London 2012

címke rss

Kati néni puszija hajtotta Kammerert

Sport2012.08.09, 22:01

Elégedettek a versenyzők és elégedett Fábiánnék Rozsnyói Katalin is a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kajaknégyes ezüstérmével. Az edző szerint versenyzői kiadtak mindent magukból, teljesítményük pedig bebizonyította, hogy igaza volt a válogatás körüli vitákban.

Megijedt a célban ezüstérmes kajakozónk

Archívum2012.08.09, 14:52

Kulifai Tamás nagyon örül a kajak négyessel 1000 méteren megnyert ezüstéremnek, főképp azért, mert a célba érkezéskor azt hitte, hogy csak a negyedik helyen végzett a hajó.

A mi szégyenünk és gyalázatunk - Janics Natasa elvesztését siratja egy szerb újság

Sport2012.08.11, 17:25

Éles hangvételű írásban ostorozta a szerb sportvezetést a Sportske.net főszerkesztője, Djordje Djokic. Szerinte az a tény, hogy Janics Natasa nem Szerbia, hanem Magyarország színeiben aratja a sikereket, az az ország szégyene és gyalázata.

Kozák csak a célban tudta meg, hogy Oszipenko féltávnál vezetett

Archívum2012.08.09, 12:51

A női K-1 500 méteren második olimpiai bajnoki címét begyűjtő Kozák Danuta semmit sem látott legfőbb riválisából, így azt is csak a célban tudta meg, hogy 250 méternél még jelentős hátrányban volt.

Nicole Kidman tömör megjegyzése az olimpiáról

Archívum2012.08.09, 17:02

A háttérbe húzódva szurkolják végig a londoni nyári játékokat a hírességek, meghagyva a rivaldafényt az idei nyár igazi sztárjainak. Mick Jagger, Bill Gates és Nicole Kidman is megjelent Londonban, utóbbi a nyitóünnepséget.

Titokzatos lepedő segített Risztovnak

Sport2012.08.09, 21:07

Risztov Éva már egy nappal az olimpiai arany elnyerése után hazautazik, mert otthoni húslevessel és rántott hússal akar ünnepelni.

Merész: Ellopták tőlünk a bronzérmet

Sport2012.08.10, 02:12

Merész András, a nőivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya abban bízik, hogy együtt marad a mostani csapat, amely hosszabbítás után 13-11-re kikapott Ausztráliától a londoni olimpia bronzmeccsén. Merész finoman szólva sem volt elégedett a bíráskodással, és azt is elárulta, a meccs egyik bírója tudott magyarul.

A kis tömzsi lábaim vittek a végén - Risztov Éva utat is építene, ha megkérnék

Sport2012.08.11, 17:19

A visszavonulása előtt már utált lemenni az uszodába, egy telefonhívás azonban mindent megváltoztatott. A csütörtökön olimpiai aranyérmet nyert Risztov Éva nagyon hálás Debrecennek, mert úgy érzi, ott önmaga lehet, egy hétköznapi ember, aki úszik, és visszatért.

Kozák megnyerte második aranyérmét, Kovácsék és a négyes ezüstérmes

Sport2012.08.09, 13:45

Kozák Danuta fantasztikus hajrával megverte a címvédő ukrán Oszipenkót, és megszerezte a magyar küldöttség hetedik londoni aranyérmét a kajakegyesek 500 méteres versenyében. Végig dobogós helyen evezve a második helyen ért célba a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kajaknégyes az 1000 méter döntőjében. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kettős címvédőként szállt harcba 500 méteren, de nem tudta utolérni a bomba formában levő németeket, így ezüstérmes lett.

Két csalódás közt csodás sikerek

Sport2012.08.09, 00:44

Vajda 6. helye és a pólósok veresége közt két kajakos arany és az elképesztő Mocsai-csapat. Ez történt szerdán.

Az internet sztárja lett a dobogón fintorgó tornász

Sport2012.08.09, 12:16

Tele van az internet McKayla Maroney amerikai tornásznő blazírt arckifejezésével, amellyel átvette az ugrás ezüstérmét az olimpián. A sportolót toronymagas esélyesnek tartották, tavaly ő nyerte a világbajnokságot is ebben a számban, így noha kiújult a sérülése a verseny előtt, a szakma és a közönség is az ő sikerét várta.

Powell nélkül kell Jamaicának megnyernie a váltót

Archívum2012.08.09, 06:34

Asafa Powell combizomsérülése miatt nem tud rajthoz állni pénteken a jamaicai 4x100 méteres váltóban a londoni olimpián.

Ázsia focija előzi Afrikáét

Archívum2012.08.09, 14:19

Meglepően jól szerepeltek az ázsiai focicsapatok a londoni olimpián. Japán és Dél-Korea bejutott a négy közé a férfiaknál, a nőknél pedig döntőt játszik Japán. A korábbi játékokon az afrikaiak villogtak, ám ezt nem követte nagy áttörés a vébéken, Ázsiának talán sikerülhet.

