Bűncselekmény hiányában felmentette a Legfelsőbb Bíróság az 1949-ben népellenes bűntettért a Népbíróságok Országos Tanácsa által elítélt miskolci ezredest, néhai Balassa Kálmánt. Az ügy felülvizsgálatát az ezredes 80 éves lánya kérelmezte.
A Legfelsőbb Bíróság két és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Weiszenberger László korábbi kiskunhalasi szocialista politikust befolyással való üzérkedés miatt a Zuschlag-ügyhöz kapcsolódó ügyben csütörtökön. A jogerős ítélet megerősítette a korábbi bírói döntést.

Magyarországon évente tizenkétezer esetben kérnek igazságügyi orvos szakértőktől segítséget annak eldöntéséhez, hogy ki tekinthető egy gyermek apjának.
Nem lakott sukoróra bejelentett lakcímén Joav Blum, a King's City kaszinóberuházás befektetője - mondta ki jogerősen a Legfelsőbb Bíróság. A döntés a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal szerint megbecsételheti a tervezett beruházás alapját biztosító telekcsere-ügyletet, és egy közokirat-hamisítási ügyben is bajba sodorhatja a befektetőt.

Nem háríthatják a fogyasztókra a hálózatfejlesztés többletköltségeit az áramszolgáltatók, ha a rendszer bővítését jogszabály írja elő - döntött a Legfelsőbb Bíróság.

Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a pécsi hullámfürdő leszakadt teteje miatti ítélet elleni fellebbezést. Kimondták, hogy a kivitelező Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.-nek 15 napon belül ki kell fizetnie több mint 58 millió forintot és kamatait.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerint jogsértő volt Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének múlt heti megjeneése egy óvodában, közoktatási intézményben ugyanis nem szabad kampányolni. A kérdésben korábban a Fővárosi Választási Bizottság Tarlós ellenében, az Országos Választási Bizottság viszont a javára döntött. Az LB mondta ki a végső szót.
A Legfelsőbb Bíróság sem adott igazat az etyeki polgármesternek, aki nem indulhat újra a választáson. Szűcs Lajos tavaly év elején szerelt le a rendőrségtől, egy augusztusi alkotmánymódosítás miatt azonban a korábbi rendőrök és katonák három évig nem indulhatnak választáson.

A Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett ítéletében kimondta, hogy jogellenes volt a Kossuth téri tüntetés feloszlatása 2006. október 23-án. Első fokon még az a döntés született, hogy a rendőrök jogosan oszlatták fel a demonstrációt.

Baka András főbíró szerint veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét, hogy a 2006-os zavargásokat vizsgáló parlamenti bizottság korábban ügyészek, bírók felelősségéről is beszélt. Baka szerint a jogállami értékkel ellentétes, hogy a bizottság korábbi bírósági döntéseket megkérdőjelez.
Többek között a büntetőeljárási törvény módosítását, illetve a harmadfokú eljárás megszüntetését javasolják a Legfelsőbb Bíróság vezetői. A változtatások célja a bírásógi eljárások felgyorsítása lenne.
A bírósági vezetés egységes abban a kérdésben, hogy a jövőben a bírósági titkárok önállóan, érdemi döntéseket hozhatnának szabálysértési ügyekben.

A Legfelsőbb Bíróság fejenként 100 ezer forint kártérítést ítélt meg öt roma diáknak, akiket elkülönítve oktattak egy miskolci iskolában. Magyarországon először kapnak kártérítést iskolai szegregáció áldozatai.
Bár a Büntető törvénykönyv tavalyi módosítása megszüntette a kitérési kötelezettséget, a gyakorló jogász szerint a hazai bírói gyakorlat nagyon szigorú annak megítélésében, hogy valóban jogos védelmi helyzetben volt-e a megtámadott, és túllépte-e a szükséges mértéket.

A vasárnap délután négy órás határidőig egy beadvány érkezett az országos listás mandátumok megállapítása ellen. A Legfelsőbb Bíróságnak három napon belül el kell bírálnia a beadványt, így legkésőbb szerdán jogerőssé válik az áprilisi országgyűlési képviselő-választás végeredménye.
Annak ellenére, hogy bűnszervezetben, a legsúlyosabb bűncselekmények, közöttük emberölés és fegyveres rablás elkövetésnek vádjával állnak bíróság előtt a Koszi-klán tagjai, az ügyész egyetlen vádlottnál sem indítványozta az életfogytig tartó fegyházbüntetést kedden, a Legfelsőbb Bíróságon tartott tárgyaláson.

Nem lehet elmarasztalni a Fideszt a párt állítólagos választási adatbázisai miatt - mondta ki kedden a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Választási Bizottság korábban határozatban nyilvánította törvénysértőnek a pártot, mert egy hangfelvételen Kubatov Gábor pártigazgató arról beszélt, hogy a szavazók pártpreferenciáiról vezetnek nyilvántartást. A bíróság szerint ez még nem elegendő bizonyíték.
Az Országos Választási Bizottság után a Legfelsőbb Bíróság is jogsértőnek minősítette, hogy dupla műsoridőt kapjon a közösen induló Fidesz és KDNP az MTV választási műsorában. A tévé már az OVB döntése után lemondta a KDNP szereplését, a párt viszont bíróságon támadta meg a döntést, sikertelenül.
A Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót az MDF budapesti és országos listájáról. Ahogy korábban a jelölteket is, úgy a két listát is magánszemélyek támadták meg. A Legfelsőbb Bíróság arról már döntött, hogy Nógrád megyében nem állíthat listát a párt.
Modellváltást jelent a hazai peres eljárások területén a Magyar Állam kontra a Postabank könyvvizsgáló cégei ügyében meghozott legfelsőbb bírósági felülvizsgálati ítélet. Utóbbi kimondta, a bíróság hivatalból nem, csak a felek indítványára rendel el bizonyítást.

Egyelőre nem épülhet meg a pécsi Tubesre tervezett NATO-radar, miután az Legfelsőbb Bíróság (LB) felfüggesztette a katonai lokátor építési engedélyének végrehajtását. Az építésre kiadott miniszteri engedélyt korábban civilek támadták meg a Fővárosi Bíróságon, de az ellenük ítélt: az LB döntése most felülírja a korábbi határozatot.
Helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Magyar Gárda feloszlatásáról. Az LB ezzel kimondta az utolsó szót az ügyben, a gárdisták többször nem kérhetnek jogorvoslatot. ![]()

Kedden megkezdődik a Magyar Gárda perének harmadik felvonása, a jogerős másodfokú ítélet után a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) döntenie kell arról, jogszerű volt-e a Gárda feloszlatása. Az LB-hez a gárdisták fordultak, miután júliusban a bíróság kimondta a Magyar Gárda Egyesület és a mozgalom feloszlatását. A bíróság épületét kordonnal vették körül.

A 2002-es Erzsébet hídi blokád miatt áll csütörtökön bíróság elé Budaházy György. Elsőfokon korábban 30 nap közmunkára ítélte őt a Fővárosi Bíróság. Most a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy, ahol felülvizsgálati eljárásban fogják tárgyalni. A bíróság Markó utcai épületét teljesen körbekordonozta a rendőrség, és rengeteg rohamrendőrt látni a környéken.
November 11-én dönt a Legfelsőbb Bíróság arról, hogy le kell-e bontani a XII. kerületi turulszobrot, vagy pedig maradhat a helyén - írja a Népszava. A döntés ellen nem lehet fellebbezni.
Négy feljelentést tett a Fővárosi Bíróság (FB) egykori bírája ellen, aki ugyan az FB vezetője szerint magas szakmai színvonalon dolgozott, mégis több szabálytalanságot követett el, például lezárt ítéleteket írt át. Az FB szerint a bírónő mentálisan instabil volt, esete kirívó. A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint azonban a történtek az egész bírói társadalmat megrázták.

A jogerős feloszlató ítélet után is folytatódik az eljárás a Magyar Gárdáról, miután Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra. Az ügyvéd szerint az ítélőtábla rosszul mérlegelte a bizonyítékokat, illetve több jogszabályt is megsértett, amikor feloszlatta az egyesületet és a mozgalmat.

A Legfelsőbb Bíróság szerint nem okoznak valós veszélyt azok a szülők, akik nem engedik, hogy gyermekeik megkapják a kötelező védőoltásokat. Mi derül ki, ha a döntést közegészségügyi és erkölcsi szempontból vizsgáljuk?

Nem hisz a bíródinasztiák létezésében, felgyorsítaná az ítélkezést, és akár azt is el tudja képzelni, hogy élőben közvetítsék a tárgyalásokat. A parlament csak nagy nehezen, harmadik nekifutásra választotta meg, szerinte azonban az ismételt jelölés nem az ő személyi ambíciójának a jele. Interjú Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság új elnökével.
Felmentette a Legfelsőbb Bíróság (LB) azokat a szülőket, akiket korábban felfüggesztett börtönre ítéltek, mert nem voltak hajlandók kisfiuknak beadatni a kötelező védőoltásokat. Az eljárás kiskorú veszélyeztetése miatt folyt, de az LB szerint nem történt bűncselekmény.
Megsértette a személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz fűződő jogait egy tüntetőnek 2006. október 23-án a rendőrség, ezért egymillió forintos kártérítést kell fizetniük a férfinek - mondta ki szerdán a Legfelsőbb Bíróság is. A férfit megütötték, megbilincselték és két napig fogva tartották. Az ügyben a rendőrség kért felülvizsgálati eljárást, de kérelmüket elutasították.
Elkezdődött a titkos szavazás a parlamentben, a képviselők Baka András főbírójelölt megválasztásáról döntenek. Sólyom László köztársasági elnök jelöltjéről már harmadszor szavaz a parlament, a főbíróválasztásnak ötödször futnak neki a képviselők. A múlt héten a Fidesz és az MSZP is megígérte, hogy támogatja Bakát, aki azonban mégsem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados többséget.

Ötödszörre sikerült megválasztani a Legfelsőbb Bíróság új elnökét a parlamenti képviselőknek. Hétfőn titkos szavazással döntöttek Baka András támogatásáról, pedig korábban kétszer leszavazták. Csaknem egy éven át nem volt főbírója Magyarországnak.
Ismét támogatja a köztársasági elnök főbírójelöltjét, Baka Andrást az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - így döntött pénteki ülésén a testület. Baka Andrásról hétfőn újra szavaz a parlament, mivel Sólyom László államfő megint őt jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére, miután múlt héten az Országgyűlés nem választotta meg.
Hétfőn újra szavaz a parlament Baka Andrásról, Sólyom László államfő főbírójelöltjéről. Bakát négy napja szavazta le az Országgyűlés annak ellenére, hogy korábban minden párt azt állította, hogy támogatja majd. Az MSZP nyílt szavazást kért, hogy ne lehessen félreszavazni, a többi párt azonban nem támogatta az ötletet. A köztársasági elnök jelöltjeit eddig összesen négyszer szavazta le az Országgyűlés, így a legfőbb bírói testületnek csaknem egy éve nincs elnöke.

Ismét Baka Andrást jelölte kedden Sólyom László köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Hétfőn annak ellenére nem szavazta meg Bakát az Országgyűlés, hogy korábban minden parlamenti frakció támogatásáról biztosította.
Ismét a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásáról szavaznak az országgyűlési képviselők hétfőn. A bírói testület vezetői posztja egy éve betöltetlen, mivel a parlament sorra visszadobta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjeit. A mostani jelöltet, Baka Andrást egyszer már megnevezte Sólyom, de tavaly őt is elutasította az Országgyűlés.
Bár minden párt megígérte, hogy támogatni fogja, Baka András főbírójelölt nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, így továbbra sincs elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak. A köztársasági elnök jelöltjeit eddig összesen négyszer szavazta le az Országgyűlés, így a legfőbb bírói testületnek több mint egy éve nincs elnöke. A Fidesz-KDNP tiltakozásul kivonult az ülésteremből.

Az új főbíró személyéről hétfőn határoz az Országgyűlés. A Népszabadság szerint a Fidesz igent mond Baka Andrásra, és ezúttal valószínűleg az MSZP is támogatni fogja az államfő jelöltjét.
Nem lát kivetnivalót a Fidesz EP-kampányfilmjében a Legfelsőbb Bíróság - írja a Népszabadság. A felvétel Gyurcsány Ferenc egykori, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök portréfotóihoz társít különféle negatív jelzőket. Az OVB már átengedte egyszer a filmet, de az MSZP nem hagyta megát, ezért kellett a Legfelsőbb Bíróságnak döntenie. ![]()

Előveszi korábbi főbírójelöltjét Sólyom László köztársasági elnök, és ismét az egyszer már leszavazott Baka Andrást jelöli a Legfelsőbb Bíróság élére. A legfőbb bírói testületnek majdnem egy éve nincs elnöke, az államfő jelöltjeit eddig összesen háromszor szavazta le a parlament.
A Legfelsőbb Bíróság szerdai döntése után elismerte az önkormányzati minisztérium államtitkára, hogy a tűzoltók joggal követelik 2004-ig visszamenőleg elmaradt túlórapénzeiket, és megígérte, hogy kifizetik a tartozást. A bírósági döntés alapján a tárca körülbelül 10 milliárd forinttal tartozik a túlórázó tűzoltóknak.
Az Országos Választási Bizottsághoz és a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Zöld Baloldal, mert a szervezet szerint a Fővárosi Bíróság hibájából nem adhatták le a június 7-ei európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. Droppa György elnök szerint rossz néven jegyezték be a szervezetet.
Ismét Baka Andrást, az egy évvel ezelőtt leszavazott jelöltet javasolja majd Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a Magyar Nemzet bírói körökből származó, meg nem erősített értesülése szerint. A köztársasági elnök hivatala szerint még nem született döntés a jelöltről. A Legfelsőbb Bíróságnak közel egy éve nincs elnöke, Sólyom jelöltjeit eddig háromszor szavazták le.
Sólyom László államfő nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének Zanathy Jánost, akit a hamarosan nyugdíjba vonuló jelenlegi főbíróhelyettes javasolt utódjaként a posztra. Sólyom azért döntött így, mert szerinte a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke tehetne javaslatot, főbíró pedig tavaly június óta nincs.

Lelkiismeret szerinti szavazást rendelhet el hétfőn az MSZP a köztársasági elnök főbírójelöltjéről, Havasiné Orbán Máriáról. A távirati irodának nyilatkozó MSZP-s politikusok szerint Havasiné nem tett jó benyomást hétfői meghallgatásán. A jelölt úgy bukott már el egyszer a decemberi szavazáson, hogy minden párt támogatta, kivéve az akkor is "lelkiismeretük szerint" szavazó szocialistákat.

Jövő hétre ígér döntést az MSZP arról, támogatja-e a főbírói posztra másodszor jelölt Havasiné Orbán Máriát. Az MSZP ezzel a végsőkig halogatja a döntést, ugyanis a Havasinéről döntő parlamenti szavazás is jövő hétfőn lesz. A kormánypárti frakció hétfőn meghallgatta az államfő jelöltjét, aki decemberben egyszer már úgy bukott el a szavazáson, hogy minden párt támogatta, a "lelkiismeretük szerint" szavazó szocialisták kivételével.

Harmadjára is nekifut az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásának, miután az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelezte, továbbra is támogatják Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát.
A Legfelsőbb Bíróság szerint nem állapítható meg, hogy Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter tiszteletben tartotta-e a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog elvét, amikor Békés megyei kórházi ágyszámcsökkentésekről rendelkezett. A volt miniszter 2007-es határozatát a bíróság pénteken hatályon kívül helyezte.

3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság (LB) Princz Gábort a Postabank-ügyben. Az LB a másodfokú bíróság ítéletét hagyta jóvá a 12 év után lezáruló ügyben.
Öt évre ítélték a tatai sortűzper vádlottját, miután a Legfelsőbb Bíróság újra lefolytatta az eljárást. Korábban ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a férfi nem vádolható emberiség elleni bűncselekménnyel, ezért elévült a bűntett. Ezt írta felül a bíróság hétfői ítélete, amely szerint mégis kiszabható börtön. Az ítélet jogerős.
Nyolc évvel a büntetőeljárás megindítása után zárult le jogerősen Szabadi Béla volt kisgazda politikust. A Legfelsőbb Bíróság két év felfüggesztett börtönre ítélte a korábbi államtitkárt, akit hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettében talált bűnösnek.
Ártatlannak vallotta magát a Legfelsőbb Bíróságon Princz Gábor, a Postabank-ügy elsőrendű vádlottja, aki hűtlen kezelésért immár harmadfokon áll bíróság elé. Princz a korábban általa vezetett Postabankot "óriási tankhajóhoz" hasonlította vallomásában.
Megkezdődött a 12 éve húzódó Postabank-per harmadfokú tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A vád felfüggesztett börtönt kér Princz Gáborra, a védői felmentést szeretnének. A Fővárosi Ítélőtábla korábban 17 milliárdos vagyonvesztést állapított meg.
Szabadlábra helyezte a Globex egykori vezetőit a Legfelsőbb Bíróság. Ügyükben új bírósági eljárást rendeltek el. A Globex-ügy tíz éve pattant ki, az ügyészség szerint az összesen tíz vádlott különböző bűncselekményekkel mintegy 6 milliárd forint kárt okozott sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak sikkasztással, hűtlen kezeléssel és tőkebefektetési csalással.
Újra Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte Sólyom László kedden a főbírói posztra. Havasinét december elején egyszer már leszavazta a parlament, az államfő azonban továbbra is őt szeretné a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
Másodfokon súlyosbították a Zsanett-ügyben érintett rendőrök szolgálati kötelezettségük ellátásával kapcsolatos büntetését. A bíróság szerint nem csak szolgálati kötelességszegést követtek el, hanem hivatali visszaélést is, amikor 2007 májusában hazakísérték E. Zsanettet egy igazoltatás után. A másodfokú bíróság magasabb pénzbüntetést rótt ki rájuk, és csak később számíthatnak előléptetésre.
Nem kapott elegendő szavazatot a parlamentben Havasiné Orbán Mária, akit a köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt. A titkos szavazáson a 355 leadott érvényes szavazatból 203-an szavaztak Havasiné jelölése mellett. Előzetesen az MSZP kivételével mindegyik parlamenti párt jelezte, hogy támogatja az államfő jelöltjét. Sólyom jelezte, hogy újra fogja jelölni a tisztségre Havasinét.
Nyilvánosságra hozta Havasiné Orbán Máriának, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének meghallgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). A főbírójelölt a bírói kar megosztottságának felszámolását, a bírák képzését, és a munka-teher különbségek felszámolását nevezte legfontosabb feladatának az OIT előtt, ahol Shakespere-t is idézte.
A Legfelsőbb Bíróság december 3-án kihirdetett ítéletében jogerősen is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat az autópálya-építő kartellügyben, amelyben a GVH öt vállalkozásra összesen 7 milliárd 43 millió forint bírságot szabott ki, az összeget a jogsértő vállalkozások 2005 végén, 2006 elején befizették - áll a GVH közleményében.
A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Havasiné Orbán Mária kedden megkapta a többség támogatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén. A főbírói poszt június óta betöltetlen, mivel a volt elnök, Lomnici Zoltán megbízatása lejárt, az államfő első jelöltjét, Baka Andrást pedig nem választotta meg az Országgyűlés.
Az ügyvédi kar szakmai és etikai minőségbiztosítására, az ügyfelek bizalmának tiszteletére hívta fel a figyelmet Sólyom László köztársasági elnök az ügyvédek napja alkalmából tartott rendezvényen a Legfelsőbb Bíróság épületében szombaton.
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdai, jogerős ítéletével a hajdúhadházi szegregációs perben hozott elsőfokú ítéletnek azon rendelkezését, amely kimondta: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el a település két általános iskolája. A Bocskai István két tanítási nyelvű általános iskola és a Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola a településen élő cigány tanulókat elkülönítetten oktatta.
Saját bevallása szerint irritálja a hatalom, azért szeret vezetni, mert néha célba ér, kapott díjat kiváló munkáért, és egy jogszociológus szerint alapvetően macsó szervezetben juthat a csúcsra nőként. Sólyom László államfő a Győri Ítélőtábla elnökét, Havasiné Orbán Máriát jelölte a főbírói posztra, amit nem töltött még be nő.
A szegedi betegcsere miatt korábban elítélt ápoló büntetését helybenhagyta, egy másik ápolót azonban felmentett csütörtöki ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A szegedi városi kórházban egy tévesen megműtött, valamint egy műtétre várakozó beteg is meghalt.
Tettleges becsületsértés vagy garázdaság lehet a tojásdobálás megítélése a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma szerint. A testület hétfőn kiadott véleményében azt írja, akkor is lehet erőszakos egy magatartás, ha nem okoz testi sérülést, tehát el lehet járni a dobálókkal szemben. A döntés fölöslegessé teheti a parlament előtt lévő rendészeti törvényjavaslat egyik vitatott elemét.
Négy sikertelen kísérlet után hétfőn sikerült adatvédelmi biztost választania a parlamentnek. Jóri András ügyvédet mind az öt frakció támogatta, a képviselők döntő többsége igennel szavazott. Jobb későn, mint soha - mondta a szavazás után Sólyom László, akinek így már csak egy posztra, a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére kell javaslatot tennie.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásaiban úgy ítélte meg: 2004. május 1-je óta a heti 48 órán felüli munkavégzés után jár a túlóradíj a tűzoltóknak. A napokban ennek szellemében megszületett az első olyan jogerős ítélet, amely kimondta: ki kell fizetni 68 szombathelyi tűzoltónak az uniós csatlakozás óta felhalmozódott mintegy százmillió forint túlóradíjat, és annak kamatait is - írja a Népszabadság.
Azokról az aktákról sem kell beszámolnia a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, amelyek titkosítását már feloldotta - ezt mondta ki szerdán jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. A pert a Társaság a Szabadságjogokért kezdeményezte, mert szerették volna megtudni, milyen iratok nem titkosak az NBH-nál, a hivatal azonban ezt nem árulta el.
Nem bontja fel az egri kórház működtetéséről szóló szerződést a HospInvest Zrt.-vel a heves megyei önkormányzat. A szocialista többség annak ellenére kitart a korábbi megállapodás mellett, hogy a megyei bíróság hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte határozatukat, amely a HospInvestet nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A megyegyűlés felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságnál.
Csaknem félmilliárd forintnyi ÁFA-t igényelt vissza jogosulatlanul egy toll értékesítésével foglalkozó dél-alföldi cég az adóhatóság megállapítása szerint, s az APEH vizsgálatának eredményét ítéletében már a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta - tájékoztatta Varga Zsuzsanna, az APEH regionális igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Két halálos ítéletet hajtottak végre méreginjekcióval szerdán az Egyesült Államokban. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság három hónappal ezelőtt mondta ki, hogy összeegyeztethető az alkotmánnyal a kivégzésnek ez a módja.
Ha szükséges, jogegységi döntést hoz a Legfelsőbb Bíróság a tojásdobálásról, amelyet korábban több esetben is véleménynyilvánításnak minősítettek a hatóságok. A büntetőkollégium vezetője szerint a tojásdobálás lehet becsületsértés, de arról vita van, hogy minősíthető-e más, erőszakos magatartásnak.
Sikertelenül pályázott a bírók képzéséért felelős tanács posztjára a Legfelsőbb Bíróság nemrég leköszönt elnöke, Lomnici Zoltán - írja a Népszabadság. A lap szerint bírók is ellene szavaztak az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, amely döntött a pályázatról.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság precedensértékű döntése értelmében nem vethető ki halálbüntetés a gyerekek elleni szexuális erőszak miatt elítéltekre. Az elnökjelöltek bírálják a döntést.
Kimondta a végső szót a Legfelsőbb Bíróság szerdán abban a perben, amelyet Mayer Aranka indított jó hírnevének megsértése miatt a Fidesz, és annak korábbi szóvivője, Révész Máriusz ellen. E szerint a pártnak félmillió forint kártérítést kell fizetnie, és bocsánatot kell kérnie az asszonytól, aki akkor vált ismertté, amikor Orbán Viktor és családja tokaji érdekeltségeire vonatkozó dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
A guantánamói foglyokra is érvényes a habeas corpus, vagyis joguk van polgári bírósághoz fordulni - döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság. A döntés a Bush-kormányzat vereségét jelenti, amely "ellenséges harcosnak" minősítette a terroristagyanús fogvatartotakat, akiket állítólag meg is kínoztak.
A hivatal mindennapi működésében nem okoz zavart, hogy júniustól őszig biztosan nem lesz vezetője a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT). A feladatokat átmenetileg a helyettesek veszik át, akik jogköreiket teljes hatáskörrel gyakorolhatják. Problémát jelent viszont, hogy már fél éve nincs és még 3 hónapig nem is lesz adatvédelmi biztos. A posztot ellátó Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának fő a feje, mivel ilyen sokáig még senkinek sem kellett két posztot betöltenie, és ez jelentős ügyhátralékot okoz.
A parlament negyedik nekifutásra megválasztotta a jövő nemzedék ombudsmanját, akinek a feladata az lesz, hogy megóvjon minket önmagunktól. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András és az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila nem kapott bizalmat. Egy független kisegítette az MSZP-t Tibet ügyében.
A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta Bácskai János volt dandártábornok, a maffiaellenes központ egykori vezetőjének büntetését. A bróker-ügyben Kulcsár Attilát fedező főrendőrt felfüggesztett börtönbüntetésre és lefokozásra ítélték. Ez utóbbi büntetést már végre is hajtották: a köztársasági elnök áprilisban határozott a rang megvonásáról.
Nem lép vissza a jelöléstől Baka András, akit a köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság élére javasol - mondta az érintett a Népszabadságnak adott interjújában. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által nem támogatott Baka úgy érzi magát, mintha egy lövészárokban állna, mert most az ő jelölése felszínre hozta a bíróságokon belüli megosztottságot.
Kötelező továbbképzésekre küldené a bírókat, kétévente lecserélné az OIT tagjainak egyharmadát és nyilvánossá tenné a bírósági igazgatást Baka András, akit a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Sólyom László államfő. Az alkotmányügyi bizottság meghallgatásán nem derült ki, támogatja-e megválasztását az MSZP, de állítólag rendpártiságát kifogásolják. Baka szerint a strasbourgi bíróság nem ilyen kategóriák mentén ítélkezett.
Az ítélőtáblák vezetői csütörtökön alkalmasnak találták Baka Andrást arra, hogy ő legyen a Legfelsőbb Bíróság új elnöke. Az MTI úgy tudja, várhatóan a Fidesz is támogatni fogja a jelöltet. A köztársasági elnök által jelölt Bakát kedden viszont alkalmatlannak találta a bíróságok felett felügyeletet gyakorló Országos Igazságszolgáltatási Tanács.
Nem támogatják a liberálisok Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, mert a tevékenysége nem Magyarországhoz kötődik. A többi frakció a közeljövőben dönt arról, hogy támogatják-e az államfő jelöltjét, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bíráját.
Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bíráját jelölte szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének Sólyom László köztársasági elnök. A külföldön nagy tekintélynek örvendő szakember korábban azért nem jöhetett szóba az LB elnökeként, mert a magyar jogszabályok szerint nem minősült bírónak, ám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács április elején felvette a Fővárosi Ítélőtábla bírái közé.
Szerdán közli a köztársasági elnök a parlamenti pártokkal, hogy kit jelöl a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére. Sajtóinformációk szerint a jelölt Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bírája lehet.
Nem kell kiadni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéseit, amelyek egyes kormányhatározatok végrehajtásáról készültek - így döntött a Legfelsőbb Bíróság, felülbírálva a korábbi ítéletet. A pert indító jogvédő szervezet szerint így titokban maradnak többek között a korrupcióellenes kormányzati tevékenység dokumentumai.
Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság vethet véget egy vitának, amely az amerikai televíziók és a helyi ORTT, vagyis az FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) között évtizedek óta zajlik: a bíróság várhatóan októberben hoz döntést a képernyőn való trágár beszéd szabályozásáról. A tévében egyre sűrűbben elhangzó illetlen szavak máshol is vita tárgyát képezik, sokféle nemzetiségű szülő aggódik azon, hogy a gyerek mit lát-hall a tévében.
Összesen ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a Legfelsőbb Bíróság az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal egykori gazdasági és humánpolitikai igazgatójának, akiről bebizonyosodott: nem zaklatta szexuálisan alkalmazottját - írja a Népszabadság.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) megváltoztatta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) azt a határozatát, amelyben a testület törvénysértőnek találta a józsefvárosi képviselő-testület népszavazásra buzdító kampányát - derül ki a hétfői bírósági végzésből.
Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról. A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban.
Perújrafelvételre készül a vasárnap kiszabadult Tánczos Gábor ügyvédje, aki továbbra is állítja, nem védence követte el a körmendi gyerekgyilkosságot. A fiatalember el akar költözni az országból, ehhez védője szerint előbb egyeztetni kell a hatóságokkal.
Az elsőfokú bíróság döntését helyben hagyva felfüggesztett börtönre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a fiatalembert, akinél tavaly március 13-án Molotov-koktélokat talált a rendőrség. Bár a vádlott beismerte, hogy robbanó palackokat akart gyártani, de nem vallotta bűnösnek magát.
"Mindig az volt az álma, hogy egyedül megehessen egy egész tepsi, sajttal jól megpakolt milánói makarónit. Főzök én most neki hármat, huszonhármat is" - így készülődik a közel 10 éve börtönben ülő, január 20-án szabaduló Tánczos Gábor anyja. Lakásukban minden az elmúlt évekről szól: a karácsonyfán képek a fiúról, a szekrényen a ruhája, amit az elsőfokú tárgyaláson viselt, a konyhaszéken kosárlabdái, és mindenhol, mindenen, mindent beborítóan papírok, iratok, cikkek a drámai eseményről.
A tárgyalótermek bekamerázása, korlátok felszerelése és demonstratív rendőri jelenlét biztosítása szerepel a bírók kívánságlistáján. A Legfelsőbb Bíróság elnöke összegyűjtötte a bírók javaslatait arról, hogyan lehetne elkerülni a tegnapihoz hasonló erőszakos cselekményeket a tárgyalásokon. Kedden egy dühöngő ügyfél székkel támadt a bírókra és az ügyvédjére a Pest Megyei Bíróságon. Az igazságügyi miniszter szerdán megígérte: munkacsoportot indít a bírókat védő biztonsági intézkedések kidolgozására.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.