Lenkovics Barnabás

címke rss
Áder János maradhat a köztársasági elnök

Áder János maradhat a köztársasági elnök

Az államfő megbízatása jövő májusban jár le. Bár több komoly jelölt is van – Balog Zoltán miniszter és Lenkovics Barnabás volt alkotmánybírósági elnök –, mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind a Fidesz meghatározó politikusai az elnökségben és a kormányban is azt szeretnék, hogy Áder János maradjon újabb öt évre, tudta meg az Origo.

Hobbijogvédőktől óv az Alkotmánybíróság elnöke

Itthon2015.07.13, 16:00

Vannak a minőségi újságírók és a hobbijogvédők - utóbbiak Lenkovics Barnabás szerint visszaélnek a közérdekű adatigénylés jogával a közösség rovására és költségére. Az Alkotmánybíróság elnöke szerint ők fizetett forradalmárok. Lenkovics elismerte, hogy fideszesekkel töltötték fel az Alkotmánybíróságot, de úgy vélte, ők már inkább alkotmánybírók, mint fideszesek.

Lenkovics Barnabás: Tudnánk élni a visszakapott jogkörökkel

Itthon2015.03.01, 12:45

Ahogyan az állam, úgy a jogállam struktúrái sem örök időkre adottak, egy szakadatlan tanulási folyamatról van szó, melyben az egyes jogállami intézmények funkciója, feladata is módosulhat. Az Alkotmánybíróság sem akadályozhatja meg a hatékony kormányzati intézkedéseket, feladata az, hogy megvonja a politikai mérlegelés, mozgástér alkotmányos kereteit, melyeken belül még jogállami egy jogalkotói döntés - mondta Lenkovics Barnabás, az Ab napokban hivatalba lépett új elnöke.

Rövid ciklusa lehet az Alkotmánybíróság új elnökének

Itthon2014.12.01, 16:45

Lenkovics Barnabást választotta meg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság új elnökévé, megbízatása 2016-ig tart majd. A Fidesz támogatásával 2007-ben jelölt alkotmánybíró ombudsmanként több, a szociálliberális kormány által hozott intézkedés ellen emelte föl a szavát. Alkotmánybíróként még érdemben sem vizsgálta volna az előzetes regisztrációt.

Lenkovics Barnabás kerülhet az Alkotmánybíróság élére

Itthon2014.11.28, 16:31

Lenkovics Barnabás alkotmánybíró lehet a testület következő elnöke. Fő kutatási területe a tulajdonjog.

Jogászkonferencia az alkotmányról

Archívum2011.04.08, 15:09

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda támogatásával megrendezett, Az új alkotmány, változások és lehetőségek elnevezésű konferencia célkitűzése az alkotmányozási folyamat szakmai szempontú tárgyalása volt.

Szétcincálta a Lipót bezárását az ombudsman

Itthon2007.04.17, 18:54

A betegek és a dolgozók jogai is csorbultak a Lipótként is ismert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása kapcsán - többek között ezt tartalmazza Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az állásfoglalása. Az ombudsman szerint a bezárás után ellátási nehézségek léphetnek fel, de nehezményezi azt is, hogy az egészségügyi tárca megtiltotta a kórház dolgozóinak, hogy nyilatkozzanak a bezárásról. A minisztérium az ombudsman összes állítását tagadja.

Teljes lett az Alkotmánybíróság létszáma

Itthon2007.03.19, 19:30

Kiegészült az Alkotmánybíróság, miután az Országgyűlés hétfőn alkotmánybíróvá választotta Lenkovics Barnabást és Lévay Miklóst. A testület létszáma ezzel egy időre teljessé vált.

Újpesten télen is kitennék a nem fizetőket

Itthon2006.11.27, 17:36

Megtámadja az Alkotmánybíróságnál a téli kilakoltatási moratóriumot Derce Tamás újpesti polgármester, akinek bántja az igazságérzetét, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő lakásokkal nem teheti azt a kerület vezetése, amit akar. Az ombudsman szerint az élethez való jog sokkal erősebb a tulajdonjognál, ezért az [origo] megkeresése után Lenkovics Barnabás levelet ír Dercének.