Úgy gondoltam, nyomok egy fúrót - Kozák Danuta a pánikot is legyőzte

Sport2012.08.11, 17:20

Kozák Danuta a négyesben megnyert olimpiai bajnoki cím után hajnalban felkelt, a megszerzett aranyérmen gondolkodott, és csak több óra elteltével jutott eszébe, hogy még egyesben is rajthoz kell állnia. Az 500 méteres verseny indulása előtt pánikba esett, majd csak jó dolgokra gondolt, megnyugodott, a végén pedig lehajrázta a szám címvédőjét. A 25 éves kajakozót mások mellett az [origo] is kérdezte a londoni győzelem után.

Majdnem három percig futott 800-on, de 80 ezren ünnepelték

Sport2012.08.09, 10:47

Megkezdte a versenyzést az olimpiák történetének második szaúd-arábiai nője. Sarat Attar a női 800 méteres síkfutás előfutamában állt rajthoz.

Ő az én Évikém marad - Risztov anyja szörnyűnek látta az úszóversenyt

Sport2012.08.09, 21:03

Risztov Éva édesanyja meglepetésként érkezett Londonba, ahol élőben láthatta lánya fantasztikus győzelmét a tíz kilométeres úszásban. A versenyt szörnyűnek nevezte, mert aggódott lánya egészségéért, amelyet fontosabbnak tart az olimpiai bajnoki címnél is. Annak idején nagyon örült neki, amikor Risztov abbahagyta az úszást, és most is ugyanezt tanácsolná neki.

Kipukkadt a pólóválogatott

Sport2012.08.09, 07:46

A legutóbbi három olimpiát megnyerő magyar férfipóló-válogatott két vereséggel kezdte a londoni tornát, majd javuló játékot mutatva a harmadik helyen bejutott a nyolc közé, ahol aztán a világbajnoki címvédő olasz csapat 11-9-re legyőzte. Ezzel véget ért egy korszak, hiszen a csapat már legjobb esetben is csak az ötödik helyen végezhet Londonban. Madaras Norbert szerint a csapatot félig, vagy teljesen ki kell cserélni, Kásás Tamás nem pólózik a válogatottban többé, Kemény Dénes pedig nem árult el semmit a saját jövőjéről.

A magyaroké a valaha volt legjobb pólócsapat

Archívum2012.08.09, 21:38

Mauritio Felugo három gólt dobott a magyarok elleni pólónegyeddöntőn, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az olaszok 11-9-re legyőzze az olimpiai címvédőt.

Három darabra tört a kubai vb-ezüstérmes rúdja

Sport2012.08.09, 10:46

Elbukta a rúdugrás selejtezőjét a tavalyi tegui világbajnokság ezüstérmese, a kubai Lazaro Borges, aki 550 centis eredményével nem jutott döntőbe a londoni olimpián. Borges egy balesetet is átvészelt, egyik ugrásánál a rúdja három darabra tört, szerencséjére ő maga a szőnyegre esett.

Janics Natasa: Nem voltunk elég harapósak

Sport2012.08.09, 13:38

Az ezüstérmes Kovács Katalin, Janics Natasa páros mindent kiadott magából, bár utóbbi szerint elképzelhető, hogy az eddig győzelem nélkül álló németek jobban akarták az aranyat.

Nagy bajba kerülhet Blake a rikító sárga órája miatt

Sport2012.08.09, 10:08

Elképzelhető, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vizsgálatot indít Yohan Blake karórájával kapcsolatban. A gyanú szerint a 100 m-en ezüstérmes vágtázó megsérthette a reklámokra vonatkozó szabályokat az olimpián.

A csodálatos mentéssel sem jött össze a pólóbronz

Sport2012.08.09, 21:43

Végig kapaszkodott az ausztrálok után a magyar nőivízilabda-válogatott az olimpiai bronzmeccsen. Az utolsó pillanatban sikerült egyenlíteni egy pimasz góllal, de a hosszabbítás megint az ellenfélé lett, amely 13-11-re nyert.

Ez a Bolt-fotó sokat fog érni

Sport2012.08.09, 22:59

Usain Bolt nem tagadta meg magát a 200 méteres síkfutás döntőjében: előtte a királynőt idézve bohóckodott, utána fekvőtámaszozott, majd elvette egy fotós kameráját és "visszalőtt". Közben pedig megnyerte a számot. A Bolt által készített fényképek piaci értéke jóval magasabb lesz az egyszerű sportfotókénál.

