lopás

címke rss

Több millió forint értékű vécéket lopott el egy banda

Gazdaság2023.10.16, 15:33

A rendőrség hajtóvadászatot indított a 40 ezer font (18 millió forint) értékű vadonatúj hordozható WC-ket ellopó bűnbanda ellen. 

Meztelenül érkezett, ruhában távozott egy betörő egy amerikai lakásból

Nagyvilág2023.10.15, 08:13

Meztelenül tört be egy férfi egy egyesült államokbeli lakásba. Igen éhes lehetett, mert első dolga az volt, hogy átkutatta a konyhát, ahol kekszet és muffinokat tömött magába, majd miután jól lakott, fölment az emeletre, ahol a lakók aludtak, majd miután magához vett egy pénztárcát, néhány kocsikulcsot, és ruhát is szerzett magának, elhajtott a helyszínről a tulajdonos autójával.

Beteg nyugdíjasoktól csalt ki milliókat egy budapesti nő

Itthon2023.10.13, 10:58

A 32 éves, budapesti nő több idős, és mentálisan beteg férfit vert át, hogy pénzt és drága telefont szerezzen tőlük. Olyan is előfordult, hogy felment az egyik férfi lakására és lopott tőle. 

Egy lelkipásztor kábítószerfüggőket utasított arra, hogy lopjanak neki

Nagyvilág2023.10.13, 07:43

Egy floridai lelkészt azzal vádolnak, hogy szervezett bűnszövetkezetet működtetett, ami a Home Depot üzletből lopott árucikkeket értékesítette online. A férfi állítólag 2016 óta 3 millió dollár értékben adott el illegálisan eltulajdonított termékeket az interneten.

Két hónapon keresztül minden éjjel lopta a fagyit két nő egy spanyol fagylaltozóból

Nagyvilág2023.10.12, 08:43

Bosszúból, amiért kirúgták, egy román nő két hónapon át minden éjjel betört egy híres fagylaltozóba Spanyolországban. Egy másik volt alkalmazottal minden éjjel pénzt loptak a kasszából, fagylaltot ettek, majd távoztak.

Többször is kifosztotta egy szigetvári üzlet kasszáját egy férfi - videó

Itthon2023.10.11, 14:05

A férfi áprilisban két egymást követő napon is lopott egy szigetvári bolt kasszájából, mellyel többszázezres kárt okozott, ami azóta sem térült meg.

Együtt járt lopni egy esztergomi pár

Itthon2023.10.10, 16:03

Tavaly novemberben egy esztergomi pár többször közösen lopott. Az egyik esetben az egyikük apjához mentek, ahonnan rézkábeleket loptak el, amit később a férfi egy laptopra cserélt el.

Végiglopta a Sopron környéki templomokat

Itthon2023.10.10, 13:44

Egy munkanélküli férfi egy éjszaka alatt több település templomába is betört Sopron környékén. Az adománygyűjtő perselyeket törte fel. A rongálással több kárt okozott, mint a lopással.

Ágyneműtartóban bujkált a keresett, veszélyes bűnöző Balfon - videó

Itthon2023.10.10, 10:24

A 29 éves férfit lopások miatt körözték, a Top 50-es listán is rajta volt. A rendőrök egy balfi házban fogták el, ahol az ágyneműtartóban próbált meg elbújni.

Ellopták felesége autóját, olyat tett, amire csak kevesen gondolnának

Nagyvilág2023.10.09, 20:06

Egy floridai férfi arról számolt be, hogy ellopták a feleségének 2016-os Rolls-Royce-ját a garázsukból. A gyártó nem tudok neki segíteni, így a saját kezébe vette a dolgot, és végül sikerrel járt. 

Telefont és tárcát is lopott egy tatabányai férfi

Itthon2023.10.09, 16:45

A férfi egy tatabányai középület étkezőjéből lopott el egy telefont, amit később eladott. Ezen felül a férfi több alkalommal is lopott pénztárcát.

Drasztikus lépésre szánta el magát a Tesco

Gazdaság2023.10.05, 12:19

A Tesco áruházakban mostantól már a WC-papírokra is biztonsági címkéket tettek az Egyesült Királyságban, mert azt tapasztalták, hogy ezeket is egyre nagyobb számban tulajdonítják el a bolti szarkák. 

Több mint egymilliárd eurós csalással vádolnak egy vietnami ingatlanmágnást

Nagyvilág2023.10.03, 12:27

Vietnamban megvádoltak kedden egy ingatlanmágnást azzal, hogy negyvenkétezer befektető kárára elsikkasztott több mint egymilliárd eurót.

A tulajdonosba botlottak a menekülő tolvajok Dorogon

Itthon2023.10.03, 10:51

Lemeztetőt lopott két férfi egy dorogi ház udvaráról, ám ahogy kivitték az utcára, egyenesen a tulajdonosba botlottak, így kénytelenek voltak visszaadni. Az egyik férfi korábban más helyekről is lopott, sőt, drogügyek miatt is felelnie kellett. Ez alkalommal börtönbe kerülhet.

Videón, ahogy egy férfi ellop egy utánfotót

Itthon2023.10.02, 16:52

Biztonsági kamera rögzítette, ahogyan egy férfi társával ellopott egy utánfutót a csémi benzinkútról. Mindketten börtönbe kerülhetnek.

Még műfogat is lopott egy tolvajbanda

Itthon2023.09.28, 15:12

Három férfi több házból és kocsiból is lopott Budapesten, valamint Pest és Fejér vármegyében. Az egyik autóból még a tulajdonos műfogát is ellopták. Két férfit már elfogtak a rendőrök, a harmadik társukat még keresik.

Többször bejárt egy üzletbe lopni, és egy telefonos céget is átvert - videó

Itthon2023.09.25, 16:08

A férfi összesen háromszor ment be egy tatabányai üzletbe hangszórókat lopni, évekkel ezelőtt pedig egy ismerősét megtévesztve csalt ki több százezer forintot egy telefonos cégtől.

Csak időseket loptak meg, több millió szerzett meg az idős emberektől a somogyi páros - videó

Itthon2023.09.25, 16:04

Két férfi jutott be májusba egy 82 éves bátaszéki asszony otthonába. Ingatlan ügynöknek adták ki magukat, és 50.000 forintos támogatást ígértek. A beszélgetés során aztán megszerezték az idős házaspár félretett pénzét, másfél millió forintot. Mint később kiderült, nem ez volt a páros egyetlen hasonló lopása.

Pénzt lopott egy utastól, majd lenyelte a bankjegyeket a reptéri alkalmazott - Videón az eset

Life.hu2023.09.24, 14:55

A fülöp-szigeteki reptér egyik munkatársa meglopott egy utast. Furcsa módját választotta a bankjegyek elrejtésének: megette a pénzt, majd egy kis vízzel le is öblítette.

Súlyos dologgal vádolja zenésztársait Kállay-Saunders András

Tévé2023.09.22, 11:12

Kállay-Saunders András meglepő bejegyzést tett közzé, de már nem bírt tovább hallgatni arról a jelenségről, amire az utóbbi időben lett figyelmes. Az egykori megasztáros nagyon súlyos dologgal vádolja zenésztársait.

Az idősek otthonát sem kímélték a Nógrád vármegyei fiatalok – fotó

Itthon2023.09.20, 13:20

Két helyre is betört egy fiatal fiú. Egyszer a testvére volt a társa, egyszer pedig egy fiatal fiú. Mindkét alkalommal nagyobb kárt okoztak, mint amennyi értéket elvittek.

Mentőautóból lopott egy férfi Nyíregyházán

Itthon2023.09.20, 12:51

Kedden egy férfi besurrant a nyíregyházi mentőállomásra, és az egyik ott parkoló mentőautóból kilopta a sofőr pénzét és értékeit.

Egy férfi és a rokona a munkahelyükről lopta el a drága porcelánokat – videó

Itthon2023.09.19, 17:01

A budapesti férfi és nő egy étteremben dolgozott, ahonnan több, nagy értékű edényt is elloptak. Az étterem többi dolgozójának tűnt fel, hogy az interneten pont olyan edényeket árulnak, amiket onnan elloptak.

Garázsokból lopott egy tatabányai testvérpár – videó

Itthon2023.09.19, 15:47

Egy tatabányai testvérpár több helyi garázsnak is felfeszítette az ajtaját és több százezer forint értékben lopott el értéktárgyakat. Az egyik garázsból egy gyerekmotort loptak el.

Több százezer forintot lopott egy férfi a komáromi fürdőből – videó

Itthon2023.09.18, 16:38

A férfi a komáromi fürdő öltözőjében észrevette, hogy az egyik öltözőszekrény nyitva van. Átkutatta a szekrényt, közben megtalálta a telefontokba rejtett pénzt, amit ellopott.

Németországból lopott kocsik alkatrészeit adta el egy férfi

Itthon2023.09.15, 10:45

Egy gárdonyi férfi és a barátnője Németországból lopott el luxusautókat, majd Magyarországon alkatrészként eladta. A kocsikat úgy lopták el, hogy elvitték egy próbakörre, majd az igazi helyett egy álkulcsot adtak vissza a tulajdonosnak. Később csak visszamentek a kocsiért és elhajtottak vele.

Felgyújtott egy boltot egy amerikai nő, mert tápszert akart lopni

Nagyvilág2023.09.14, 12:43

Egy nő azért gyújtott szándékosan tüzet egy dél-kaliforniai áruházban a múlt héten, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy tápszert lop - közölte kedden a rendőrség.

Megdöbbentő felvétel, egyetlen mozdulattal törte be a Kőbányán parokló autó ablakát, és lopott belőle - videó

Itthon2023.09.14, 12:05

A kőbányai rendőrök június óta keresnek egy férfit, aki feltört egy autót, és magával vitte a tulajdonos értékeit. A rendőrök egy felvételt is közzétettek a férfiról, és kérik, hogy aki felismeri, jelentse.

Késsel a kezében törte rá az ajtót a dohánybolti eladóra, majd magával vitte az összes pénzt a kasszából

Itthon2023.09.13, 15:42

Arcát eltakarva, késsel a kezében rontott be egy kecskeméti dohányboltba egy férfi, majd megfenyegette az eladót, és pénzt követelt tőle. A rablás során 75.000 forintot sikerült szereznie, ám a rendőrök pár napon belül elfogták. A férfi ezen kívül még három boltból lopott is, összesen hatszor.

Több év után előkerült egy holland múzeumból ellopott Van Gogh-festmény

Kultúra2023.09.12, 14:13

Egy holland múzeumból 2020 márciusában ellopott Van Gogh-festményt három és fél év után sikerült a múzeumba visszajuttatni.

Fűkaszákat lopott két férfi Tokodaltárón – videó

Itthon2023.09.11, 15:57

Két férfi hajnalban elment egy tokodaltárói házhoz, ahonnan elloptak két fűkaszát. Az egyikük már korábban is próbálkozott lopással.

Ilyen nincs, lefagytak a bolti eladók a hódnőtől

Techbázis2023.09.04, 11:30

Újat mutatott az iPhone-lopásban, szorgalommal pótolta a józan ész hiányát.

Börtönben a férfi, aki rettegésben tartotta az érdieket

Itthon2023.09.01, 15:06

Augusztus 29-én hajnalban a lakásán fogták el a rendőrök az 59 éves K. Jánost, aki idén legalább három házba betört.

Rokonai között osztotta szét az iskolából lopott tableteket

Itthon2023.09.01, 13:48

Harminckét, összesen kétmillió forint értékű tabletet lopott el egy zalaegerszegi középiskolából egy tolvaj.

Mentőautót lopott a helyi kórházból egy amerikai nő

Nagyvilág2023.09.01, 10:03

Letartóztattak egy nőt Floridában szerda délután, miután ellopott egy mentőautót egy helyi kórházból. A rendőrség szerint a nő megpróbált elmenekülni, amikor a rendőrök utolérték a mentőautót.

Buszokat tört fel egy romhányi férfi

Itthon2023.08.31, 17:13

A rétsági rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves romhányi férfit, aki buszokat és kocsikat rongált meg, amivel összesen 1 720 000 forintos kárt okozott.

Milliós károkat okozott egy fiatal sorozatbetörő Salgótarjánban

Itthon2023.08.31, 15:30

Letartóztattak egy salgótarjáni kamaszt, aki társaival betört egy stadionba és egy vállalkozó telephelyére is. A fiú ellen jelenleg több büntetőeljárás is folyik.

Lopni ment egy felsőzsolcai férfi, de az egész házat felgyújtotta

Itthon2023.08.30, 16:37

A férfi lopni ment egy felsőzsolcai házhoz, majd miután összekészítette az udvaron az értékeket, bement a garázsba és felgyújtotta az épületet. A tűz gyorsan átterjedt a házra is, ezért az értékek nélkül elmenekült.

Lopott biciklivel ment lopni a Balatonra egy gyöngyösi férfi – videó

Itthon2023.08.30, 15:07

Egy férfi gyalog indult el a Balatonra Gyöngyösről, majd útközben lopott egy biciklit, és azzal ment tovább. Balatonfenyvesen ellopott egy jobb biciklit, aminek a segítésével pénzt vitt el egy fonyódi büféből.

Pénzzel teli táskát talált a parkolóban egy amerikai férfi, letartóztatták

Nagyvilág2023.08.30, 14:59

5000 dollárnyi (1,7 millió forint) készpénzzel teli táskát találtak egy parkolóban egy férfi Connecticutban. A férfi azt állította, hogy nem lopta a táskát, hanem találta. Ennek ellenére hónapokkal az incidens után most a bíróságon folytatódik az ügy - írja az ABC News. 

Letartóztatták az egykori gyereksztárt: felismerhetetlenül néz ki

Life.hu2023.08.28, 14:33

Letartóztatták a texasi Rockwallban Mitchel Mussót, akit a legtöbben a Hannah Montanában ismertek meg. A 32 éves színész részegen sétált be egy szállodába, ahol elkezdett enni egy zacskó chipset, amit nem fizetett ki. 

Valóra vált a kegyetlen rémálom: maszturbálni kezdett egy idegen férfi az ágyánál, aztán ráfeküdt a kazincbarcikai nőre, hogy megerőszakolja

Itthon2023.08.28, 12:11

Egy kazincbarcikai férfi beosont egy nyitott lakásba, ahonnan előbb értékeket hozott ki, majd visszament, hogy megerőszakolja a nőt, aki a barátja mellett aludt.

Néhány óra alatt több autót és boltot is kirabolt egy tinédzser az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.08.28, 10:19

Pénteken letartóztattak egy 16 éves tinit, aki állítólag néhány óra alatt több fegyveres autórablást és lopást követett el Washington környékén.

Letartóztatták a Starfield szivárogtatóját

Techbázis2023.08.25, 15:14

Nem csak a játék néhány példányát lopta el a munkahelyéről.

Egymillió forintot lopott egy vanyarci betörő

Itthon2023.08.25, 14:13

Egy 47 éves férfi betört egy házba Vanyarcon, ahonnan ellopott 1 millió forintot. A rendőrök Újpesten fogták el a betörőt.   

Ellopta a főnöke autóját egy fiú Bugacon

Itthon2023.08.25, 12:21

A 17 éves fiú nem tudott hogyan hazamenni a munkahelyéről, ezért ellopta a főnöke kocsiját. Másnap reggel azzal tartott vissza a munkahelyére, amikor a rendőrök megállították.

Kétmillió dollár értékben lopott ékszereket egy férfi az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.08.25, 12:05

Egy férfi Los Angelesben több mint 1,8 millió dollár (638 millió forint) értékben lopott ékszereket, árukat brazil vendégektől egy luxushotelben - írja a Fox News.

A gondozójától lopott egy dorogi asszony

Itthon2023.08.24, 11:13

Egy dorogi asszony bement a gondozója szobájába, ahol a táskájában megtalálta a megtakarított pénzét. Ellopta a több mint kétmillió forintot, aminek nagy részét az adósságai rendezésére költötte.

Trükkös módszerrel lopott benzint egy kisnánai férfi

Itthon2023.08.23, 13:34

Egy kisnánai férfi egy parkoló autó tankját csapolta meg, azonban a rendőrök gyorsan elfogták, akiknek be is vallotta a tettét.

Közel 60 évig élt halott bátyja személyazonosságával egy amerikai férfi

Nagyvilág2023.08.23, 12:41

Egy 86 éves férfit azzal vádoltak, hogy évtizedekkel ezelőtt felvette testvére személyazonosságát. Arra használta, hogy duplán felvegye a társadalombiztosítási juttatásokat.

Egyenruhában rabolt boltot a börtönőr

Techbázis2023.08.19, 13:05

Műszak után, röviddel később a rácsok rosszabbik oldalán találta magát.

Kiraboltak a híres brit múzeumot, egy dolgozó lehet a tettes

Nagyvilág2023.08.17, 12:10

Egy híres londoni múzeum elbocsátott egy alkalmazottat és a rendőrség nyomozást indított hiányzó műkincsek ügyében. Jelenleg is folyik a kárfelmérés.

Őzgidát rejtegetett a nadrágjában egy férfi

Itthon2023.08.15, 16:52

A férfit a gyanús viselkedése miatt igazoltatták a rendőrök Felcsúton. Mint kiderült, a nadrágjában rejtegetett egy őzgidát, ami el is pusztult. Ezen felül a férfi több lopásért és rongálásért is felelős.

Többször is lopott márkás parfümöket egy férfi egy tatabányai drogériából

Itthon2023.08.15, 16:08

Többször is visszajárt lopni egy férfi ugyanabba a tatabányai üzletbe. Leginkább a parfümök érdekelték: összesen 23 üveggel lopott el, melyek értéke több, mint félmillió forint.

Lopott autóval, részegen menekült két férfi a rendőrök elől Somogyszobnál

Itthon2023.08.14, 15:47

A két férfi együtt italoztak Csurgón, amikor elloptak egy autót. Somogyszobon menekülni kezdtek a rendőrök elől, majd nekimentek egy betonkorlátnak. A kocsit vezető férfinak soha nem volt jogosítványa.

Segített egy defektet kapott autósnak a sztrádán, közben mindent kipakoltak a kocsijából - videó

Auto2023.08.14, 12:59

Videóval figyelmeztették az autósokat, hogy segítségnyújtás közben se feledkezezzenek el az alapvető óvintézkedésekről.

Szigorú szabályt vezetett be az Aldi: aki nem tartja be az új feltételeket, nem vásárolhat az üzletben

Life.hu2023.08.13, 15:12

Külön biztonságiőröket állít a bejáratokhoz az Aldi Nagy-Britanniában azzal a céllal, hogy átvizsgálják a boltba betérő vásárlók táskáit. Az intézkedés sokakat felháborított, az üzletlánc azonban nem tántorít, aki nem tartja be a szabályokat, nem vásárolhat a boltban.

Vicces videóval hívják fel a figyelmet a trükkös autópályás lopások veszélyére

Auto2023.08.11, 15:16

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. két stand-up komikussal forgatott közérdekű kisfilmet.

Egy tatabányai panelben bujkált egy hétszeresen körözött bicskei bűnöző

Itthon2023.08.10, 13:05

Lopások, zaklatás és be nem fizetett pénzbírság miatt keresett több rendőrkapitányság egy 20 éves, bicskei férfit, akit a Készenléti Rendőrség (KR) járőrei egy panelházakat összekötő folyóson fogtak el kedden Tatabányán. A fiatalember azóta a baracskai bv. intézet lakója.

Meg fog döbbenni azon, kik követték el minden idők egyik legfurfangosabb bűncselekményét

Gazdaság2023.08.09, 08:56

Elképesztően agyafúrt bűnözői akciókat látott már a világ, nagy kárértékekkel. Az alábbiakban összegyűjtöttünk olyan rablásokat és lopásokat, melyek nem pusztán a bezsebelt zsákmány nagysága miatt lettek hírhedtek, hanem az akció mögött álló terv, és annak végrehajtása miatt.

Százmilliót raboltak fényes nappal

Techbázis2023.08.07, 12:21

Kölcsönvett békával kitoltak egy raklap árut a Gen Con társasjátékos rendezvényről.

Feltörte az exe autóját a pénzéért egy budapesti nő

Itthon2023.08.04, 10:26

Az angyalföldi rendőrök gyanúja szerint egy budapesti nő a társával együtt feltörte volt élettársa autóját, hogy megszerezze az ott tárolt pénzét.

Így rohanta le a TEK a révfülöpi nyugdíjasra támadó erőszakos bűnözőket – videó

Itthon2023.08.02, 10:29

Három betörőt fogtak el tegnap a Terrorelhárítási Központ emberei, mert a gyanú szerint kifosztottak egy idős asszonyt Révfülöpön. Elfogásukról felvétel készült, mutatjuk, mi történt.

Egyre durvább támadásokat kellett átélnie egy idős kiskunhalasi házaspárnak

Itthon2023.08.02, 10:22

Kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy kiskunhalasi férfival szemben amiatt, amit otthon az idős szüleivel tett. Amikor nem adtak neki pénzt kábítószerre, brutálisan állt rajtuk bosszút. Többször megütötte őket, és azzal fenyegtőzött, hogy meg fogja ölni a házaspárt, a házukat pedig felgyújtja.

Meglett a kietlen éttermek fosztogatója

Techbázis2023.07.28, 16:18

Rendőrsegítő plüssmedvével járt túl az eszén a kutyabarát étterem tulajdonosa.

Ellopták a debreceni Nagytemplom ablakpárkányait

Itthon2023.07.25, 14:35

Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik februárban ellopták a debreceni Nagytemplom réz ablakpárkányait. Az egyikük ezen felül többször is lopott. 

Gépfegyvert is lopott a sükösdi tolvaj

Itthon2023.07.24, 16:43

Egy sükösdi férfi két hónap alatt összesen 13 alkalommal lopott. Nem válogatott, mindent vitt, amit csak talált, még egy hatástalanított gépfegyvert is.

Kétszázezer csokitojást lopott el egy férfi Telfordban

Nagyvilág2023.07.21, 14:07

Egy angol bíróság 18 hónap börtönbüntetésre ítélte egy férfit, aki ellopott egy 200 ezer csokitojással teli kamiont.

Lelopták a réz ablakpárkányokat a Debreceni Nagytemplomról

Itthon2023.07.12, 14:46

Egy 50 éves férfi és 32 éves bűntársa leszedte a réz ablakpárkányokat a Debreceni Nagytemplom épületéről és másnap eladta a helyi MÉH-telepen.

Elképesztő döntés: megsemmisítenek egy 800 ezer liter kőolajat szállító csempészhajót

Gazdaság2023.07.11, 14:25

Elrettentésképpen megsemmisít egy olajszállító hajót Nigéria állami olajvállalata. Az afrikai ország minden eszközzel igyekszik visszafogni a lopásokat, melyek már súlyos nemzetgazdasági problémát jelentenek.

Börtönbe kerülhet egy tolvaj takarítónő

Itthon2023.07.11, 12:49

Alig két hónap alatt több százezer forint értékben vitt magával barkácseszközöket a munkahelyéről egy negyvenes éveiben járó takarítónő. Emiatt hosszó évekre rács mögé kerülhet.

Bravúros módszerrel próbáltak lopni egy tatabányai áruházból

Itthon2023.07.10, 16:15

A tételes ellenőrzésnél bukott le az az almásfüzitői férfi, aki trükkös módszerrel próbált csökkenteni a számlája végösszegén.

Brutálisan összeszúrkáltak egy salgótarjáni férfit a lakásán

Itthon2023.07.10, 10:43

Rablás, súlyos testi sértés kísérlete és lopás miatt emeltek vádat a férfi ellen aki két embernek is elvitte a kocsiját, az egyiket pedig össze is szúrkálta.

Volt, akitől 39 millió forintot loptak el az internetes csalók

Itthon2023.07.06, 16:30

Továbbra is sokan esnek áldozatul internetes csalóknak, volt akitől több tízmillió forintot loptak el és volt olyan is, akit többször is átvertek. A rendőrség ismét felhívja a figyelmet azokra a részletekre, amikre oda kell figyelni, ha nem akarunk a csalók áldozataivá válni.

Lopott targoncával gyilkolt egy férfi Marylandban

Nagyvilág2023.07.05, 15:24

Egy férfi targoncát lopott egy barkácsáruházból, de menekülés közben nekiment egy autónak, amiben egy nő aludt. Amikor a nő megpróbált elmenekülni a helyszínről a férfi keresztülhajtott rajta.

Saját párját lopta meg egy férfi Mezőkövesden

Itthon2023.07.03, 15:27

Vádat emelt a Mezőkövesdi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki a saját élettársa aranyérméit lopta el közösen használt lakásukból.

Kirabolták Erdélyi Mónikát és lányát

Tévé2023.07.02, 09:33

Erdélyi Mónika feldúltan mesélte el, hogy korfui nyaralásuk során kirabolták őt és lányát, Mollit. Pontosan nem tudja, hogy hol történhetett az eset, de mindenkit óvatosságra int, ha bőrönddel indul nyaralni.

Aprópénzért vert meg egy idős párt két fiatal

Itthon2023.06.29, 14:50

Két fiatal sorozatosan követett el bűncselekményket, az egyszerű lopástól kezdve a kegyetlen rablásig szinte minden szerepel a bűnlajstromukon. Bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult ejárás ellenük. A kegyetlen fiatalok letartóztatását meghosszabbították.

Majdnem százszor használt egy lopott bankkártyát egy fiatal pár

Itthon2023.06.29, 13:44

Az angyalföldi rendőrök azzal gyanúsítanak fiatalokat, hogy egy nyugdíjas asszony bizalmába férkőzve ellopták a bankkártyáját, aminek megtudták a PIN-kódját és 73 alkalommal használták. Több százezer forintot loptak el.

Durván átverték a szomszédot, hogy elhozhassák a széfjét

Itthon2023.06.28, 15:02

Két nő és egy férfi gondosan eltervezte, hogyan szerezze meg a szomszéd megtakarított pénzét Vésztőn. A széfet is feltörték, elkapták őket.

Ágyban fekvő, nehezen mozgó ismerősét lopta meg egy hajdúszoboszlói férfi

Itthon2023.06.28, 14:31

Kifosztás miatt indított eljárást a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki besurrant az ismerőse házába és az ágyban fekvő férfi mellől ellopta a pénztárcáját, majd elszaladt.

Milliókat loptak el egy nyíregyházi telephelyről

Itthon2023.06.27, 15:54

Egy fiatal férfit néhány órán belül elfogtak és őrizetbe vettek, amiatt, amit egy nyíregyházi telephelyen művelt.

Cipőkre vadászott a tatabányai edzőtermi rém

Itthon2023.06.27, 15:49

A férfi többször is lopott annak az edzőteremnek az öltözőjéből, ahová járt, amíg a többiek edzettek.

Telefont lopott egy férfi az egyik győri áruházból

Itthon2023.06.23, 13:50

A rendőrök lopás miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen, aki pár héttel ezelőtt az egyik áruházból ellopta egy vevő ottfelejtett telefonját.

Felvetette magát a pofátlan stoppos, aztán olyat tett, amire a jótevője nem számított

Auto2023.06.21, 18:24

Nem gondolta volna a jószívű autós, hogy ez megtörténhet vele.

Jótevője autóját lopta el egy stoppos Egernél

Itthon2023.06.21, 14:22

Egy Egerben soppoló férfi ellopta annak az autóját, aki flevette, miközben megivott egy kávét a benzinkúton. A férfi ezke után a lopott kocsival menekült a rendőrök elől. Miután elfogták kiderült, hogy jogosítványa sem volt és ivott is.   

Alkoholt akart lopni egy férfi Miskolcon, de a pénztáros megállította

Itthon2023.06.20, 15:02

A férfi bement egy miskolci áruházba, ahonnan két üveg alkoholt akart kilopni. Az egyik pénztáros azonban észrevette és megállította. Amikor a férfi nekiment, mindketten elestek, a két üveg pedig összetört.

Milliókat lopott ismerősétől egy férfi Tiszakeszin

Itthon2023.06.19, 15:18

Egy 34 éves tiszakeszi férfi betört az ismerőse házába, majd több millió forintot lopott el. A rendőrök lopás miatt indítottak ellene eljárást.   

Orvosi rendelőből lopott egy tatabányai nő

Itthon2023.06.13, 16:54

Egy tatabányai nő előbb az egyik helyi rendelőből lopott pénzt, majd több üzletből is rendszeresen lopott több mint 100 ezer forint értékben.

Portugál férfiak lopták el más poggyászát a repülőtérről

Itthon2023.06.07, 15:30

Két portugál férfi ellopta egy román-magyar állampolgár poggyászát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A rendőrök Budapesten elfogták a két férfit, és a táskát is megtalálták. 

Több mint félmilliót loptak el egy alvó utastól Győrben

Itthon2023.06.07, 12:52

Egy eddig ismeretlen férfi a győri vasútállomás várótermében, egy padon alvó utastól ellopott több mint 500 ezer forintot. A tolvajt a rendőrök még keresik.

Elkábította és kirabolta jótevőjét egy nő Hajdúhadházán

Itthon2023.06.06, 10:46

A nő korábban hosszú ideig lakott az idős férfi házában, majd később is többször visszament hozzá. Az élettársával együtt Debrecenbe költöztek, de ezek után is visszament a férfihoz. Elkábította és kirabolta a férfit, majd a bérlője szobájából is lopott.

Milliókat lopott korábbi munkahelyéről egy férfi

Itthon2023.06.05, 16:42

A budapesti férfi korábbi munkahelyére utazott, majd zárás után besurrant az étterembe, és ötmillió forintot lopott az ott tárolt széfből.

Harmincmilliónyi érték loptak egy lajosmizsei férfitól - a fia is a betörők között volt

Itthon2023.06.05, 15:49

Felfüggesztett büntetésének próbaideje alatt több helyre is betört lakása közelében egy lajosmizsei férfi. Egyik alkalommal maga az áldozat fia segített neki, aki tudta, hogy apja hol tartja az értékeit.

A nyílt utcán a hajánál fogva földre rántott, majd összevert egy nő egy másikat Budapesten

Itthon2023.06.05, 11:11

Brutálisan összevert egy nőt egy másik nő, Roxána a nyílt utcán április közepén. A hajánál fogva a földre rántotta, rátérdelt, és úgy verte. Később a rendőröknek azt mondta, mindezt féltékenységből tette, ugyanis riválisa – ahogy fogalmaz – ráment a barátjára.

Népszerű fájlküldőn keresztül lopták el az emberek adatait

Techbázis2023.06.05, 06:07

A MOVEit Transfer fájlküldő szolgáltatás felhasználóinak rendszereiről loptak össze adatokat a hackerek.

Az anyuka a plázában lopott, miközben kigyulladt az autója, benne a két gyermekével

Nagyvilág2023.06.03, 21:58

Letartóztattak egy floridai nőt, miután autója kigyulladt egy bevásárlóközpont közelében úgy, hogy két gyereke felügyelet nélkül volt benne. A nő ráadásul ezalatt épp a bevásárlóközpontban lopott egy férfival együtt.

Előző
Következő