Leeds United AFC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- angol foci
- Manchester United FC
- Arsenal FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idegenben nyert a Leeds, Bosnich kokainozott
Hét gólt láthatott a közönség a West Ham-Leeds bajnokin, amely végén a szünetben még 4-1-re vezető vendégek minimális különbségű sikernek örülhettek. A nap másik találkozóján nagy meglepetésre a kiesés elkerüléséért harcoló Sunderland legyőzte a középmezőny elején található Tottenhamet, s ezzel a három helyet lépett előre az angol Premiership tabelláján. A Chelsea kapusa, Mark Bosnich valószínűleg kokaint fogyasztott.
Válságban a Leeds
A Leeds United együttesét még nyáron is a titkos bajnokesélyesek közé sorolták, nem véletlenül: a yorkshire-i gárda az elmúlt öt évben mindig az első ötben végzett. Nem sokkal a bajnokság kezdete előtt azonban edzőváltás történt a klubnál, és Terry Venablesszel egyelőre nem megy a csapatnak. A Leeds immár hat mérkőzés óta nyeretlen a Premier League-ben, szerdán pedig a ligakupából is kiesett, a drukkerek pedig Venables és az elnök, Peter Ridsdale távozosát követelik.
Hét élcsapat búcsúzott az angol Ligakupától
Az újonc Birmingham City és Manchester City után újabb hét élvonalbeli klub búcsúzott az angol labdarúgó Ligakupától: a bajnok Arsenal mellett a Leeds United, a Middlesbrough, a Newcastle United, a Southampton, a Tottenham Hotspur és a West Ham United.
Sorinra fáj a Leeds foga
Olasz lapértesülés szerint a Leeds United szerződtetné Juan Pablo Sorint, a Lazio argentin labdarúgóját.
Vidukáért verseng a Roma és a Lazio
Az AS Roma és a Lazio labdarúgócsapata komoly érdeklődést mutat az angol Premiershipben szereplő Leeds United csatára, Mark Viduka iránt.
Harminc meccs után kikapott az Arsenal, élen a Liverpool
A tizenhetedik születésnapját csütörtökön ünneplő Wayne Rooney 90. percben, huszonegy méterről rúgott hatalmas góljával az Everton 2-1-re legyőzte a címvédő Arsenalt, s ezzel megszakadt a londoniak veretlenségi sorozata. A Liverpool idegenben legyőzte a Leedset, s átvette a vezetést a tabellán.
Barthez a rendőrségen
A Leeds egyik szurkolója azt állítja, hogy Fabian Barthez, a Manchester United labdarúgócsapatának francia kapusa a szeptember 14-ei rangadón üveggel megdobta.
Leedsben is nyert az Arsenal
Biztosan nyert Leedsben a listavezető Arsenal az angol labdarúgó Premiership nyolcadik fordulójának rangadóján. A címvédő londoni együttes sorozatban 47. mérkőzésén volt eredményes, ezzel megdöntötte a Chesterfield 72 éves rekordját.
Ötvenegymillió eurós veszteséggel zárt a Leeds
Az angol labdarúgó Premiershipben szereplő Leeds 51 millió eurós (12 milliárd forint) veszteséggel zárta a 2001-2002-es idényt.
Kikapott a Leeds, nyert az Aston Villa
Az Aston Villa Lee Hendrie duplájának és Dion Dublin 85. percben szerzett góljának köszönhetően legyőzte a kiesés ellen küzdő Evertont. Ebben az idényben már harmadszor vereséget szenvedett a Leeds: a dobogóra is esélyesnek tartott csapat a Premiership hetedik fordulójában a Blackburntől kapott ki 1-0-ra.
Barthez palackja sérülést okozott
Úgy látszik, hogy Angliában a kilencvenes évek Manchester United egyeduralma után az Arsenal regnálása következik: az Ágyúsok ugyanis a hét végi fordulóban sima győzelmet arattak a Charlton Athletic otthonában, és immár sorozatban 45. mérkőzésükön találtak be, amivel megdöntötték a Manchester City élvonalbeli rekordját. Eközben a Vörös Ördögök megint vereséget szenvedtek, mégpedig a Leeds Unitedtől, míg a Tottenham, a Chelsea és a Liverpool is begyűjtötte a három pontot.
