lakásépítés

címke rss

Végre egy jó hír az építőiparból

Gazdaság2014.08.03, 10:08

A közép-magyarországi régióban negyedével több lakást építettek az idén az első hat hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.

Budapest környékén éledezik a lakásépítés

Gazdaság2014.05.05, 13:14

Az idei első három hónapban 51 százalékkal több lakás épült országszerte, mint tavaly, de még így is nagyon kevés az építkezés. A mélypontról való elmozdulás nagyrészt a fővárosnak és környékének tudható be, emellett csak az ország északnyugati részében van érzékelhető fejlődés.

Alig épülnek már új lakások

Gazdaság2014.02.24, 13:29

Nincs megállás a lakásépítések mélyrepülésében, 2013-ra 30 százalékkal kevesebb lakás épült, mint a megelőző évben. Az épített lakások számában évről évre harmadával csökkentő tendencia 2009 óta tart Magyarországon, 2008-ban még ötször annyi új lakás épült egy évben, mint most.

Mentették is az adósokat, meg nem is

Gazdaság2014.01.08, 12:14

Felemásra sikerült adósmentés, nem túl jó kiskereskedelmi, viszont kedvező ipari adatok, csökkenő sertésáfa - ez történt a héten a gazdaságban.

Alig épülnek lakások Magyarországon

Investor2013.11.04, 17:57

Elképesztő lendülettel zuhannak tovább a lakásépítések Magyarországon úgy, hogy már a megelőző év bázisértékei is meglehetősen mélyen voltak. Bár nem lehet azt kijelenteni, hogy a mélypont az idei évvel letudható, érzésre az inga olyan extrém zónába kezd kilengni, ami a lakásárak emelkedését generálhatja valamikor a következő években. 

Zuhan a lakásépítési kedv

Üzletrész2013.11.04, 09:36

Az idei első kilenc hónapban mindössze 4077 új lakás épült, vagyis 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző.

Sokkoló adatok a lakáspiacról

Gazdaság2013.05.02, 09:32

Több mint 50 százalékkal esett vissza a lakásépítések száma egy év alatt, a legtöbb magyarországi megyében még 100 építési engedélyt sem adtak ki 3 hónap alatt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön publikált számaiból.

Lakásépítés híján zuhant az építőipar

Üzletrész2013.02.15, 09:37

Csaknem 6 százalékos volt a visszaesés tavaly az építőiparban, az ágazat teljesítményét jórészt a lakásépítések elmaradása húzta le. A szerződésállományok növekedése alapján jövőre akár javulhat is a helyzet.

Masszív akadály áll a lakásépítők előtt

Investor2012.12.20, 16:59

Korábban már többször is felhívtúk rá a figyelmet, hogy az amerikai lakásépítési szektor is az idei bevásárlási szezon nyertese lehet, amit még emellett a Sandy hurrikán okozta helyreállítási munkálatok is támogathatnak. A szektort lefedő XHB ETF igen jól teljesít, a további növekedéshez azonaban a jelenlegi ellenállását is le kellene gyűrnie.

Csak ősz elejére készülhetnek el az első ócsai szociális házak

Itthon2012.05.23, 18:44

A kormány már dolgozik azoknak a devizahiteleseknek a kiválasztásán, akik szociális lakást kapnak majd az Ócsára tervezett új lakótelepen. A település alpolgármestere szerint hamarosan kiválasztják a beruházás kivitelezőjét, őszre pedig elkészül az első nyolcvan ház. Eredetileg jóval korábban akarták befejezni az építkezést, de az engedélyek körüli pepecselés miatt a beruházás tovább csúszott.

Újabb drasztikus visszaesés a lakásépítésben

Ingatlan2012.05.03, 11:40

Idén az első negyedévben 2444 új lakás épült, 22,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Budapesten a legnagyobb a visszaesés mértéke.

A két világháború közti válságban is több lakás épült, mint most

Ingatlan2012.02.23, 10:22

A lakásépítés több évtizedes mélypontra csökkent, még a két világháború között és az ötvenes évek gazdasági válságaiban is több új lakás épült Magyarországon, mint tavaly.

Óvodát és focipályát is építene a kormány az ócsai szociális telepre

Itthon2011.09.01, 17:09

Óvodát, bölcsödét, focipályát és áruházat is telepítene a kormány az Ócsa mellé tervezett ötszázlakásos szociális otthontelepre. A belügyminisztérium ötletpályázatot írt ki a terület beépítésére, az első nyolcvan házhely tervét pedig már el is készítették.

