fazekas Nándor vezérletével 26-23-ra győzött a címvédő - ráadásul olimpiai és világbajnok - franciák ellen.

Mocsai Lajos: Nyugtatót kell bevenni, hogy aludni tudjunk

Sport2012.01.21, 09:18

A magyar férfikézilabda-válogatott fantasztikus csapatmunkával 26-23-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok, címvédő francia válogatottat a szerbiai Európa-bajnokságon. A mérkőzés hőse, Fazekas Nándor kapus szerint nem szabad elbíznia magát a csapatnak, Mocsai Lajos szövetségi kapitány nem talált szavakat, és félt, nehezen bírnak elaludni a fiúk ilyen diadal után.

Lesz, ami lesz, nekimegyünk a franciáknak

Sport2012.01.19, 19:39

Amíg a spanyolok a német játékvezetők döntéseit kritizálják, addig a magyar férfikézilabda-válogatott örömmámorban úszik, hiszen az oroszok elleni döntetlen után bravúrosan szerzett pontot Spanyolország ellen a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Az élete első Eb-mérkőzésén kulcsszerepbe került Szöllősi Szabolcs szerint pénteken a franciák ellen is a győzelem a cél.

Így mentette ikszre a spanyol meccset a kéziválogatott - videó

Archívum2012.01.19, 10:12

Az 57. percben még két góllal a spanyolok vezettek, Császár Gábor két büntetőjével azonban sikerült kiharcolni a döntetlent a magyar férfikézilabda-válogatottnak a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Izgulja végig a mérkőzés utolsó három percét!

Drámai csatában mentett pontot a kéziválogatott

Sport2012.01.19, 08:19

Mikler Roland bravúrjaival, Mocsai Tamás és Császár Gábor remek játékával, egy időntúli büntetővel egyenlítve 24-24-es döntetlent játszott Spanyolország ellen a magyar férfikézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

Az ötgólos előny sem volt elég - döntetlennel kezdett az Eb-n a férfikézi-válogatott

Sport2012.01.17, 07:17

Rendkívül változatos mérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott a magyar férfikézilabda-válogatott Oroszország ellen a szerbiai Európa-bajnokság nyitányán, így mindképpen pontot kell még szereznie a C csoport másik két együttesétől, Franciaországtól és Spanyolországtól a biztos továbbjutásért.

A férfikézilabda-Eb eredményei

Sport2012.01.29, 17:55

Január 15-29-e között Szerbia négy városa ad otthont a 10. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak.

Mocsai tizenöt játékost nevezett be a kézi-Eb-re

Archívum2012.01.15, 23:38

Tizenöt játékossal kezdi meg szereplését a szerbiai Európa-bajnokságon a magyar férfikézilabda-válogatott. A 18 fős keretből, amely Újvidékre utazott, a kapus Tatai Péter, a beálló Szöllősi Szabolcs és a balszélső Vadkerti Attila maradt ki.

Bombameglepetéssel kezdtek a németek és a svédek a kézi-Eb-n

Sport2012.01.15, 23:37

A német válogatott három góllal kikapott a csehektől a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén, a csoport másik mérkőzésén a jóval esélyesebbnek tartott svédek nem bírtak a macedónokkal. A házigazda Szerbia magabiztosan verte Lengyelországot, Dánia pedig Szlovákiát.

Szombat este már az Eb-meccsek helyszínén edz a férfikézi-válogatott

Sport2012.01.14, 12:44

Szombat délután indul, és este már Újvidéken, a férfikézilabda Európa-bajnokság C csoportjának helyszínén edz a magyar válogatott.

Bravúros győzelemmel vágott vissza a németeknek a férfikézi-válogatott

Archívum2012.01.08, 18:15

A magyar férfikézilabda-válogatott a szombati háromgólos vereség után vasárnap 22-21-re nyert a német csapat ellen Magdeburgban, az egy hét múlva kezdődő szerbiai Eb előtt álló csapatok felkészülési mérkőzésén.

Három góllal kikapott a férfikézi-válogatott Németországtól

Sport2012.01.07, 21:00

A magyar férfikézilabda-válogatott 36-33-ra kikapott a német csapattól Brémában a jövő vasárnap kezdődő Európa-bajnokság előtt álló együttesek felkészülési mérkőzésén.

Bombaformában lévő jobbátlövővel okozhat meglepetést az Eb-n a férfikézi-válogatott

Sport2012.01.06, 15:05

Októberben még a férfikézilabda-válogatott legbővebb keretében sem szerepelt, az Európa-bajnokságra leadott névsorban azonban már ott volt Krivokapics Milorad. A Cimos Koper 31 éves jobbátlövője remek formában kézilabdázta végig a tavalyi szezont, idén a BL-ben is a legjobb góllövők között van. A nyáron klubcsapatot válthat, szlovén források szerint a Veszprém is hívta.