Elnéznek a hatóságok a fóti bűnös utca felett

Itthon2006.09.14, 12:20

Az átszervezések miatt a környezetvédelmi hatóságoknak nincs elegendő kapacitásuk arra, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni a környezetszennyezések ellen - állapította meg jelentésében Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy konkrét ügy kapcsán. Az ombudsman azt vizsgálta, hogy a hatóságok miért nem tudják felszámolni a fóti illegális fémfeldozókat, ahonnan évek óta ömlik az olaj a talajba.

Három tanú is lehetne az esküvőkön

Itthon2006.07.31, 11:05

Az ombudsman szerint semmi sem tiltja, hogy kettőnél többen is tanúskodjanak a házasságkötésekkor. Lenkovics Barnabás ezért kezdeményezte, hogy az önkormányzati miniszter hívja fel erre az anyakönyvvezetők figyelmét.

Az ombudsman nem engedi a száguldozást

Itthon2006.06.03, 01:07

Elfogadhatatlan a No Speed Limit nevű egyesület azon kezdeményezése, hogy töröljék el a magyar autópályákon a sebességkorlátozást - írja állásfoglalásában Lenkovics Barnabás ombudsman. Árpa Attila producer, a kezdeményezés elindítója azt mondta erre az [origo]-nak: ez azt mutatja, hogy még távol vagyunk az Uniótól. A rendőrség szerint minél nagyobb a sebesség, annál nagyobb a baleset.

Elterelné a ferihegyi repülőket az ombudsman

Itthon2006.02.27, 12:00

Elterelné a zaj miatt a Ferihegyi reptéri forgalom egy részét Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa. Az ombudsman szerint a légi járművek zaja számos állampolgárt érint. A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint már két szakértői csoport is vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni a főváros zajterhelését.

Az ombudsman t�mogatja a pozit�v ad�slist�t

Gazdaság2006.01.30, 13:34

A pozit�v ad�slista a hitelez�knek �s az ad�soknak is hasznos lehet; bevezet�s�vel lehet�v� v�lna a hitelny�jt�s kock�zat�nak pontosabb meg�t�l�se �s a megb�zhat� �gyfeleknek megk�nny�thetn� a tov�bbi hitelhez jut�st - foglalt �ll�st Lenkovics Barnab�s, az �llampolg�ri jogok orsz�ggy�l�si biztosa.

Bírósági elnök kritizálja az ombudsmant

Itthon2005.11.11, 17:15

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnöke szerint Lenkovics Barnabás túllépte hatáskörét, amikor egy folyamatban lévő perben a bíróságok munkáját kritizálta. Az ombudsman ugyanis egy szakmai rendezvényen bírálta az orvosi túlmunkával kapcsolatos bírósági döntéseket.

Nem kell sapkát lengetni a sínek közé szorulva

Itthon2005.08.25, 14:55

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nem várható el a vasúti sínekre szorult autó vezetőjétől, hogy a vasúti előírásoknak megfelelően járjon el, vagyis kendővel vagy sapkával körözve jelezze, hogy bajban van. Lenkovics Barnabás állásfoglalására azért volt szükség, mert a KRESZ és a vasúti előírások másképp szabályozzák ezt a helyzetet.

Nyomozás indul a kecskeméti Malom Center ügyében

Itthon2005.07.22, 16:07

Nyomozás kezdődik a kecskeméti Malom Center építési engedélye miatt. Az ügyben Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tett büntetőfeljelentést a kecskeméti jegyző ellen hivatali visszaélés miatt. A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány elfogultságot jelentett be.

Igazságtalanul fizetünk a céges géphangokért

Itthon2005.03.23, 11:59

Alkalmatlanok feladatuk ellátására a telefonos ügyfélszolgálatok, ha túl sokat kell várni az ügyintézőkre - olvasható Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleményében. Az ombudsman szerint a szolgáltatók igazságtalanul fizettetik meg a telefonálás díját, amikor foglalt ügyintézőkre kell várni.

Goromba orvosokra panaszkodnak a rokkantak

Itthon2004.10.19, 12:22

Számos panasz érkezett Lenkovics Barnabáshoz, az állampolgári jogok országgyűlési biztosához azzal kapcsolatban, hogy a rokkantnyugdíjat igénylőkkel gorombán, sokszor megalázóan bánnak az eljáró bizottságok. Az ombudsman felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy elodázhatatlan a rokkantsági nyugdíj megállapításával kapcsolatos új orvos szakértői eljárás szabályainak megalkotása.  

Állampolgári jogokat sért a szórakozóhelyek zaja

Itthon2004.09.17, 13:51

Az országgyűlési biztos szerint sérti a lakók testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környzethez való jogát, ha a szórakozóhelyek és fesztiválok zaja miatt nem tudnak pihenni. Lenkovics Barnabás javasolja, hogy csak meghatározott zajszint alatt, a kijelölt helyeken lehessen koncertezni. Hamarosan a fővárosi közgyűlés elé kerül egy rendeletterv, melyben szigorítanák a rendezvények szervezésének feltételeit.  

Lenkovics az OEP-et bírálta

Itthon2004.08.27, 09:26

Lenkovics Barnabás országgyűlési biztos állásfoglalásában figyelmeztette az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, hogy gondoskodjon a betegek megfelelő informálásáról. Az utóbbi hetekben ugyanis több daganatos beteg kért segítséget a biztostól, mivel az OEP a számukra nélkülözhetetlen, esetenként életmentő gyógyszer kiszolgálását felfüggesztette, és az okokról nem tájékoztatta őket megfelelően. Az OEP visszautasította az ombudsman állásfoglalását és cáfolta megállapításait.

Receptre is lehetne parkolni

Itthon2004.08.04, 16:09

Lenkovics Barnabás ombudsman arra kérte a belügyminisztert, hogy intézkedjen a kórházak előtti fizetős parkolók megszüntetéséről. Az állampolgári jogok biztosa szerint kétezer éves jogelv, hogy aki szükséghelyzetben van, az méltányosságot érdemel. Így a sürgősségi ellátásra szorulókkal nem lehet kifizettetni a parkolást. A javaslat szerint orvosi igazolással lehetne használni a kedvezményt.

Ombudsman: mindenkinek kötelező a tüdőszűrés

Itthon2004.07.20, 15:50

Mindenki köteles elmenni a tüdőszűrésre, még azok is, akik nem értenek vele egyet - így foglalható össze Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a tüdőszűrésről. Lenkovics szerint azok, akik megtagadják a kötelező vizsgálatot, nemcsak a saját, hanem mások egészségét is veszélyeztetik. A Békés Megyei Tüdőkórház főorvosának tapasztalatai szerint az emberek többsége nem azért nem megy el a szűrésre, mert nem ért vele egyet, hanem mert egyszerűen nem érdekli.

Forradalmat hirdetnek a Baumag-károsultak

Itthon2004.05.14, 17:16

A Baumag szövetkezet károsultjai megszavazták: meghirdetik a nyugdíjasok és a befektetők forradalmát. Ennek keretében több helyszínen is tüntetnek majd. Közben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) teljesen megalapozatlannak, jogi és vizsgálati tévedések halmazán alapuló megállapításoknak tartja Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalását a Baumag-ügyben.

Az ombudsman szerint hibázott a PSZÁF a Baumag-ügyben

Itthon2004.05.13, 16:08

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogelődeivel együtt 1995 óta folyamatosan hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlanszövetkezetek esetében fennmaradjon az alkotmányos jogokkal összefüggő visszás állapot - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután lezárta a Baumag szövetkezetek és gazdasági társaságok tevékenységével kapcsolatos vizsgálatát. Lenkovics szerint semmisek azok a szerződések, amelyeket az ingatlanszövetkezet kötött a kisbefektetőkkel.

Nincs érvényes engedély a zengői lokátor építésére

Itthon2004.05.05, 14:59

A mecseki Zengőre tervezett NATO-radarállomás építése "ma már jogszerűen nem kezdődhet el" - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Lenkovics Barnabás szerint a lokátor építését azért nem lehet jogszerűen elkezdeni, mert az engedélyek eljárási hibák miatt érvénytelenek vagy az elhúzódó eljárás miatt hatályukat vesztették.

Vizsgálat indul a sugárkezelések helyzetéről

Itthon2004.04.24, 14:27

A sugárterápiás ellátás helyzetének vizsgálatára kérte fel Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa az egészségügyi minisztert. A vizsgálatra egy újságcikk kapcsán kerül sor, melyből az derült ki, hogy nem jut minden daganatos beteg a számára szükséges sugárkezeléshez.

A nagykorúak sem cigizhetnének az iskolában

Itthon2004.04.17, 11:58

A nagykorú tanulóknak is tiltaná az iskolai dohányzást az ombudsman, ezért Lenkovics Barnabás az Oktatási Minisztérium rendeletének módosítását javasolja. Az ombudsman szerint a képzési idő alatt nagykorúvá vált tanulóknak sem szabadna dohányozni az iskolában.

Összezavarhatja a kisgyerekeket az Anyacsavar

Itthon2004.04.01, 18:17

Több, az [origo] által megkérdezett gyerekpszichológus is úgy véli, hogy összezavarhatja a kisgyerekeket az Anyacsavar című műsor, mert elhihetik, hogy az édesanyákat valójában ki lehet cserélni. Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter szintén nem ért egyet a műsorral, ezért levelet írt a műsor készítőinek és az ORTT-nek, de nem reagáltak megkeresésére. A műsort vizsgálja Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Ombudsmani vizsgálat a zengői radarállomás ügyében

Itthon2004.02.17, 16:01

Az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Zengőre tervezett radarállomás ügyében. Lenkovics Barnabás úgy tudja, hogy a tervezett radarállomás az élővilág károsodását okozhatja, védett növények élőhelyei kerülhetnek veszélybe. A biztos a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter és a környezetvédelmi miniszter állásfoglalását is kérte.

Ombudsman: Nem különíthető el a hepatitises gyerek

Itthon2003.11.20, 13:03

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nincs olyan törvényes rendelkezés, ami alapján a hepatitis C-vírust hordozó ember elkülönítése elkerülhetetlen volna. Lenkovics Barnabás annak kapcsán vizsgálódott, hogy egy debreceni általános iskolában a szülők tiltakoztak egy beteg kisgyerek beiratkozása ellen.

Nem kapnak elégtételt a bűncselekmények áldozatai

Itthon2003.11.18, 11:33

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a hatályos jogszabályok alkalmatlanok a bűncselekmények áldozatainak kártalanítására. Az ombudsman keddi közleményében kijelenti, több vizsgálat is arra utal, hogy a lakásmaffia és az ügyvédi sikkasztás áldozatait sem kompenzálják megfelelően, sokszor pedig még az elkövetők megfelelő büntetése is elmarad. Lenkovics szerint az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia az áldozatok megsegítésében.

Nem büntetnék az inkubátort választó anyákat

Itthon2003.11.11, 16:26

Lenkovics Barnabás általános és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos közösen kezdeményezi az igazságügyi miniszternél, hogy töröljék el az inkubátort választó anyák büntethetőségét. Jelenleg ugyanis a törvény szerint bűncselekményt követnek el azok az anyák, akik ilyen módon lemondanak a gyerekükről. A miniszter szerint a kérdésen mindenképp el kell gondolkodni, és elképzelhető a törvény megváltoztatása.

Gyakran megsértik az orvosok a betegek jogait

Itthon2003.09.24, 16:28

A leggyakrabban az emberi méltósághoz, a tájékoztatáshoz való jogok megsértése miatt fordulnak az állampolgárok a betegjogi képviselőkhöz - áll az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentésében. A panaszok legtöbbször névtelenek, mert a betegek félnek az esetleges retorziótól - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Lenkovics Barnabás az egészségügyi bizottság előtt szerdán.

Az ombudsman szerint is kötelező a védőoltás

Itthon2003.09.18, 16:45

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalást adott ki a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban. Nemrég ugyanis egy házaspár megtagadta a kötelező védőoltás beadását gyermekének. Az ombudsman szerint a szülők nem szegülhetnek szembe a törvénnyel, kétség esetén ugyanakkor joguk van azt megtámadni az Alkotmánybíróságon.

Az ombudsman szerint levehetők az őssejtek

Itthon2003.06.26, 13:45

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy konkrét panasz nyomán vizsgálatot folytatott a köldökzsinórvér születés utáni levétele ügyében. Az ombudsman megállapította, hogy alkotmányos alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, az alapjog lényeges tartalmát pedig még azzal sem. Vagyis az egészséges élet esélyének biztosítása érdekében nem lehet tiltani az őssejtek megőrzését az ombudsman szerint.

Elt�nhetnek a cs�b�t� ingatlanbefektet�si hirdet�sek

Gazdaság2003.04.04, 06:57

Nem garant�lt az ingatlanbefektet�si sz�vetkezetek hirdet�seiben �g�rt hozam, illetve a befektetett t�ke visszafizet�se - h�vja fel�k�zlem�ny�ben a befektet�k figyelm�t a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete. Lenkovics Barnab�s, az �llampolg�ri jogok biztosa szerint a szerz�d�sek jogszab�ly megker�l�s�re ir�nyulnak �s pr�bapert javasol a sz�vetkezetek ellen.

Jogsértő az árvizes házak biztosításának felmondása

Itthon2003.02.24, 16:47

Nem tartotta tiszteletben a Tisza mentén lakók alkotmányos jogait az a biztosító, amelyik felmondta szerződéseit a vályogházak tulajdonosaival - állapította meg jelentésében Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa. Lenkovics mai sajtótájékoztatóján közölte: mindenképpen módosítani kell a vagyonbiztosítási szerződésekre vonatkozó jogszabályokat. Az ombudsman kezdeményezését a biztosítókat felügyelő PSZÁF és az igazságügy-miniszter sem fogadta el.

Ombudsman vizsgálja az MTV elnöki pályázatát

Itthon2002.09.11, 20:07

Sürgősséggel vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára július végén meghirdetett pályázat kapcsán Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman a vizsgálat elrendelésével egyidejűleg levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének állásfoglalását.

Még mindig sok a temetetlen halott

Itthon2002.07.18, 12:28

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy elődje vizsgálata és ajánlása ellenére alig csökkent a kórházban elhunytak temetésének elhúzódása, elmaradása. Az utóbbi években átlagosan közel 400 esetben húzódtak el a temetések 30 napnál tovább. Az alkotmány garantálja a tisztességes temetéshez való jogot.

Gondot jelent a téli kilakoltatás

Itthon2001.12.10, 06:47

A télen végrehajtott kilakoltatás az állampolgárok életét közvetlenül veszélyeztetheti, ezért Lenkovics Barnabás és Kaltenbach Jenő országgyűlési biztosok indokoltnak tartják a kilakoltatások felfüggesztését a téli időszakra. Az önkormányzatok senkit nem akarnak életveszélybe sodorni, a kiköltöztetésre kötelezett bérlők elhelyezésében azonban többnyire magukra kell hagyatkozniuk.

Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a köztisztviselői eskü szövege miatt

Itthon2001.10.27, 13:03

Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a köztisztviselői eskü gyakorlati alkalmazásában előforduló visszásságok miatt. Azért döntöttek így, mert Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szocialisták beadványára adott válaszában nem értett egyet azzal, hogy a köztisztviselői eskütétellel sérülhet az eskütevőnek a személyes adatai védelméhez fűződő joga.

Lenkovics: törvénytelen volt a titkosítás

Itthon2001.09.17, 17:46

Nem volt törvényes alapja annak, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága a nyilvánosságtól elzárja a társadalmi szervezeteknek juttatandó ingatlanokról szóló, zárt ülésen hozott döntéseit, illetve jegyzőkönyveit - tartalmazza az ombudsman állásfoglalása. A bizottság elnöke - hosszú idő eltelte után - két hete nyilvánosságra hozta az iratokat.

Előző
  • 1
Következő