Két arany után rárepült a hírességekre a lány a szomszédból

Sport2012.08.09, 12:30

Olimpiai aranyérem birtokában már bátran ismerkedett hírességekkel Laura Trott, aki Londonban az Omnium számban, illetve a 3000 méteres üldözéses csapatversenyben is első lett. Trott - akiről a Daily Telegraph azt írta, úgy néz ki, mint egy lány a szomszédból - előbb David Beckhamet csípte el egy közös fotó erejéig a strandröplabda-helyszín lelátóján, majd sörösüveggel a kezében Harry herceget szórakoztatta.

Péntek este hattól elődöntőzik a Mocsai-csapat

Archívum2012.08.09, 09:25

A magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken, közép-európai idő szerint 18 órától lép pályára a svédek elleni elődöntőben a londoni olimpián.

196 kilogramm esett a súlyemelő nyakára

Sport2012.08.08, 16:11

A plusz 105 kilogrammos súlyemelők versenyében az aranyérem egyik esélyese, a német Matthias Steiner lökésben 196 kilogrammot próbált felemelni, de nem sikerült neki, és a súly a nyakára esett. A címvédő segítők támogatásával el tudta hagyni a termet, de a harmadik emelésre már nem tudott kijönni.

Az elődöntőért játszanak a kézisek és a pólósok - a szerdai program

Sport2012.08.08, 07:48

A kenus Vajda Attila 1000 méteren megvédheti címét, a férfikajak-páros és a női négyes is éremért száll vízre, míg a magyar férfivízilabda-, illetve kézilabda-válogatott az elődöntőbe jutásért játszik a londoni olimpia szerdai versenynapján.

Ellenfele fejére taposott a női focista

Archívum2012.08.08, 20:47

Brutális jelenet játszódott le az Egyesült Államok - Kanda nőifoci-elődöntőn, amikor is a kanadai Melissa Tancredi a tizenhatoson belül rátaposott a földön fekvő Carli Lloyd fejére. A bíró nem vette észre az esetet, a szenvedő félnek azonban gyógyír lehetett a fájdalmára, hogy az amerikaiak egy 123. percben szerzett góllal 4-3-ra megnyerték a meccset, így bejuottak a döntőbe, ahol Japánnal játszanak az aranyéremért.

Gyorsvasúton aludt az olimpiai bajnok

Sport2012.08.08, 13:56

Kirabolták a győzelme után mulató Robert Hartingot, nem mehetett be az olimpiai faluba.

Közel egymilliárdan látták a megnyitót

Sport2012.08.08, 07:39

Timo Lumme, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) marketingigazgatója elmondta, a négyórás ünnepség hivatalos televíziós nézettsége ennél alacsonyabb lesz.

A női pólósoknak a keze, a kapitánynak a hangja remegett

Archívum2012.08.08, 00:05

A nőivízilabda-válogatott tagjai és Merész András kapitány is a sok hibában látta a londoni olimpia elődöntőjében a spanyolok ellen elszenvedett vereség okát. Takács Orsolya azt mondta, egy olimpián nem lehet összezuhanni, és a bronzérmet nagyon akarja a csapat, a kapitány pedig már az utolsó időkérésnél is a következő meccsre hívta fel a figyelmet.

A svédek eltakarították a dánokat Mocsaiék elől

Sport2012.08.08, 21:02

Svédország lesz a magyar férfikézilabda-válogatott ellenfele a londoni olimpia pénteki elődöntőjében, ugyanis szerdán meglepetésre legyőzte az Európa-bajnok dán csapatot a legjobb nyolc között.

Csak azt csináltuk, amit az edzésen - maradt még tartalék a Dombi, Kökény párosban

Sport2012.08.08, 13:44

Kökény Roland a célba érés után nem volt biztos abban, hogy megnyerték az olimpiát Dombi Rudolffal, edzőjük, Szilárdi Katalin azonban nem érezte szorosnak a befutót. A magyar kajakkettős mindössze öt századdal előzte meg a portugálokat az 1000 méteres döntőben.  

A nap sportképe: Zubai beleordított Fazekas állába

Archívum2012.08.08, 15:36

A parádésan védő Fazekas Nándor és a három gólt szerző Zubai Szabolcs önkívületi állapotban ünnepelte a maratoni győzelmet a kézimeccs után. A magyar válogatott a negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után verte 34-33-ra az olimpiai ezüstérmes Izlandot.

Kilencedikek vagyunk az éremtáblázaton

Sport2012.08.08, 16:35

Négy nappal a londoni olimpia vége előtt kétszer annyi magyar arany van, mint Pekingben összesen.

Sastin kikapott az Európa-bajnoktól, a vigaszág sem mentette meg

Archívum2012.08.08, 16:11

A világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna kikapott a nők 63 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, majd ellenfele veresége miatt a vigaszágon sem folytathatta.

