Lyon

címke rss

Bűnösnek találtak egy francia bíborost pedofil ügyek elhallgatása miatt

Archívum2019.03.07, 13:52

Bűnösnek találta, és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy francia bíróság Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket, akit azzal vádoltak meg egy pedofil pap áldozatai, hogy bár tudomása volt a molesztálásokról, de ezt nem jelentette a hatóságoknak. Barbarin nem sokkal később bejelentette, hogy pár napon belül benyújtja lemondását Ferenc pápának, és imádkozik az áldozatokért.

Bocuse d'Or: Dánia nyert, Magyarország a 12.

Archívum2019.01.30, 20:20

Szerda este hirdettek eredményt a franciaországi Lyonban megrendezett Bocuse d'Or főzőversenyen. A fődíjat a dánok vihették haza, míg második Svédország lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Norvégia állhatott. 

Ezeket a programokat ne hagyja ki, ha idén Franciaországban jár!

Archívum2019.01.26, 12:45

Franciaország mindig izgalmas úti cél, még akkor is találni itt érdekességeket, különleges programokat, kiállítás megnyitókat és új éttermeket, ha nem főszezonban érkezik az ember. Vannak évek, amikor szinte tobzódik a lehetőségekben az ország – 2019 pont ilyen lesz. Idén ünneplik a normandiai partraszállás 75 éves jubileumát, a francia reneszánsz születésének 500. évfordulóját, ebben az évben rendezik a FIFA női labdarúgó-világbajnokságot, miközben a Musée d'Orsay-ben Matisse, az Operában pedig Degas képeivel várják a látogatókat.

Hatalmas robbanás történt Lyonban

Archívum2019.01.17, 12:04

Az egyetem környékét evakuálták, a tűzesetnek eddig egy sérültje van. 

Összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Lyonban – videó

Archívum2018.11.01, 11:16

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron és levitézlett belügyminisztere, a baloldali Gérard Collomb semmit sem tettek a közbiztonság javításáért. Ennek meg is van az eredménye.

Baltával hadonászott egy migráns Lyon belvárosában – videó

Archívum2018.10.06, 11:54

Egyre élhetetlenebbé válnak egyes európai országok a migránsoknak köszönhetően. Legutóbb egy baltával hadonászó migránst kellett Franciaországban hatástalanítani, aki jó ötletnek találta, hogy az éles fegyverrel fenyegetőzzön. Szomorú francia hétköznapok.

Lyon és Helsinki lettek az "okos turizmus" fővárosai

Archívum2018.09.25, 16:21

Először osztották ki a „Okos Turizmus Európai Fővárosa" címet, amelyet a zsűri döntése alapján idén Helsinki és Lyon érdemelt ki. A tíz döntős város között ott volt még Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin és Valencia.

Meghalt Rachid Taha

Archívum2018.09.12, 18:21

59 éves korában meghalt az algériai rai zenét forradalmasító Rachid Taha.

Allah akbart rikácsolt a lyoni reptérre behajtó autós - videó

Archívum2018.09.10, 20:14

A filmbe illő jelenetről a 888.hu számolt be egy orosz hírportál alapján.

Betört a szomszédjához egy migráns, levetkőztette, és meg akarta erőszakolni

Archívum2018.03.30, 12:08

Lyon egyik elővárosában hajnalban egy (valószínűleg) 31 éves migráns le akart feküdni a szomszédnőjével. Állítólag korábban a barátnője volt. Mindenesetre most már nem volt az. Addig dörömbölt, amíg a 25 éves nő beengedte, mert nem akarta, hogy az egész házat felverje. Utána a migráns megtámadta.

Marozsán Dzsenifer bekerült a FIFPro álomcsapatába

Archívum2018.03.08, 15:19

Marozsán Dzsenifer, a német válogatott magyar származású labdarúgója is bekerült a játékosok szakszervezetének (FIFPro) női álomcsapatába.

Fehérruhás temetés: így búcsúztatták Paul Bocuse-t a séfek

Archívum2018.01.27, 17:19

Paul Bocuse egy hete, január 20-án szombat délelőtt Collonges-au-Mont-d'Or-i otthonában halt meg, ugyanabban a szobában, ahol egy hónap híján 92 éve megszületett. A gasztronómia pápájától pénteken délelőtt vettek örök búcsút a lyoni Szent János katedrálisban. A gyászmisén családja mellett sok híres séf is részt vett, hogy kifejezzék utolsó tiszteletüket annak a gasztronómiai zseninek, aki megújította és világhírűvé tette a francia konyhát. A zömében Michelin-csillagos főszakácsok fehér séfruhában vettek részt a gyászmisén.

