Madách Színház

címke rss

Körmendi János, az egykori lelencgyerek viszontagságos élete

Archívum2024.02.05, 07:33

2023 végén avatták fel Körmendi János emléktábláját szegedi szülőházán – amelyben nem lakott sokáig. A művész gyermekkora nélkülözések között telt. A Színművészeti Főiskoláról kikerülve néhány évig a megfelelő szerepek hiánya miatt érezte magát számkivetettnek. Idővel nagyobb feladatokat is kapott, de inkább csak karakteralakításokra volt lehetősége. Gyermekkora egyes epizódja is arra ösztönözték, hogy abból hozzon létre egyedi, sikert hozó produkciót, ami túl van a leírt szövegen, de sosem meghamisítva az előadás üzenetét. Még úgy sem, hogy az általa teremtett, senkivel sem összetéveszthető körmendis figurák még drámákban is nevetéésre ...

Meghalt Dózsa László

Archívum2023.12.18, 11:08

Meghalt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője.

Meghalt Pap Éva, Jászai Mari-díjas színésznő

Archívum2023.08.21, 17:39

"A Madách Színház társulata mély megrendüléssel értesült Pap Éva Jászai-díjas színművész haláláról" - olvasható a színház Facebook oldalán.

Pánikba eshetnek Herceg Erika rajongói: lehet, hogy az énekesnő végleg elhagyja Magyarországot?

Archívum2023.05.15, 23:00

Herceg Erikát az X-Faktor mentoraként ismerhette meg a nagyközönség. A vajdasági magyar énekesnő Budapestre költözött, számos rajongót szerzett magának, akik közül sokan megijedhettek, mikor meglátták, hogy kedvencük Svájcból jelentkezett be, az országra otthonaként hivatkozva. 

Meghalt Tarr Mária

Archívum2023.03.15, 15:16

Ötvenöt éven át dolgozott a Madách Színházban, és már nyolcvan éves volt, amikor felhagyott a munkával Tarr Mária, a leghíresebb magyar színházi súgó.

Elhunyt a Madách Színház legendás alakja: 55 éven át dolgozott a teátrumban

Archívum2023.03.14, 20:18

Életének 90. évében kedd hajnalban elhunyt Tarr Mari színházi súgó, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje - tudatta a Madách Színház kedden az MTI-vel.

Újabb színész búcsúzott a Madách Színháztól - videó

Archívum2023.02.08, 09:29

Serbán Attila után újabb színész búcsúzott a Madách Színháztól. Barát Attila az Elvis-imitátor Fáraó karakterét játszotta a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabban.

Súlyos autóbalesete után főszerepet kapott a TV2 sztárja - videó

Archívum2023.01.27, 17:24

A Sztárban sztár leszek!-ben megismert Szaszák Zsoltra brutális autóbalesete után rátalált a szerelem, most pedig komoly szerepet kapott a Madách Színházban: ő a József és a színes szélesvásznú álomkabát új főszereplője, január 27-én látható először a színpadon. Nézze meg a videót, amelyet a Facebookra tett ki erről a színház!

Férfi nemi szervek várták a Madách Színház művésznőjét: nem örült a látványnak

Archívum2023.01.11, 13:00

Rongálás miatt tett feljelentést Széphalmi Juliska, ugyanis valaki összekarcolta az autóját.

Meglepő döntésre szánta el magát Szerednyey Béla: 43 év után lemondta szerepeit a Madách Színházban

Archívum2022.10.22, 13:07

Szerednyey Béla 43 év után visszaadta szerepeit a Madách színházban. A 64 éves színész nem önszántából hozta meg ezt a döntést: elmondása szerint olyan helyzetbe hozták, hogy úgy érezte, nem volt más választása. 

Szerednyey Béla 43 év után búcsúzik a Madách Színháztól: ezért döntött így a színész

Archívum2022.10.20, 09:32

Szerednyey Béla 64 évesen nyit új fejezetet az életében, ugyanis 43 éve után elhagyta a Madách Színházat.

Óriási botrány a Madách Színházban, megalázták Szerednyey Bélát

Archívum2022.10.20, 10:50

A kora miatt kirakták az egyik darabból, mire a sértett színész visszaadta az összes szerepét.

Gyászol a Madách Színház

Archívum2022.04.30, 12:54

Meghalt Springer Márta dramaturg, műfordító, jelentette be Facebook-oldalán a Madách Színház. Springer Márta 97 éves volt, 1958 óta volt a színház dramaturgja.

Gyászol a Madách Színház: nagy veszteség érte a társulatot

Archívum2022.04.30, 12:48

97 éves korában elhunyt Springer Márta dramaturg, műfordító. A gyászhírt a Madách Színház tette közzé a közösségi médiában. 