Hatalmas költséget vesz a nyakába a kormány az ócsai modellel

Itthon2011.08.11, 17:24

Csak az első nyolcvan ház felépítése legalább félmilliárd forintba kerülne az első becslések szerint az ócsai modell elindításakor, miközben hivatalos adatok szerint több mint 140 ezer embernek van súlyos elmaradása a jelzáloghitelekkel. A kezdeti költségeket megemeli az is, hogy a kormány alacsony rezsijű házakat akar, ezek építése azonban többe kerül. A belügyminisztérium 4-6 milliárdosra becsüli a program összköltségét, az első ütemet jövő márciusra fejeznék be.

KSH: A tavalyi harmadával kevesebb lakás épült az első félévben

Gazdaság2011.07.29, 10:10

Leginkább a megyei jogú városokban esett vissza 2011 első félévében az új lakások építése - derül ki a KSH jelentéséből. Országos szinten közel harmadával kevesebb lakást építettek, mint 2010 első hat hónapjában.

Három és félezer lakás kaphatna jövőre állami tőketámogatást

Üzletrész2011.05.11, 18:05

Évi öt-tízezer bérlakás épülne, lehetővé tennék az euró alapú jelzáloghitelezést, enyhítenék a bankokra kivetett különadót, a korábbi szocpol helyét pedig egy egységes tőketámogatási program váltaná fel - derül ki abból a stratégiából, amit az otthonteremtés elősegítésére dolgozott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, és most internetes vitára bocsátott.

Továbbra is mélyrepülésben a lakásépítés

Üzletrész2010.11.03, 15:06

Harmadával kevesebb új lakás épült az év első kilenc hónapjában, mint a megelőző évben, ami újabb mélypont elérését vetíti előre az ágazatban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

Volt lejjebb a lakáspiacon

Üzletrész2010.07.30, 11:16

Több mint harmadával esett vissza a lakásokra kiadott használatbavételi, illetve építési engedélyek száma az első félévben, ráadásul utóbbiak zuhanása még gyorsult is a második negyedévben.

Nagyon kevés lakást vesznek az amerikaiak

Ingatlan2010.06.23, 17:44

Drámaian alacsony szintre csökkent az Egyesült Államokban az egy hónap alatt értékesített új lakások száma. Esnek az árak is, egyre több a kétely a gazdaság megerősödésével kapcsolatban.

Több lakásépítő mondhat búcsút Budapestnek

Ingatlan2010.05.19, 15:51

Az kereskedelmi ingatlanok piacán javult a helyzet, amit a stabilizálódó hozamok is mutatnak - áll a Jones Lang Lasalle elemzésében, amelyből kiderül az is, hogy a kedvezőtlen lakáspiaci és finanszírozási helyzet miatt több lakásfejlesztő cég távozhat Budapestről.

Negyvenezer lakás építését támogatná a Fidesz

Ingatlan2010.04.15, 13:11

Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez. Bencsik János fideszes képviselő szerint az új kormány évi 40 ezer lakás építéséhez járul majd hozzá és ennek a számnak az ötöde lesz bérlakás.

Elszivárog a lakásépítési kamattámogatás egy része

Üzletrész2010.04.08, 07:21

Elszivárog a lakásépítés után nyújtott kamattámogatás egy része, az állam ugyanis csak későn értesül arról, ha egy-egy érintett cég bedől.

Nem építi fel a beígért többezer lakást az Engel Győrben

Gazdaság2010.03.22, 07:35

A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került tulajdonosok és a lakáspiaci túlkínálat miatt pénz nélkül maradt a Győrben többezer lakásos fejlesztést jegyző Engel-csoport, amely ki is vonul, azaz nem építi meg a beígért épületeket.

Jövőre feléledhet a hazai lakáspiac

Ingatlan2009.12.16, 13:14

Egy ideig még csökkennek a hazai lakásárak, de jobb hitelezési feltételek és kisebb illetékterhek mellett a tranzakciók száma hamarosan nőni kezd - jósolja 2010-re az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő hálózat szerint az átadott lakások számának csökkenése miatt hiány alakul ki 2011-re új lakásokból.

