lopás

címke rss

Vádirat a Nógrádi-ügyben

Itthon2002.10.02, 21:42

Elkészült a vádirat, melyben tizenegy bűncselekmény elkövetésével vádolják Nógrádi Ádámot. A Bács-Kiskun megyei főügyészség vádpontjai alapján a soltvadkerti férfinak emberölés, lopás, sikkasztás, rongálás, közokirat hamisítás, bűnpártolás, lőfegyverrel való visszaélés és fogolyszökés miatt kell a bíróság előtt megjelennie.

Lopott fürdőnadrág miatt kell katonának mennie

Itthon2002.11.08, 12:07

Újabb vitatható határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egy polgári szolgálatos kérelem ügyében. A hivatal ezúttal azért utasította el egy fiatalember kérelmét, mert évekkel ezelőtt ellopott egy férfifürdőnadrágot, és ezért lopás vétségében elmarasztalták. A másodfokon eljáró Munkaügyi Minisztérium egy korábbi hasonló eset kapcsán már közölte: a jogszabályok szerint csak azoktól lehet megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

Külföldre csempészik a magyar kábelt

Itthon2002.11.21, 14:12

Milliárdos kárt okoznak évente a vezetéktolvajok a hazai áramszolgáltatóknak. Csak az Elmű Rt.-nek évi közel 400 millió forintos kára származik a lopásokból. A bűncselekményekre komoly szaktudású, szervezett csoportok specializálódtak, amelyek darus kocsikkal lopják az alumíniumból és rézből készült vezetékeket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság információi szerint a vezetékeket külföldön értékesítik.

Nem nyomoznak a Globex-ügyben

Itthon2002.11.29, 07:08

Megtagadták a nyomozást bűncselekmény hiányában a Globex-ügyben - tudta meg a Népszabadság. A Globex Holding Deutschland AG követeléskezelője tízmilliárd forintot meghaladó kárt okozó sikkasztás és lopás miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A feltételezés szerint 1998-ban törvénytelenül szerezték meg a társaságnak azokat a részvényeit, amelyek a Hotel Rózsadomb Rt.-ben lévő tulajdonhányadát igazolták.

Drogot vett az osztálypénzből

Itthon2002.11.29, 13:06

Marihuánát vásárolt az osztálypénzből egy gyöngyösi középiskolás fiú. A rendőrök ezért lopással és kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják.

Évente milliók tűnnek el egy-egy kórházban

Itthon2002.12.03, 08:35

Az egészségügyi intézményekben gyakran tűnnek el orvosságok, ékszerek, nagy értékű műszerek, pénz és mobiltelefon. A kórházi lopások sajátosságairól készült felmérésből kiderül, hogy esetenként magánrendelőkbe vándorolnak az ellopott eszközök.

Lopják a milliós Zsolnay-kutakat Pécsett

Itthon2002.12.13, 15:34

Az elmúlt hónapban több, sokmilliós kerámia dísztárgyat loptak el Pécsett különböző intézmények udvaráról. Többen úgy gondolják, hogy megrendelő állhat a háttérben, a rendőrség ezt nem erősítette meg. A sorozatos lopások ellenére a város értékesebb kerámiaszobrait sem őrzik különleges módon.

Rendőröket akart elgázolni egy fiú

Itthon2003.01.20, 18:23

Kétszer is megpróbálta elgázolni az őt igazoltatni akaró rendőröket egy lopás miatt körözött 15 éves fiú Ercsiben. A fiúnak végül sikerült elmenekülnie, utasát viszont, akit ugyancsak lopás miatt körözött a rendőrség, elfogták.

Lopással vádolják a T.A.T.U.-t

Kultúra2003.02.05, 14:55

Egy orosz dalszerző azzal vádolja a leszbikus tinilányok alkotta duót, hogy ellopta számait és megpróbálta csekélyke részesedéssel betömni a száját. A férfi állítása szerint megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezik.

Biztonsági őrök vertek meg egy férfit

Itthon2003.02.25, 16:43

Megvertek egy szombathelyi férfit, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A férfi állítja: egy üzletközpontban lopással gyanúsították meg a biztonsági őrök, majd megverték.