Szívszorító, így emlékeztek a Madách Színház meghalt színészére

Archívum2022.04.14, 13:17

Kollégái emlékeztek meg Lippai Lászlóról, aki februárban halt meg - számolt be róla a Ripost.

Így búcsúztatták pályatársai Lippai Lászlót: "Azt szerettük volna, ha a búcsúztatója olyan, mint ő maga volt"

Archívum2022.03.18, 20:31

Az egész országot sokkolta Lippai László februári halála. A színész halálhírét akkor a Madách Színház közölte, most pedig a színész búcsúztatójáról közöltek képeket.

Meghalt Lippai László

Archívum2022.02.23, 10:35

Közleményt adott ki a hivatalos közösségi oldalán a Madách Színház, amelyben azt írják, hogy Lippai László színművész meghalt.

Hosszú betegség után meghalt Lippai László színművész

Archívum2022.02.23, 10:43

Hosszú, súlyos betegség után, szerdán hajnalban elhunyt a népszerű színész, akinek az egész ország ismerte a hangját.

Meglepetés művészek a Madách színpadán a fogyatékkossággal élő emberek világnapján

Archívum2021.12.03, 12:19

Különleges előadást láthatott a Madách Színház közönsége csütörtök este. A Mamma Mia! színdarab egyik dalát a Madách Színház színészei, rendhagyó módon a Baltazár Színház ép és sérült művészeivel együtt adták elő. A közös fellépés a Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!" kampányának kezdeményezésében jött létre, a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A fogyatékosság valamely típusával élő művészek nem várt bekapcsolódását hozó előadást álló vastapssal jutalmazták a meglepett nézők.

Polyák Lilla otthagyja a Madách színházat

Archívum2021.12.02, 17:12

Húsz év után távozik a Madách Színházból Polyák Lilla. A színésznő azt írta, hogy az elmúlt években egyre több meghatározó ponton távolodtak el az elképzelései a Színház vezetésével.

Elhunyt a magyar színésznő: színháza közölte a temetésének időpontját

Archívum2021.12.02, 07:58

Csűrös Karola november 24-én hunyt el, az egész ország gyászolja. A Madách Színház közölte a temetés időpontját.

"Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így" - Csűrös Karola szívszorító nyilatkozata az egyik utolsó interjújában

Archívum2021.11.24, 14:19

Ahogy arról mi is hírt adtunk, elhunyt az ország egyik leghíresebb színésznője, Csűrös Karola. A művésznő egy, nyáron adott interjújában a karrierjén túl arról is beszélt, ki törődik vele férje halála óta, és bevallotta, hogy bár nem adta fel az életet, férje nélkül semmi sem az igazi.

Ő volt az ország Etusa, maga volt a kedvesség, életigenlés, emberség - Csűrös Karola élete képekben

Archívum2021.11.24, 13:51

Mély megrendüléssel fogadta az egész ország Csűrös Karola halálhírét. A színművésznő 85 éves volt, november 6-án volt a születésnapja.

Gyász: elhunyt Csűrös Karola színművésznő

Archívum2021.11.24, 13:24

A hírt a Madách Színház osztotta meg közösségi oldalán.

Történelmi musicalt indít tavasszal Tizenötödik címmel a Madách Színház

Archívum2021.11.18, 19:06

A tizenötödik címmel mutat be történelmi musicalt a Madách Színház tavasszal; Derzsi György és Meskó Zsolt darabját, a III. Madách Musical Pályázat győztes művét Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség.

Súlyos balesetet okozott egy taxis a pesti belvárosban, az egyik autóban a Madách Színház színésze volt

Archívum2021.10.28, 22:15

Összeütközött két személyautó csütörtök délután Budapest VI. kerületében, a Jókai utca és a Dessewffy utca kereszteződésében. A balesetben egy ismert színművész is érintett volt - írja a Metropol a balesetinfora hivatkozva.

Újra a Madáchban a Jézus Krisztus Szupersztár!

Archívum2021.10.13, 20:16

Tizenkét évvel ezelőtt mutatta be először a körúti színház Andrew Lloyd Webber és Tim Rice örökérvényű kérdéseket felvető rockoperáját. Idővel lekerült a műsorról, hogy idén októberben felújítva, újrahangszerelve kerüljön a Madách Színház közönsége elé.

Letagadta a Madách Színház igazgatója, de bizonyíték van rá: LMBTQ-gyerekmusical bemutatójára készülnek

Archívum2021.07.28, 10:52

Megpróbálta letagadni Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, hogy a színház egy LMBTQ-Hamupipőkét akar bemutatni. Andrew Lloyd Webber gyerekmusicaljében a Herceg meleg, és egy másik férfiba szerelmes. Az Origo azonban megszerezte a Madách Színház hivatalos üzleti tervét, amely egyértelműen bizonyítja, Szirtes Tamás nem mond igazat, a musicalt 2023-ban akarja műsorra tűzni.

Meghalt a Madách Színház művésze: csupán 49 éves volt

Archívum2021.05.28, 19:50

49 éves korában elhunyt Herczeg Zsuzsanna fuvolaművész, a Madách Színház zenekarának tagja. 

Aluljáróban zenél a Madách Színház színésze: ebből fedezi most a lakhatását

Archívum2021.03.06, 08:42

Esténként sztárok lepik el az Örs vezér téri aluljárót, hogy együtt muzsikáljanak. A Madách színésze, Lőrincz Sándor a közönségtől kapott aprókból fedezi az albérletét.

Szombaton indul a Madách Színház online színháza: ez a darab lesz először látható

Archívum2020.11.21, 12:16

Szombaton az Örökké fogd a kezem! című előadással indul a SzínpadON, a Madách Színház online színháza. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában láthatja a közönség.

Koronavírusos az egyik táncos a Madách Színházban

Archívum2020.08.31, 12:31

Aki kapcsolatba kerülhetett vele, azt tesztelik, addig önkéntes karanténban vannak.

Színházi premierek élőben a színészek lakásából

Archívum2020.05.24, 15:47

Bemutatósorozatra készül a Madách Színház az interneten; a premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik. Június 4-én Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című műve, június 11-én Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiája látható.

A segédmunkás korszakról, az osztálya mellől nyugatra távozó főiskolai osztályfőnökről - és a hajdani Madách Színház vízágyáról

Archívum2020.05.04, 23:28

A Jászai-díjas, érdemes művész színésznő Pártos Géza osztályában kezdte színi tanulmányait a Színművészeti Főiskolán, majd osztályfőnöke disszidálását követően széles palettából összeálló tanári „csapat" képezte tovább. A diploma környékén már túl volt film- és tévés feladatokon, három színházi főszerepen, amelyeket a Madách Színházban játszott el, s utóbb húsz évet töltött el a körúti színház tagjaként. Bencze Ilona úgy érezte: Ádám Ottó igazgatása alatt – feladatait és a társulati klímát tekintve - „vízágyon lebeg." Aztán az édesanyjától örökölt erőre és kitartásra lett hirtelen szüksége. Széles palettáról „dolgozó" színész, hivattása ...

Örül, hogy a fia olyan pályát választott, ahol puszta érdekek alapján nem lehet csak úgy valakit eltakarítani

Archívum2020.04.20, 20:13

Kökényessy Ágnest gyakran kérdezik szinkronfeladatairól, hiszen a legnagyobb külföldi sztároknak adja a hangját, a legmagasabb színészi minőségben. Az Origónak adott interjújában ugyanakkor elmondja, hogy számára a színház a legfontosabb. Tavaly a nézők szavazatai alapján nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban bemutatott Arthur Miller-darab, a Pillantás a hídról című előadásának Beatricéjeként, amely kitüntetésre legalább annyira büszke, mint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjére. Ám véli: nem a díjak számától függ, hogy képes-e hitelesen átadni a tanítványainak mindazt, amit szakmailag és ...

Musicalpályázatot hirdet a Madách Színház

Archívum2020.04.14, 13:51

Új magyar musical megalkotására hirdetett pályázatot a Madách Színház. Három hónapja van az alkotóknak a megírásra. 

Agyvérzést kapott a Pokolgép frontembere, Tóth Attila

Archívum2020.02.18, 06:27

A Pokolgép frontembere, Tóth Attila, aki a Madách Színházban is szerepet vállal, a teátrum egyik fellépésén, Győrben lett rosszul. Kórházba szállították, azóta ott gyógyul. 

Egy műsorban jelentette be a nagy hírt: babát vár Mahó Andrea, a Madách Színház primadonnája

Archívum2020.01.17, 06:38

Mahó Andi D. Tóth Kriszta műsorában mesélte el: hamarosan anyai örömök elé néz.

Feke Pál lesz a Jézus Krisztus Szupersztár címszereplője

Archívum2019.12.17, 16:08

Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze, a Junior Príma és Artisjus-díjas Feke Pál játssza a címszerepet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő nyári szuperprodukciójában- ezzel kibővült a világhírű rockopera, a Jézus Krisztus Szupersztár szereposztása.