Rossz hír az amerikai gazdaságból

Gazdaság2009.11.18, 16:36

A várt növekedés helyett jelentősen csökkent a megkezdett építkezések és az újonnan kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban októberben. Az infláció az energiaárak növekedése miatt emelkedett.

Csökken a zuglói lakáskínálat

Ingatlan2009.10.12, 14:52

Kevés a jó adottságú építési telek a fővárosban, de a gazdasági válság okozta gondok miatt is épül kevesebb társasház. Zugló a csökkenés ellenére üde színfoltot jelent - főként a Nagy Lajos Király útján kívüli részei és a Herminamező.

Sok fejfájást okozhatnak a késznek látszó lakások

Ingatlan2009.07.08, 14:06

A gazdasági válság miatt egyre több a nehezen értékesíthető és sokszor be sem fejezett lakás a piacon, mégpedig sokszor vonzó árszinten. A részletekre azonban a kedvező körülmények ellenére is figyelni kell, különben sok hónapos csúszásra és idegőrlő ügyintézésre is felkészülhetünk. A szakértők szerint érdemes banki finanszírozású projekteket keresni, ingatlanjogász segítségével szerződni, és csak zárolt számlára szabad fizetni.

Spanyolországban 614 ezer új lakás eladatlan

Ingatlan2009.06.12, 20:58

Spanyolországban 614 ezer új lakóingatlan maradt a beruházók nyakán és további 627 ezret még be sem fejeztek 2008 végére egy pénteken megjelent kutatási beszámoló szerint.

Lassul a lakásépítés

Gazdaság2009.04.29, 10:29

Az átadott lakások száma nőtt, de az építési engedélyeké csökkent az első negyedévben, azaz mérséklődik a lakásépítések üteme, az önkormányzatok pedig ebben az időszakban nem voltak jelen a piacon, nem építtettek.

A 2000-es szintre esik vissza a lakásépítés

Ingatlan2009.03.17, 15:44

Feltehetően olyan kevés lakás épül az idén és jövőre, hogy ha a kereslet 2010-ben valamelyest megerősödik, egy ideig akár hiány is lehet új építésű lakásokból - állítja az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő lánc. Hektikus ármozgások továbbra sem valószínűek, bár a használtpiacon valamivel olcsóbban vásárolhatunk.

Stagnált a lakásépítés 2008-ban

Gazdaság2009.03.12, 18:45

Tavaly csak az év végén csökkent jelentősen a kiadott építési engedélyek száma. A leginkább a községekben esett vissza a lakásépítés, Budapesten még 208-ban is emelkedést mértek.

Már alig építkeznek az USA-ban

Gazdaság2009.02.18, 15:33

Rekord alacsony szintre estek a megkezdett amerikai lakóingatlan-építések és a kiadott építési engedélyek januárban az Egyesült Államokban.

Csökkentenék a lakásépítés áfáját

Gazdaság2009.01.26, 19:19

Többpárti egyetértés körvonalazódik a parlament építőipari válságkezelésre alakult ad hoc bizottságában. A testület többek között amellett kardoskodik, hogy ideiglenesen mérsékeljék a lakásépítés áfáját, a PM azonban ellenáll.

Lakásépítéseket állít le az OTP Ingatlan Zrt.

Ingatlan2008.12.12, 10:04

Drasztikusan visszafogja tevékenységét az OTP Ingatlan Zrt. Az előkészített, illetve már elindított lakásprojektek több mint kétharmadának kivitelezését vagy el sem kezdik, vagy a szerkezetkész állapotnál leállítják - mondta el a Napi Gazdaságnak Szabó János, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Negatív rekordon a lakásépítés az USA-ban

Ingatlan2008.11.20, 16:19

Rekord alacsony szintre estek októberben a megkezdett lakóingatlan-építések Amerikában, hasonlóan az építési engedélykérelmek számához. Ez elemzők szerint egyértelmű jele a lakóingatlan-piaci válság folytatódásának.

Alig indulnak új lakásépítések

Ingatlan2008.11.19, 08:18

Már eddig is jócskán visszaesett az új lakásprojektek száma, az utolsó negyedévben és 2009 első felében pedig az előrejelzések szerint egyáltalán nem indulnak új beruházások. Spanyol mintájú csődhullám sem lehetetlen - írja a Napi Gazdaság.

