Magyar Állami Operaház

címke rss

Egyszer volt egy MagyarFeszt

Kultúra2017.06.13, 12:05

Ókovács szerint az opera – 2/28. levélária Kedves Néném! Budán is egyszer volt kutyavásár, szerintem jó ideig nálunk sem lesz ilyen tömegű magyar mű porondon. Amikor ezt kérdezi levelében, mármint, hogy biztos rendeltetésszerűen szedem-e a gyógyszereimet, amikor ennyi „magyar vackot" adunk, arra a földre küldött ember reflexével az előbbit tudom nagy nyögve fogadkozni. De engedelmével feltápászkodnék, és kissé leporolnám magunkat. (És 64 ezer néző érezheti ugyanezt, akiket éppenséggel nem lehet zárójelbe tenni.)

René Pape: Két órára boldoggá akarom tenni a közönséget

Kultúra2017.06.10, 10:34

Az operarajongók „az istenek királyaként", a szakújságírók „fekete gyémántként" emlegetik – függetlenül attól, hogy ki hogyan önti konkrét szavakba, a kritikusok egyöntetű véleménye szerint a Németországban született René Pape ma a világ egyik vezető basszistája. A sztárénekes június 10-én az Operaházban a MagyarFeszt zárókoncertjén áll először a magyar közönség elé. Áriaestje előtt sajtóbeszélgetésen válaszolt Ókovács Szilveszter főigazgató és a megjelent újságírók kérdéseire.

Ruzitska-muzitska és Chudy-jó!

Kultúra2017.05.28, 18:25

Ókovács szerint az opera – 2/26. levélária

Most láthattuk utoljára ilyennek az Operát

Kultúra2017.05.27, 16:02

A Magyar Nemzeti Balett nyílt napján köszönhetett el a közönség az Operaháztól, amely a szezon végétől felújítás miatt zárva lesz. Ebben a formájában tehát most lehetett utoljára megnézni az Opera közönség elől elzárt tereit: a kulisszát, a díszletfestőműhelyt, a jelmeztárat és a balett-termeket, ahol a napi balettgyakorlatukat végző táncosokkal is lehetett találkozni. A bátrak pedig azt is kipróbálhatták, milyen érzés belebújni egy spicc-cipőbe.

A magyar operatörténet elmúlt 200 éve, csaknem 100 előadásban

Kultúra2017.05.11, 11:48

Frenák Pálnak a Magyar Nemzeti Balett számára készített koreográfiája és az első fennmaradt magyar nyelvű operának a bemutatója is szerepel a MagyarFeszt műsorán, amely a 200 éves magyar operajátszás és a magyar balettirodalom rövid keresztmetszetét nyújtja május 10-től egy hónapon át. Az eseménysorozatot René Papénak, a berlini Staatsoper, Bayreuth és a Metropolitan Opera ünnepelt basszistájának áriaestje zárja.

A Két nő esete a Kékszakállúval, avagy újabb izgalmas éj az Operában

Kultúra2017.05.08, 15:23

Immár hagyománynak számít az Operaházban, hogy a European Opera Days keretében a május 9-hez legközelebb eső hétvégén az épület megnyissa kapuit a színfalak mögötti világ iránt is érdeklődő rajongói előtt, méghozzá különleges időpontban: este 11 és a hajnali órák között. A rendezvénynek ugyan szép számmal akadnak visszatérő vendégei, a szervezők a már törzslátogatónak számító jelentkezőket is minden évben meg tudják lepni valamivel.

Idén is lesz KismaMatiné az Operaházban

Kultúra2017.05.02, 15:49

Az Opera egyik népszerű, új keletű hagyományaként immár ötödször várják az anyák napját megelőző szombaton, május 6-án a kismamákat, ezúttal Massenet zenedrámája, a Werther előadására.

Ezért ilyen gyönyörűek a balerinák

Kultúra2017.04.29, 13:03

1983 óta a jeles 19. századi francia balettmester, Jean-Goerges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepeljük a tánc világnapját. Mivel nincs klasszikus balett tütü nélkül, az alkalomhoz kapcsolódva bemutatjuk, hogyan készülnek ezek a különleges jelmezek a Magyar Nemzeti Balett táncosainak.

