Loki
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- Debrecen
- Thor
- Freyja
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Loki úgy tud kérni, hogy Tanos is üvöltené a nevét
Nem olyan sármos, mint Amerika Kapitány, nem olyan csibész, mint Vasember vagy Ûrlord, nem olyan izmos, mint Thor és nem olyan úriember, mint Dr. Strange, mégis könnyedén az ujja köré csavart mindenkit, és lett a Marvel Univerzum legkedveltebb szuperbûnözõje.
Dzsudzsákék könnyen az NB II-ben ragadhatnak
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a Debrecen 2-1-re kikapott Ajkán, a Vasas pedig egy 94. percben szerzett góllal legyõzte a Siófokot, ezzel az angyalföldi csapat a szezon során elõször a tabella élére állt, és érvényesítette a papírformát, már ami a feljutásért vívott harcot illeti. A szezon elõtt sokan a Debrecent vártrák az elsõ helyre, mostanra viszont ott tartunk, hogy Dzsudzsák Balázséknak már azért is komoly harcot kell majd vívni, hogy legalább a második helyen feljuthassanak az NB I-be.
Álomkezdés után nehéz visszavágókra számítanak az El-ben remeklõ magyar csapatok
Az összes magyar kupacsapat gyõzelemmel kezdett idén a labdarúgó Európa-ligában. A Ferencváros nyitotta a sort kedden a bolgár Ludogorec elleni 2-1-es gyõzelemmel, majd csütörtökön a Debrecen 3-0-ra legyõzte az albán Kukesit, a Fehérvár 5-1-re a montenegrói Zetát, a Honvéd pedig 3-1-re a Zalgaris Vilniust. Az erõs kezdés után a csütörtöki gyõztes csapatok edzõi nehéz visszavágókra készülnek.
A Loki csatára élete gólját lõtte a Fradinak
A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának záró mérkõzésen a Ferencváros 1-1-s döntetlent játszott a Debrecennel a Nagyerdei Stadionban.
- címkék:
- FTC
- DVSC
- Ferencvárosi TC
- Loki
- Debreceni VSC
- Fradi
- Címkefelhõ »
A légiósok után a magyaroké a bizalom Debrecenben
Szima Gábor, a DVSC elnöke terjedelmes interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak, melyben részletesen beszélt a csapat elõzõ szezonban nyújtott gyenge teljesítményérõl. Szóba került a nemrég menesztett portugál vezetõedzõ, Leonel Pontes fizetése, és beszélt Mészáros Lõrinc és Andy Vajna szerepvállalása a debreceni futballban.
- címkék:
- Szima Gábor
- Leonel Pontes
- DVSC
- Loki
- Címkefelhõ »
Egy meccsel a vége elõtt menesztették a DVSC edzõjét
Az OTP Bank Liga 9. helyén álló DVSC a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerzõdést bontott a csapat vezetõedzõjével, Leonel Pontessel,és vele együtt távozott a két portugál pályaedzõ, José Pratas és Pedro Illharco is. Az utolsó sorsdöntõ mérkõzésre a Herczeg András készíti fel a csapatot.
- címkék:
- Leonel Pontes
- edzõváltás
- DVSC
- Loki
- Címkefelhõ »
Három másodpercen múlhatott Komáromi Gábor élete
Nyilvánosságra hozták azt a vádiratot, amelyet a debreceni vezérszurkolót elgázoló férfi perében olvasnak fel csütörtökön a bíróságon. Komáromi Gábort 2015. júniusában sodorta el egy autó Mikepércsen. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, ahol belehalt a sérüléseibe.
- címkék:
- komáromi gábor
- baleset
- per
- szurkoló
- Loki
- Címkefelhõ »
Cinthya Dictator cicijét sütivel kényeztették
Az Ezek megõrültek! forgatásán a fotóslányt szó szerint krémesben fürdették a férfiak.
A Loki alapembere a görög bajnokság kiesõjelöltjéhez igazolt
A korábbi csapatkapitány Kiss Zoltán elhagyta a DVSC labdarúgócsapatát és a görög élvonalban szereplõ Panszerraikoszban folytatja pályafutását - írja a Debrecen honlapja.
Kifulladásig futottak maszkban a Loki-játékosok
Hétfõn elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Debrecen labdarúgócsapata, az elsõ edzésrõl négy játékos hiányzott, érkezett viszont egy kapus, akit négy napig tesztel a magyar bajnoki címvédõ.
- címkék:
- Zdenek Scasny
- foci
- magyar foci
- DVSC
- Loki
- Címkefelhõ »
Neves külföldi szakemberek is pályáztak a Loki kispadjára
Január második hetében veszi át a Debrecen labdarúgócsapatának irányítását Zdenek Scasny, aki több neves külföldi szakembert megelõzve kapta meg a vezetõedzõi posztot.
Herczeg: Úgy éreztem, más irányban kell folytatnom
A Debrecen vezetõedzõi posztjáról távozó Herczeg András szerint váltásra volt szüksége, és örül annak, hogy az utánpótlásban dolgozhat tovább a klubnál.
- címkék:
- Herczeg András
- foci
- magyar foci
- DVSC
- Loki
- Címkefelhõ »
Herczeg András szerint nem lesznek motivációs gondjai a Lokinak
Herczeg András vezetõedzõ szerint továbbra is az elsõ pont megszerzése a Loki célja a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkõzésen.
A chilei Everton csatárát teszteli a Debrecen
Egy szerb kapus és egy chilei csatár érkezett próbajátékra a Debrecen focicsapatához, hazautazott ugyanakkor két másik külföldi focista.
- címkék:
- Herczeg András
- foci
- magyar foci
- DVSC
- Loki
- Címkefelhõ »
Finn gólkirályt és román kapust is tesztel a Loki
A DVSC-TEVA tovább bõvítené egyébként sem szûk keretét, a magyar bajnoki címvédõnél jelenleg négy külföldi futballista, három csatár és egy kapus szerepel próbajátékon.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Loki
- Címkefelhõ »
Elpusztult Mickey Rourke kutyája
Loki (1991-2009) és Mickey Rourke a tavalyi velencei filmfesztiválon Általában nem szoktuk megírni, hogy ha beadja a kulcsot egy kutya vagy egy macska, mert nem a Kisállat rovat vagyunk, de ebben az esetben kivételt kell tennünk. Kedd hajnalban kimúlt Loki, a 18 éves csivava, aki sok éven át Mickey Rourke leghûségesebb társa volt. A pankrátor fõszerepéért Oscar-díjra jelölt színész legendásan nagy kutyabarát, ez abból is látszik, hogy Lokit az összes premierre és díjátadóra magával cipelte, és ha éppen nyert valamit, azt elsõsorban a kutyáinak köszönte meg. Amikor például a Golden Globe-ot vette át januárban szívbemarkolóan fogaalmazott: ...
- címkék:
- Loki
- Mickey Rourke
- haláleset
- Címkefelhõ »
A Fehérép miatt nem került vissza a tabella élére a Loki
A Debrecen kikapott a Fehérép-Alcoa vendégeként a nõi kézilabda NB I szombati játéknapján, így nem került vissza a tabella élére.
Balogh: A Loki megállná a helyét Skóciában
Január 19-én lejárt a debreceni Balogh János kölcsönszerzõdése a Hearts csapatánál, s bár a skótok edzõje, László Csaba magasztalta és marasztalta a játékost, úgy tûnt, a klubnak jelenleg nincs 181 ezer fontja az egyszeres válogatott magyar kapusra. A helyzet nem változott - a Heartsnak nincs pénze -, Balogh mégis maradhat, a vételár pedig majd csak májusban érkezik meg a DVSC számlájára, miután eladott egy-két jónevû játékost az együttes. A 26 éves kapust ez mitsem érdekli, az álma teljesült, a Celtic és a Rangers mögött a harmadik helyért, azaz európai kupaindulásért harcoló skót klub profijaként folytathatja karrierjét.
Diósgyõri leckét kapott a Loki
Az éllovas Debrecen nagy meglepetésre kikapott a vendég Diósgyõrtõl a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában. A házigazdák a mostani szezonban elõször szenvedtek vereséget saját közönségük elõtt.
MTK-veréssel élre ugrott a Loki
A címvédõ MTK hazai környezetben 1-0-s vereséget szenvedett a Debrecentõl labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójának zárómérkõzésén. A hajdúsági együttes ezzel a tabella élére ugrott.
Rangadót nyert a Dunaferr, hibátlanul menetel a Loki
A Dunaferr nagy csatában nyert a vendég FTC ellen, míg a listavezetõ Debrecen továbbra is százszázalékos a nõikézilabda NB I-ben.
Rabóczkit négyszer mattolta a Loki
Az éllovas Debrecen biztosan nyert a vendég Honvéd ellen a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában.
Ikszelt az Újpest, a Loki az új éllovas
A DVTK gól nélküli döntetlent játszott a vendég Újpesttel a labdarúgó Soproni Liga 11. fordulójában. A lila-fehér pontvesztés következtében a szombaton Kaposváron diadalmaskodó Debrecen az élrõl várhatja a következõ játéknapot.