Buffett sem győzte a statisztikát, esett New York

Gazdaság2008.10.17, 23:13

Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken. A kereskedők szerint egész nap folyt a trendkeresés, aminek a következtében a tőzsdemutatók többször álltak a csütörtöki záró szint felett is. A Marketwatch.com szerint 28-szor fordult meg a trend a pénteki kereskedés során. A lakásépítési statisztikák mélypontra kerülését Warren Buffett befektetéseket ösztönző nyilatkozata sem tudta ellensúlyozni.

Lakáspiaci adat rombolt az USA tőzsdéin

Gazdaság2008.10.17, 18:22

A pénteki kereskedés beindításakor a New York-i tőzsde DJIA mutatója 234,88 ponttal, 2,62 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 45,28 ponttal, 2,64 százalékkal esett. Nagyjából fél óra múltán a DJIA már csak 0,36 százalékos, a Nasdaq mutató 0,15 százalékos mínusznál járt, és később tovább emelkedett. A szeptemberben megkezdett lakásépítések száma miatti aggodalom hatását nem tudta ellensúlyozni a Honeywell International, a Google és az Advance Micro Devices meggyőző profitjelentése.

Mélyrepülésben a lakásépítések

Ingatlan2008.08.29, 14:59

Elsősorban a lakásépítések visszaesése miatt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest 2,1 százalékkal esett vissza a beruházások volumene Magyarországon - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

Lakbértámogatás váltaná a szocpolt

Ingatlan2008.08.28, 18:11

A lakástámogatási rendszer felülvizsgálatát, a vállalkozói lakásépítéseket támogató szocpol helyett szociális bérlakásépítést és lakbértámogatást javasol a Városkutatás Kft., az Államreform Bizottságnak készült tanulmányában - írja a Népszabadság.

Rekordkevés lakás épült az USA-ban

Gazdaság2008.08.19, 15:53

Az új lakásépítések csökkentek, miközben az infláció minden bizonnyal tovább gyorsul az Amerikai Egyesült Államokban (USA). Így a két adat kamatszintre gyakorolt hatása kioltotta egymást.

Zuhan a Dow az Apple bejelentése után

Archívum2008.08.04, 16:05

Az amerikai határidős indexek esése annak az eredménye, hogy csalódást keltő bejelentéseket tett kilátásait illetően az Apple Inc és a Vodafone is, ami növelte az aggodalmat az iránt, hogy az amerikai lakásépítési válság következtében tovább gyengül az amerikai gazdaság, és mindez a vállalati nyereségekre is nagy hatással lesz.

Csökkent az átadott lakások száma

Ingatlan2008.07.30, 15:13

Az idén az első félévében több mint 11 ezer befejezett lakás használatbavételi és közel 21 ezer új lakás építési engedélyét adták ki. A használatba vett lakások száma 15 százalékkal, az újlakás-építési engedélyeké 1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az átlagosnál erőteljesebb a visszaesés a vállalkozói lakásépítéseknél a fővárosban.

Fellendült a lakásépítés az USA-ban

Ingatlan2008.07.17, 17:08

Nagy meglepetésre 9,1 százalékkal megugrott az induló lakásépítkezések száma júniusban az Egyesült Államokban, ezzel együtt éves szinten még 26,9 százalékos volt a visszaesés. Az amerikai kereskedelmi minisztérium azt is közölte, hogy az építési engedélyek száma is felszökött a múlt hónapban 11,6 százalékkal.

Milliókat spórolhatunk a nyáron

Ingatlan2008.06.10, 14:59

Harminc százalékkal csökkent a lakásépítésre kiadott engedélyek száma Budapesten. A nemzetközi Neocity Group több más befektetőre is kiterjedő kutatásai szerint világszerte tendencia, hogy a nyári hónapokban gyakorlatilag a nullára esik vissza az új lakások értékesítése. Ez alól csak turistaövezetek kivételek.

Vidéken 100 lakásból 85 saját használatra épül

Ingatlan2008.05.20, 15:18

Ellentétes tendencia érvényesül a lakásépítés terén vidéken és a fővárosban. A használatba vett ingatlanok számát nézve pedig nagyok a régiós különbségek - áll az Otthon Centrum elemzésében.