Puskás Peti keményen kritizálta 15 évvel ezelőtti énjét - Videó

Archívum2019.12.04, 08:58

Aki követi a Madách Színház Facebook-oldalát, biztosan látta a tegnap felkerült archív felvételt, amelyben láthatjuk, hogy néztek ki első meghallgatásukon a társulat színészei.

Az eső miatt szakadt félbe a Madách Színház előadása Szegeden

Archívum2019.07.15, 10:02

Közbeszólt az időjárás: a Madách Színház Szerelmes Shakespeare című előadását a vége előtt 8 perccel abba kellett hagyni szombaton a Szegedi Szabadtéri Színpadon.

Bessenyei Ferenc: akit Isten is színésznek teremtett

Archívum2019.02.12, 10:36

Talán túl könnyen használunk ilyen szavakat, hogy színészkirály, színészóriás, de Bessenyei Ferencet az Isten is színésznek teremtette. Szálfatermet, orgánuma nagyharang, de visszafogottan is tudta használni kivételes, mély hangját. Énektudása kifogástalan, kórustagként kezdte a pályát. Tiszta hitű, tragikus hősök hosszú sorát játszotta el, viszont veleszületett vitalitásánál fogva könnyedén tudott humoros is lenni. Ösztönös színésznek tartották sokan, pedig intellektuális figurákat is bőven játszott, és állandóan kereste a színház értelmét. Hiába volt sikeres, örökké elégedetlen volt, ha nem érezte úgy, hogy hozzátesz valamit a nemmzeti ...

Az abnormális politikai bélyegek és a hazug Kádár-kori nosztalgiák

Archívum2018.10.31, 21:28

Egy éve állította színre Herczeg Ferenc Bizánc című darabját az Újszínházban. Rendezése, illetve a múlt század elején elkészült színmű olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek Euróba jövője szempontjából ma ismét sorsfordítóan aktuálisak. A Jászai-díjas Nagy Viktor huszonkilenc évesen, a Zeneművészeti Főiskola elvégzése után jelentkezett a Színművészeti Egyetemre. Nem sokkal diplomája megszerzése után, a kilencvenes évek legelején felkérték a Magyar Állami Operaház főrendezőjének. Három év után lemondott, amikor (az MSZP-SZDSZ kormány megjelenésével) megelégelte a politikai támadásokat. Ugyanakkor azt mondja, az ifjan rásütött (joobboldali) ...

Pásztor Anna: Nem tudom megígérni, hogy a szex többé nem lesz téma

Archívum2018.10.11, 11:27

Az Anna and the Barbies énekesnője, Pásztor Anna most megértette, hogy min kell változtatnia ahhoz, hogy normalizálódjon az élete. Az utóbbi időben megkörnyékezte a halál, szerinte pedig azért, mert hedonista életet élt, és túl sokat beszélt a szexről.

Nagy Feró elmondta, hogyan szervezték be ügynöknek Vikidál Gyulát

Archívum2018.10.10, 16:59

Nagy Feró elmondta, hogy már egyáltalán nem haragszik Vikidál Gyulára, amiért annak idején besúgó volt. A Beatrice frontembere most azt is elmondta, hogy szerinte zsarolással szervezték be kollégáját. 

Ezek lesznek a 30 éves Tankcsapda ajándékai a rajongóknak

Archívum2018.10.03, 11:14

Hatalmas bejelentést tett a Tankcsapda: a debreceni rockerek ezúttal hangszerek nélkül álltak a Madách Színház színpadára. A zenekar fennállásának 30. évfordulója alkalmából nem csak jubileumi koncertekkel készül.

Ugrifülesből főkonzul: Márton András 75 éves

Archívum2018.09.16, 18:07

Vígszínház, József Attila Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház, Katona József Színház, Radnóti Színház, Pécsi Nemzeti Színház. Márton András ezeknek a társulatoknak volt tagja az évtizedek során. De számos helyen vendégeskedett, és több mint egy évtizedet külföldön töltött. Talán nincs is másik olyan magyar színész, aki tagként megfordult volna ennek a hat budapesti színháznak mindegyikében, ráadásul főszerepeket játszva, és van, ahol még rendezést is vállalva. Az utóbbi évtizedben szabadúszó, számos helyen lép fel vidéken és Budapesten, sőt kísérletező, alternatív színházi előadásokban is felbukkan, köszönhetően mindig is nyugttalan ...