10-1-es gyõzelemmel jutott a Loki a 16 közé a Magyar Kupában
A címvédõ Debrecen 10-1-re nyert az NB III-as Algyõ otthonában a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
Átalakuló Loki, gyengülõ Fradi, széthulló Vasas
A hétvégén véget ért a nõikézilabda-bajnokság 2007-2008-as szezonja, s máris számtalan átigazolási hír, illetve híresztelés látott napvilágot. Összeállítottuk a szokásos listát, melyik csapatok hogyan erõsítettek, kik jöttek (jöhetnek), s kik távoztak (távozhatnak).
Éllovasként távozott Siófokról a Loki
A Debrecen négy góllal nyert a Siófok otthonában a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójának zárómérkõzésén, és a mezõnyben egyedüliként õrzi veretlenségét.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- BFC Siófok
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhõ »
A Loki-bekk szerint nem jobb csapat a Young Boys
A Debrecen 7-3-as összesítéssel búcsúzott az UEFA-kupától a svájci Young Boys ellenében, ennek ellenére Bernáth Csaba, a Loki védõje állítja, hogy nem jobb a svájci csapat.
A Fehérvár ellen is hibátlan maradt a Debrecen
A Debrecen hazai pályán 1-0-ra legyõzte a Fehérvár csapatát a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójának vasárnapi mérkõzésén. A gyõztes gólt Oláh Lóránt szerezte egy kapu elõtti kavarodást követõen, a Loki pedig százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát.
Gyenge formában a Loki UEFA-kupás ellenfele
Gyengén szerepel hazája labdarúgó bajnokságában a Debrecen UEFA-kupa-ellenfele, a kazah Sahtor Karaganda.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Thor
- Freyja
- Baldr
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhõ »
Százmilliós haszonnal adta el csatárát a Loki
A német labdarúgó-bajnokság élvonalából idén kiesett Duisburg nemcsak élénken érdeklõdött a DVSC-TEVA csatára, Dorge Kouemaha után, de meg is vásárolta. A két klub között tárgyalás eredményeként a német együttes 750 ezer eurót (körülbelül 172 millió forintot) fizet a kameruni játékosért.
A Lokié a Magyar Kupa
A Debrecen története során harmadik alkalommal hódította el a labdarúgó Magyar Kupát, miután hazai pályán - az elsõ mérkõzésen aratott 7-0-s sikert követõen - 2-1-re legyõzte a címvédõ Budapest Honvéd együttesét.
Rontott a Loki, célegyenesben az MTK
A címvédõ Debrecen futballcsapata a Soproni Liga 29. fordulójában mindössze 2-2-es döntetlent ért el Pakson, így az MTK karnyújtásnyira került az aranyéremtõl. Amennyiben a fõvárosi csapat hétfõn nyer a REAC ellen, bajnok, mivel az utolsó fordulóban a kizárt Sopron lenne az ellenfele, így akkor automatikusan megkapja a három pontot.
Loki-veréssel Ligakupa-gyõztes a Fehérvár
Az FC Fehérvár hazai sikere után Debrecenben is nyert a labdarúgó Ligakupa döntõjének visszavágóján, és kettõs gyõzelemmel hódította el a serleget.
Fehérvár-veréssel élteti bajnoki reményeit a Loki
A címvédõ Debrecen magabiztos gyõzelmet aratott a vendég Fehérvár felett a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában. Zalaegerszegen és Miskolcon egyaránt 3-3-as döntetlen született, az MTK pedig magabiztos gyõzelemmel lépett egy újabbat a bajnoki cím felé.
A gyõri zakóra egy hatossal felelt a Loki a Ligakupa-döntõben
A Debrecen nyerte a labdarúgó Ligakupa tavaszi kiírását, miután - az idegenbeli 2-0-s vereséget követõen - hazai pályán könnyedén, 6-0-ra legyõzte a Gyõr együttesét.
Aláírta szerzõdését a Loki új kéziedzõje
Július elsejétõl két évig Bakó Botond irányítja a DVSC-Aquaticum NB I-es nõikézilabda-csapatát. A tréner kedden szignálta szerzõdését az új ügyvezetõvel, Baranyai Antallal.
Tíz gól Sopronban, nem hibázott a Loki
1-1-es döntetlen született a házigazda Gyõr és a Kaposvár mérkõzésén a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában. A Debrecen egy góllal legyõzte a Tatabányát, így a bajnok beérte a listavezetõ MTK-t, amely majd vasárnap játszik a Honvéddal. Tíz gól született Sopronban, ahol a REAC és a Diósgyõr is ötször-ötször volt eredményes, a Nyíregyházának két találat is elég volt a három ponthoz, míg a Fehérvár egy hármassal küldte haza a Paksot. Az Újpest a Sopron kizárása miatt játék nélkül jutott három ponthoz, és ezzel csatlakozott az MTK, Debrecen duóhoz.