Éjfélkor kötelező az altató a kéziseknek

Sport2012.08.08, 19:41

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a férfiválogatottak mérkőzései közül Izland legyőzése volt a valaha lejátszott egyik legnagyobb csata. A kézisek már reggel érezték, hogy ez az ő napjuk lesz, a 12 ezres  csarnokban pedig elképesztő érzések szabadultak fel bennük. A pihenés most mindennél fontosabb, egy ilyen öldöklő küzdelem után minden óra számít, Mocsainak azonban hajszálpontos terve van a férfias dinamika visszanyerésére.

Bolt be akarja csempészni a stadionba az ugrókötelét

Archívum2012.08.08, 06:33

Usain Boltnak nem engedték meg, hogy az olimpiai stadionba bevigye az ugrókötelét, de a 100 méteres férfi síkfutás jamaicai győztese fogadkozik, hogy dacolva a szigorú szabályokkal, becsempészi a sportpályára az edzőalkalmatosságot.

Ennyi volt most bennem - Vajda Attila szerint előbb ki kellett volna menni Londonba

Sport2012.08.08, 11:39

Vajda Attila olimpiai bajnoki címvédőként csak a hatodik helyen végzett a kenusok 1000 méteres távján, de nem csalódott. Azt mondta, tiszta a lelkiismerete, de jobb lett volna, ha előbb kimegy Londonba, hogy szokja a körülményeket. 200-on a döntő is nagy bravúr lenne.

Kalózóvszerek miatt nyomoznak Londonban

Sport2012.08.08, 10:07

A szervezők szerint az általuk biztosított 150 ezres adag elég lehetne, nem kell utánpótlás.

Még egy ilyen meccs, és megnyerjük az olimpiát - félholtan is oroszlánok voltak kéziseink

Sport2012.08.08, 21:06

Sohasem látott drámai küzdelemben, kétszeri hosszabbítás után jutott olimpiai elődöntőbe a magyar férfikézilabda-válogatott, de Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint, ha csapata nem ront el négy komoly helyzetet, 60 perc alatt is eldönthette volna a továbbjutást.

Véget ért a pólós aranykorszak

Sport2012.08.09, 13:40

A címvédő férfivízilabda-válogatott 11-9-re kikapott az olaszoktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a londoni olimpián. Az utolsó három olimpiát zsinórban megnyerő válogatott számára véget ért egy csodálatos korszak.

Ahol az olimpikonok buliznak

Sport2012.08.08, 18:47

Éremért ingyen italt lehet kapni, de van, aki 700 ezer forintot sem sajnál egy pohár pezsgőre - az olimpikonoknál a Chinawhite nevű szórakozóhely a legnépszerűbb, ahol tömve van a VIP-részleg úszókkal.

Egy nappal a kizárása után nyert aranyat

Sport2012.08.08, 07:37

Kizárták az olimpiáról egy buta hiba miatt, de sikerült fellebbezniük, így mégis indulhatott az 1500 méter döntőjében Taufik Maklufi.

Gyilkos csatában nyert kézimaratont, elődöntős a válogatott

Sport2012.08.08, 21:05

Kétszeri hosszabbításban, nyolcvanperces játékidőben egygólos győzelmet aratott a magyar férfikézilabda-válogatott Izland ellen az olimpia negyeddöntőjében, így a fináléba kerülésért játszhat majd a svéd-dán párharc továbbjutójával. A meccs két legnagyobb hőse a fantasztikusan védő Fazekas Nándor, illetve a kilencgólos Nagy László volt.

Kovács Katalin: Üdv a klubban, csajok

Sport2012.08.08, 15:16

Kovács Katalin már a rajtnál érezte, hogy a női kajaknégyesnek jó versenye lesz, kétszáz méterrel a vége előtt pedig tudta, hogy már senki nem veheti el tőlük az aranyérmet.

Szabó Attila félúton a 27.

Archívum2012.08.08, 23:21

Szabó Attila öt szám után a 27. helyen áll a férfi tízpróbázók között szerda este.

A Manchester Unitednek ajánlgatják Fazekast

Sport2012.08.08, 15:40

Áradoznak az interneten Fazekas Nándor teljesítményéről, a Guardian szerint Premier League-csapatnál köthet ki a nyáron, egy magyar twitterező szerint pedig ő az új Pálinger.

Két arannyal robbantottak a magyar kajakosok

Sport2012.08.08, 13:47

Már a kajak-kenu döntők első napján két aranyat szereztek a magyarok. A Dombi Rudolf, Kökény Roland páros elképesztően szoros hajrában, öt századdal előzte meg a második portugálokat 1000 méteres kajakban. A Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina női kajaknégyes remekül rajtolt 500 méteren, végig kézben tartva a versenyt, negyedhajóhossznyi előnnyel nyert.

Nem volt sima út nekem ide eljutni - a sírás kerülgette Fazekas-Zur Krisztinát

Sport2012.08.08, 17:11

Úgy érezte, ez az egyetlen lehetősége, hogy olimpiai bajnok legyen, és most nagyon boldog, hogy sikerült megragadnia. Fazekas-Zur Krisztina három évvel ezelőtt még amerikai színekben versenyzett, végül mégis a magyar kajaknégyes tagjaként nyert aranyérmet Londonban.