Pang az amerikai lakáspiac

Gazdaság2008.04.16, 16:07

A múlt hónapban 11,9 százalékkal csökkent az induló  lakásépítések száma az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest, amivel 17 éves mélypontra esett az ilyen beruházások mennyisége. Az amerikai kormányzat szerint márciusban éves szinten számolva 947 ezer lakás építése vette kezdetét. Februárban csupán 0,6 százalékos volt a visszaesés. Az elemzők arra számítottak, hogy márciusra 6,1 százalékos csökkenésről ad majd számot az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az új lakásépítések márciusi volumene a tavaly márciusitól 36 és fél százalékkal maradt el.

Jól teljesített a Wienerberger

Gazdaság2008.03.26, 10:05

A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerberger 295,8 millió eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 36 százalékkal többet a 2006-os 218,3 milliónál. Az év vége felé az ütem erősen csökkent az első félévihez képest, főleg a német és az amerikai lakásépítési piac vártnál is nagyobb visszaesése miatt. Az üzemi eredmény, 353,1 millió euró, 18 százalékkal több a 2006-os 299,6 milliónál.

Csökken a lakásépítés Magyarországon

Ingatlan2008.02.27, 17:03

Tavaly több mint 36 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és több mint 44 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. A használatba vett lakások száma 7 százalékkal volt több, mint 2006-ban, az új lakásépítési engedélyeké viszont 1 százalékkal elmaradt az előző évitől.

Idén is stagnálni fog az ingatlanpiac

Ingatlan2008.01.30, 17:03

Tavaly mérséklődött a lakásépítés és -forgalmazás dinamikája, az infrastrukturális fejlesztések csak kismértékben bővültek - derül ki az Ecostat kiadványából. Az 2007. évi összesített ingatlanbarométer indexe 44,4 százalék, ez 0,5 százalékponttal marad el a 2006. évitől.

Újabb mélységet hódított meg a dollár

Archívum2007.11.20, 15:33

Az USA-dollár árfolyama minden idők legalacsonyabb szintjére esett az euróval szemben, miközban a kereskedők az Egyesült Államok lakásépítési adataira várnak. A jennel szemben viszont erősödött a dollár.

Kisebb lakásokat építenek, de többet

Ingatlan2007.10.31, 11:14

A vállalkozói építés újbóli fellendülése nyomán már alig építenek több lakást magánemberek, mint cégek. A beruházók csaknem 3 millió négyzetméter beépítését tervezik.

Bajban van az építőipar

Ingatlan2007.10.19, 13:13

Az építőiparban egyre kevesebb új céget alapítanak, és egyre többet számolnak fel vagy szüntetnek meg - az ágazat kibocsátása csökkent, megrendelésállománya zuhan. Az is egyértelmű, hogy az átadott lakások második negyedévi növekedése elszigetelt jelenség volt csupán.

Nőtt a lakásépítési kedv

Ingatlan2007.08.03, 10:35

Az év első felében több mint 13 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és több mint 21 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 2 százalékkal, az új engedélyeké 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatója szerint.

Drága ígéretekkel búcsúzik Putyin

Gazdaság2007.04.27, 10:37

Az állami nyugdíjak jelentős emelését, az önkéntes nyugdíjrendszer támogatását, ambiciózus lakásépítési tervet és az energetikai szektor fejlesztését ígérte tegnapi, utolsó évértékelő beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Visszaesett a lakásépítések száma

Ingatlan2007.03.01, 10:25

Csak a magánépítkezések terén volt növekedés 2006-ban, az önkormányzatok és a vállalkozások alaposan visszavettek a tempóból. A lakások átlagos alapterülete viszont nőtt.

Az ingatlanadó nem fékezi a lakáspiacot

Ingatlan2007.02.02, 14:51

A magyarországi lakáspiac helyzete nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor az Engel Group úgy látja, hogy jelentős növekedés előtt áll a hazai lakásépítés. Ennek a folyamatnak szerinte az ingatlanadó 2008-as bevezetése sem fog gátat szabni.

Akár 10 százalékkal drágulhatnak az új lakások

Ingatlan2007.01.03, 12:33

Tovább romolhat a lakásépítők helyzete 2007-ben a magyar fizetőképes kereslet további csökkenése, és az egyre nagyobb számban megszűnő munkahelyek miatt. Ezért egyre kisebb projekteken szabad dolgozni, és a minőségi munkára kell figyelni - vélik az [origo] által megkérdezett szakemberek. A kevesebb új építkezés nyomán viszont kezd a kínálat is visszaesni. A minisztérium a bérlés lehetőségét fejlesztené.