Leedsben is kikapott a Manchester
Harry Kewell fejesgóljával a Leeds United nyerte a Manchester United elleni rangadót az angol labdarúgó Premiership hatodik fordulójában. A vendégek négy nap alatt másodszor is 1-0-ra kaptak ki: szerdán hazai pályán a Boltontól szenvedtek vereséget. A címvédő Arsenal 3-0-ra győzött a Charlton Athletic vendégeként, s ezzel több rekordot is megdöntött.
Beckham bocsánatot kért, Ferdinandra testőrök vigyáznak
Hat testőr vigyáz szombaton Rio Ferdinandra, a Manchester United labdarúgójára, aki volt csapata, a Leeds ellen lép pályára az Elland Roadon.
Otthon bukott a MU
Meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Zalaegerszeget búcsúztató sztrácsapat a Boltontól kapott ki. Botlott a Tottenham és a Liverpool is, a rangadón, Newcastle-ben a Leeds nyert. Shearerék utolsó előttiek.
Beckham cipőjével vigasztalja a tragikus sorsú fiút
David Beckham, a Manchester United klasszis labdarúgója vigasztalásul egy pár futballcipőt adott annak a 12 éves kisfiúnak, akinek húgát és barátnőjét eddig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták.
Bontják a Wembleyt, kikapott a Leeds
Az Arsenal gólzáporos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Premiership élvonalának harmadik fordulójában. Az első két fordulóban aratott győzelme után a Liverpool döntetlent játszott a Blackburn otthonában, míg a Leeds hazai pályán kapott ki a Sunderlandtől.
Csak a Liverpool és a Leeds maradt hibátlan
Már a második fordulóban megszakadt az Arsenal győzelmi sorozata, amely még az előző szezonból "húzódott át" a mostani idényre, ám Arséne Wenger azon kijelentése, hogy csapata akár veretlenül is megnyerheti a bajnokságot, a West Ham elleni 2-2-es döntetlen után is érvényes. Az Ágyúsok a pontvesztés ellenére csak két csapattal szemben kerültek hátrányba, hiszen az első játéknap győztesei közül csak a Liverpool és a Leeds United tudta ismét begyűjteni a három pontot.
Egész Anglia az Arsenalra és a Manchesterre vadászik
Az elmúlt idényben a Premier League-ben megszakadt egy nagy sorozat: a Manchester United ugyanis csak a harmadik helyet tudta megszerezni, márpedig arra utoljára 1991-ben volt példa, hogy a Vörös Ördögök nem végeztek legalább a második pozícióban. Túl nagy őrségváltás azonban nem történt, hiszen a bajnok az az Arsenal lett, amely az előző három idényben rendre második lett a MU mögött. A mostani bajnokság előtt tehát a legfőbb kérdés az, hogy sikerül-e valamelyik egyesületnek megtörnie a két klub1995 óta tartó aranyérem-monopóliumát.
- címkék:
- Sylvain Wiltord
- Van Nistelrooy
- Emile Heskey
- Robert Pires
- Steven Gerrard
- Alan Shearer
- Diego Forlán
- Thierry Henry
- Tottenham
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- átigazolás
- UEFA-kupa
- Aston Villa FC
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Anglia
- Newcastle United FC
- Manchester United FC
- Leeds United AFC
- Premier League
- Middlesbrough FC
- Címkefelhő »
A nap játékosa: Nick Barmby (Leeds United)
Amikor a Leeds United horribilis összegért eladta a válogatott középhátvéd Rio Ferdinandot, akkor mindenki biztos volt benne, hogy a csapat előbb-utóbb vásárolni is fog valakit, de az egyesület mostanáig várt az első új szerzeménnyel. A leedsiek végül a középpályát erősítették meg a volt válogatott Nick Barmby leigazolásával.
Barmby a Leeds Unitedben folytatja
Majdnem biztos, hogy a Leeds Unitedben folytatja pályafutását Nicky Barmby, az FC Liverpool középpályása.
- címkék:
- foci
- Leeds United AFC
- Címkefelhő »
A Ferdinandért kapott pénzből erősíthet a Leeds
A Leeds United gárdája az átigazolási szezon eddigi legnagyobb összegét zsebelhette be azzal, hogy eladta Rio Ferdinandot harmincmillió fontért, és bár az egyesület adóssága meglehetősen nagy, ez a pénz elég lehet ahhoz, hogy a leedsiek erősítsenek keretükön. A kérdés már csak az, hogy az új szakvezető, Terry Venables mennyit áldozhat a pénzből, és hogy kiket szeretne látni a csapatban. A hírek szerint a volt szövetségi kapitány elsősorban egy középhátvédet és egy bal oldali középpályást igazolna csapatába.