Lékai és Grebenár lemarad a németek elleni kézicsatákról

Sport2012.01.05, 20:05

A térdsérüléssel bajlódó Lékai Máté, valamint Grebenár Gábor nélkül utazik el 19 fővel a németországi két felkészülési mérkőzésre a magyar férfikézilabda-válogatott, amely a jövő vasárnap rajtoló szerbiai Európa-bajnokság előtt áll.

Kilenccel verte a szlovákokat a férfikézi-válogatott

Archívum2012.01.04, 20:14

A magyar férfikézilabda-válogatott remek második félidei védekezésének köszönhetően 33-24-re legyőzte a szlovák csapatot Veszprémben a jövő vasárnap kezdődő szerbiai Európa-bajnokságra készülő együttesek mérkőzésén.

Hibátlanul nyerte a Karácsony-kupát a férfikézi-válogatott

Sport2011.12.22, 20:07

Harmadik, egyben utolsó mérkőzésén is győzött a magyar férfikézilabda-válogatott a szlovákiai Karácsony-kupán, így százszázalékos teljesítménnyel megnyerte a tornát.

Csehországon is átgázolt a férfikézi-válogatott

Sport2011.12.21, 20:19

A magyar férfikézilabda-válogatott magabiztos 33-25-ös győzelmet aratott Csehország felett a szlovákiai Karácsony-kupa szerdai, második fordulójában.

A szlovákok elleni győzelemmel kezdte a férfikézi-válogatott a Karácsony-kupát

Archívum2011.12.20, 20:18

A magyar férfikézilabda-válogatott négy góllal legyőzte a házigazda szlovákokat a Karácsony-kupa keddi nyitófordulójában.

Fazekas visszatérhet a kéziválogatottba is

Archívum2011.12.09, 16:25

Mocsai Lajos szövetségi kapitány pénteken kijelölte a december 20. és 22. közötti, szlovákiai Karácsony-kupára utazó magyar férfikézilabda-válogatott keretét.

Megnyerte az Eb főpróbájának számító tornát a férfikézi-válogatott

Archívum2011.11.05, 22:01

A magyar férfikézilabda-válogatott szombaton végig vezetve 26-25-re legyőzte a cseh csapatot, és ezzel megnyerte a szerbiai Négy Nemzet Tornáját az utolsó forduló eredményeitől függetlenül.

Szerbiába utazott a férfikézi-válogatott

Archívum2011.11.02, 11:31

Csütörtöktől vasárnapig Szerbiában vesz részt nemzetközi tornán a magyar férfikézilabda-válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány kerete hétfő óta Szegeden készült együtt.

"Ez nem választás volt, hanem színjáték" - interjú Kovács Péter kézilabdaedzővel

Archívum2011.10.30, 11:00

Habár az edzőbizottság őt javasolta, végül mégsem Kovács Pétert nevezték ki a magyar nőikézilabda-válogatott élére. A nemrégiben Békéscsabára szerződött, játékosként világválogatott szakember szerint az utóbbi években már többször is becsapták a sportág irányítói, szerinte manapság nem az eredmények számítanak a magyar kézilabdában, az elnökségnek pedig nincs rálátása a napi problémákra.

Katzirz és Törő nélkül megy a kéziválogatott a szerbiai tornára

Sport2011.10.28, 17:17

Tizennyolc fősre szűkítette pénteken a jövő heti, szerbiai tornán szereplő keretét Mocsai Lajos, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Krivokapics már lemondott a kézi-Eb-részvételről

Archívum2011.10.20, 21:43

Amióta Mocsai Lajos a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, nem kapott meghívást a legjobbak közé Krivokapics Milorad, ezért a Cimos Koperben hétről hétre remeklő jobbátlövő már lemondott arról, hogy ott legyen a pályán a szerbiai Európa-bajnokságon.

Csak szegedi kapusok a férfikézi-válogatott keretében

Sport2011.10.14, 18:55

Kihirdette a november elején, Szerbiában sorra kerülő Négy Nemzet Kupájára készülő magyar férfikézilabda-válogatott keretét Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

"Amit el lehetett tolni, azt eltoltuk" - az új kézielnök bízik Nagy László visszatérésében

Sport2011.09.24, 17:37

Semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség mikor és miről tárgyalt Nagy Lászlóval, állítja Vetési Iván, aki hisz abban, hogy meg lehet állapodni a Barcelona átlövőjével. Az MKSZ három hónapja megválasztott új elnöke sohasem fizetne játékosnak azért, hogy szerepeljen a válogatottban, női kapitánynak pedig azért választott norvég szakembert, mert nagyobb változást tartott szükségesnek. Szerinte akár világverseny is beáldozható a 2014-es hazai Eb-siker érdekében, lehet, emiatt még a sporttámogatási rendszert is át lehet írni.