Kétségbeesés és fájdalom a pólósok arcán

Archívum2012.08.08, 23:42

A sorozatban három olimpián aranyérmet szerző pólóválogatott szerda este 11-9-re kikapott Olaszországtól. A meccsen egyetlen percre sem volt esély magyar győzelemre, a hajrában az elkeseredés és a tehetetlenség a játékosok arcára volt írva. Kemény Dénes szövetségi kapitány a találkozó után azt mondta: csapata hozta lázba az olaszokat.

Orbán elbukott kalapácsvetésben

Archívum2012.08.08, 15:00

Csaknem egy méterrel maradt el a döntős szinttől a magyar sportolónő.

51 millió blogger és kommentelő siratja Kína nemzeti hősét

Archívum2012.08.08, 16:24

A kínai sajtó és többmillió kínai internetező sajnálkozott szerdán nemzeti bálványa, Liu Hsziang miatt, egy nappal azután, hogy a klasszis atléta sérülése miatt kiesett a 110 méteres gátfutáson a londoni olimpián.

Két kajakos arany, elődöntős kézisek, pólós búcsú - percről percre

Sport2012.08.09, 01:17

Kajak-kenusaink elkezdték az éremharcot, ám hatalmas meglepetésre Vajda Attila kenu egyes 1000 méteren címvédőként csak hatodik lett. Következett a Dombi, Kökény kajakpáros, amely elképesztő hajrával, fél másodperccel megelőzve a portugálokat olimpiai bajnok lett. Jött a Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas női kajaknégyes, amely lemásolta Dombiék futamát, jó rajt után, parádés hajrával szintén aranyérmet nyert. A férfi kézilabdázók egy hihetetlen meccsen, kétszeri hosszabbítás után verték az olimpiai ezüstérmes Izlandot, és jutottak ezzel az elődöntőbe. A férfi vízilabdázók is az elődöntőért játszottak, de a végig jobban teljesítő olaszokk ...

Ennél kevesebbel nem lehet nyerni

Sport2012.08.08, 08:38

Az ausztrál Anna Meares 2-0-ra megnyerte a pályakerékpáros női sprint döntőjét a hazai pályán versenyző Victoria Pendleton ellen. Az első futam elképesztően szoros befutót hozott, a brit Pendleton a lehető legkisebb különbséggel, 0,001 másodperccel nyert, de később kizárták, mert kiugrott. A második futamot könnyedén nyerte Meares.

Kizárhatták volna a részeges olimpiai bajnokot

Sport2012.08.09, 12:25

Ivan Uhov a férfi magasugrás aranyérmese, honfitársa, Andrej Szilnov mezében versenyzett kedd este a londoni olimpiai döntőben.

A szobánk jól teljesített - Lőrincz már megnyert ezüstöt emleget

Sport2012.08.08, 19:27

Már nem elvesztett aranyról, hanem megnyert ezüstről beszél Lőrincz Tamás, aki a londoni magyar küldöttség második ezüstérmét nyerte a kötöttfogású birkózók 66 kg-os mezőnyében. Lőrincz elárulta, mi paprikázta fel az elődöntő előtt, és azt is elmondta, nagyon feldobta szobatársa, Módos Péter bronzérme.

Vajda Attila a dobogótól is messze volt

Sport2012.08.08, 11:21

A kenus Vajda Attila címvédőként hatodik lett 1000 méteren a londoni olimpián. A 2011-es világbajnok már az elején nagyon lemaradt, esélye sem volt, hogy az éremért küzdjön.

Lottóhúzást emlegetnek a legyőzött izlandi kézisek

Sport2012.08.08, 19:02

A magyaroktól elszenvedett negyeddöntőbeli vereségkor ült utoljára az izlandi válogatott kispadján Gudmundur Gudmundsson, aki a jövőben csak klubjára, a német Rhein-Neckar Löwenre szeretne koncentrálni. Sverre Jakobsson és Gudjon Valur Sigurdsson szerint a szerencse nem állt mellettük.

Fazekas teljesen elvarázsolta Andy Murray anyját

Sport2012.08.08, 15:22

A helyszínen nézte meg az Izland elleni szenzációs magyar győzelmet Andy Murray édesanyja, akit teljesen megbabonázott Fazekas Nándor teljesítménye.

Korábban holtrészegen versenyzett, most olimpiát nyert

Sport2012.08.08, 07:35

Fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg a férfimagasugrás döntőjét kedd este az orosz Ivan Uhov, aki azzal vált ismertté, hogy 2008-ban holtrészegen indult egy atlétikai versenyen. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség akkor szigorú figyelmeztetésben részesítette, de úgy tűnik, ez nem törte meg a karrierjét, 2,39 méteres ugrásával most magabiztosan győzött. Az alábbi videón megnézheti, milyen az, amikor bepuncsozva próbálkozik.

