Líbia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Moammer Kadhafi
- líbiai zavargások
- arab forrongások
- líbiai forrongások
- Tripoli
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Robbanások és fegyverropogás Líbia fővárosában
Szombaton napközben még egy Tripolitól harminc kilométerre levő várost foglalták el a felkelők, estére már a fővárosban dördültek el lövések.
"A szemünk láttára olvad el Kadhafi hatalma"
Ellenállás nélkül értek be nyugat felől Tripoliba a kormányellenes felkelők vasárnap este. A líbiai fővárosban szemtanúk szerint véres harcok folynak, a líbiai kormány szóvivője szerint több mint ezren meghaltak. Kadhafi kész tárgyalni a felkelőkkel, gárdája állítólag megadta magát, és egyik fiát is elfogták. A NATO vezetői szerint Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rendszere összeomlóban van, Kadhafi egykori helyettese pedig egy tévéinterjúban legfeljebb tíz napot adott a rezsim fennmaradásának.
Durva végjátékra számítanak a Kadhafi bázisát körbezáró lázadók
A hónapok óta zajló líbiai harcok véres ostrommal érhetnek véget a győzelmet a markukban érző lázadók szerint. Miközben Kadhafi hatalmának gyengülésére egyre több jel utal, szakértők amiatt aggódnak, hogy a lázadók csoportjai közötti különbségek miatt káoszba süllyed az ország a Kadhafi-rezsim bukása után.
Harminc kilométerre vannak Tripolitól a líbiai lázadók
Egyre közelebb kerülnek a körbezárt fővároshoz a líbiai lázadók. Szombaton elfoglalták a Tripolitól harminc kilométerre fekvő Zavija városát, ahol Kadhafi-zászlókat égettek. A líbiai vezető emberei visszaszorultak.
Spiegel: Német katonák vesznek részt titokban a líbiai harcokban
Annak ellenére, hogy Németország az ENSZ Biztonsági Tanácsának márciusi szavazásán tartózkodó álláspontot képviselt a líbiai katonai beavatkozás ügyében, az ország katonái közvetetten mégis részt vesznek a líbiai kormány elleni harcokban. A Spiegel német lap kormányzati dokumentumokra hivatkozva azt állítja: német katonák segítenek kiválasztani a NATO-légicsapások célpontjait.
A kormányok csak a más országok Blackberry-forradalmárait szeretik
Semmit sem tudnak kezdeni a diktatúrák a Facebookon és Twitteren szerveződő fiatalokkal - ez derült ki az arab tavasz eseményeiből. A nyugati sajtó a demokrácia eszközeként ünnepelte az internetet, ami lehetővé tette a lázadóknak és tüntetőknek, hogy találkozókat beszéljenek meg, és hírt adjanak arról, ami az országban történik. Megváltozott azonban ez a hozzáállás, amikor kiderült, a londoni zavargások szervezői is a Facebookot és BlackBerry-ket használtak.
Több robbanás volt Moammer Kadhafi főhadiszállása mellett
Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása mellett csapódott be több bomba Tripoliban. A lázadók komoly vérfürdőre számítanak a fővárosban.
Kadhafiék tűzszünetet akarnak, de nem mennek sehova
"Elérkezett az ideje az azonnali tűzszünetnek" - mondta Bagdadi Mahmúdi, a Kadhafi-hű líbiai miniszterelnök csütörtökön egy sajtótájékoztatón. A kormányfő azt azonban kizárta, hogy Moammer Kadhafi elhagyná az országot.
Fontos olajfinomítót veszített el Kadhafi a líbiai lázadók szerint
A líbiai lázadóké a stratégiailag nagyon fontos závijai olajfinomító. A felkelők bejelentését egyelőre más forrásból még nem erősítették meg. Vezetőjük komoly vérfürdőre számít Tripoliban, amelyet már ötven kilométerre megközelítettek a lázadók.
A lázadók a ramadán végéig meg akarják dönteni Kadhafi rezsimjét
A Líbia keleti részét ellenőrző felkelők már Tripoli bevételéről, új választásokról és új alkotmányról beszélnek. Moammer Kadhafi líbiai vezető eközben dél-afrikai utat tervez - állítólag azért, hogy kezeltesse magát.