"Lehet, hogy elfeledtek, de nem bánom" - interjú Csík János vb-ezüstérmes kéziedzővel

Sport2011.08.14, 13:23

Felháborodik, amikor külföldi szakember szerződtetése kerül szóba a magyar kézilabda-válogatottaknál, szerinte inkább állandóságra, nyugalomra és olyan edzőre lenne szükség, akinek tekintélye van. Csík János tíz bajnoki aranyat szerzett a Vasassal, 1982-ben vb-ezüstéremig vezette a női válogatottat, dolgozott a férfiak mellett is, az utóbbi években azonban már csak az utánpótlás-nevelés foglalkoztatta. Három hete mégis elvállalta a Vác másodosztályú férficsapatának irányítását.

Az olimpia lebeg Mocsai szeme előtt

Archívum2011.08.12, 14:00

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a londoni olimpiai részvétel kivívását nevezte a férfikézi-válogatott legfontosabb 2011/12-es céljának.

Hibátlanul zárta az Eb-selejtezőt a férfikézi-válogatott

Archívum2011.06.12, 13:55

A már biztos Európa-bajnoki résztvevő, s csoportelső magyar férfikézilabda-válogatott hét góllal győzött az észt csapat ellen a vasárnapi gyöngyösi selejtezőn.

Három góllal nyert Boszniában a férfikézi-válogatott

Archívum2011.06.08, 22:04

A már biztos Európa-bajnoki résztvevő magyar férfikézilabda-válogatott három góllal nyert Bosznia-Hercegovina együttese ellen a szerdai, visokói selejtezőn. Mocsai Lajos csapatából több alapember sérülés, illetve betegség miatt hiányzott a tét nélküli összecsapáson.

Nyolc veszprémi, hét szegedi a férfikézi-válogatott keretében

Sport2011.05.31, 14:34

Mocsai Lajos, a már biztos Európa-bajnoki résztvevő magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 28 játékost, akire számít a selejtezősorozat utolsó két mérkőzésén.

"Olyan rafináltnak kell lenni, mint Mocsai" - interjú Vladan Matic kézilabdaedzővel

Sport2011.04.30, 15:00

Tíz év után távozik Magyarországról Vladan Matic, aki nyártól a szlovén Celje szakvezetője lesz. A Ferencváros férfikézilabda-csapatának jelenlegi edzője játékosként kétszer nyert vb-bronzot, hat évig kézilabdázott Szegeden, ahol bajnoki aranyával és kupaelsőségével a város legsikeresebb kézitrénere lett. Szakvezetőként összerúgta már a port Mocsai Lajossal, a szerinte a bírók által manipulált bajnoki elődöntő után beszólt a Csányi Sándor támogatását élvező Pick-Szegednek is, a válogatott edzőjeként pedig úgy érezte, rá osztották az áldozat szerepét.

Fazekas Nándorra két hét pihenő vár

Sport2011.03.08, 19:18

Porckorongsérv gyanúja miatt kéthetes pihenőt írtak elő az orvosok Fazekas Nándornak, az MKB Veszprém KC válogatott kézilabdakapusának. A hálóőr a macedónok elleni Eb-selejtezők mellett lehet, hogy a március 19-i, Szeged elleni csúcsrangadót is kihagyja.

Mocsai kimaradt Mocsai kézikeretéből

Sport2011.03.07, 14:46

Tizenhat játékosnak küldött meghívót a macedónok elleni, e heti Európa-bajnoki selejtezőre Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Fazekas Nándor, Katzirz Dávid és Mocsai Tamás sérülés miatt nem lehet tagja a keretnek, míg Tatai Péter, Perez Carlos, Herbert Gábor és Vadkerti Attila tartalék.

Pérezzel készül az Eb-selejtezőre a kéziválogatott

Sport2011.03.02, 14:48

A macedónok elleni, jövő heti két Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos kijelölte bő keretét, amelyben megtalálható Pérez Carlos, a veszprémiek negyvenéves balátlövője, de már nincs benne a szereplést lemondó Nagy László neve.