Súlyosan megsérült a legó súlyemelő

Archívum2012.08.08, 18:31

196 kilós súlyt ejtett a nyakába a német Matthias Steiner a plusz 105 kilós súlyemelők versenyében. A drámai döntő megihlette a Guardiant is, a legóversenyen nem csak Steiner sérülése, de az iráni Behdad Szalimikordasziabi győzelme is megelevenedik.

A legszebbek közé választották a magyar formaruhát

Sport2012.08.08, 16:03

A londoni olimpia megnyitóján látott magyar formaruha bekerült a legszebb kilenc közé a Refinedguy.com című internetes honlap szerint.

Bombameglepetés a női kéziseknél, Montenegró elődöntős

Archívum2012.08.08, 00:10

A világbajnoki ezüstérmes franciák kikaptak Montenegrótól a londoni olimpia női kézilabdatornájának keddi negyeddöntőjében.

Evezve törleszt az ausztrál miniszter

Sport2012.08.08, 16:37

Azt állította, több aranyat nyernek, mint a házigazdák, ezért most brit mezben kell eveznie.

Kemény: Mi hoztuk lázba az olaszokat

Sport2012.08.08, 22:03

Az Olaszország ellen 11-9-re elvesztett negyeddöntő után Kemény Dénes elismerte, hogy a korábbi olimpiákon látottaknál gyengébb csapattal érkeztek Londonba.

Tengerészgyalogosok nézik a kínai tornásznőt

Archívum2012.08.08, 17:49

Több példányban is megfigyelhetjük a kínai Deng Lin-lint a gerendagyakorlata közben Londonban. A telt házas csarnokban néhány tengerészgyalogos is feltűnt, őket is megkeresheti a képen!

Egyéni csúccsal rukkolt elő az egyetlen magyar súlyemelő

Sport2012.08.07, 19:07

Harmadik lett a plusz 105 kilogrammos kategória B csoportjának küzdelmeiben Nagy Péter, az olimpia egyetlen magyar súlyemelője.

Elúszott a döntő a sokat hibázó pólóválogatottnak

Sport2012.08.08, 00:06

A csoportkör után az elődöntőben is kikapott Spanyolországtól a magyar nőivízilabda-válogatott a londoni olimpián. Merész András csapata végig csak futott az eredmény után, a döntő helyzetekben hibázott, így a bronzéremért játszhat majd Ausztráliával.

Megér 175 millió forintot egy arany?

Sport2012.08.08, 17:34

Az elmúlt két évben 350 millió forintnyi jüanba került a Londonban két olimpiai bajnoki címet szerző úszó, Szun Jang felkészítése. Kínának elvben akár négymillió aranyérmes kinevelésére is futná, ám az interneten fellobbant a vita: valóban erre kell-e költeni a pénzt?

Az életben maradásért küzd a világ legjobb kéziválogatottja

Sport2012.08.07, 08:07

Nagy bajban van az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég nőikézilabda-válogatott, amely csak csoportnegyedikként jutott tovább az olimpiai tornán. Ugyan a remekül teljesítő Brazília ellen így is esélyesebbnek számít, ám ha kiesne, az igazi világégésnek számítana.

Hármast gurítva döntőben a brazilok a focitornán

Archívum2012.08.07, 22:55

Mexikó után Brazília is bejutott a londoni férfilabdarúgó-torna döntőjébe, miután kedden a legjobb négy között Damiao duplájával és Romulo góljával 3-0-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot.

Bemostak egyet Szivós Mártonnak

Sport2012.08.07, 14:30

Nagyon keményen gyepálta egymást Szivós Márton és John Mann a hétfői magyar-amerikai vízilabdameccsen, majd amikor megszereztük a labdát, Mann bevert egyet Szivósnak. Szivós nagyon fegyelmezett volt, zokszó nélkül tűrte az esetet, és körülbelül két másodperc múlva már úszott is fel a támadáshoz.

Lőrincz Tamás a döntőért birkózhat

Sport2012.08.07, 17:42

Lőrincz Tamás elődöntőbe jutott a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a londoni olimpia keddi versenynapján.

Rióban nem menekül meg Lochte a német teniszezőtől

Sport2012.08.07, 10:29

Nagyon sajnálja, hogy sérülése miatt lemaradt az olimpiáról Andrea Petkovic, a világranglista 20. helyén álló német teniszezőnő, aki arról álmodik, a 2016-os játékokon végre megismerkedhet az általa legjobb pasinak tartott amerikai úszóval, Ryan Lochte-val.

