London 2012
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- magyar csapat
- úszás
- atlétika
- vízilabda
- legfrissebb
- legrégebbi
Embert próbáló feladat lesz a kvótaszerzés Bacskai és Darmos számára
A felső súlycsoportokban nagyon nehéz dolguk lesz a magyar ökölvívóknak az európaiaknak kiírt jövő áprilisi ökölvívó olimpiai kvalifikációs tornán, amelyen a 69 kg-os Bacskai Balázsnak döntőznie, míg a 91 kg-os Darmos Józsefnek győznie kell az ötkarikás szerepléshez.
"A szülésem óta 800 kilométert gyűjtöttem már össze" - Janics elszántan készül az olimpiára
Szeptemberi szülését követően a Burgasz melletti Primorskóban készül az olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa, akit a napokban meglátogatott edzője, Kovács László, illetve Storcz Botond szövetségi kapitány is. A versenyző családja társaságában november végéig marad Bulgáriában, majd decembertől március végéig Portugáliában edzőtáborozik.
Bolt négy aranyat nyerne Londonban
Usain Bolt azt mondta: négy aranyérmet szeretne nyerni a jövő évi, londoni olimpián úgy, hogy szokásos számai mellett a 4x400 m-es váltó tagjaként is rajthoz állna.
- címkék:
- Usain Bolt
- atlétika
- London 2012
- Címkefelhő »
Baráth kevésnek tartja Borkai várakozását, hat londoni aranyban bízik
Minimum négy érmet, köztük két aranyat szeretnének nyerni a jövő évi londoni olimpián a magyar kajak-kenusok. A szövetség elnöke a teljes magyar csapattól hat aranyérmet vár.
Nincs megfelelő doppingellenes program, leminősítette Görögországot a WADA
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) montreali ülésén úgy döntött, a "non compliant" (nem megfelelő vagy elégtelen) kategóriába sorolja a görög doppingellenes szabályozást azután, hogy a 2004-es athéni olimpiától visszalépő két futót, Kosztasz Kenteriszt és Ekaterini Tanut nemrég jogerősen felmentették. Mindez oda is vezethet, hogy a görögöket kizárják a londoni olimpiáról.
India egy vegyipari szponzor miatt bojkottálná az olimpiát
Bojkottal fenyegette meg a jövő évi londoni olimpia szervezőit az Indiai Olimpiai Bizottság, amiért a játékok egyik főszponzora az a Dow Chemical vegyipari óriásvállalat, amely felelős egy 1984-es indiai tragédiáért.
Még három-négy olimpiai kvótára esélyes a magyar bokszválogatott
A jövő évi olimpiai kvalifikációs boksztorna szempontjából is nagyon fontos lesz a 88. felnőtt férfi országos bajnokság, amelyre jövő szerdától kerül sor Szombathelyen.
"Ha nem jön közbe semmi, megnyeri" - Magyar Zoltán biztos Berki olimpiai aranyában
1973 és 1980 között nem talált legyőzőre lólengésben Magyar Zoltán, aki három-három vb- és Eb-aranyérme mellett 1976-ban és 1980-ban is a szer olimpiai bajnoka lett, majd a visszavonulása után két évvel szinte mindent kitörölt az agyából. Az állatorvosi praxisát négy éve feladó egykori tornász jelenleg a szövetség elnökeként dolgozik, úgy véli, a sportág világviszonylatban szárnyal, a Magyar-vándor pedig ma már rutinfeladat.
A hercegi pár is a londoni olimpia nagykövete lesz
Vilmos herceg és felesége, Katalin, valamint Harry herceg is hivatalos nagykövete lesz a jövő évi, londoni olimpiának.
Nadal az olimpia miatt jövőre beáldozza a Davis-kupát
Nem vállalja jövőre a Davis-kupában való szereplést Rafael Nadal, aki vasárnap a spanyol válogatottal elhódította a teniszserleget Sevillában.