Liviu Dragnea

címke rss
Tüntetések és káosz a román belpolitikában

Tüntetések és káosz a román belpolitikában

A tavaly decemberi választások után sokan arra számítottak, hogy nyugodtabb időszak kezdődik a román belpolitikában, de ehelyett a kormány büntetőjogi tervezete miatt tízezrek vonultak az utcára, és több népszavazás is lehet a következő hónapokban. A háttérben a balliberális kormány és a jobboldali államfő, illetve a mögötte álló pártok konfliktusa áll.

Másodszor is elítélhetik a román házelnököt

Nagyvilág2017.01.31, 11:08

Halasztással kezdődött a román legfelsőbb bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere kedden; a szociáldemokrata pártvezetőt, képviselőházi elnököt azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait.

A pedofil rendőrtől a székelyek fenyegetéséig: fokozódó káosz Romániában

Nagyvilág2018.01.16, 14:26

Egyre nagyobb a politikai káosz Romániában, annak ellenére, hogy a kormánykoalíciónak stabil többsége van a parlamentben. A szocdemek alig több mint egy év alatt már két miniszterelnököt fogyasztottak el. A politikai válság legfőbb oka, hogy a kormánypárt elnöke nem lehet kormányfő, mert korábban jogerősen elítélték. Másrészt pedig bár a felszínen úgy tűnik, hogy minden rendben van a román gazdaságban, de egyre súlyosabb strukturális problémák vannak. Mivel 2019-ben elnökválasztást tartanak, ezért a kormánypártok minden körülmények között elkerülnék azt, hogy megszorító intézkedéseket hozzanak, azonban könnyen lehet, nem tudják kihúzni addig.

A kijelölt román miniszterelnök interjúján nevet egész Románia

Nagyvilág2018.01.17, 15:00

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő, a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányfő-jelöltje júliusban egy nagyon kínos interjút adott a The Parliament Magazine nevű brüsszeli lapnak.

Saját pártja is elhatárolódott az akasztással fenyegető volt román kormányfőtől

Nagyvilág2018.01.23, 14:25

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.

Pénzmosással gyanúsítják a román szocialisták elnökét a brazil hatóságok

Nagyvilág2018.03.09, 12:45

Brazília első számú szövetségi ügyésze szerint az ügyben már elindult a nyomozás. Több Liviu Dragneához közel álló személy is érintett lehet. Közben a román hatóságok három másik korrupció-gyanús esettel kapcsolatban vizsgálják őt.

Nagygyűlést szerveznek a román szociáldemokraták a hagyományos család támogatására

Nagyvilág2018.04.16, 15:52

Nagygyűlést szervez május második felében a nagyobbik román kormánypárt, Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy egyértelművé tegye: támogatja a "hagyományos családot", vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely "egy férfi és egy nő" házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.

Klaus Iohannis: Dragneának el kell tűnnie a közéletből

Nagyvilág2018.06.23, 15:52

Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell tűnnie a közéletből, ahogyan ez még az „éretlen demokráciákban" is ilyen esetben megtörténne.

Szeptembertől újjáalakulhat a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola

Nagyvilág2018.08.10, 08:08

Szeptembertől újraindul a tanítás a marosvásárhelyi magyar nyelvű római katolikus gimnáziumban, miután a román oktatási minisztérium kibocsátotta a tanintézet ideiglenes működési engedélyét - tudatta hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Előző
  • 1
  • 2
Következő