Minden magyar döntőbe jutott kajak-kenuban

Sport2012.08.07, 14:54

A férfi kajak négyes, Kozák Danuta és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros is bejutott a döntőbe a londoni olimpián. Előbbi kettő futamgyőztesként, míg Kovácsékat pár centivel megelőzték a németek, ennek azonban nincs jelentősége.

Berki Krisztián sajnálja Katalin hercegnőt

Sport2012.08.11, 17:24

Berki Krisztián négy éve vb-másodikként nem tudott kijutni az olimpiára, Londonban viszont két brit sportolót megelőzve aranyérmes lett. A 27 éves tornász a 2008-as kudarc és a mostani siker után úgy érzi, hogy nincs olyan gödör, amelyből ne lehetne kimászni, de jól tudja, hogy a sokat javuló Louis Smith miatt neki is anyagerősebb gyakorlatokat kell majd bemutatnia a jövőben. Az aranyért járó pénznél sokkal nagyobb jutalomnak tartja, hogy több millió magyar szurkolónak örömet szerzett a győzelmével.

Eltűnt hét olimpikon Londonban

Sport2012.08.07, 16:53

Hét kameruni sportoló elhagyta az olimpiai falut, egyelőre nem találják őket - közölte kedden az afrikai ország sportminisztériuma.

Megismétlődött a gátfutóbajnok pekingi rémálma

Sport2012.08.07, 17:01

Liu Hsziang, a 2004-es athéni játékok 110 méteres gátfutásának bajnoka és korábbi világcsúcstartója kedden a londoni olimpián újraélte a 2008-as pekingi rémálmot: már az első fordulóban bukott, és kiesett a versenyből.

Kirúgták a csúnyán lebőgő spanyol válogatott edzőjét

Archívum2012.08.07, 17:03

A rendkívül gyenge szereplés miatt menesztették Luis Millát, a spanyol olimpiai labdarúgó-válogatott szakvezetőjét.

Az olimpia legnagyobb jelenete

Sport2012.08.07, 17:02

Lőrincz Tamás annyira belejött a birkózásba, hogy örömében még az edzőjét, Takács Ferencet is eldobta, miután az elődöntőben nagyszerű akciókkal legyőzte Manuhar Szkadaját, és így este az olimpiai bajnoki címért szállhat harcba. 

Edzője nem hiszi, hogy meglopták Sidit

Sport2012.08.07, 20:55

Herczegh Szabolcs szerint Sidi Péter egyik fontos alkatrésze nem azért tűnt el a londoni olimpián, mert valamelyik vetélytársa keresztbe akart tenni a magyar sportlövőnek.

A kajakosok a téli olimpiára tévedtek, Vajda golfozással hangol

Sport2012.08.07, 19:53

Kammerer Zoltán meglepődött, hogy elöl mennek a kajaknégyessel az 1000 méteres előfutamban, Pauman Dániel a téli olimpián érezte magát, Kozák Danuta pedig örül, hogy kiesett egyik legnagyobb ellenfele a londoni olimpia kajak egyes 500 méteres távján.

Már a döntő a tét női pólósainknak, Lőrincz Tamás is szőnyegre lép

Sport2012.08.07, 12:08

A döntőbe jutásért száll vízbe a spanyolokkal szemben a magyar nőivízilabda-válogatott a londoni olimpia keddi versenynapján. Ugyancsak a fináléba kerülés a tét a kajakosok számára, akik három számban lesznek érdekeltek.

Távirányítós kisautók miatt áll a bál Londonban

Sport2012.08.07, 17:36

Távirányítású mini Mini autók viszik vissza az Olimpiai-stadionban a sportolóknak az eldobott gerelyeket, kalapácsokat és diszkoszokat, ami alapos vitát váltott ki a szigorúan reklámmentes londoni játékok színhelyén.

Az USA-nak egy hihetetlen hiba is belefért, így döntős női pólóban

Sport2012.08.07, 19:15

Az amerikai nőivízilabda-válogatott hosszabbításos meccsen jutott a döntőbe a londoni olimpián.

Bolt nem mondana nemet a Manchester Unitednek

Sport2012.08.07, 10:53

A londoni olimpián elért sprintgyőzelme után a jamaicai Usain Bolt azt nyilatkozta, továbbra is álma, hogy a Manchester Unitedben futballozzon, és ha próbajátékra hívná a klub, nem mondana nemet.

Ez nagyon fájhatott - a hátával csapódott a vízbe a német műugró

Sport2012.08.07, 11:20

Szerencsétlen gyakorlatot mutatott be Stephan Feck a műugrók 3 méteres selejtezőjében, a német versenyző túlforogta az ugrást, és háttal érkezett a vízbe.

Lőrincz Tamás parádés birkózással jutott a döntőbe

Sport2012.08.07, 17:38

A grúz Manuhar Szkadaját is lenyűgöző birkózással verte elődöntőben, így az esti fináléban az olimpiai bajnoki címért szállhat harcba Lőrincz Tamás a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában.

Nem érdekli Bochkor bocsánatkérése a meghatódó sportriporternőt

Archívum2012.08.07, 12:04

Bochkor Gábor egy hét után kért elnézést Horváth Marianntól, akit szerinte meg kellett volna pofozni, amiért a meghatódottságtól elsírta magát, miközben Szilágyi Áron olimpiai döntőjét közvetítete. A világbajnok párbajtőröző azonban nem tart igény a rádiós műsorvezető bocsánatkérésére.

A földhöz vágás után borotvával esnek neki Lőrincz edzőjének

Sport2012.08.07, 22:21

Földhöz vágták, és a fejét is leborotválják hamarosan Lőrincz Tamás edzőjének.

Az úszás két évszázada

Sport2012.08.07, 16:12

Negyedik infografikánk különböző úszónemeket, olimpikonokat és olimpiai eredményeket mutat be. Többek között azt, hogyan kapcsolódik a gyorsúszás a Kutya-sziget benszülötteihez, honnan ered a pillangó technika, mióta használnak rajtkövet és kik tartják a jelenlegi olimpiai rekordokat.

Egyszer majd örülni fogok az ezüstnek - Lőrincz Tamás vigasztalhatatlan

Archívum2012.08.07, 23:06

Lőrincz Tamás birkózó a londoni olimpián elért ezüstérme után azt mondta: biztos benne, hogy nehezen fogja megemészteni a második helyet, mivel úgy érzi, hogy egy soha vissza nem térő alkalom volt számára a keddi döntő. Az egy hét alatt kilenc kilót fogyott sportoló nagy álma, hogy a riói olimpiára már a testvérével, Viktorral jusson ki.

Danitól kéne ellesni valamit - interjú Cseh Lászlóval

Sport2012.08.11, 17:22

Cseh László nyert ugyan egy bronzérmet 200 vegyesen, a másik két számában még a döntőbe sem tudott bejutni a londoni olimpián. A 26 éves úszónak annyira hiányzik az olimpiai aranyérem, hogy eszébe sem jutott a visszavonulás, át akarja élni, hogy egy adott pillanatban ő a legjobb a világon. Phelps visszavonulását tényleg sajnálja, mert nélküle már nem lesz ugyanolyan érzés a győzelem, Lochte gyémánt fogsorát pedig bohóckodásnak tartja.

Megvannak az olimpia ír szurkolói

Archívum2012.08.07, 12:03

"Egy újabb felejthetetlen pillanat a brit atlétáknak köszönhetően. A hangulat varázslatos volt. A stadion tele sugárzóan boldog emberekkel. Soha nem fogom elfelejteni" - ezzel a szöveggel töltötte fel videóját egy lelkes néző az Olimpiai Stadion hangulatáról. Az egész stadion a Beatles All you need is love című számát énekelte, hasonlót legutóbb az ír szurkolóktól láttunk a  foci Eb-n.

Egerszegi a kedvence, Dzsudzsákot visszavárja a holland úszókirály

Sport2012.08.07, 22:53

Legyőzte Alexander Popovot, Michael Phelpst és Ian Thorpe-ot, az úszás királykategóriájában, a 100 és 200 méteres gyorsúszásban három olimpiai aranyat nyert. Pieter van den Hoogenband még csak 34 éves, de már csarnokot neveztek el róla Eindhovenben, ahol a magát nagy magyar drukkernek tartó névadó sajnálatára az idén csak harmadik lett Kemény Dénes pólócsapata. Londoni interjú a holland klasszissal, akinek nyolc évig nem tudták megdönteni a világrekordját száz gyorson.

Lőrincz Tamás ezüstérmes, elúszott a pólódöntő - olimpia percről percre

Sport2012.08.07, 22:58

Fantasztikus menetelés után ezüstérmet nyert Lőrincz Tamás a 66 kilogrammos kötöttfogásúaknál. Lőrincz ellenállhatatlan birkózással jutott el a döntőig, ahol a dél-koreai Kimnek sikerült megállítania egy szoros meccsen. A nőivízilabda-válogatott az elődöntőben sem tudta legyőzni a spanyolokat, így a bronzéremért meccselhet az ausztrálokkal. A kajak-kenusok közül minden egységünk bejutott a döntőbe, 110 gáton viszont mindkét magyar kiesett. Kövesse az olimpia mai napját percről percre!

Ebédidőben játszik negyeddöntőt a férfikézi-válogatott

Sport2012.08.07, 10:36

Szerdán magyar idő szerint délben lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott Izland ellen az olimpiai torna negyeddöntőjében.

Jobb időt futott Boltnál egy ecuadori

Sport2012.08.07, 14:49

Usain Bolt magabiztosan nyerte meg előfutamát 200 méteren, de többen jobb időt értek el a nézelődve futó címvédőnél.