Nagy kultúrharcos volt - Ma temetik Kerényi Imrét

Archívum2018.08.31, 10:08

Ma búcsúztatják Kerényi Imrét a Fiumei úti sírkert művészparcellájában. A Kossuth-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, zseniális rendező, nagy jobboldali kultúrpolitikus és miniszterelnöki megbízott augusztus 11-én 74 éves korában halt meg. Temetésén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Kerényi Imre vitte először színre a Csíksomlyói passiót, 1981-ben, ő rendezte meg kétszázszor a Nemzeti Színházban az István, a királyt. A rendszerváltás hajnalától politizált nyilvánosan is, mindig a nemzeti érdekekért. A 2010-es kétharmados Fidesz-győzelem óta hatalmas munkát végzett a nemzeti kultúra terjesztéséért, immárr ...

Szirtes Tamás Székhelyi Józsefről: Kiváló kolléga és nagyszerű színész volt

Archívum2018.08.24, 10:39

„Kiváló kolléga és nagyszerű művész volt.” Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója így emlékezett egykori kollégájára, Székhelyi Józsefre, akivel együttműködésük mindig nagyon élvezetes és tanulságos volt. 

Nagy Sándor Székhelyi Józsefről: Tüneményes ember, fantasztikus színész volt

Archívum2018.08.23, 17:38

Nem ér, hogy betegnek kellett lennie. Székhelyi Józsefre emlékezve, ráadásul a szerdán meghalt színész sajátos kifejezését használva mondta ezt Nagy Sándor, a Madách Színház vezető színésze az Origónak. 

A Madách Színház is saját halottjának tekinti Kerényi Imrét

Archívum2018.08.13, 13:32

A Madách Színház is saját halottjának tekinti a szombaton meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt.

A Békés megyei Nagyszénásról a Madách színpadára

Archívum2018.07.20, 16:13

Július 22-én a Madách Színház fiatal színésznője, Tóth Angelika és a Barcelonában Futballárium néven kisebbfajta magyar csodát építő házaspár, Beke Erika és Büki Péter lesznek a Sláger Téma vendégei.

Puskás Peti karrierje egy újabb mérföldkőhöz érkezik

Archívum2018.07.13, 11:12

Július 15-én a Madách Színház két ifjú színművésze, Foki Veronika és Puskás Peti lesznek Kalmár Tibor vendégei a Sláger Témában.

Jeltelen sírba temethetik Paudits Bélát

Archívum2018.06.25, 11:20

Paudits Béla évekkel ezelőtt különös kérést fogalmazott meg az önéletrajzi könyvében a temetésével kapcsolatban. A színészt a Madách Színház saját halottjának tekinti, a búcsúztatását június 28-án tartják, de az is elképzelhető, hogy temetése egyáltalán nem lesz.

A Madách Színház közölte, mikor lesz Paudits Béla temetése

Archívum2018.06.21, 08:09

Paudits Béla temetéséről közölt részleteket a Madách Színház. Kiderült, mikor és hol lesz a búcsúztató. 

Édesanyja mellé temetik Paudits Béla hamvait

Archívum2018.06.16, 11:32

Június 13-án elhunyt Paudits Béla. A Jászai Mari díjas színész temetéséről a Madách Színház gondoskodik.

Szerednyey Béla: A feleségemet egy felsőbb hatalom küldte

Archívum2018.06.12, 11:52

Szerednyey Béla és felesége között több mint 10 év a korkülönbség, és már 7 éve boldogok. Egy könyvbemutatón találkoztak és szinte azonnal egymásba szerettek. A színész azt mondta, a feleségét egy felsőbb hatalom küldte neki. 

Rendhagyó előadással ünnepelt a Madách Színház

Archívum2018.06.01, 10:51

Több oka is volt a Madách Színháznak Az Operaház Fantomja című musicalt ünnepelni, ezért rendhagyó előadást állítottak színpadra. A szerző, Andrew Lloyd Webber a világon először a budapesti színháznak engedélyezte, hogy eltérjenek az eredeti rendezéstől. 

Cseke Péter, aki nagyon rossz gyerekből lett színházigazgató

Archívum2018.05.20, 20:59

A Jászai Mari-díjas művész tavaly kapta meg Bács-Kiskun Megye Prima Díját, ugyanakkor két igazgatói ciklus után harmadszor is elnyerte a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Cseke Péter az Origónak elmondta: több mint tízéves színházvezetői gyakorlat után sem tartja rangnak a tisztséget, hanem inkább szép feladatnak.

Kautzky Armand beszél kirekesztésről, megvetésről, polgári attitűdről

Archívum2018.05.01, 17:17

Szülei is színészek voltak, akik szakmai sorsára is hatással volt az édesapja '56-os szerepvállalása. Fiuk polgári attitűdje miatt érezte magát kirekesztve bizonyos szakmai körökből. Ugyanakkor színházi és egyéb munkái okán az egyik legismertebb honi színművész, a hangja pedig védjegy. Kautzky Armand az Origo interjújában beszélt pályafutása állomásairól, a szakma és a hivatás különbségeiről, és arról, hogy mennyiben hasonlít egymásra a széteső világ és a szabadúszás.