Ezekért utazzon 2018-ban Franciaországba!

Archívum2018.01.08, 15:02

Franciaországban tudják, hogyan kell felkészülni az újévre. Komoly programtervvel álltak elő az idei évre. Fesztiválok, kiállításmegnyitók, tudományos érdekességek, és még számos izgalmas program, amiért az embernek kedve támad csomagolni.

Lyon a legjobban akadálymentesített város

Archívum2017.12.05, 19:01

Az akadálymentesítést kiemelt területként kezelő franciaországi Lyon kapta az Európai Bizottság és az Európai Fogyatékosügyi Fórum közösen alapított Access City (hozzáférhető város) díját – közölte az uniós bizottság kedden.

Télen Franciaországban? Ezekről a remek programokról kár lenne lemaradni!

Archívum2017.11.27, 12:27

Franciaországban egész évben egymást érik a jobbnál jobb fesztiválok, divatrendezvények, koncertek és kiállítások. Nem csak Párizsban, az egész vidéken találhatnak megfelelő programokat. Íme egy válogatás a legjobb franciaországi eseményekből!

Az Arsenal bejelentette a francia gólvágó érkezését

Archívum2017.07.05, 19:31

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal a hivatalos honlapján jelentette be, hogy ötéves szerződést kötött Alexandre Lacazette-tel. Az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra, de angol sajtóértesülések szerint az Ágyúsok 46,5 millió fontot fizettek a Lyonnak a korábbi gólkirályért, aki ezzel a klub történetének legdrágább játékosa lett. 

A ManUnited és az Ajax is beszenvedte magát az Európa Liga döntőjébe

Archívum2017.05.11, 23:18

A Manchester United és az Ajax vívja az Európa Liga 2017-es fináléját, miután az angol és a holland csapat jutott túl a sorozat elődöntőjén. A Manchester United egy simának tűnő, de nagyon nehezen befejeződő visszavágón, minimális különbséggel ejtette ki a spanyol Celta Vigót, az Ajax pedig a 4-1-es hazai győzelem ellenére is megszenvedett Lyonban. Az EL-döntőt május 24-én rendezik Svédországban. 

Félelmetesen fiatal csikócsapat a döntő első résztvevője?

Archívum2017.05.03, 20:56

Az Ajax hazai pályán 4-1-re kiütötte a Lyont az Európa Liga elődöntőjének első meccsén, így nagyon közel került a fináléhoz.

Egy évre kizárta a Besiktast és a Lyont az UEFA

Archívum2017.04.19, 20:31

Az UEFA egy évre kizárta az európai kupaküzdelmekből a török Besiktas és a francia Olympique Lyon csapatát, de a büntetést két évre felfüggesztette.

Szurkolók ütötték, rúgták a Lyon melegítő focistáit

Archívum2017.04.16, 20:50

Ijesztő jelenetek játszódtak le a vasárnap esti Bastia–Lyon francia bajnoki mérkőzés előtt. A találkozó egyórás csúszással elkezdődött, de nem fejeződött be, az újrajátszásról később döntenek.

Rangos mérkőzést kapott Kassai Viktor

Archívum2017.03.14, 13:14

Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntő visszavágóját.

Bocuse d'Or: Széll Tamás negyedik lett!

Archívum2017.01.25, 23:09

Csak kevéssel maradt le a magyar csapat a dobogóról a Bocuse d'Or döntőjében. Széll Tamásék, így a negyedik helyen zárták a versenyt, megelőzve többek között a házigazda franciákat, és bezsebeltek két különdíjat is. Magyar séf még soha nem ért el ekkora sikert.

Gyere, magyar, igyál pezsgőt!

Archívum2017.01.25, 15:24

A Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntője csak egy aprócska felvonása a lyoni Sirha kiállításnak, ami jóval nagyobb területen fekszik el, mint otthon a Hungexpo. Napokig lehetne itt bolyongani, én egy ponton arra jutottam, hogy ideköltözöm.

Ingyenes, önvezető kisbuszok járnak két párizsi pályaudvar között

Archívum2017.12.08, 19:42

Ingyenes, önvezető kisbuszok járnak két párizsi pályaudvar között

Szavazzon Széll Tamásra és bresse-i csirkéjére!

Archívum2017.10.16, 16:55

Szavazzon Széll Tamásra és bresse-i csirkéjére!

A csoda, amely két hétig tartott - magyarok a labdarúgó Eb-n

Archívum2016.12.25, 11:13

A magyar labdarúgó-válogatott 2016-ban 44 év szünet után játszhatott újra Európa-bajnokságon, és minden előzetes rosszmájú esélylatolgatásra rácáfolva a torna egyik meglepetéscsapataként jöhetett haza a Belgium ellen 4-0-ra elveszített nyolcaddöntő után. A nekik és nekünk jutó két hétben azonban olyan élményekkel lettünk gazdagabbak, amelyeket nemcsak idén karácsonykor fogunk újra és újra feleleveníteni, hanem még negyven év múlva is átszellemült mosollyal az arcunkon meséljük el az ámuló fiatalságnak. 

Isten kezezésétől a togói vuduvarázslóig

Archívum2016.07.10, 09:13

A foci-Eb egyik meccsmentes napján ellátogattunk egy lyoni kiállításra, mely abba nyújt betekintést, milyen az, amikor a világ legnépszerűbb sportja már nem is egyszerűen szenvedély, hanem annál is több. Egy ilyen kiállításon megfér egymás mellett Ferenc pápa és Maradona, Barcelona-színekben pompázó bikini és Basel-címerrel ellátott óvszer.

Megmutatjuk Európa legínycsiklandóbb piacait

Archívum2016.06.22, 10:05

Ha a férfi szívéhez a gyomrán keresztül, a város szívéhez a piacain keresztül vezet az út. Egy adott hely ízei sok mindent elárulnak az ott élők habitusáról, szokásairól, kultúrájáról, a piaci adok-kapok pedig sokkal több, mint kereskedelmi tranzakció. Vagyis ha igazán meg akarunk ismerni egy várost, be kell iktatnunk a programba a piaclátogatást. Irány Európa leghangulatosabb piacai!

Lyonban nem csak meccs van, de rántott pacal is!

Archívum2016.06.21, 18:43

Azt hiszi, hogy Lyonban minden a fociról szól? Annak is érdemes körülnézni a francia városban, aki enne egy jót – nem véletlenül tartják róla, hogy a régió a francia gasztronómia mindig forró tűzhelye.

Betiltották az alkoholt Lyonban, miután a szurkolók szétverték a várost

Archívum2016.06.13, 16:47

A lyoni prefektúra hétfőn bejelentette, hogy a városban tilos alkoholtartalmú italok értékesítése a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek napján.

Ilyen gyönyörű városokban játszik a magyar csapat

Archívum2016.06.12, 13:41

A héten kezdődő franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság nem csak a meccsek miatt lesz nagy szám. A rendező ország fantasztikus műemlékeket és tájakat vonultat fel, a világhírű francia konyháról és borokról nem is beszélve. Persze a szurkolóknak a legfontosabb az lesz, hogyan szerepel majd kedvenc csapatuk, ám két mérkőzés között érdemes nyitott szemmel járni. Azoknak a magyar drukkereknek nyújtunk segítséget, akik nem csak arra kíváncsiak, mire megy a magyar csapat az idei év legfontosabb futballeseményén. 

Jakabfi a Lyon ellen lehet BL-győztes

Archívum2016.05.02, 23:02

A francia Olympique Lyon lesz a Jakabfi Zsanettet is foglalkoztató német VfL Wolfsburg ellenfele a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

Elindult az easyJet Lyonba tartó első járata

Archívum2017.11.28, 11:12

Április 26-tól a nyári menetrendben az easyJet heti három alkalommal repül Budapestről Franciaország második legnagyobb városába.

3600 négyzetméteres gasztroközpont nyílik az egykori lyoni kórházban

Archívum2017.10.12, 10:58

A Rhone folyó partján található Grand Hotel-Dieu egykori kórházban alakítják ki a Cité internationale de la Gastronomie-t, a francia gasztronómia egyik új fellegvárát. Állandó és időszakos kiállításoknak és egy konyhaművészeti iskolának is helyet ad majd, konferenciaközpont, étterem és több luxuslakás is épül hozzá.

Így tud a legolcsóbban eljutni az Eb-re

Archívum2016.02.14, 21:46

Fapadossal is megközelíthetjük a magyar válogatott Eb-meccseit, de a szurkolói járatok egyrészt nem olcsók, másrészt nem lát az ember semmit Bordeaux-ból, Marseille-ből, illetve Lyonból a stadionon kívül. Megnéztük, hogyan lehet a Wizz Air ajánlatánál olcsóbban megoldani az utazást úgy, hogy közben még egy kis városnézésre is jusson idő. Egész jók a lehetőségek.

Még több járatot indít a foci-Eb-re a Wizz Air

Archívum2017.11.27, 10:19

A Wizz Air újabb járatokat indít a magyar labdarúgó-válogatott három Európa-bajnoki mérkőzésére Franciaországba. A jegyek értékesítése a wizzair.com oldalon február 12-én péntek délelőtt 10 órakor kezdődik. Siessen, ha nem akar lemaradni!

Újabb Eb-járatokat indít a Wizzair

Archívum2016.02.11, 21:03

A Wizzair újabb szurkolói járatokat indít a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzéseire. Február 12-én, 10 órától indul az értékesítés. 

Káosz és verekedés az Air Méditerranée repülőgépén

Archívum2016.02.10, 07:02

Egy félmeztelen férfit kellett megfékezni az Algírból Párizsba érkező járaton.

Öt zseniális franciaországi élmény 2016-ra

Archívum2017.12.04, 10:26

Szurkolás a foci EB-n, Párizs-környéki kirándulás az impresszionisták nyomában, kastélytúra a Loire-mentén, romantikus kerekezés Provence levendulamezőin át, vagy pezsgőzés Champagne-régióban - jobbnál jobb programok, amiket az életben egyszer ki kell próbálni Franciaországban.

Öngyilkos lett a főnökét lefejező terrorista

Archívum2015.12.23, 13:11

Öngyilkos lett az az Iszlám Államhoz köthető terrorista, aki júniusban fejezte le főnökét a Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier-ben. A 35 éves Yassin Salhira a börtönőrök találtak rá a cellájában kedden este, felakasztotta magát. 

Lyonba is repülhetünk Ferihegyről az easyJettel

Archívum2017.10.17, 16:08

2016. április 26-ától az easyJet heti háromszor indít járatot Budapestről Lyonba, Franciaország második legnagyobb városába. Így közvetlenül elérhető Lyon és Párizs, a foci EB helyszínei is.

Csapdában az Eb-re igyekvő magyar focidrukkerek

Archívum2015.12.14, 21:17

Azzal, hogy a magyar válogatott 44 év szünet után ismét kvalifikálta magát a labdarúgó Európa-bajnokságra, a csapatért rajongó szurkolók is új helyzettel szembesülhetnek. Ha szeretnének eljutni a magyarok három csoportmérkőzésének egyikére (netán mind a háromra), nehézkes és hosszú procedúrán keresztül juthatnak jegyhez. Addig pedig marad az álmodozás, a tervezgetés, vagy egy-egy repülőjegy megvétele, esetleg szállodaszoba lefoglalása – vabankra.

Az első falattól padlót kéne fogni

Archívum2015.12.14, 11:10

Megvan, kik azok, akik bejutottak a selejtezőről a Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi döntőjébe. Az európai fordulóba kerülésért Pohner Ádám, Szab ó Lászl ó , Volenter István, Sá ndor Rodrigo é s Győ rffy Árpád küzdhet majd meg. A selejtezőn kiderült az is, hogy rajtuk kívül Széll Tamás, a 2013-as vilá gd ö ntőn tizedik helyezést elért s é f is indul, ő zöldkártyásként kihagyhatta az eddigi fordulókat. Az Origo helyszíni riportja. 

Már tervezgeti a franciaországi utat? Segítünk!

Archívum2015.12.12, 21:29

A magyar válogatott Bordeaux-ban, Marseille-ben és Lyonban lép pályára a 2016-os Európa-bajnokságon, gyorsan megnéztük, melyik városba mennyiért lehet kirepülni a meccsnap környékén. Izland és Portugália ellen egész olcsón kijön a mutatvány. 

Közvetlen járat lesz Lyonba

Archívum2015.11.25, 10:02

A jövő nyári menetrendben ismét lesz lyoni járat a Budapest Airport kínálatában. Az EasyJet heti három alkalommal biztosít légi összeköttetést a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között.

Nyártól Lyonba is repül az easyJet

Archívum2017.10.12, 16:07

A 2016. nyári menetrendben ismét lesz lyoni járat a Budapest Airport kínálatában. Az easyJet heti három alkalommal biztosít légi összeköttetést a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között.

Különdíjat nyertünk Lyonban!

Archívum2017.10.05, 15:15

Különdíjat nyertünk Lyonban!

Drukkoljon itt a Bocuse d'Or magyar csapatának!

Archívum2017.10.05, 14:18

Drukkoljon itt a Bocuse d'Or magyar csapatának!

Fotó: Elképesztő ételek készülnek a világ legkeményebb szakácsversenyén

Archívum2015.01.27, 19:04

Lyonban rendezik a világ legkeményebb szakácsversenyét, amelyre idén második alkalommal egy magyar séfnek és csapatának is szurkolhatunk. Nagyon.

Elindult a Bocuse d'Or

Archívum2017.10.02, 09:21

Elindult a Bocuse d'Or

Magyar versenyzők és rekord méretű sajttálak a lyoni gasztrokiállításon

Archívum2017.10.06, 09:23

Magyar versenyzők és rekord méretű sajttálak a lyoni gasztrokiállításon

Gömböc formájú gyöngytyúkkal veszik be a magyarok Lyont

Archívum2017.12.04, 12:00

Sportversenyeket idéző hangulat, és a világ legjobb séfjei: ez a Franciaországban kétévente megrendezett Bocuse d'Or. A január végi versenyen magyar induló is lesz, aki három hónapja gyöngytyúkkal és pisztránggal kel és fekszik. Minden, amit a versenyről, és a hazai csapatról tudni kell.

Macskahotel nyílt Lyonban

Archívum2017.12.07, 10:41

Élénk színű közösségi tér, mindenütt megmászható polcok, óriás legókat idéző mászóka és plafonra felfüggesztett puha párnák. A henger, a lógatós cicajáték és a kötelező akvárium is tartozéka a francia macskahotelnek.

Ez volt a világ legfurcsább vonata

Archívum2013.10.17, 12:17

Sínek helyett speciális betonpályán száguld, villanymotor helyett sugárhajtómű mozgatja: ez volt az Aérotrain, a franciák szupervonata, amely a TGV miatt végül sohasem válhatott valóra.

Finomkodás nélkül - a francia konyha

Archívum2013.07.02, 16:10

Franciaország gasztronómiáját gyakran a "francia konyha" szókapcsolat alá szokás besorolni, és általában egy finomkodó, mesterkélt konyhát értenek alatta. Mondanunk sem kell, mindkettő hatalmas tévedés. A francia konyha sokszínűsége az olaszéval és a kínaiéval állítható párba, számtalan régió, alapanyag és stílus tartozik ide.  

Szatír garázdálkodik Lyonban

Archívum2013.02.19, 16:12

Két lyoni egyetem vezetősége e-mailben kérte az egyetemistákat és az intézmény dolgozóit, hogy "kíséret nélkül ne közlekedjenek" az utcán, miután október óta öt szexuális támadást és nemi erőszakot hajtottak végre diáklányok sérelmére az egyetemek környékén - adta hírül kedden a France 2 francia közszolgálati televízió.

57 km-es alagutat fúrnak az Alpokban

Archívum2012.12.04, 12:12

Franciaország és Olaszország elkötelezte magát a Torino és Lyon közötti nagysebességű vasúti kapcsolat kiépítése mellett. A projekt egy közel 60 kilométeres alagút megépítését is magában foglalja, ám az uniós finanszírozása egyelőre kétséges.

A Lyon New Yorkban nyerte meg a francia Szuperkupát

Archívum2012.07.29, 10:37

A kupagyőztes Olympique Lyon hetedik alkalommal hódította el a labdarúgó Francia Szuperkupát, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban tizenegyesekkel legyőzte a bajnok Montpellier együttesét New Yorkban.

Heti kétszer repülhetünk Budapestről Lyonba

Archívum2012.06.20, 12:54

Az Air France-nak köszönhetően már Lyonba is lehet közvetlenül repülni Budapestről. Nyáron hetente kétszer, szeptember 22-től hetente háromszor fog közelekdetni a járat - írja a Budapest Airport.

Az év meccsét játszották Lyonban - videó

Archívum2012.02.26, 00:11

Hatalmas csatát vívott az Olympique Lyon és a vendég Paris Saint-Germain a francia bajnokság 25. fordulójában. A Lyon előbb 3-1-re, majd 4-2-re is vezetett, a PSG azonban nem adta fel, és egy 94. percben szerzett góllal 4-4-re mentette az eredményt. Nézze meg a nem mindennapi meccs fordulatait!

Rablásra készülhetett az egyik lyoni bank szellőzőjében holtan talált férfi

Archívum2012.01.25, 13:01

Egyelőre nem tudni, hogy egy menedéket kereső hajléktalan vagy egy bankrablásra készülő bűnöző holttestét találták-e meg az egyik lyoni bank szellőzőrendszerében.

A legjobb BL-góllövők közé került a 25 perc alatt négyet berámoló Gomis - videó

Archívum2011.12.08, 12:33

Az Olympique Lyont erősítő Bafetimbi Gomis lett szerdán a hetedik labdarúgó a Bajnokok Ligájának történetében, aki egy mérkőzésen négy gólt szerzett. A francia csatár 25 perc alatt vette ki részét négy találattal a lyoniak 7-1-es diadalából a Dinamo Zagreb otthonában.

Toulalan kikosarazta az európai sztárklubokat

Archívum2011.03.08, 09:38

Jeremy Toulalan 2015-ig meghosszabbította 2012-ben lejáró szerződését a Lyon labdarúgócsapatával.

Mourinho szimpatikus gesztusa az öltözőfolyosón

Archívum2011.02.23, 13:51

José Mourinho a szezon eddigi talán legfontosabb mérkőzése előtt is bizonyította, hogy mindig nagy figyelmet szentel az utánpótlásra. A portugál edző a Lyon-Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt figyelt arra, hogy még nagyobb élményben legyen részük a csapatokat kivezető gyerekeknek, és az öltözőfolyóson szinte mindannyiukkal egyenként lepacsizott.

Mourinho dühös a bírókra a meg nem adott büntető miatt

Archívum2011.02.23, 11:12

José Mourinho vezetőedző a játékvezetőket kritizálta, amiért nem adtak meg egy szerinte jogos tizenegyest a Real Madridnak a Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő 1-1-re végződött első mérkőzésén. Carlo Ancelotti, a Chelsea trénere az FC Köbenhavn otthonában aratott 2-0-s győzelem után a továbbra is gólképtelen Fernanto Torrest dicsérte.

A Lille idegenben, a Lyon otthon ikszelt

Archívum2011.02.06, 23:24

Az éllovas Lille csak döntetlent ért el Auxerre-ben a francia labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján, de ezzel együtt is ötpontos előnnyel vezet közvetlen riválisai előtt. A Lyon hazai pályán döntetlenezett a Bordeaux-val.

Az éjszakai Riviéra a világűrből

Archívum2010.12.16, 08:28

Látványosan rajzolódnak ki a Földközi-tenger partvidékének városai az űrállomásról készített felvételen. A képen azonban nem a mesterséges világítás a legfényesebb, hanem a telehold természetes fénye, amely a tenger vizéről tükröződik vissza.

Íme a BL csoportkörének öt legszebb gólja - videók

Archívum2010.12.09, 17:38

Az idén is szebbnél szebb gólok születtek a Bajnokok Ligája csoportkörében, mi pedig kiválasztottuk az általunk legszebbnek talált ötöt. Nálunk a valenciai Tino Costa Bursaspornak lőtt bombája nyert.

A Bayern kettős Lyon-veréssel jutott BL-döntőbe

Archívum2010.04.28, 00:18

A Bayern München bejutott a Bajnokok Ligája május 22-ei, madridi döntőjébe, miután az Olympique Lyont kettős győzelemmel búcsúztatta az elődöntőben: Louis van Gaal vezetőedző együttese a Németországban elért 1-0-s siker után idegenben 3-0-ra diadalmaskodott. A franciaországi meccs hőse a mesterhármast elérő, horvát Ivica Olic volt. A Bayern ellenfele a fináléban a szerdai Barcelona-Inter párharc győztese lesz, Milánóban a vendéglátó nyert 3-1-re.

BL-döntőként készül a Lyon elleni visszavágóra a Real Madrid

Archívum2010.03.10, 09:58

Egy nagy esélyes egészen biztosan búcsúzik a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, míg egy másik sztárklubnak hatéves átkot kellene megtörnie ahhoz, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. A Real Madrid 2004 óta mindig elbukott a nyolcaddöntőben, a madridiak számára az újabb korai búcsú egyenlő lenne a katasztrófával, míg az AC Milannál lélekben alighanem már felkészültek erre.

Orrba vágta a labda az elterülő Lyon-kapust

Archívum2010.02.23, 18:15

Vasárnap a Lyon 4-0-ra legyőzte idegenben a Sochaux-t a francia bajnokságban, s a végeredmény alapján sejthető, hogy nem végzett rossz munkát a kapuban Hugo Lloris, hiszen nem kapott egyetlen gólt sem. A Lyon szurkolói annak viszont örülhetnek, hogy a 23 éves francia válogatott játékos csak ritkán jön ki a kapujából, 0-3-as vezetésnél ugyanis egy magasból érkező labdát nem talált el fejjel, ami a földről visszapattanva úgy arcon találta, hogy elterült a földön. Llorist jól ismerhetik a Loki-drukkerek is, a BL-csoportkörben Rudolfék minden lövését védte, csapata pedig kétszer 4-0-ra diadalmaskodott.

Újabb pofon a Lyonnak

Archívum2010.01.27, 23:25

Három nappal a francia kupából való kiesés után a Ligakupától is búcsúzott a Lyon focicsapata. Claude Puel együttesét az a Lorient verte el, melyet egy hete bajnokin még 3-1-re legyőztek a lyoniak.

A Loki meghagyná a Fradinak a rekordot

Archívum2009.12.09, 11:19

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a legtöbb izgalom az F csoportban várható, hiszen itt még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra, azaz bármelyik ki is eshet - ezzel együtt persze nagy szenzáció lenne, ha a Barcelona vagy az Inter búcsúzna. Igazi ki-ki meccset játszanak Stuttgartban is, ahol a hazaiaknak le kell győzniük az Unirea Urzicenit ahhoz, hogy a románok helyett ők kerüljenek a legjobb 16 közé. És persze véget ér a DVSC-TEVA BL-kalandja is: a Loki Lyonban próbálja megszerezni első pontjait.

Így készült a Loki és BL-es kihívói - képriport

Archívum2009.12.09, 20:37

A Bajnokok Ligája a legnagyobb európai kupasorozat, a Debrecen csapata így a legtőkeerősebb európai klubokkal találta szembe magát. Míg a magyar csapat játékoskeretének értékét 2,4 milliárd forintra becsülik, addig a Fiorentina játékosai 47 milliárdot, a Lyoné 55 milliárdot és a legdrágább Liverpoolé 84 milliárd forintot érnek. A hatalmas különbségek ellenére nincs szembeötlően nagy eltérés a csapatok felkészülése között. Képriport a BL E-csoportjában játszó csapatok edzéseiről.

Kieshet a Barca és a Liverpool a BL-ből

Archívum2009.11.24, 10:18

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában akár korábbi győztesek is kieshetnek a sorozatból. A Liverpoolt például a Debrecen búcsúztathatja, hiszen ha az angolok nem nyernek a Puskás Ferenc-stadionban a Loki ellen, akkor biztosan nem jutnak be a legjobb 16 közé. De nehéz helyzetben van a címvédő Barcelona is, amely hazai pályán játszik az Internazionaléval, és egy vereséggel akár búcsút is mondhat a sorozatnak.

Harminc eurós jegyek a Lyon-Debrecenen

Archívum2009.11.13, 15:36

Az Olympique Lyon-Debrecen labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésre a magyar szurkolóknak 1600 belépőt küld a francia klub - mondta Képíró János, a hajdúsági klub biztonsági igazgatója pénteken.

Steven Gerrard nem játszhat Lyonban

Archívum2009.11.03, 07:49

Lágyéksérülés miatt biztosan nem léphet pályára a szerdai, Lyon elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen Steven Gerrard, az FC Liverpool labdarúgócsapatának csapatkapitánya.

Clint Eastwood is labdába rúgott Lyonban

Archívum2009.10.19, 15:28

Az Olympique Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas igyekszik minden lehetőséget kihasználni, hogy népszerűsítse csapatát. A hét végi, Sochaux elleni bajnokira például meghívta a városban tartott filmfesztivál sztárvendégét, Clint Eastwoodot, és az Oscar-díjas színész-rendező végezte el a kezdőrúgást.

Varga: A Fiorentina van olyan jó, mint a Lyon és a Liverpool

Archívum2009.10.19, 17:17

Varga József, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának válogatott középpályása szerint döntő jelentőségű lesz, hogy a Fiorentina elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen melyik gárda szerzi majd meg az első gólt. A 21 éves játékos szerint az olasz csapat semmivel sem gyengébb, mint a Lyon vagy a Liverpool.

Torres nem játszhat a Lyon ellen

Archívum2009.10.19, 18:47

Egyik legjobb labdarúgója, a spanyol Fernando Torres nélkül kénytelen pályára lépni kedden a Liverpool az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen.

Herczeg: A Lyont már a sorsolásnál sem szerettük

Archívum2009.09.30, 16:53

Második nekifutásra sem sikerült sem pontot, sem gólt szereznie a BL-ben a Debrecennek, amelyet 24 perc alatt padlóra küldött az elmúlt években a legnagyobbakat is rendre megizzasztó Lyon. Herczeg András klubmenedzser szerint a második félidőből kell erőt meríteni, Kim Källstrom, a Lyon első gólszerzője pedig úgy érzi, a Loki ellen a Liverpool és a Fiorentina is meg fog szenvedni a győzelemért.

Esélyt sem adott a Lyon a Lokinak

Archívum2009.09.29, 23:38

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a magyar bajnok DVSC-TEVA a Lyon együttesét fogadta, s a mérkőzés gyakorlatilag az első negyedóra alatt megszerzett két francia góllal eldőlt. A 0-4-s végeredmény hűen tükrözte a két csapat közötti különbséget, folytatás október 20-án itthon, a Fiorentina ellen.

Mészáros nem, Bodnár és Rudolf játszhat a Lyon ellen

Archívum2009.09.28, 12:55

Valószínűleg kihagyja kedden az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést Mészáros Norbert, a Debrecen labdarúgója. A többi sérült felépülőben.

Győzni jött, de tart a Debrecentől a Lyon

Archívum2009.09.28, 19:00

A Debrecen labdarúgócsapata már Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában kiharcolta az ellenfelek tiszteletét, így a keddi rivális, az Olympique Lyon is tart egy kissé a magyar bajnoktól.

Nem játszhat a Loki ellen a Lyon gólvágója

Archívum2009.09.24, 15:27

Lágyéksérülése miatt nem játszhat kedden a Debrecen elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen Lisandro López, az Olympique Lyon argentin válogatott labdarúgója.

A bíró volt a főszereplő a Lyon-Fiorentinán

Archívum2009.09.17, 10:48

A Debrecen csoportjában az Olympique Lyon 1-0-ra legyőzte a Fiorentinát a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a találkozó után pedig mindkét csapat szakvezetője a játékvezető ítéleteivel volt elfoglalva.

Győzött a Loki BL-ellenfele

Archívum2009.08.30, 11:39

Kétgólos győzelmet aratott a vendég Nancy felett a Debrecen BL-ellenfele, az Olympique Lyon a francia labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában szombaton.

Már 2500 forintért látható lesz a Liverpool a Puskás-stadionban

Archívum2009.08.28, 15:48

Ugyan a jegyárusítás még nem kezdődött el, de a Debrecen meghatározta a három hazai, Puskás Ferenc-stadionban rendezendő Bajnokok Ligája-találkozójára a belépők árait.

1920 Antwerpen - csonka olimpia finn fölénnyel

Archívum2008.04.29, 14:49

1916-ban, az I. világháború idején a versenyzők a sportpályák helyett nem egy esetben a csatatereken álltak egymással szemben. Az 1916-os berlini olimpia sorszámát megtartva, "elmaradt" bejegyzéssel került be a sportlexikonokba. Az 1920-as pedig majdnem úgy, hogy azt Budapest rendezi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1914-es kongresszusán ugyanis Antwerpen és Lyon ellenében a legtöbb szavazatot a magyar főváros kapta! A VII. olimpiát aztán mégis Antwerpen rendezte.

1920 Antwerpen - finn fölény

Archívum2008.02.26, 09:54

1916-ban, az I. világháború idején a versenyzők a sportpályák helyett nem egy esetben a csatatereken álltak egymással szemben. Az 1916-os berlini olimpia sorszámát megtartva, "elmaradt" bejegyzéssel került be a sportlexikonokba. Az 1920-as pedig majdnem úgy, hogy azt Budapest rendezi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1914-es kongresszusán ugyanis Antwerpen és Lyon ellenében a legtöbb szavazatot a magyar főváros kapta! A VII. olimpiát aztán mégis Antwerpen rendezte.

Lemondott az Interpol vezetője

Archívum2008.01.13, 17:18

Lemondott az Interpolt vezető dél-afrikai országos rendőrfőkapitány, Jackie Selebi, akit hazájában korrupcióval gyanúsítanak. Pénteken jelentették be, hogy vádat emelnek a főrendőr ellen, amiért információkkal látta el egy gyilkossági ügy gyanúsítottját. Az Interpolt azt hangsúlyozza, hogy Selebi ügyének semmi köze nincs tevékenységükhöz. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő