magányos

címke rss
Szerelmi életéről beszélt Cicciolina

Szerelmi életéről beszélt Cicciolina

Már 72 éves Staller Ilona, azaz Cicciolina, aki már évek óta Rómában él, és nagyon szereti az ottani életét. Korábban fiával lakott, de annyira elmérgesedett közöttük a viszony, hogy végül feljelentette és távolságtartási végzést kért ellene, azóta nem beszélt egyetlen gyerekéről. Most elárulta, hogy magányos-e azóta, vagy rátalált-e már a szerelem.

A világ legkisebb nemzeti parkja, amit egy magányra vágyó milliomos hozott létre

Travelo2022.10.05, 12:29

Amikor az angol Brendon Grimshaw még nem volt 40 éves sem, otthagyta újságírói karrierjét, és teljesen új életet kezdett. Gondolt egy merészet, és 13 ezer dollárért megvásárolt egy apró lakatlan szigetet a Seychelle-szigetek között. Amikor betette a lábát a szigetre, már 50 éve egyetlen ember sem járt arra, de ő örökre odaköltözött. Az évek folyamán pedig igazi paradicsomi szigetet varázsolt belőle.

Ha nem mennék be a munkahelyemre, egész nap nem lenne kihez szólnom

She2022.09.28, 22:30

Sokan vagyunk teljesen egyedül, magányosan. Hazaérek, és nem köszönök, mert nincs kinek. Nem számolok be üzenetben a napomról a barátaimnak, mert nincsenek. Nem szeretném feladni, de kilátástalannak tűnik a helyzetem.

Nézzen képeket a világ legmagányosabb házáról!

[origo] utazás2022.04.05, 07:16

Amikor az interneten feltűntek az első képek egy egyedülálló, fehér házikóról egy elhagyott zöld szigeten, hamar megkapta a világ legmagányosabb házának nem hivatalos titulusát. De hol található, és hogy került oda?

Így lehet feldolgozni a magányt, ha külföldre szólít a munka

Itthon2022.01.24, 10:49

Mintegy félmillió magyar él és dolgozik jelenleg külföldön, akik jellemzően Nyugat-Európában találták meg számításaikat. Néhányuk története egyértelművé tette; nehéz fába vágja a fejszéjét, aki külföldön próbál szerencsét. A leginkább embert próbáló percek a munkaidő lejártával vártak a stábunknak nyilatkozókra, akik az első hetekben magányosan töltötték szabadidejüket a négy fal között, de később – újdonsült barátaiknak és a technika vívmányainak köszönhetően – sikerült úrrá lenni az egyedüllétükön, s megtalálták a számításaikat. Horváth Anna közgazdásszal, Mártha Viktor vendéglátóssal, Szatmári József kamionsofőrrel, és Pollák Jennnifer, ...

Fogadja meg 2022-re: tesz a magány ellen nap mint nap!

Itthon2022.01.18, 11:48

Sajnos növekvő számban vannak hazánkban, akikre nyomasztó teherként nehezedik a magány minden nap, ezért feladatunk, hogy lehetőségeinkhez mérten gazdagabbá tegyük a bennünket körülvevő, magukba forduló embertársaink életét. Néhány apró gesztus is rengeteget jelenthet számukra, tehát figyelmünket és szeretetünket rendszeres érdeklődésünkkel az ünnepek elmúltával is tartsuk fent, biztosítva őket: számíthatnak ránk. Cikkünkben számba vettük, mit tehetünk a magánnyal küzdőkért.

Így él a csernobili atomerőmű közelében az idős néni

Life.hu2021.05.27, 14:32

Egy idős hölgy úgy döntött, a hatalmas atomkatasztrófa ellenére visszaköltözik otthonába. Ennek már 34 éve.

Csűrös Karola egyedül tölti a karácsonyt - ők visznek neki ebédet

Life.hu2020.12.23, 21:23

Csűrös Karola a koronavírus-helyzet miatt egyedül tölti az ünnepeket. Azért néhány percre lesz látogatja is.

Barátnőmmel séta közben - Magányos férfiaknak készítettek robotkezet japán kutatók - Fotó

Life.hu2020.11.11, 12:21

A magányos férfiak már jó ideje ki tudják elégíteni szexuális éhségüket különféle kütyükkel, sétálniuk azonban egészen eddig egyedül kellett. Most erre is találtak megoldást japán kutatók.

Magányosnak lenni olyan, mintha halálos beteg lennél...