Így vágta fel a tortáját a 60 éves Szerednyey Béla - videó

Archívum2018.02.23, 15:20

Szerednyey Béla 1981 óta tagja a Madách Színház társulatának, 60. születésnapja alkalmából nemcsak kollégái, hanem a közönség is köszöntötte. Az ünneplést Csonka András vette videóra.

Elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész

Archívum2018.02.10, 08:01

Az egész szakmát megrázta a gyászhír. 

Senki sem gondolta volna, hogy Sasvári Sándor máris színpadra áll

Archívum2018.02.05, 16:52

Nagy meglepetés érte a Madách Színházban a közönséget: a 100. Anna Karenina-előadás közben váratlanul megjelent Sasvári Sándor a színpadon egy jelenet erejéig. A színész azt mondta, hogy szeretne hamarosan visszatérni a főszerepeiben, de énekelni csak akkor fog, ha teljesen felépült. 

Pécsi Sándor, a politikai rendszerekre fittyet hányó színész

Archívum2018.02.02, 00:01

Márciusban lesz születésének kilencvenhatodik évfordulója. Negyvenhat éve nincs az élők között. Ötven évének felét tölthette a színészi pályán, és az is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb színházművészek közé. Még úgy is, hogy fővárosi karrierjét olyan korszakban kezdte, amelynek urai a maguk bornírt elképzelései szerint igyekeztek minél sematikusabbá tenni, a saját világlátásukhoz igazítani a kultúrát, azon belül a színházművészetet. Pécsi Sándor azonban játékával még gyatrán megírt szerepeket is képes volt művészi szintre emelni. Méltó feladataiban pedig rendre színház- és filmtörténeti teljesítményt nyújtott.

Nehéz helyzet alakult ki a Madách Színházban Ladinek Judit betegsége miatt

Archívum2018.01.20, 15:07

Ladinek Judit lebetegedett, ezért nem tudott színpadra állni pénteken este. Kolléganője, váltótársa Polyák Lilla pedig éppen külföldön turnézott az Operettszínházzal. Sokáig kérdéses volt az előadás sorsa, de Lilla Luxemburgból hazautazott, hogy színpadra álljon.

Tizenhatszor kell átöltöznie Tompos Kátyának és Petrik Andreának

Archívum2017.06.13, 10:53

Két premierje is volt a hétvégén a Madách Színház új darabjának, a Szerelmes Shakespeare-nek, amelyben Tompos Kátya és Petrik Andrea játssza a női főszereplőt, Violát. Az előadás alatt a színésznőknek rengetegszer át kell öltöznie korhű ruhákba.

Huszti Péter szeméremről, kívülállásról, túlvilágról

Archívum2017.04.30, 20:24

A nemzet művésze, aki már harmincnégy évesen megkapta a Kossuth-díjat. Színészként diplomázott, de hosszú évek óta rendez is. A színészettől néhány éve visszavonult, de továbbra is dolgozik rendezőként, illetve tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelynek korábban rektora is volt. Több kötetet is jegyez. Legutóbbi könyvében – Srác a kakasülőn – gyerekkorát, főiskolás korszakát, a pályán töltött első éveit idézi fel. Most a könyv második részén dolgozik, ám életének tanulságos részleteit trilógiában tervezi elmesélni. Huszti Péter Sztankay Ádám interjújában arról is beszél: vannak színészek, akiknek nem áll jól az elmúlás, dde ...

Nyáron is lesznek előadások a Madáchban

Archívum2017.04.27, 17:18

A magyar színházak közül elsőként folyamatos játszási rendre tér át a Madách Színház, amely a jövő évadtól egész évben várja a közönséget.

Stohl András a Madách Színházban sem játszik majd

Archívum2017.04.06, 08:50

Váratlanul lépett ki Stohl András a Vígszínházból, mégpedig azért, hogy a Class FM online rádiójának műsorvezetője lehessen. Kiderült, hogy még egy színházi munkáját fel kell áldoznia: a Madách Színházban sem tud majd szerepelni.

Gólyahír! Babát vár a magyar színésznő

Archívum2017.01.04, 13:32

A Mamma Mia! sztárja, a Sophie-t alakító Simon Boglárka kisbabát vár. Vicces, hogy az eredeti karakter, a Mamma Mia! film főszereplője, Amanda Seyfried is állapotos.

Simon Kornél: „Negyvenéves vagyok, semmihez sem szeretnék jó pofát vágni, amihez nem muszáj”

Archívum2016.11.22, 13:05

Simon Kornélt 1996 óta láthatjuk színpadokon, televízióban és a mozivásznon. A Madách Színház művésze, Gryllus Dorka férje és nem utolsósorban Simon Soma édesapja a Life.hu-nak mesélt jelenlegi szerepeiről, kisfiáról, valamint arról, hogy a szintén színész feleségével hogyan élik meg a szakmai kihívásokat.

Kerekes Éva: Mindig ugyanazt képviselem, magamat

Archívum2016.11.04, 11:00

Őszinteség és bizalom nélkül nem lehet komoly emberi kapcsolatokat építeni, ezek nélkül nem épülhet fel család. Más kérdés, ha ezek időközben kopnak ki. A Madách Színház idén tűzte műsorra az Ügyes kis hazugságok című vígjátékot, amely éppen ezt a problémát boncolgatja. A darabban játszik az Örkény Színház művésze, Kerekes Éva is, aki az egyik előadás után mesélt nekünk színészi próbatételről, feszültségről, de megtudtuk tőle azt is, hogyan lehet oldottan szárnyalni egy darabban.

Nagy Sándor: „Nem szeretek szerepet játszani az életben, hiszen az nem sunyiskodásra való”

Archívum2016.10.12, 09:58

Kilenc szerepben játszik a Madách Színház színpadán Nagy Sándor. Az operett-musical szakon diplomázott színész 11 éve tagja a Madách társulatának, ahol, mint mondta, nagyon áldásos a sorsa, hiszen lehetősége adódik a műfajok között kalandozni, így igazán bizonyíthatja sokoldalúságát a közönség előtt. Legújabb szerepében egy aktuális témát feszeget, aminek központi témája a félrelépés és ennek következményeként a kisebb-nagyobb csínytevések, hazugságok. Nagy Sanyi őszintén bevallotta, ő maga is csínytevő gyermek volt, de szerinte mindenki talál majd magára illő szituációt a darabban. 

Maradnak a vezetők a Thália, a Madách és az Újszínház élén

Archívum2016.08.31, 13:50

A Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház igazgatói posztjáról döntött szerdán: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.

A Madách Színház három dívájával jógáztunk

Archívum2016.08.17, 19:20

Détár Enikő, Koós Réka és Ladinek Judit a színházban fogadott, rendkívüli jógaórán teszteltem a színésznők hajlékonyságát. 

Három színház sorsa dőlhet el

Archívum2016.07.29, 14:15

Az Újszínház igazgatói posztjára tizenketten is pályáztak, a Thália vezetéséért ketten vannak versenyben. A Madách Színház esete viszonylag egyszerű, egyedül Szirtes Tamás adott be pályázatot.

Paudits Béla egyre rosszabb állapotban van

Archívum2016.07.13, 16:51

A 66 éves Paudits Béla egészségi problémákkal küzd: erős fulladási rohamok kínozzák a kánikulában.

Három budapesti színház élére is igazgatót keresnek

Archívum2016.06.30, 11:25

A Madách, a Thália és az Új Színház vezetésére is pályázatokat írt ki Budapest Főváros Közgyűlése. A sikeres pályázók 2017-től vehetik át a vezetést.

Szirtes Tamás: A Madách Színházban minden előadás bemutató

Archívum2016.06.09, 17:59

Az 1970-es, 80-as évek Madách Színháza máig legendás, de nagyon más, mint a mostani, amely főként a világsikerű musicalek bemutatásáról ismert. Szirtes Tamás ügyvezető igazgató szerint a Madách most is nagy korszakát éli, amelyet viszont a zenés színháznak szenteltek, és az évek óta tartó munka eredményeképpen ma már bármilyen nagyszabású darabot képesek színpadra állítani. Az igazgató-rendezővel nem volt egyszerű időpontot egyeztetnünk az interjúra, hiszen többek között a Madách debreceni vendégszereplésére, az Operaház Billy Elliot-bemutatójára és következő vezetői ciklusára készül. Végül két megbeszélés között sikerült beszélgetüünk ...

"Nem tudom, hogy a jóisten még hány napot csorgat ki a tenyeréből"

Archívum2016.06.04, 14:18

„Olyan színházat nem ismerek el, ahová a színészek meghallgatásokra rohangálnak, és ott, három perc alatt kell teljesíteniük – és attól a néhány perctől függ a sorsuk. Ez nem így működik. Ezt úgy szoktam mondani, hogy »helyből magasugrás«. Ilyen nincs” – ezt mondta az Origónak Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki az idei POSZT díszvendége lesz. Beszélt arról is, hogy a legfontosabb számára az volt, hogy mit mond a férje, Huszti Péter egy-egy bemutató után. Általában csak egy szót mondott, de abban a szóban mindig, minden benne volt. A legemlékezetesebb egy szó”az volt, amikor azt mondta: „megrendítő”. 

