Legfelsőbb Bíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bíróság
- ügyészség
- kékfény
- Baka András
- Lomnici Zoltán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elítélték, majd kiengedték Tasnádit
Elvetette a maffiavádakat a bíróság Tasnádi Péter ügyében, és felbujtóként önbíráskodás, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, valamint adócsalás miatt ítélte el 4 év hat hónap szabadságvesztésre, ügyvédje számítása szerint ez azt jelenti, hogy még 13 hónapot kell fogsában töltenie. A bíróság megszüntette az előzetes letartóztatást, és úgy döntött, hogy Tasnádinak házi őrizetben kell megvárnia a jogerős ítéletet. A döntés ellen az ügyészség azonnal fellebbezést nyújtott be, ezért a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalására lesz szükség.
Súlyosabb büntetés Korda gyilkosának
Súlyosbította a Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletében annak a férfinak a büntetését, aki megölte Korda Istvánt, az Antenna Hungária egykori elnökét és egy törökbálinti postást. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint Hajzer Lajos leghamarabb 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
A Legfelsőbb Bíróság is rehabilitálta Aradi Csabát
Nem követett el törvénysértést a Hortobágyi Nemzeti Park a Gávavencsellői Tsz földjének visszavásárlásával - állapította meg az Aradi-ügy kapcsán született első jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A döntéssel a legfőbb bírói fórum Aradi Csaba mellett a méltatlanul meghurcolt természetvédelmet is rehabilitálta.
Trigon-ügy: 700 milliót fizet az állam
A Legfelsőbb Bíróság pénteken kihirdetett jogerős ítéletében mintegy 700 millió forint megfizetésére kötelezte a Pénzügyminisztériumot abban a perben, amelyet a Trigon Bank Rt. indított a Nádor 95 Rt. és a tárca orosz államadósság kapcsán 1998 februárjában megkötött előszerződése nyomán.
Lefokozták a szeszcsempész békefenntartót
A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében lefokozta Csák Márton alezredest, a Sínai-félszigeten tevékenykedő Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők magyar kontingensének volt parancsnokát. Csákot az elsőfokú ítélettel szemben felmentették a folytatólagosan elkövetett szolgálati visszaélés és a szolgálati közeg elleni erőszak bűntette alól, de az egyéb vádpontokban bűnösnek találták. A tiszt ellen azért indult eljárás, mert lebukott, amikor szeszesitalt próbált Egyiptomba csempészni.
Az LB ma határoz a kastélyperben
Köteles-e visszafizetni a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság azt a 300 millió forintos támogatást, amelyet még 1997-ben kapott a környezetvédelmi tárcától a Grassalkovich-kastély felújítására. Erről dönt ma a Legfelsőbb Bíróság (LB), ha a minisztérium meg nem szünteti a pert. A támogatást még Baja Ferenc idején ítélték oda, majd Pepó visszakövetelte. Közben az Orbán-kormány tavaly december 29-ei határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a kht. bankhitelt vegyen fel 1 milliárd 300 millió forintos állami kezességvállalással.
Fridi kénytelen lesz fizetni az RTL Klubnak
Nem jogszerűtlenül tagadta meg az RTL Klub Friderikusz Sándor műsorának sugárzását, s a csatorna keresete megalapozott - mondta ki jogerős közbenső ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán. Az éppen három éve történtek ügyében a 300 milliót meghaladó kárigény elbírálása ezután folytatódhat.
Életfogytiglan az orvos házaspár gyilkosának
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön a másfél évvel ezelőtti vízvári kettős gyilkosság miatt Presing Mihályt. A jogerős ítélet szerint a férfi leghamarabb 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
A Postabank kisrészvényesei hónapok óta hiába várnak a pénzükre
A Postabank kisrészvényesei március végéig adtak haladékot a Pénzügyminisztériumnak, hogy kifizesse nekik azt a 300 millió forintot, melyre a Legfelsőbb Bíróság tavaly meghozott jogerős ítélete kötelezi az államot. Ha nem jutnak a pénzükhöz, végrehajtást kérnek az állam ellen. A PM egyfelől fizetési készségét hangoztatja, ugyanakkor viszont felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ítélet ellen.
Két hónapig készült az írásos Tánczos-ítélet
A körmendi gyerekgyilkosságban bűnösnek talált Tánczos Gábor ügyvédje lassan két hónapja vár arra, hogy az ítéletet tartalmazó dokumentumot kézhez kapja. Az ítéletet az ügyvédnek csatolnia kell ahhoz a beadványhoz, melyet hamarosan benyújt a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz.