London 2012
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- magyar csapat
- úszás
- atlétika
- vízilabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem bírtam elviselni, hogy távol vagyok a babámtól - Janics-könnyek a bronz után
Douchev-Janics Natasa a csütörtökön Kovács Katalinnal 500 méteren megszerzett ezüstérem után 200 egyesben bronzérmes lett. A verseny után az [origo]-nak adott interjú közben többször is elsírta magát, azt mondja, az idén talán túl sokat versenyzett, nem érezte magában az erőt. Még nem tudja, hogy folytatja-e a kajakozást, de most a babájával akar lenni, és pihenni szeretne.
Marosi Ádám olimpiai bronzérmes
Egész nap kiegyensúlyozottan versenyezve a 2009-ben világbajnok Marosi Ádám bronzérmet nyert a londoni olimpia öttusaversenyében, míg a másik magyar induló, Kasza Róbert a 12. helyen végzett Londonban.
Tízpróbázó a kispadon, gyalogkakukk a pályán
A világ leggyorsabb embere, Usain Bolt úgy véli, hogy a futballpályán is megállná a helyét, és rögtön a Manchester Unitednél próbálkozna. Akadt már példa arra, hogy valaki atlétikáról futballra váltson: a német Hans-Peter Briegel távolugrásban és hármasugrásban korosztályos bajnok is volt, míg a 81-szeres válogatott Mátrai Sándor a helsinki olimpia 4x100-as váltójának tartalékja volt.
Marosi: Ma is meglátszott a magyar virtus
A szervezéssel és a vívás első pár asszójával nem, az olimpiai bronzéremmel viszont elégedett Marosi Ádám. Az öttusázó nehezen állt talpra a rosszul sikerült Európa-bajnokság után, és rémálomnak nevezte az elmúlt egy hónapját. Az olimpiai eskütételen vagány beszédet előadó Marosi utólag megijedt, hogy túl nagy terhet rakott a magyar sportolók vállára, de az ott emlegetett magyar virtus a verseny során is előkerült.
A hideg is kirázott - Rióban aranyra tör a magyar kajaktehetség
A 21 éves Dudás Miklós élete első olimpiáján hatodik lett, és bár titokban bízott az éremben, nagyon örül a pontszerző helynek.
Nem vehette át az érmet a dobogóról letiltott olimpikon
Nem lehetett ott az eredményhirdetésen a londoni olimpiai labdarúgótornán harmadik dél-koreai válogatott egyik játékosa, Jun Vu Park, mert a pénteki helyosztón egy politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel.
- címkék:
- Japán
- Dél-Korea
- foci
- olimpia
- London 2012
- Címkefelhő »
Risztov Éva harcai
Az óriási elvárások, a drámai összeomlás és makacs talpra állás után Risztov Éva életében minden a helyére került: az ezüstlány címe végleg a múlté, miután elképesztő versenyben olimpiai aranyérmet nyert a 10 km-es úszásban. Hogyan születik újjá egy hosszútávúszó?
Berki: Testi fenyítés azért nem volt
Csütörtök éjfél után megérkezett Budapestre Berki Krisztián, aki a magyar csapat harmadik aranyérmét nyerte az olimpián. A lólengés bajnoka elárulta, hol őrzi a medált.
Huszonhét éves világcsúcsot döntött meg a 4x100-as amerikai női váltó
Nagyon régi, 1985-ös világrekord megdöntésével nyerte meg az aranyérmet az amerikai női 4x100 méteres váltó a londoni olimpia pénteki versenynapján.
- címkék:
- atlétika
- olimpia
- London 2012
- döntő
- Címkefelhő »
Kábítószert neveztek el Boltról
Hasonlóan gyorsan beüt, mint ahogy Bolt futja a sprinteket.
- címkék:
- Usain Bolt
- olimpia
- London 2012
- Címkefelhő »