Debrecen-Gyõr döntõ lesz a Ligakupában
A Gyõr lesz a Debrecen ellenfele a labdarúgó Ligakupa tavaszi kiírásának fináléjában. Az ETO az idegenbeli 1-1-es döntetlen után hazai pályán 2-0-ra legyõzte az MTK-t, míg a Loki a hazai 2-0 után végzett gól nélküli döntetlenre Siófokon.
Chigou két góllal mutatkozott be a Lokiban
A Debrecen a héten szerzõdtetett kameruni Daniel Chigou duplájával nyert a Siófok ellen a labdarúgó Ligakupa elõdöntõjének elsõ mérkõzésén.
Pesten gázolta el a Vasast a Loki
A címvédõ Debrecen magabiztosan nyert a Vasas otthonában a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának pénteki játéknapján.
Vilceában folytatja a Loki válogatott átlövõje
Jövõre a román bajnok Oltchim Vilcea nõikézilabda-csapatát erõsíti Szûcs Gabriella, a DVSC-Aquaticum válogatott átlövõje.
A Loki érdektelenné tette az MK-elõdöntõ visszavágóját
A Debrecen idegenben három góllal nyert az NB II Nyugati csoportjában szereplõ Integrál-DAC ellen a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõjének elsõ mérkõzésén.
Tíz emberrel állt talpra a Loki Kaposvárott
Két mérkõzésre került sor a Soproni Liga 21. fordulójában vasárnap, a címvédõ Debrecen tíz emberrel mentett pontot Kaposvárott, míg a Fehérvár zárt kapuk mögött aratott kétgólos gyõzelmet a Tatabánya vendégeként.
Bombaöngóllal jutott MK-elõdöntõbe a Loki
Egy hatalmas öngólnak köszönheti továbbjutását a DVSC-TEVA a Fehérvár FC ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntõjének visszavágóján.
A Fehérvár legyõzte a Lokit a Magyar Kupában
A Fehérvár FC hazai pályán 2-1-re nyert a Debrecen ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén. A vendégek az utolsó emberként szabálytalankodó Szûcs kiállítása miatt a 3. perctõl tíz emberrel játszottak.
Sarapova és a Houston Rockets nyomdokain az ETO
A Gyõr biztosan nyert otthon a Siófok ellen a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójában, így már 17 meccs óta veretlen a bajnokságban. A szombati nap rangadóján a ZTE nagy felzárkózási lehetõséget szalasztott el, miután hazai pályán 1-0-s vezetésrõl végül kikapott a címvédõ Debrecentõl. A Lokival azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel áll a Honvéd, amely tavasszal elõször nyert a pályán (a Sopron ellen már megkapta a 3 pontot), az új címert avató kispestiek a Paksot gyûrték le 2-1-re. Hajrágóllal hozta el a pontokat a Fáy utcából a Fehérvár, a kiesésre ítélt Tatabánya pedig szinte végig emberhátrányban játszva is remizett a REAC-cal.
Siófok-veréssel feljött a második helyre a Loki
A címvédõ Debrecen hazai környezetben 2-0-ra legyõzte a Siófok együttesét a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójának zárómérkõzésén. A hajdúsági gárda ezzel a második helyre jött fel a tabellán.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- BFC Siófok
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhõ »
Otthon is ötöt rúgott a Loki az Újpestnek a Ligakupában
A Debrecen - akárcsak idegenben - hazai pályán is öt gólt rúgott az Újpestnek, így könnyedén jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Ligakupában. A hajdúsági együttesben Igor Bogdanovic négyszer volt eredményes. Szintén az elõdöntõbe jutott az MTK is, amely féltucat gólt lõtt a REAC-nak.
A Loki nagyon elverte az Újpestet a Ligakupában
A bajnokságban listavezetõ MTK négy góllal nyert a REAC otthonában, a Gyõr otthon ikszelt a Pakssal, míg a Siófok hazai pályán gyõzött 2-0-ra a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó Ligakupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén. A játéknap zárómeccsén a Debrecen megsemmisítõ, 5-1-es verést mért vendégként az Újpestre. A visszavágókat jövõ szerdán rendezik.
Az Újpest után a Loki és az MTK is betlizett
A címvédõ Debrecen kikapott Gyõrben a labdarúgó Soproni Liga 17. fordulójában, ezzel nem tudta kihasználni az Újpest pénteki botlását, hogy elszakadjon a lila-fehérektõl. Nem lépett el riválisaitól az MTK sem, a Paks ugyanis meglepetésre pontot rabolt a listavezetõ otthonából.