She2019.02.05, 13:51

Bogi első ránézésre egy pozitív gondolkodású, boldog nő. Jó a megjelenése, mindenkihez van egy kedves szava, maximálisan teljesít a munkájában, és bármikor lehet rá számítani. Azt azonban kevesen tudják - sőt, gyakorlatilag senki -, hogy eközben évek óta pszichológushoz jár, mert magánytól szenved.

Vajna Timi magányosan és betegen tölti a Valentin-napot: fotó

Life.hu2018.02.16, 20:03

Vajna Timinek nem akar összejönni ez az év: kiderült, lehetséges, hogy Andy Vajna szíve már másért dobog, ő meg magányosan és betegen tölti a Valentin-napot. 

Vannak, akik csak próbálják túlélni - Magányosok karácsonya

Archívum2017.12.23, 11:16

A karácsony a családról, a szeretetről, az összetartozásról szól. Ilyenkor könnyebben adunk, és jobban átérezzük azoknak a sorsát, akiknek az ünnep küzdelmekkel teli időszak. Ám van, amit sosem fogunk tudni megérteni: miként is telik ez az ünnep egy olyan ember számára, aki senkinek sem tud ajándékot venni, akihez senkinek sincs egy jó szava sem, még ebben a 3 napban sem.

Különös bőrbetegségben szenved a Kéregember

Tudomány2017.07.01, 16:25

Elkülönülve él a különös bőrbetegségben szenvedő 58 éves "Kéregember" a kínai Henan tartományban. A helyiek halálosan rettegnek, hogy a rendkívüli pikkelysömörszerű betegség megfertőzi őket is.

Magányosan karácsonyozik Zalatnay Cini

Archívum2016.12.24, 12:10

Lánya születés óta idán először nem ölelhetik meg egymást szenteste.

A magányra vágyó emlős esete

Tudomány2015.04.06, 12:30

A tobzoska nem csupán különleges kinézetű, de bizonyos ázsiai országokban is népszerű az orvvadászok számára.

Gesztesi Károly csajozás helyett a Bibliát olvassa

Archívum2014.12.11, 13:12

Claudia után már csak a Biblia mellett talál megnyugvást Gesztesi Károly, aki válása óta egy nőt sem tud elviselni maga mellett.

Bennem van, mégis önmagával szeretkezik a pasi (18+)

Life.hu2014.03.09, 09:30

Érdekes levél érkezett a Life.hu szakértőjéhez, Deáki Tímeához. Olívia üzenetében azt pedzegette, hogy a srác, akivel együtt volt, szinte nem is vele, hanem inkább önmagával szexelt. A lány ezt annak tudta be, hogy a pasi elég régóta szingli, ezért nem szentel neki kellő figyelmet. Párterapeutánk szerint ennél azért többről van szó. 

Egyedül tölti a szilvesztert Harry herceg

Life.hu2013.12.29, 17:08

Harry herceg egyedül tölti a szilveszter éjszakáját, miután barátnője, Cressida a milliárdos, Richard Brenson magánszigetén köszönti az új évet. 

Vujity Tvrtko: A torony titka

Life.hu2013.11.21, 15:58

Hiszed vagy sem, Magyarországtól alig pár órányi útra található a világ egyik legmisztikusabb turistaparadicsoma, egy olyan hely, ahová csak a legelszántabbak utaznak. Nem könnyű és nem is olcsó oda eljutni, ha viszont már ott vannak, nem találnak szinte semmit: mindössze egy aprócska sziget és rajta egy világítótorony áll a semmi kellős közepén. 

Kettesben a karácsonyfával - Tippek, hogy ne légy magányos

Archívum2010.12.21, 21:58

Néha alakulhat úgy az élet, hogy az ünnepek alatt kettesben találjuk magunkat a karácsonyfával. Akár felkészültünk a helyzetre, akár nem, a magányos karácsony próbára teheti bárki tűrőképességét.

Minden 20. magyar teljes magányban él

Life Network2010.10.08, 16:43

Magyarországon minden 20. felnőttnek senkivel nincs olyan közeli viszonya, akivel a problémáját megoszthatná. Vannak "közösségi erőforrásaink" - így például a család, a barátok, a rokonok, az ismerősök -, csak nem mindig tartjuk karban ezeket a kapcsolatokat.

"Érző" robottárs magányosoknak

Techbázis2002.04.02, 15:21

A március 31-én lezárult yokohamai Robodex 2002 kiállításon felvonultatott modellek igen meghökkentő jövőképet engednek sejttetni.

Előző
  • 1
Következő