A nap játékosa: William Gallas (Chelsea FC)
Továbbra is az angol játkospiacon a legélénkebbek az események, szinte napról napra felröppen egy-egy futballista esetleges átigazolásáról egy pletyka. A zuhanyhíradó szerint az élcsapatok (az Arsenal, a Leeds és a Liverpool) most éppen a Chelsea védőjét, a francia William Gallast szemelték ki maguknak, aki nem írta alá a londoniak által neki felajánlott új szerződést.
Befejezte az erősítést a MU
Amíg a Liverpool szakvezetője, Gerard Houllier úgy érzi, csapat még erősítésre szorul, addig a Manchester United elnöke, Peter Kenyon meglepő bejelentést tett azzal, hogy bejelentette, idén már nem érkezik több új labdarúgó az Old Traffordra.
Ferdinand mégis a Manchesteré
Az angol futball rutinos ismerői most nyilván elégedetten hátradőlnek, és azt mondják: mi úgyis tudtuk, hogy a Leeds előbb-utóbb beadja a derekát. Vasárnap délután négy órakor röpítette világgá a hírt a Sky News: a Manchester United 30 millió fontért leszerződtette Rio Ferdinandot, a Leeds United 23 éves, 27-szeres válogatott középhátvédjét. A harmincmillió angol átigazolási csúcsnak számít, az eddigi rekordot az a 28,1 millió font sterling jelentette, amennyit a Lazio kapott tavaly nyáron a MU-tól az argentin Juan Sebastian Verónért.
Nincs veszélyben Zidane átigazolási csúcsa
Ezen a nyáron aligha dől meg az átigazolási világrekord labdarúgásban; minthogy Nyugat-Európában kitört a pénztelenség, Zinedine Zidane tavalyi, 68,7 millió eurós transzferdíja alighanem jó darabig megdönthetetlen csúcs marad. Az elmúlt napok szenzációja Rio Ferdinand átszerződése lehetett volna a Leeds United csapatából a Manchester Unitedbe, de mivel a MU "csak" 30 millió fontot (48 millió euró) hajlandó adni az angol válogatott kiváló középhátvédjéért, a Leeds viszont 35 milliót (56 millió euró) követel, egyelőre kérdéses, hogy létrejön-e az üzlet.
Döntő szakaszban a Ferdinand-ügy
Peter Ridsdale, a Leeds United klubelnöke elutasította Rio Ferdinand átigazolási kérelmét. "Megerősíthetem, hogy Ferdinand átigazolásért folyamodott, de klubunk a kérelmet elvetette." A 23 éves Ferdinandot a Manchester United csábítja, ám az angol válogatott középhátvédjét még négy évig az Elland Roadra köti szerződése. Az információk szerint a MU legfeljebb 30 millió fontot kíván fizetni a játékosért, a Leeds viszont 35 millió alatt nem adja a csapat büszkeségét.
Thuram kell a Manchesternek
A Manchester United vezetői már Olaszországban intézik a Juventus védőjének leigazolásával kapcsolatos ügyeket. Lilian Thuram megszerzése kétségessé teszi Rio Ferdinand érkezését, mert a Leeds United angol csillagáért 30 milliót kellene fizetni, 11-gyel többet, mint a francia védőért.
Shearer: kétszáz Premier League-gól
Újabb kérdés dőlt el a Premier League-ben, ám az első hely szempontjából nem sok változás történt, hiszen mind a két, szombaton pályára lépő élcsapat, a Manchester és a Liverpool is begyűjtötte a három pontot. Utóbbi győzelme a Derby ellen egyben azt jelentette, hogy a Kosok végérvényesen kiestek a legjobbak közül, míg a MU Chelsea elleni diadala (a Leeds vereségével és a Newcastle győzelmével együtt) valószínűvé tette, hogy a BL-t érő negyedik hely a Szarkáké lesz.
Magabiztos Leeds-siker az angol bajnokságban
Az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában a Leeds United simán nyert a vendég Sunderland ellen, s így még harcban maradt a Newcastle-vel a negyedik BL-helyért folytatott küzdelemben.
Nem hibáztak az angol éllovasok
Túl sok változás nem történt az angol bajnokság élcsoportjában a 32. játéknapon, hiszen a bajnoki címért hajtó három gárda egyaránt nyerni tudott. A legnehezebb dolga a Manchester Unitednek volt, amely azonban saját feladatát nehezítette meg azzal, hogy hagyta felállni a Leeds Unitedet háromgólos hátrányból. A Liverpool és az Arsenal ellentmondást nem tűrően gyűjtötte be a három pontot, így az elsőségért folytatott küzdelem továbbra is nyitott.
Hatot rúgott a Newcastle
Az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában a dobogóért, BL-helyért hajtó Newcastle kiütéses győzelmet aratott a vendég, középmezőnybe tartozó Everton ellen. A Leeds csatára, Robbie Fowler koránt sincs arról meggyőződve, hogy tagja lesz a válogatott vb-keretének.
Futballszerda: olasz öröm, horvát botrány
Olaszország az elmúlt hetek kétségbeesése után kissé megnyugodott: bár ebben az évben sem jutott itáliai együttes a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, a klubcsapatok okozta csalódáson a válogatott enyhített, amely Anglia legyőzésével megerősítette vb-esélyes státusát. Németországban az USA elleni 4-2-es ellenére sincs "hurráhangulat", elsősorban a csapat védelmét kritizálják. Érdemes megemlíteni Ronaldo sikeres visszatérését is: a brazil támadó két és fél év után húzta fel magára az aranysárga mezt, együttese győzött is 1-0-ra Jugoszlávia ellen. Horvátországban pedig arról beszélnek, hogy a rendőrség a horvát-szlovén meccs (0--0) ...
Woodgate-et gyorshajtásért megbüntették
A Leeds United futballistáját, Jonathan Woodgate-et gyorshajtás miatt megbüntették. A játékos Cherokee Jeepjével gyorsabban hajtott 90 mérföld/órás (145 km/h) sebességnél, egészen pontosan 97 mérföld/órával (156 km/h) haladt az A19-es autópályán. Woodgate-et hat hónapra eltiltották a vezetéstől, de büntetését fél évre felfüggesztették.
Nyert a Leeds és az Arsenal
Az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójában a Leeds - Fowler vezérletével - hazai pályán simán verte Blackburnt, az Arsenal pedig idegenben diadalmaskodott az Aston Villa ellen.
BL vagy keretszűkítés Leedsben
Peter Ridsdale, a Leeds United elnöke szerint várhatóan 25-ről 20-ra csökkentik a felnőtt labdarúgócsapat keretének létszámát, ha nem sikerül kiharcolni a részvétel jogát a Bajnokok Ligájában.
A leedsi szurkolók a pályaedző ellen fordultak
Úgy látszik, a Leeds United szurkolói túlságosan is hozzászoktak a jóhoz: a yorkshire-i egyesület az elmúlt három évben egyaránt várakozáson felül szerepelt, 2000-ben a harmadik helyen végzett a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában egészen az elődöntőig menetelt. Mostanában azonban nem megy a csapatnak, és a szurkolók ennek okát a pályaedzőben, Brian Kiddben látják, és az Everton elleni meccsen végig őt szidták.
Csak ikszelt a MU
Nem bírt az utolsó előtti helyen álló Derby Countyval a listavezető, címvédő Manchester United az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójában, s csökkent az előnye. A klub egyébként azon fáradozik, hogy Ferguson mester és Roy Keane után David Beckhammel is szerződést hosszabbítson. A Leeds Liverpoolban remizett az Evertonnal, nem tud felzárkózni.
Cole kupagyőztes gólja is kevés a vébéhez
A Premier League 28. fordulójában a Leeds hazai pályán ikszelt a Charltonnal, a Newcastle pedig idegenben nyert a Sunderland ellen, s így feljött a második helyre a tabellán. A Blackburn nyerte a ligakupát, miután a döntőben 2-1-re diadalmaskodott a Tottenham ellen. A blackburniek győztes gólját Andy Cole szerezte, akire a legfrissebb hírek szerint nem számít a nyári focivébén Sven-Göran Eriksson angol szövetségi kapitány.
A Liverpool kiütötte a Leedset
Súlyos, kiütéses vereséget mért a Liverpool a Leeds Unitedre az angol labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Az Elland Road-i 0-4 sztárjának az az Emile Heskey bizonyult, aki eddig mindössze egy találatot szerzett az idei bajnokságban.
Döntetlen az angol rangadón
A Chelsea hazai pályán biztosan győzte le a West Ham Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A rangadón ikszelt a Leeds az Arsenal gárdájával, előbbi maradt a harmadik, utóbbi a negyedik, a Chelsea hatodik.
A hét futballprogramja (január 14-20.)
A hét legfontosabb eseményei ezúttal kivételesen Európán kívül zajlanak majd, hiszen két kontinensviadal is kezdetét veszi: pénteken a CONCACAF-zóna, azaz Észak- és Közép-Amerika legjobbjai kezdik meg viadalukat, majd egy nappal később az Afrikai Nemzetek-kupáján is útjára indul a labda. A topligákban viszont az elmúlt hetek rangadódömpingje után csak egy derbit rendeznek, Angliában a Leeds United az Arsenallal mérkőzik.
Di Canio búcsúgólját szerezte?
A Premier League első öt helyezettje közül szombaton csak kettő lépett pályára, ők azonban egymás ellen mérkőztek, így ez a nap sem maradt rangadó nélkül. A Newcastle és a Leeds összecsapásán a Szarkák diadalmaskodtak, így Bobby Robson együttese - meglehet, hogy csak egy napig - ismét a tabella élére ugrott.
Újra a Newcastle az angol éllovas
A Premier League 22. fordulójának szombati rangadóján a Newcastle hazai pályán 3-1-re verte a korábbi első Leeds csapatát, s átvette-visszavette a vezetést. Azaz megtették azt a szívességet a címvédő MU gárdájának, hogy egy esetleges vasárnapi győzelemmel hosszas vergődés után visszataláljon a csúcsra.
Arsenal-Liverpool rangadó az FA-kupában
A hét végi angol bajnoki szünetet kihasználva megrendezték az FA-kupa harmadik fordulóját, ahol végre bekapcsolódhattak az élvonalbeli klubok is, ám közülük a Derby County, a Sunderland, az Aston Villa és a Leeds United már el is búcsúzott a világ legrangosabb kupasorozatától. Utóbbi mérkőzést ráadásul botrányok is tarkították.
Most a Leeds az első Angliában
Biztosan győzött a Leeds az angol labdarúgó Premier League 21. fordulójában és átvette a vezetést a tabellán. Az ausztrál Viduka két gólt rúgott, a remek formába lendült Fowler újabb találattal bizonyított.
Fowler: mesterhármas karácsonyra
Teljes fordulót rendeztek szerdán az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában. A Leeds United csatára, Robbie Fowler mesterhármassal tette emlékezetessé a karácsonyt.
A nap játékosa: Robbie Fowler (Leeds United)
A Liverpool szurkolói igen csak csóválták a fejüket, amikor kevesebb mint egy hónappal ezelőtt a Vörösök eladták csatárukat, a drukkerek egyik fő kedvencét, Robbie Fowlert a Leeds Unitednek. A támadó azóta alaposan bebizonyította, hogy valóban hiba volt őt eladni, és most a karácsonyi forduló alkalmával mesterhármast szerezve szinte egymaga verte meg a Bolton Wandererst.
A Szarkák ellopták a három pontot Leedsből
Angliában az év vége rendkívül sűrű programot ígér a futballszurkolóknak, hiszen Nagy-Britanniában hagyományosan karácsonykor és újév napján is rendeznek fordulót, de a Newcastle szurkolói már most megkapták az ajándékukat: a Szarkák ugyanis idegenben is nyerni tudtak a Leeds elleni rangadón, és ezzel tovább növelték az előnyüket a tabellán. Javuló formát mutat a Manchester is, amely egy hatost rúgott a Southamptonnak, Middlesbrough-Fulham találkozó viszont a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.
Van Nistelrooy húzza a MU szekerét
A szokás szerint "szünetmentes" angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában újra győzött a Manchester United, hazai pályán kiütéssel az alsóházban szerénykedő Southampton ellen, van Nistelrooy triplázott, Beckham csak csereként játszhatott, a címvédő felugrott a negyedik helyre. A kör első szuperrangadóján az éllovas Newcastle fordulatos, gólgazdag meccsen Leedsben is diadalmaskodni tudott, Liverpool-Arsenal derbi vasárnap. Meglepő vereséget szenvedett a Tottenham a sereghajtó Ipswichtől, otthon.
Fowler-dupla Leedsben
Az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Leeds United hazai pályán 3-2-re verte az Evertont, így továbbra is harmadik a tabellán.