Kerekes volt a Loki nyerõembere az idénynyitón
A címvédõ Debrecen hazai pályán három góllal nyert a Diósgyõr ellen a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idényének nyitómérkõzésén.
Sidibe elhagyta a Lokit a belga kiesõjelölt kedvéért
Dzsudzsák Balázs után újabb meghatározó játékos távozott a Debrecen labdarúgócsapatától: Ibrahima Sidibe kedden megállapodott a belga élvonalban szereplõ Sint-Truidennel.
Herczeg angol mintára irányítja a Lokit
A bajnoki címvédõ DVSC-TEVA szakmai stábjának az eddigi pályaedzõ, Herczeg András az új vezetõje.
Hajrágóllal mentett pontot az Újpest a Loki ellen
A címvédõ Debrecen 1-1-es döntetlent ért el az Újpest otthonában a labdarúgó Soproni Liga 15. fordulójának nyitómérkõzésén.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- NB I B
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhõ »
Nem sikerült a bravúr a Fradi nõi kéziseinek
A Ferencváros hazai pályán tízgólos vereséget szenvedett a román Oltchim Valceától a nõikézilabda Bajnokok Ligája D csoportjának 2. fordulójában. A KEK-ben a Debrecen 44-12-re verte a montenegrói PB Podgoricát, az EHF-kupában a Cornexi két góllal kapott ki a dán Aalborg vendégeként.
Fehérváron lefékezett a Loki
Gól nélküli döntetlennel végzõdött a Fehérvár és a címvédõ Debrecen mérkõzése a labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Fehérvár
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhõ »
A Loki nagy verést kapott a DVTK-tól a Ligakupában
A Diósgyõr három góllal nyert Debrecenben, míg a ZTE hazai pályán 2-1-re diadalmaskodott a Fehérvár felett a labdarúgó Ligakupa elõdöntõjének elsõ mérkõzésén. A visszavágókat november 14-én rendezik.
Dzsudzsákról tárgyal a Loki és a PSV
A DVSC-TEVA elõrehaladott tárgyalásokat folytat a Bajnokok Ligájában is szereplõ holland PSV Eindhovennel Dzsudzsák Balázs átigazolásáról - errõl a debreceni klub honlapja számolt be.
A Loki lehajrázta az Újpest B csapatát
A Debrecen 3-0-ra nyert az Újpest ellen a labdarúgó Ligakupa negyeddöntõjének az elsõ mérkõzésén, így kedvezõ helyzetbõl várhatja a visszavágót. A Zalaegerszeg 2-0-ra diadalmaskodott Rákospalotán, míg a Gyõr döntetlent ért el Székesfehérváron.
Kiengedett a Gyõr, parádézott a Loki, botlott a Honvéd
A Paks az utolsó percekben lõtt két góllal mentett pontot a Gyõr otthonában a labdarúgó Soproni Liga 11. fordulójában. Parádézott a címvédõ Debrecen, amely három ponttal és 4-0-s diadallal távozott a REAC otthonából. A ZTE is vezetett Nyíregyházán, ám a vendéglátók fordítottak. A Tatabánya kétszer is elõnyhöz jutott a Siófok ellen, a meccs vége mégis döntetlen lett, a hazaiak tehát még mindig nyeretlenek az elsõ osztályban. A listavezetõ Budapest Honvéd hazai pályán kapott ki a Kaposvártól, míg a Diósgyõr Sopronban szerezte meg elsõ gyõzelmét.
A KEK-gyõztes nyerte a Loki kézitornáját
A második helyen végzett a házigazda DVSC-Aquaticum az Ave Ásványvíz-kupa nemzetközi nõi kézilabdatornán, miután a szombati döntõben kikapott a KEK-gyõztes román Oltchim Valceától.
Két perc alatt eldöntötte a Loki a szünet után
Az elsõ félidõben ugyan nem lõtt gólt, mégis fölényes gyõzelmet aratott hazai pályán a Debrecen a Kaposvár felett a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójában, a címvédõ ezzel pontszámban beérte a listavezetõ Honvédot, a következõ körben éppen egymás ellen játszik a két alakulat. A Paksnak jót tett az ultimátum, mert 3-0-ra legyõzte a Nyíregyházát, a Tatabányán viszont az edzõváltás sem segített, mert 7-0-s zakóval távozott Fehérvárról. A Sopron a REAC ellen megszerezte idénybeli elsõ hazai diadalát, az MTK két pontot hagyott Siófokon, míg a nyugati rangadón nem bírt egymással a ZTE és a Gyõr.