"Csalódott leszek, ha spanyol válogatott lesz" - Mocsai szerint vége a Nagy László-ügynek

Sport2011.02.10, 19:57

Ha egy vérprofi játékos húsz hónap alatt nem képes dönteni, akkor komoly bajnok vannak vele, mondta Vass Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, aki szerint már régen le kellett volna zárni a Nagy László-ügyet. A Barcelona játékosa csütörtökön tömören üzent, hogy nem kíván a válogatottban szerepelni. Egykori edzője, Skaliczki László sajnálja, hogy így döntött, Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint nincs értelme tovább beszélni az ügyről.

Kommunikációs problémák is sújtják a kéziszövetséget

Sport2011.02.10, 20:07

A férfiválogatott bravúros világbajnoki szereplése ellenére nehéz év elé néz a Magyar Kézilabda Szövetség. Az elnökség egyik tagja nyílt levélben mondott le mandátumáról, a Barcelona világklasszis jobbátlövője tömör e-mailben jelezte, nem kíván a magyar válogatottban szerepelni, a főszponzor pedig nem újította meg szerződését. A kommunikáció hiánya sok problémát okozott több esetben is, de Nemcsik Balázs főtitkár szerint azzal legalább nem lehetett vádolni az MKSZ-t, hogy elkapkodta volna a döntést Nagy László ügyében. Információnk szerint egy fideszes politikus személyében új elnökjelölt is érkezhet.

Nagy László a pénteki határidőre sem adott választ

Sport2011.02.04, 18:43

Péntekig sem adott választ Nagy László, a Barcelona férfikézilabda-csapatának világklasszis átlövője arra a kérdésre, a továbbiakban pályára lépne-e a magyar válogatottban.

"Jól osztották be az erejüket a magyarok" - interjú Sterbik Árpád spanyol kézikapussal

Sport2011.01.28, 18:19

Amíg a magyar csapat a hetedik helyért küzd a lengyelekkel, addig pénteken már az elődöntőket is lejátsszák a svédországi férfikézilabda-világbajnokságon. Franciaország a házigazdával, Dánia pedig Spanyolországgal meccsel, utóbbi kapuját a vajdasági születésű, egykori veszprémi csillag, Sterbik Árpád védi. A kapus az [origo]-nak elmondta, magyar szempontból sikerként kell elkönyvelni a szereplést, szerinte Lékai Máté és Császár Gábor rendkívüli tehetség, és ha nem Svédországban lenne a vébé, a spanyol csapat biztosan döntőt játszhatna.

Egylépésnyire az olimpiától a férfikézi-válogatott

Sport2011.01.28, 22:47

Teljesítette az előzetesen kitűzött célt, és megszerezte a világbajnokságon a hetedik helyet a magyar férfikézilabda-válogatott, amely drámai mérkőzésen háromgólos győzelmet aratott Lengyelország ellen, s kivívta a jövő tavasszal esedékes olimpiai selejtezőn való szereplés jogát.

Csak az olimpiai selejtező biztos kéziseinknek

Sport2011.01.28, 22:46

A svédországi világbajnokságon kiharcolt hetedik helyével a magyar férfikézilabda-válogatott jogot szerzett arra, hogy szerepeljen a 2012 áprilisában esedékes három olimpiai kvalifikációs torna egyikén. Jelen állás szerint a legkeményebb négyesbe kerülhetünk, de a 2012-es szerbiai Eb még javíthat helyzetünkön.

Norvégia nyolc közé juttatta a magyarokat a kézivébén

Sport2011.01.25, 22:44

A német válogatott kikapott kedden az eddig pont nélküli norvégoktól a svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság utolsó középdöntős fordulójában, s ez egyben azt is jelenti, hogy a később pályára lépő magyar csapat már biztosan a legjobb nyolc között végez.

Kikapott a spanyoloktól, vb-hetedik még lehet a kéziválogatott

Sport2011.01.25, 22:43

Hatgólos vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokság utolsó középdöntő-mérkőzésén, így csoportjának negyedik helyén végezve pénteken a még olimpiai kvalifikációt jelentő 7. helyért Lengyelországgal mérkőzhet.

Tartalékos spanyolok várhatnak a kéziválogatottra a sorsdöntő vébémeccsen

Sport2011.01.25, 15:08

Valószínűleg több kulcsjátékosát is pihenteti majd a spanyol kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Valero Rivera a magyarok ellen a svédországi világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.

Megsérült a férfikézi-válogatott csapatkapitánya, Gulyás ismét a keretben

Archívum2011.01.25, 09:12

Gulyás Péter visszakerült a magyar férfikézilabda-válogatott keretébe, miután Gál Gyula hétfőn vádlisérülést szenvedett a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.