A szenvedés még sosem volt ilyen látványos

Archívum2016.05.11, 14:20

A nyomorultakat színpadra vinni több szempontból is gigászi vállalkozás: adott egy kétkötetes, 347 fejezetből álló regény, amely ráadásul nemcsak hosszú, hanem szövevényes is. Sok, a történet szempontjából fontos karakter és helyszín található benne, és ha ez még nem lenne elég, a sztori több évtizedet ölel fel, amely történetvezetési szempontból és a színészválasztásnál is kihívás elé állítja a rendezőket. A Madách Színház előadásán azonban lélegzetvételnyi időnk sincs arra, hogy ezen töprengjünk. 

Meghalt Psota Irén

Archívum2016.02.25, 14:14

A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 86 éves korában elhunyt.

Kiss Ramóna vörös hajra váltott

Archívum2016.01.22, 17:18

A Barátok közt sztárja, megmutatta milyen, amikor göndör fürtökkel és vörösen lép a színpadra.

Baleset érte Csűrös Karolát

Archívum2016.01.20, 19:57

A színésznő balesetéről a Madách Színház Facebook-oldalán lehet olvasni. 

Kihalásos alapon válunk meg a szerepeinktől

Archívum2016.01.17, 16:11

Azt hitték, példa nélküli, hogy Pintér Béla és Társulata tizenöt éve folyamatosan műsoron tartja egyes előadásait? Tévedtek. Ahogy a Katona József Színház tizenhárom éves Top Dogs című előadása sem fért föl már a húsz legrégebb óta műsoron lévő prózai darab listájára. Van olyan előadás, amit a közönség már ötvenöt éve néz.

Gallusz Niki: A párom szülei nem minősítenek, hanem elfogadnak minket

Archívum2015.10.26, 13:26

A popslágerekkel ismertté vált Gallusz Nikolett mindig is kissé különcnek számított. A színésznő nem elégedett meg a Madách Színház legendás szerepeivel, önálló estet állított színpadra. Szirtes Tamás nem véletlenül titulálta szabad személyiségnek, akiben különböző lények bujkálnak.

Vége! Nagy Sanyi és Gubik Petra szakítottak

Archívum2015.06.20, 15:09

Nehéz döntést hozott meg nemrég az egyik legismertebb magyar sztárpár, akik két év után határoztak úgy: külön utakon folytatják. 

"Szuperfenofrenetikomaxikapitális" volt a Mary Poppins 200. előadása

Archívum2015.05.26, 16:47

Hatalmas tapsviharral jutalmazta a közönség a Mary Poppins jubileumi előadását. Mindhárom Mary és Bert színpadra állt, a nézők nagy örömére. Az előadás utáni partin pedig előkerült a torta, a pezsgő és a szelfibot.

Jön a 200. Mary Poppins a Madáchban

Archívum2015.05.20, 14:21

Jubileumi előadást láthat a Madách Színház közönsége vasárnap: 200. alkalommal játsszák a Mary Poppins című musicalt. Az előadás végén a darab valamennyi szereplője színpadra lép.

Szerednyey Béla Conchita Wurstnak öltözött

Archívum2015.04.17, 14:56

Amikor ma délelőtt ellátogattunk az Agyeldobás című vígjáték fotóspróbájára, még nem gondoltuk, hogy az idős Conchita Wurstot fogjuk a színpadon látni. Szerednyey Béla megdöbbentett minket!  

Püspöknek állt Vikidál Gyula

Archívum2015.03.09, 17:03

Vikidál Gyula visszatér A nyomorultakba, az egykori Jean Valjean most a püspök szerepében lép színpadra. Vele beszélgettünk A nyomorultak mondanivalójáról és sikeréről, arról, hogy miért nem vállalta el újra Koppány szerepét az István, a király rockoperában. Interjú.

Elhunyt Várady Viktória, a Madách Színház színművésznője

Archívum2015.01.29, 16:23

A Madách Színház színművésznője hosszan tartó, súlyos betegség után életének 41. évében csütörtökön elhunyt. Várady Viktóriát a színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Meghalt Várady Viktória színművésznő

Archívum2015.01.29, 17:00

A Madách Színház Társulata megrendülten tudatta, hogy Várady Viktória színművésznő hosszan tartó súlyos betegség után, életének 41. évében elhunyt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő