lopás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Börtönbe került a bábolnai sorozattolvaj
Egy év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egymás után három bábolnai épületbe tört be azért, hogy lopjon. Az egyik betörést biztonsági kamera rögzítette.
Kifosztottak egy ékszerüzletet Nyíregyházán
Elfogták azt a férfit, aki kővel törte be egy nyíregyházi ékszerbolt kirakatát, hogy kifoszthassa.
Lopással végződött a kocsmai románc Miskolcon
Az 51 éves nő egy kocsmában ismerkedett meg egy férfival, hozzáköltözött. Nem sokkal később azonban búcsúlevelet hagyott maga után, és elhagyta, ám magával vitte a kulcsot, és később visszament a lakásba lopni. Mindent elvitt, ami a keze ügyébe került. A miskolci ügyészség a nő ellen lopás miatt emelt vádat.
Arra kényszerítették, hogy telefonokat lopjon a munkahelyéről
Munkahelyéről kellett mobilokat lopnia egy telefonbolti alkalmazottnak - írja a Police.hu.
- címkék:
- lopás
- zsarolás
- Címkefelhő »
Orvvadászt fogtak a tatai rendőrök
Orvvadászat és lopás miatt hallgattak ki a tatai rendőrök egy 44 éves férfit február 10-én.
Három körözött férfit is fogtak Nógrád megyében
A rendőrök Salgótarjánban, Zabarban és Pásztón igazoltattak három férfit, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Tolvaj járt egy angyalföldi boltban
Az angyalföldi rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták az elkövetőt.
Csaknem 60 ezer méhet loptak el egy amerikai vállalat földjéről
Csaknem 60 ezer méhet loptak el egy pennsylvaniai élelmiszerbolt-hálózat földjéről.
- címkék:
- Pennsylvania
- lopás
- méhek
- Címkefelhő »
Ellopott egy nyitva hagyott autót, majd a rendszámát is lecserélte
Tanulságos eset történt meg azzal a gépkocsivezetővel, aki alig 20 percre hagyta őrizetlenül lezáratlan autóját a XIII. kerületben. Ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy egy utcán sétáló férfi az autóba beszálljon és a benne hagyott indítókulcs segítségével azt ellopja.
- címkék:
- lopás
- autólopás
- Címkefelhő »
Kamerák buktattak le egy notórius tolvajt Veszprémben
Két héten belül kétszer is tetten értek lopás miatt egy 41 éves, veszprémi férfit. Egyik alkalommal egy épület faláról tépte le a kártyaleolvasót, másodjára pedig egy áruházból lopott egy akkumulátort. Egyik esetben sem számolt azzal, hogy a kamerák rögzítik a lopásokat. Azt is megállapították róla, hogy mindezt felfüggesztett büntetése időtartama alatt követte el.