Le se tojni a Húsvétot? 2.

Kultúra2017.04.24, 15:19

Ókovács szerint az opera – 2/21. levélária

Először látható Magyarországon A kalóz

Kultúra2017.04.21, 11:05

Csütörtök este, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be az Oprera A kalóz című, látványos balettet. A darab koreográfiáját Petipa és Szergejev nyomán Anna-Marie Holmes és Solymosi Tamás készítette. A Magyar Nemzeti Balett művészei három szereposztásban keltik életre a Lord Byron ihlette művet.

Vendégekkel ünnepli a tavaszt az Opera

Kultúra2017.04.03, 13:35

Vidéki és határon túli színházak legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között az Erkel Színházban, a Primavera '17 fesztiválon. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése.

Miért (nem) reménytelen az opera?

Archívum2017.04.02, 10:59

Ókovács szerint az Opera – 2/18. levélária

Látványos vetítés, futurisztikus, képregényes jelmezek a Siegfriedben

Kultúra2017.03.17, 16:17

A Siegfried március 19-i bemutatójával folytatódik a Ring-tetralógia színrevitele az Operaházban. A sorozat alkotógárdája változatlan: a darabot M. Tóth Géza rendezi, a karmester Halász Péter, míg a főbb szerepekben az Opera kiemelkedő énekesei mellett három külföldi vendégművész is közreműködik.

Soha nem látott roham a bérletekért

Kultúra2017.03.17, 10:35

Rekordszámú bérletet, a tavalyi mennyiség csaknem ötszörösét adta el a Magyar Állami Operaház a bérletújítás első napján, csütörtökön. Az Erkel Színház épületénél soha nem látott hosszúságú sor kígyózott. A hatalmas roham váratlanul érte az Operaházat, az intézmény ezért közleményt adott ki, amelyben elnézést és türelmet kért a bérletesektől.

Két korszakos jelentőségű művészt ünnepel az Opera

Kultúra2017.03.09, 15:59

Az Operaház két fontos művésze is jubilál az első tavaszi hónapban. Pártay Lilla balettművész és koreográfus hetvenötödik születésnapja alkalmából március 11-től hat alkalommal ismét látható Anna Karenina című alkotása az Operaház színpadán. Tokody Ilona lírai szoprán pedig pályafutásának negyvenedik évfordulóján ugyanitt, saját szerkesztésű műsorral lép fel március 13-án. Az Opera portrékötetekkel is köszönti az ünnepelteket.

50 éve halt meg Kodály Zoltán

Kultúra2017.03.06, 15:52

Kettős Kodály-évforduló jegyében zajlik a 2017-es év: a nagy zeneszerző, zenetudós és népzenekutató 135 éve született, és pontosan 50 éve, 1967. március 6-án halt meg. Az Opera Kodály Zoltán halálának fél évszados fordulóján nemcsak hangversenyekkel, hanem kiállítással is tiszteleg a háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző emléke előtt.

Képregényhősök lettek az Opera csillagaiból

Archívum2017.03.02, 21:32

Az Operaház február utolsó szombatján rendezett Háry Estélyén Ókovács Szilveszter főigazgató még nem fedhette fel a következő évad tematikáját: beszédében csak arra utalt, hogy immár évek óta tematikus évadokban gondolkodik az intézmény, és ettől a hagyománytól ezután sem térnek majd el. Március 2-án hullt le a titokról a lepel: a Magyar Állami Operaház 2017/18-as szezonja „A Ring gyűrűi" címet viseli.

Opera csak 18 éven felülieknek

Kultúra2017.02.27, 17:03

Két új művel folytatódik az Opera 18 éven felülieknek szóló LateNight sorozata. Mezei Gábor Péter operájának ősbemutatója és Lendvay Kamilló zenedrámája Székely Kriszta rendezésében lesznek láthatók a Zeneakadémián, március 3-tól, összesen öt alkalommal. Ugyanezen az estén az Erkel Színház színpadán Bozsik Yvette, Zachár Lóránd és Biocca Mark James koreográfiáié lesz a főszerep a TáncTrend-en, míg másnap, március 4-én az ország három nagy balett-társulatának produkciói töltik be ugyanezt a teret. A Pas de Trois keretében a Magyar Nemzeti Balett vendége a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett lesz.

Sztárénekesek mellett állt színpadra Háry János

Kultúra2017.02.26, 20:58

A 2016-os Shakespeare Estély után idén másodjára tartott a Magyar Állami Operaház tematikus estélyt: a most zajló Magyar Évadhoz illeszkedve ezúttal Háry János figurája állt a középpontban, de a reflektorfényt megosztotta az est két sztárvendégével, Ildebrando D'Arcangelóval és Kristian Benedikttel, a Magyar Állami Operaház népszerű szólistáival, táncosokkal, balettművészekkel, egy bűvésszel és egy több éves hagyománynak tekinthető jótékonysági kezdeményezéssel is. 

Háry Estély - Andor Éva: "Tulajdonképpen elsőbálozó vagyok"

Life.hu2017.02.26, 11:39

Andor Éva a képernyőről sietett az Operaházba, hogy  - ahogyan ő fogalmaz - elsőbálozóként részt vehessen a Háry Estélyen. A TV2 műsorvezetője a Life.hu riporterének arról is beszélt, milyen érzés volt elbúcsúzni a Tények régi stúdiójától és beharangozni az új díszletet. 

Lakatos Márk felelt a Háry Estély arculatáért

Life.hu2017.02.26, 11:39

Az ország stylistja, Lakatos Márk idén nem csak az Opera közönségének súgott öltözködési tippeket, de a Háry Estély komplett arculatáért is ő felelt. A Life.hu-nak arról mesélt, hogy ő maga milyen ruhát választ magának egy nívós rendezvényre, de az általa alkalmazott díszletelemekről is kifaggattuk. 

Háry Est-Ókovács Szilveszter: "Néhány ezer forintért be lehet jutni"

Life.hu2017.02.26, 11:39

1886-ban, 131 éve rendezték meg először az Operabált Budapesten. A nagyszabású rendezvény tavaly Shakespeare előtt tisztelgett, idán pedig Háry Estet tartottak. A Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter a Life.hu-nak a társasági esemény idején betöltendő saját feladatáról beszélt, és arra a kérdésre is válaszolt, hogy urizálásnak számít-e részt venni az ország legnívósabb társasági eseményén.

Kardok, pajzsok, magyar kártya, sztárvendégek

Kultúra2017.02.15, 14:32

2016-ban Plácido Domingo volt az Opera estélyének díszvendége, a 2017-es rendezvényre pedig két sztárvendéget várnak: Ildebrando D'Arcangelo és Aleksandrs Antonenko érkezik Budapestre február 25-én. A báli szezon legrangosabb társasági eseményének számító Háry Estély fővédnöke Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.

Elhunyt Csikós Attila, a Magyar Állami Operaház örökös tagja

Life.hu2017.02.10, 19:01

Hosszan tartó, súlyos betegség után távozott Csikós Attila, aki a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze volt. Életének 75. évében hunyt el.

Renée Fleming, távcső nélkül

Kultúra2017.02.03, 18:28

Ókovács szerint az opera – 2/12. levélária.

A nemzetközi balettélet csillagai tánccal emlékeznek

Kultúra2017.01.30, 16:27

A londoni Royal Ballet és a Bécsi Állami Operaház balett-társulatának csillagai is részt vesznek azon a gálaesten az Operában, amelyet a 2014-ben meghalt világhírű magyar táncművész emlékére rendeznek február 4-én. A harmadik Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán fellépnek a Magyar Nemzeti Balett szólistái is, továbbá a Solymosi Művészeti Díjat is átadják.

Eötvös Péter: Ha két idegen kultúra találkozik, az ma is konfliktust okoz

Kultúra2017.01.26, 19:56

„Eötvös ereiben színházi vér folyik, pontosan tudja, hogyan nyűgözze le és mozgassa meg a közönségét" – írta A szerelemről és más démonokról című előadás világpremierje után a Neue Zürcher Zeitung. Az opera 2008-as, glyndebourne-i ősbemutatója után január 27-én a Magyar Állami Operaházban debütál Eötvös Péter Gabriel García Márquez regénye alapján írt operája. A napfogyatkozás idején elszabaduló démonokról, az ördögűzés árnyékában szövődő tiltott szerelemről, valamint különböző kultúrák egymás mellett élésének máig aktuális kérdéseiről szóló művet a világhírű zeneszerző maga vezényli. Eötvös Péterrel a bemutató előtt beszélgettünk.

Démoni megszállottság, tiltott szerelem

Archívum2017.01.21, 16:48

Január 27-én mutatja be a Magyar Állami Operaház a világhírű kortárs zeneszerző, Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operájának budapesti változatát.

Újraaranyozás, avagy a Radnai Állomás

Archívum2017.01.10, 17:23

Ókovács Szilveszter szerint az opera – 2/10. levélária

Hatalmas IGEN az Operaház színpadán

Kultúra2017.01.10, 14:03

Először történt valódi, vérbeli lánykérés nyílt színen a Magyar Állami Operaház deszkáin. Haja Zsolt A denevér című előadás fináléját szakította meg azért, hogy megkérje Rácz Rita kezét.

Négy magyar művész a világ legkeresettebb zenészei között

Kultúra2017.01.10, 14:00

Várdai István, Várjon Dénes, Baráti Kristóf és Schiff András is a világ legkeresettebb muzsikusai között volt 2016-ban a Bachtrack brit komolyzenei adatbázis szerint. Ebből az is kiderül, hogy a Magyar Állami Operaházban játszották a legtöbb előadást.

Az új év első újszülöttjénél járt Ókovács Szilveszter

Itthon2017.01.01, 16:10

Immár hagyományosan, az Operaház "Útravaló 2017" című CD-jével ajándékozta meg Ókovács Szilveszter főigazgató az új év első babáját, Noelt, aki fél perccel éjfél után jött a világra Budapesten. 

Egy se bírta mondani (hogy éljen)

Archívum2016.12.29, 17:52

Ókovács szerint az opera – 2/9. levélária

Zeneiskola mint a közrend záloga

Kultúra2016.12.02, 11:23

Ókovács szerint az Opera – 2/7. levélária

Decemberben mutatják be A karmelitákat az Operában

Kultúra2016.11.28, 15:33

Először szerepel a Magyar Állami Operaház műsorán Francis Poulenc A kármeliták című darabja, amely megtörtént események alapján mesél a francia forradalom alatt kivégzett 16 apácáról.

Világhírű koreográfus dolgozott az Opera új előadásán

Kultúra2016.11.11, 17:06

Történetének egyik leglátványosabb – a balett-társulatnak és a teljes stábnak is kihívást jelentő – előadására készül a Magyar Állami Operaház. Mindössze néhány évvel az előző produkció után egy teljesen újragondolt, nagyszabású Don Quijote-ét készítettek a világhírű balettmester, Michael Messerer közreműködésével.

Apáti Bence: Tetovált vagyok, bokszolok és balettozom

Tévé2016.10.26, 19:41

Először a Kismenők-ben zsűrizett, aztán az Ezek megőrültek! egyik csapatában játszott, legutóbb a Drágám, add az életed!-ben szerepelt párjával. Apáti Bence tizenhat éve táncol, a Magyar Állami Operaház balettművésze. Interjú.

Tizenkét programmal emlékezik 1956-ra az Opera

Kultúra2016.10.15, 03:25

Tizenkét különböző programmal, köztük három ősbemutatóval, musicallel, hangversenyekkel és képzőművészeti kiállításokkal készül az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának ünneplésére a Magyar Állami Operaház. Az Erkel Színház és az Andrássy úti nagyszínpad mellett játszóhellyé alakul az Opera trapézpincéje is, ahol a Kádár utolsó beszéde című előadás látható majd.

Tenorszervezetek

Kultúra2016.09.29, 19:21

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója - Puskin és Csajkovszkij Anyeginjére utalva - képzelt levél formájában ír a zene és persze nemcsak a zene világáról.

Külföldi rendező viszi színre Kodály Székely fonóját az Operában

Kultúra2016.09.27, 13:43

Október 1-én, a zene világnapján tűzi műsorra Magyar Évadának első hazai vonatkozású nagyszínpadi bemutatóját az Opera. Kodály Zoltán Székely fonó-ját először állítja színpadra külföldi rendező. A világhírű Michał Znaniecki alkotótársa a zenei felkészülést irányító Kocsár Balázs, a produkció karmestere. A sorozat különlegessége, hogy az előadások előtt Pál István Szalonna és bandája autentikus népzenével vezeti fel a színpadi művet.

A korszerűsítendő épület bejárása után új évad kezdődött az Operában

Kultúra2016.09.17, 21:20

Pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ókovács Szilveszter főigazgató sajtóbejárás keretében mutatta be a média képviselőinek a korszerűsítés előtti állapotokat a Magyar Állami Operaház tereiben és műhelyeiben. A kormány nemrégiben hozta a döntést, hogy több mint 23 milliárd forintból valósulhat meg az Operaház felújítása, amely előreláthatóan 2018 tavaszára fejeződik majd be. Az Operaház bejárása után, a pénteki társulati ülésen megnyílt a Magyar Állami Operaház 2016-2017-es, Magyar Évada.

Horvát vendégjáték az Operaházban

Archívum2016.09.05, 18:58

2016. szeptember 18-án a horvát zeneirodalom egyik legfontosabb alkotását, Ivan Zajc háromfelvonásos operáját, a Zrínyi Miklós-t mutatják be a Magyar Állami Operaházban. A horvát nemzeti operát az Eszéki Horvát Nemzeti Színház előadásában láthatja a magyar közönség, közel 250 vendégművész közreműködésével. Az opera a szigetvári csata 450. évfordulója alkalmából, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566" Emlékév részeként látható Budapesten, az előadás fővédnökei Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Kolinda Grabar Kitarović, a Horvát Köztársaság elnöke.

Mintegy 23 milliárd forintból újíthatják fel az Operaházat

Kultúra2016.08.22, 20:07

Két év alatt, mintegy 23 milliárd forintból valósulhat meg a Magyar Állami Operaház felújítása - olvasható a Magyar Közlöny hétfői számában.

Pénteken startol a Billy Elliot

Archívum2016.07.28, 11:18

Ez az első musical, amit az Operaház műsorra tűzött. Csak a nyáron 29-szer adják elő, és estéről estére 185 ember dolgozik majd az előadáson.

Nincs ember, akit ez nem mozgat meg lelkileg

Kultúra2016.08.02, 13:20

Célegyenesbe fordult a Billy Elliot – a Musical próbaidőszaka. Alig több mint egy héttel a július 29-i bemutató előtt az első jelmezes összpróbán jártunk.

Francba, a gyerek tehetséges

Kultúra2016.07.19, 09:48

Nem egészen erre számítottunk, amikor beléptünk az előre egyeztetett időpontban az Operaház művészbejáróján, hogy riportot készítsünk a július 29-én debütáló Billy Elliot színpadi próbáiról. Elsőre úgy tűnt, hogy minden úgy lesz, ahogy gondoltuk: láttuk megérkezni a tánctanárnőt alakító Gallusz Nikolettet, a díszletek a színpadon voltak, a rendezőnek kialakított hely pedig a nézőtéren. Aztán a színészek csak nem akartak megjelenni a színpadon, amelyet helyettük világosítók és a díszletesek foglaltak el. Végül kiderült, hogy jó darabig nem is fognak, mert ilyen közel a bemutatóhoz könnyen megváltozhat a próbarend, így ha a szereplőkeet ...