lemondás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- Schmitt Pál
- koronavírus
- betegség
- miniszterelnök
- legfrissebb
- legrégebbi
Lemondott az izraeli elnök
Hivatalosan is benyújtotta lemondását pénteken Móse Kacav izraeli elnök, akit nemi erőszakkal gyanúsítottak, és az ügyben vádalkut kötött, hogy elkerülje a börtönbüntetést.
Lemondott az amerikai igazságügy-miniszter
Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter hétfőn lemondott a posztjáról. Az igazságügyi minisztert február óta próbálják lemondásra bírni demokrata párti képviselők, mert tavaly nyolc szövetségi ügyészt elmozdított állásából.
Lemondott az orosz kormány
Benyújtotta lemondását szerdán Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, amit Vlagyimir Putyin államfő elfogadott. Fradkov lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.
Hűségidőn belüli lemondás ADSL
- címkék:
- ADSL
- lemondás
- hűségidő
- Címkefelhő »
Állítólag bűnözők fenyegetik a sztárbírót
Lomnici Zoltán főbíró nem adott érdemi információt azzal a sajtóban megjelent feltételezéssel kapcsolatban, hogy Varga Zoltán lemondása hátterében bűnözői csoportok fenyegetése állna.
Romano Prodi lemond
Elvesztette Romano Prodi olasz kormányfő a bizalmi szavazást a szenátusban, ezért benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano köztársasági elnöknek.
Csökken a cukorkvóta
Az európai uniós cukorágazat 1,16 millió tonnás végső kvótacsökkentésre számíthat 2010-re vonatkozóan - legalábbis az Európai Bizottság keddi közlése szerint erre engednek következtetni a felülvizsgált cukorpiaci szerkezetátalakítási alap keretében eddig bejelentett lemondások.
- címkék:
- Európa
- Európai Bizottság
- lemondás
- Címkefelhő »
Laza hangulattal magyarázza Horn a picsázást
Közleményben kért elnézést Horn Gábor koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ-es államtitkár, amiért vasárnap kemény szavakkal értékelte a kormányfő beszédét. Horn többek között azt mondta Gyurcsányra utalva: "Feri, azt mondták, hogy menj a picsába." Az [origo] által megkérdezett szocialista politikusok szerint Hornnak fel kellett volna ajánlania a lemondását.
Szexbotrányba keveredett a New York-i kormányzó
Állítólag prostituáltat rendelt magának egy szállodai szobába Eliot Spitzer a múlt hónapban. A demokrata politikus egy nemzetközi prostituált-hálózat ügyében folyó nyomozás során bukott le. Tettét beismerte, és bocsánatot kért, de hiába követelik sokan, egyelőre lebegteti lemondását. A keddi vezető lapok Spitzer fejét követelik.
Horváth Ágnesnek még vannak javaslatai
Április 30-ig még aktívan dolgozna, utána viszont pihenni fog Horváth Ágnes, menesztett egészségügyi miniszter. A tárcavezető nem gondolkozott lemondáson, és nem árulta el, meglepte-e szombaton Gyurcsány telefonja. Távozásáig van még néhány ötlete.