Ligakupa: kikapott a Loki, az Újpest és a Vasas
Hat mérkõzésre került sor szerdán a labdarúgó Ligakupában, a csapatok többsége továbbra is erõsen felforgatott összeállításban lépett pályára, így tulajdonképpen nem jelent meglepetést, hogy a Nyíregyháza 4-0-ra legyõzte a Vasast, hogy a Diósgyõr a bajnokságban elszenvedett vereség után elpáholta a Debrecent, és hogy az Újpest 3-0-s zakóval távozott Fehérvárról.
Szépen halt meg a Loki a BL-ben
A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezõjének 3. körében az Elfsborg lesz a spanyol Valencia ellenfele, miután a svéd együttes a 2. forduló visszavágóján gól nélküli döntetlennel megõrizte a Debrecenben szerzett egygólos elõnyt. A Loki számára ezzel véget ért az idei kupaszezon.
A nap sportvideója: a Loki meg nem adott gólja
A svédországi Borasban a Debrecen 0-0-s döntetlent ért el az Elfsborg ellen, ami a hazai 1-0-s vereség miatt a magyar bajnok BL-búcsúját jelentette. Minden másképp alakulhatott volna, ha a svájci Circhetta játékvezetõ a 40. percben megadja Kouemaha szabályosnak tetszõ találatát. Nézze meg a vitatott gólt!
Húsz százalék esélyben bízik a svéd mûfüvön a Loki
Nehéz helyzetbõl várja a DVSC-TEVA az Elfsborg elleni, szerda esti visszavágót, mivel a pályaválasztó svéd csapat az elsõ mérkõzésen, Debrecenben 1-0-ra nyert a rendkívül gyenge napot kifogó, még helyzetig sem jutó magyar bajnok ellen. A párharc gyõztese a Bajnokok Ligája harmadik selejtezõkörébe kerül, ahol egy igazi sztárcsapattal, a spanyol Valenciával kell szembenéznie a csoportkörbe jutásért.
Diósgyõrt vert a Zete, Borasra pihent a Loki
A ZTE FC az utolsó fél órában szerzett gólokkal nyert a Diósgyõr ellen a labdarúgó NB I harmadik fordulójában. A pénteki játéknap másik összecsapásán a teljes kezdõcsapatát az Elfsborg elleni BL-visszavágóra pihentetõ Debrecen 1-1-es döntetlent ért el a Siófok vendégeként.
BL: valenciai utat érhet a Loki-bravúr
Bár a Debrecennek a Bajnokok Ligája második selejtezõkörébõl is bravúr kellene a továbbjutáshoz a svéd Elfsborg ellen, az már kiderült, hogy ha a Loki sikerrel venné a skandinávok elleni párhacot, akkor a harmadik fordulóban egy igazi nagyágyú, a spanyol Valencia következne. Az UEFA-kupában a Budapest Honvéd is topligából kapott ellenfelet, a kispestiek a német Hamburggal kerültek össze.
BL: nem ízlett a Lokinak a svéd erõfoci
A Bajnokok Ligája második selejtezõkörében a magyar bajnok DVSC-TEVA is bemutatkozott, a Loki az elsõ mérkõzésen hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a svéd Elfsborgtól, így nagyon nehéz helyzetbe került, bravúr kéne a borasi visszavágón a továbbjutáshoz a nagyon masszívan védekezõ északi gárda ellen.
A svéd bajnok lesz a Loki ellenfele a BL-ben
A svéd Elfsborg lesz a DVSC-TEVA ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezõ második körében. Az Elfsborg az elsõ kvalifikációs kör szerdai visszavágóján az északír Linfield legyõzésével jutott be a második fordulóba.
A Loki nyert, az Újpest ikszelt az NB I-ben
A címvédõ Debrecen kétgólos gyõzelmet aratott hazai pályán a Gyõr ellen, míg az Újpest FC otthon ikszelt a Zalaegerszeggel a labdarúgó NB I második fordulójában.
A Loki és a Honvéd is idegenben vitézkedett
A bajnoki címvédõ Debrecen 2-1-re nyert a Diósgyõr otthonában, míg a fõvárosi derbin a Magyar Kupa-gyõztes Budapest Honvéd három góllal diadalmaskodott a REAC felett a labdarúgó NB I elsõ fordulójában.
Nem bírtak egymással a Loki lehetséges ellenfelei
Gól nélküli döntetlennel zárult az északír Linfield és a svéd Elfsborg összecsapása a labdarúgó Bajnokok Ligája elsõ selejtezõkörének nyitó felvonásán. A visszavágót jövõ szerdán rendezik. A párharc gyõztese a második körben a magyar bajnok DVSC-TEVA-val találkozik.
