lánykérés

címke rss

Közös fotókat mutatott Vasvári Vivien és vőlegénye

Tévé2023.03.28, 13:53

Vasvári Vivien nem panaszkodhat, hiszen ez az év nagyon szerencsésen indult a számára. Év elején kérte meg a kezét párja, Zsigmond, majd nem sokkal később kiderült, hogy első közös gyereküket várják. A pár hamarosan egybekel, előtte úgy gondolták, kicsit elszöknek a világ elől, hogy kettesben romantikázzanak és egészen New Yorkig utaztak, ahonnan Vasvári most több közös fotót is mutatott kettejükről.

Meg akarta kérni Rihanna kezét: bilincsben vitték el az énekesnő otthonától

Life.hu2023.03.24, 21:00

A kilencszeres Grammy-díjas barbadosi énekesnő házához rendőröket hívtak, miután egy férfi megpróbált besurranni a birtokára, hogy megkérje a kezét.

Nincs kínosabb a köztéri lánykérésnél, meg az étteremben ünnepelt szülinapnál

She2023.03.19, 16:44

Pár héttel ezelőtt elmentünk a párommal egy romantikus vacsorára. Most mindkettőnk élete elég sűrű, sok a gond a melóban és a családunk sem könnyíti meg az életünket, ritkán van erőnk kimozdulni. Ezért jó előre elhatároztuk, hogy kiöltözünk és elmegyünk egy szép helyre, lenémítjuk a telefont és lesz egy szép esténk. Az élet azonban közbeszólt...

Harry Styles lánykérésre buzdította rajongóját egy koncerten

Life.hu2023.02.28, 17:33

A szívtipró énekes ausztráliai showja váratlan esemény miatt szakadt félbe.

Vasvári Vivien és kedvese még idén kimondhatják a boldogító igent

Life.hu2023.02.20, 11:36

Vasvári Vivien sokatmondó fotót posztolt Instagramon: a 24 óráig elérhető sztoriból sokan arra következtetnek, hogy a sztáranyuka még idén összeházasodik szerelmével.

Vőlegényétől féltik a rajongók Agárdi Szilvit: egyesek szerint a fiú csak hírnévre vágyik

Life.hu2023.02.01, 16:12

Ahogy arról mi is hírt adtunk, eljegyezték Agárdi Szilvit. Mivel a rajongók attól tartanak, hogy az énekesnő kedvese nyerészkedni akar ismert szerelmén, Szilvi pontot tett a találgatások végére, és elárulta, mi az igazság.

Madonna lépett: megkérte Vanilla Ice kezét

Tévé2023.02.01, 11:53

Vanilla Ice arról is mesélt egy friss interjúban, hogy Madonna egyszer megkérte a kezét – és komolyan is gondolta.

Eljegyezték a magyar énekesnőt: így kérte meg szerelme a kezét

Life.hu2023.01.30, 13:50

Agárdi Szilvit eljegyezte szerelme: így kérte meg szerelme az énekesnő kezét. 

A lánykérés részleteiről vallott Nagy László: így kérte meg szerelme, Sónyák Szilvia kezét

Life.hu2023.01.09, 15:27

Nagy László tavaly novemberben Barcelonában kérte meg szerelme, Sónyák Szilvia kezét. A lánykérés részleteiről meséltek most a jegyesek. 

Stana Alexandra új fotója beindította a rajongói fantáziáját

Life.hu2022.12.29, 10:55

Bulvártémákat tekintve egészen fordulatosra sikeredett az idei év, mely az utolsó napokra is tartogat meglepetéseket. Karácsony környékén ugyanis több hírességnek is megkérték a kezét, vagy éppen ők térdeltek le szívük választottjai elé.