Idén is a Loki volt a legszuperebb
Idén is a bajnok Debrecen nyerte a labdarúgó Szuperkupát, miután az 1-1-re végzõdött szerdai elsõ meccset követõen a vasárnapi, hazai visszavágón 3-0-ra legyõzte a kupagyõztes Budapest Honvédot. A hajdúsági együttes sorozatban harmadszor hódította el a Szuperkupát.
Nem bírt egymással a bajnok és a kupagyõztes
A bajnok Debrecen és a kupagyõztes Budapest Honvéd elõször a Bozsik-stadionban csapott össze a Szuperkupa-döntõ keretében, és bár a kispestiek szereztek vezetést, a Loki egyenlíteni tudott, így a döntés a vasárnapi visszavágóra maradt.
A francia élvonalból erõsít a Loki
A francia élvonalból érkezik a bajnok DVSC-TEVA új szerzeménye, hiszen a hajdúsági klub szerdán négyéves szerzõdést kötött Rudolf Gergellyel, aki eddig a Nancy labdarúgócsapatában szerepelt.
Gyõrben folytatja a Loki szerb csatára
A DVSC-TEVA és a Gyõri ETO FC vezetõsége megegyezett egymással Igor Bogdanovicot illetõen: a szerb labdarúgó egy évre kölcsönbe a Rába-parti csapathoz kerül.
A nap videója: edzésben a Loki ellenfele
Bár ismerjük az elkoptatott közhelyet, miszerint a futballban minden megtörténhet, de nagy a valószínûsége, hogy a Debrecen a svéd Elfsborggal akad össze a Bajnokok Ligája második selejtezõkörében. A svéd gárda edzésen készült az a videó, amelyen lábteniszezés közben láthatóak a skandinávok, akiket nem zavart, hogy nem volt kéznél háló, mert bójával helyettesítették a kelléket.
Osztrák élcsapatokkal meccsel a Loki
A DVSC-TEVA bajnokcsapata hétfõn megkezdi a felkészülést a 2007/2008-as labdarúgószezonra, aminek részeként pályára lép két osztrák élcsapat, a Mattersburg és a Sturm Graz ellen is.
Kiemelt lesz a Debrecen a BL-selejtezõben
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája 2. selejtezõkörében kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, és már azt is lehet tudni, mely csapatok közül kerül majd ki a hajdúságiak ellenfele.
MTK-játékossal erõsített a Loki
Négyéves szerzõdést kötött a DVSC-TEVA labdarúgócsapata Czvitkovics Péterrel, az MTK Hungária 24 esztendõs középpályásával.
Bajnokként sem engedett ki a Loki
A labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Debrecentõl. Az elsõ félidõben gyengén játszó vendégek a szünet után átvették a játék irányítását, és Leandro góljával elvitték a három pontot a Zala megyei székhelyrõl.
A REAC elleni négyessel révbe ért a Loki
A Borsodi Liga 28. fordulójának zárómérkõzésén a DVSC-TEVA a kiesés elõl menekülõ REAC-ot fogadta, és hozta a kötelezõt, a Loki 4-1-es gyõzelme azt jelenti, hogy a hajdúságiak zsinórban harmadszor lettek bajnokok, ami korábban egyetlen vidéki gárdának sem sikerült.
A Honvéd megbüntette a Lokit az MK-döntõben
A Budapest Honvéd nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a szerdai döntõben - a rendes játékidõ 1-1-es és a hosszabbítás 2-2-es eredményét követõen - tizenegyesekkel 3-1-re gyõzött a Debrecen ellen a megyeri úti Szusza Ferenc-stadionban. A kispestiek történetük hatodik kupagyõzelmét aratták, legutóbb 1996-ban hódították el a serleget.
Zsinórban harmadszor lehet bajnok a Loki
A DVSC-TEVA megszakítás nélkül harmadszor lehet bajnok, ha a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában nyer az Újpest otthonában, az MTK pedig nem szerzi meg a három pontot a Budapest Honvéd vendégeként. A Loki jövõ héten a Magyar Kupát is elhódíthatja az Újpesten rendezendõ, Honvéd elleni fináléban.
A Loki lesz a Honvéd ellenfele az MK-döntõben
A bajnoki címvédõ Debrecen bejutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elõdöntõ visszavágóján idegenbeli 1-0-s gyõzelmét követõen hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Diósgyõr ellen.
Átgázolt a Diósgyõrön a Loki
A labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában a Diósgyõr hazai pályán szenvedett 5-1-es vereséget a Debrecentõl. A színvonalas összecsapáson a nagy formában játszó vendégek Dzsudzsák vezérletével ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek.
Emberelõnyben jutott MK-elõdöntõbe a Loki
Elsõként a Debrecen jutott be a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõjébe, miután - az idegenbeli 0-0-át követõen - hazai pályán 3-1-re legyõzte az Újpest együttesét. A bajnokcsapat végig a kezében tartotta az összecsapást, ráadásul Ivan Zaleh kiállítása miatt a lila-fehérek több mint fél órát emberhátrányban játszottak.
Nem bírt az Újpest a Lokival a Magyar Kupában
Az Újpest hazai pályán csak gólnélküli döntetlenre volt képes a bajnoki címvédõ Debrecen ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén, míg a Diósgyõr 2-1-re tudott gyõzni otthon a Zalaegerszeg ellen.
Supka a Loki ellen, tovább menetelne a Pécs
A listavezetõ címvédõ Debrecen a Budapest Honvéd vendége lesz a labdarúgó Borsodi Liga 21. fordulójában. A remek formába lendült Pécs vasárnap Gyõrbe látogat, Keszei Ferenc edzõ bízik a mecsekaljaiak újabb sikerében.
Öngólokkal verte a Paks a listavezetõ MTK-t
Az MTK Budapest meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójában, és mivel a címvédõ Debrecen 3-1-re legyõzte a sereghajtó Vácot, így a Loki jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán. A Honvédnak jól megy a felújított Bozsik-stadionban, a piros-feketék 0-1-rõl fordítottak a REAC ellen, a Pécs és a Kaposvár szintén otthon tartotta a három pontot, a baranyaiak a Diósgyõrt verték 1-0-ra, míg a somogyiak 4-0-val küldték haza a Tatabányát. Sopronban Bajzát Péter bombagólja döntötte el a megyei rangadót a Gyõr javára.
Egykori Inter-csatárral támadhat a Loki
Csütörtöktõl a DVSC-TEVA labdarúgócsapatával készül Aco Sztojkov 20-szoros macedón válogatott támadó, akivel februárban négyéves szerzõdést kötött a hajdúsági klub.
Sidibe gólja Loki-gyõzelmet ért
Kiszenvedte a gyõzelmet a Debrecen a Kaposvár ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójának záró mérkõzésén. A listavezetõ MTK elõnye három pontra csökkent a tabellán a Lokival szemben.
KEK-negyeddöntõt ért az FTC dániai bravúrja
Bravúros gyõzelmet aratott a Budapest Bank-FTC a dán Slagelse otthonában a nõikézilabda Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében, így jobb gólkülönbségének köszönhetõen a D jelû kvartettben a harmadik lett, és átkerült a KEK negyeddöntõjébe. A Gyõri Audi ETO KC 39-28-ra verte az orosz Lada Togliattia BL B csoportjában, Görbiczék a második helyen végeztek a kvartettben. Az EHF-kupa magyar párharcában a Dunaferr kettõs gyõzelemmel lépett tovább a Kiskunhalas ellen.
Nem kell a Lokinak a pénzéhes togói
Csütörtökre eldõlt, hogy a 44-szeres togói válogatott labdarúgót, Cherif Toure-Mamamot nem igazolja le a DVSC-TEVA együttese. Az ok: a tavalyi vb-n is járt játékos meggondolta magát és a dupláját kérte annak az összegnek, mint amiben korábban megállapodott a klubbal.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Debrecen
- Loki
- Debreceni VSC
- Címkefelhõ »
Kongói helyett togói játékosa lehet a Lokinak
Mégsem lesz a DVSC-TEVA labdarúgója Daniel Bakongolia, a kongói játékos ugyanis nem kaphat munkavállalási engedélyt. A bajnokcsapat jelenleg a togói válogatott középpályását, Cheriffe Toure-Mamamot teszteli.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Debrecen
- Loki
- Debreceni VSC
- Címkefelhõ »
A Loki ellen folytatná jó sorozatát a REAC
Az öt forduló óta nyeretlen, bajnoki címvédõ Debrecen az utolsó elõtti REAC vendége lesz a labdarúgó Borsodi Liga 13. körében.
Debrecenben nyert az Újpest
Az Újpest a bajnoki címvédõ Debrecen otthonában szerezte meg a három pontot a labdarúgó Borsodi Liga, 12. fordulójában. A debreceniek legutóbb 2004. augusztus 14-én kaptak ki hazai pályán (1-3 a Gyõr ellen) a Borsodi Ligában.
MK: 16 között a Vác, elõnyben a Loki
Az élvonalbeli Vác jutott utolsóként a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, miután a szerdára halasztott negyedik fordulós mérkõzésen magabiztosan nyert a másodosztályú Karcag otthonában. A Debrecen már a nyolcaddöntõ keretében lépett pályára Dunaújvárosban, és Halmosi Péter góljával 1-0-ra gyõzött az elsõ mérkõzésen.