Csökkent a lakásépítési kedv

Ingatlan2006.11.03, 16:18

A lakásépítési kedv mérséklődésének hátterében főként a budapesti és nagyvárosi építkezések alakulása áll. A fővárosban 35 százalékkal visszaesett a kiadott engedélyek száma, és közel ugyanennyivel csökkent a használatba vett lakások száma is. Az üdülőépítés jelentősége pedig évről évre gyengül.

A fürdők közelsége az Alföldön is vonzó

Ingatlan2006.10.12, 15:00

Alföldi fürdővárosaink egyik-másikának népszerűsége vetekszik a legismertebb pihenőhelyekével. Az idegenforgalom hullámát meglovagoló befektetők és a helyiek lakásépítési igénye kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatta a települések ingatlangazdálkodását.

Egyszerre csak egy illetékkedvezmény jár

Ingatlan2006.09.04, 14:48

Az illetéktörvény szabályai közül a lakással, illetve a lakásépítésre alkalmas telektulajdonnal kapcsolatos rendelkezéseket alkalmazzák a leggyakrabban az illetékhivatalok. A kedvezményekkel és a mentességekkel kapcsolatos buktatókra hívja fel a figyelmet az Adó szaklap nyári, dupla számában megjelent cikk.

Csökkent a fővárosi ingatlanpiaci index

Ingatlan2006.08.03, 10:11

A kormányzati megszorító intézkedések bejelentése után borúlátóbb lett az ingatlanpiac. A legpesszimistábbnak ismét a lakáságazat szereplői bizonyultak, de az összesített kilátások még mindig jobbak, mint 2005-ben. A határozott lakásépítési vagy -vásárlási szándékkal bírók azonban, az elmúlt három évben ritkán voltak annyira kevesen, mint most - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az AL Holding felmérésében.

Lakásokat is építene az Immoeast

Ingatlan2006.07.11, 17:41

Magyarországi bevásárlóparkjai koncepcióját továbbfejlesztve a közeljövőben összesen hatvan hasonló létesítményt húz fel a térségben az Immoeast Immobilien Anlagen AG. Az osztrák cég emellett lakásépítésbe is fog, több mint 700 millió eurót fordítva fejlesztésre nálunk és a régió más országaiban.

Visszaesőben az építőipar

Ingatlan2006.06.19, 11:50

Az év első négy hónapját tekintve csak 3,7 százalékkal nőtt, áprilisban pedig már 2,4 százalékkal csökkent a magyarországi építőipari termelés - derül ki a KSH adataiból. A visszaesés elsődleges oka a lakásépítési ütem mérséklődése.

Ingatlanpiac: 6-7 százalékos áremelkedést várnak

Ingatlan2006.05.12, 18:32

Az Ecostat Ingatlanbarométere az idén, az első negyedévben 1,5 százalékpontos csökkenéssel 46,5 százalékos értéket mutat, de ez nem vonatkozik a lakásépítésre - mondta Belyó Pál, az intézet igazgatója. A csúcs 2002 első negyedévében volt 56,8 százalékkal.

Valótlanok lehetnek a lakásépítési adatok

Ingatlan2006.03.03, 18:09

Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 41 ezer lakás épült tavaly, ennél minden bizonnyal magasabb a valós szám, mert a befektetők a kész lakások egy részét, az alacsonyabb áfa miatt csak idén nyilvánították befejezetté - mondta Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke egy pénteki konferencián.

Jelentősen csökken a lakásépítések száma

Ingatlan2006.03.02, 09:39

Új lakásból tavaly 41 084-et vettek használatba, 6,4 százalékkal kevesebbet mint 2004-ben. Az új lakások építésére kiadott engedélyek száma 10,4 százalékkal 51 490-re csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Más ügyben akar rendkívüli ülést a Fidesz

Itthon2006.02.15, 18:08

Meggondolta magát a Fidesz: mégsem a nyugdíj, hanem az otthonteremtés ügyében akar rendkívüli parlamenti ülést. Orbán Viktor szerint a lakásépítés áfájának csökkentése most fontosabb. Az MSZP szerint a javaslat teljes félreértésen és tájékozatlanságon alapul.

Tovább lassul az ingatlanpiac növekedése

Ingatlan2006.01.30, 15:47

Az ingatlanpiacot 2005-ben a csökkenő teljesítmények jellemezték, folytatódott a strukturális átrendeződés, a keresletet egyre több szegmensben váltja fel a kínálat túlsúlya. Mérséklődött a lakásépítés és -forgalmazás dinamikája, míg az infrastrukturális fejlesztéseké folyamatosan erősödik. Ennek ellenére 2006-ban továbbra is magasabb árnövekedés várható az előre jelzett inflációnál.

Tovább lassul az ingatlanpiac növekedése

Ingatlan2006.01.30, 15:05

Az ingatlanpiacot 2005-ben a csökkenő teljesítmények jellemezték, folytatódott a strukturális átrendeződés, a keresletet egyre több szegmensben váltja fel a kínálat túlsúlya. Mérséklődött a lakásépítés és -forgalmazás dinamikája, míg az infrastrukturális fejlesztéseké folyamatosan erősödik. Ennek ellenére 2006-ban továbbra is magasabb árnövekedés várható az előre jelzett inflációnál.

Lassulhat a lakásépítés tempója

Gazdaság2005.11.23, 19:00

Nem tartható fenn a lakásépítés jelenlegi tempója - állította Soóki-Tóth Gábor, az Ecorys Kft. ingatlanszakértője egy szerdai ingatlanpiaci konferencián.  A rendezvényen az is szóba került, hogy az ingatlanfejlesztők az euró mielőbbi bevezetésében érdekeltek.

Az új lakások harmada Budapesten épült

Gazdaság2005.05.03, 11:31

Az új lakások több mint egyharmadát Budapesten vették használatba az idei első negyedévben. A lakásépítési kedv jelentősen visszaesett vidéken. A lakások közel felét eladásra építették.

Megduplázódott a lakóparki építkezések száma

Gazdaság2004.11.04, 15:34

Az év első kilenc hónapjában Magyarországon több mint 22 ezer új lakást vettek használatba és több mint 42 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki. Az építtetők körében a vállalkozások szerepe tovább nőtt: a használatba vett lakások 36 százalékát építették vállalkozások. Az első háromnegyed évben 300 bérlakás épült - közölte honlapján a KSH.

Spekulánsoktól féltik házukat a lajosmizsei szegények

Itthon2004.07.22, 13:53

Olcsón vásárolja fel egy férfi az elszegényedett lajosmizsei családok házait, és pár hónap múlva 8-10-szeres áron értékesíti az ingatlanokat - állítják a helyiek. A bajba jutottak szerint sok család nem tudja fizetni az 1990 előtt felvett lakásépítési kölcsönt, ezért kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, a spekulánsok pedig kihasználják, hogy a törvényekhez nem értenek, egy részük még írni, olvasni sem tud. A telekspekulációval vádolt férfi szerint minden törvényesen zajlik, és nem érti a felháborodást. Ő tisztességesnek tartja az üzleten szerzett hasznot.

A kenyér árára is kihat a drágább benzin

Gazdaság2004.05.18, 11:50

A szerdai 6 forintos benzináremelés néhány forintos kenyér áremelést eredményezhet a gabonaszállítások drágulása miatt, a lakásépítéseknél ugyanakkor több százezer forintos drágulásra lehet számítani - mondta a Népszabadságnak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) nyugállományú főtitkára.

Jó üzletnek számít a lakásépítés

Gazdaság2003.12.04, 08:13

Évente több mint 40 ezer új lakást kellene építeni, és 50 ezret felújítani, hogy megvalósulhasson a minőségi csere, állapították meg többek között a keddi lakáskonferencia résztvevői. Gneth Zoltán, a Társaság a Lakásépítésért Szervezet elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy míg nálunk a lakástámogatásra fordított összegek a GDP alig 0,8 százalékát érik el, addig ez az érték az Európai Unióban 1,5 százalék.

Nyer az állam a lakástámogatáson

Gazdaság2003.11.06, 11:17

Az új lakások építéséhez nyújtott kamattámogatás 10 százalékkal növeli az állam lakásépítésből származó adóbevételeit - közölte a Magyar Hírlap a GKI számításai alapján. A jelenleginél többen azonban nem tudnak felvenni támogatott hitelt.

Csak a rászorulóknak marad a lakásépítési adókedvezmény

Gazdaság2003.08.06, 17:38

A kormány a következő hetekben fogja megtárgyalni a lakásépítési adókedvezmény megváltoztatásának irányelveit. A jelenlegi tervek szerint a kedvezmények megmaradnak a rászorulók és a fiatalok számára - jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Töretlen a lakásépítési kedv

Gazdaság2002.11.04, 11:00

2002 első kilenc hónapjában a használatba vett lakások száma 15 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 7 százalékkal volt több az előző év hasonló időszakához képest. Az év első háromnegyed évében közel 16 ezer befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, és 36 ezer új lakás építése kezdődhetett el az új engedélyek alapján - közölte honlapján a KSH.

Decemberig érdemes várni a szocpollal

Gazdaság2002.10.11, 08:30

A Magyar Hírlap megbízható forrásból úgy értesült, hogy azoknak jár majd a magasabb összegű lakásépítési - régi nevén szociálpolitikai - támogatás, illetve a megelőlegezett kedvezmény, akik a rendelet december 1-jei módosítása után kötik meg az adásvételi, illetve a hitelszerződést.

Új lakásépítés: megéri támogatni

Gazdaság2002.07.26, 08:34

Nemcsak magyar közgazdászok - legutóbb éppen Bokros Lajos az Élet és Irodalom hasábjain -, hanem külföldiek is jelezték: nálunk gazdagabb ország is beleroppanna a miénkhez hasonló állami lakástámogatási rendszerbe. A hazai lakásfinanszírozási rendszer két eleme vitatott: a hitelek kamatainak támogatása, valamint a teljes törlesztőrészlet (tehát a tőke és a kamat) után igénybe vehető személyi jövedelemadó-kedvezmény. A Magyar Hírlap számításai szerint az új lakások építését megéri támogatni, mert több állami bevétel származik, mint kiadás. Más a helyzet a használt lakásoknál, ahol a mobilitás az egyetlen nyereség.

Tervek a panellakások felújítására

Gazdaság2002.05.22, 07:39

Egyelőre nem teljesül a különféle szakmai szervezetek óhaja, s nem kerül egy minisztériumba minden építéssel és építésigazgatással összefüggő feladat, tudta meg a Magyar Hírlap Csabai Lászónétól. A területfejlesztést viszont a Miniszterelnöki Hivatalban kezelik majd, mondta Csabainé, aki a Medgyessy-kabinetben kormánybiztosként koordinálja majd a honi lakásépítéssel kapcsolatos feladatokat.

Három új kormánybiztos kinevezése várható

Itthon2002.05.17, 15:32

Kormánybiztos irányítja majd a lakásépítés és az otthonteremtés feladatait, a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését és szintén kormánybiztos foglalkozik majd a kormányzat társadalmi kapcsolataival.

Idén csökken az építőanyagok forgalma

Gazdaság2002.05.08, 07:52

A hazai építőanyag-ipar a múlt évben 321 milliárd forint értékű terméket adott el, amelyből 85 milliárdot exportált. A megélénkülő lakásépítés csak áttételesen hat az építőanyagok piacára: az elővásárlások miatt a felhasználás eltolódhat, illetve a profi kivitelezők súlyának növekedése módosítja az anyagfelhasználást is.

Tavaly 9,9 százalékkal nőtt az építőipar termelése

Gazdaság2002.02.18, 11:15

Az építőipar termelésének volumene tavaly, előzetes adatok szerint 9,9 százalékkal nőtt éves összevetésben, elsősorban az államilag támogatott lakásépítések és az árvíz utáni épületrekonstrukciós munkák miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az építőipar termelésének értéke meghaladta az 1165 milliárd forintot.

Használtlakás-piaci "boom" áremelkedés nélkül

Gazdaság2002.02.28, 14:26

Március elsejétől jelentős kedvezményekkel igényelhető használtlakás-hitel (bárki, akárhányszor igényelheti, melynek kamat + kezelési költségének együttes értékét (k3) 6 százalékban maximálták). A várakozások az intézkedés hatására jelentős árnövekedéssel számolnak a használtlakás-piacon, és csökkenéssel az új lakásépítések terén. Szakértői vélemények szerint azonban - a forgalom növekedése mellett - nem várható jelentős változás sem az árstruktúrában, sem a használtlakás - új lakás hitelek igénylésének arányában.

Tart a lakásépítési láz - folyamatosan emelkednek a telekárak

Gazdaság2002.02.25, 17:25

Az otthonteremtő hiteleknek és támogatásoknak köszönhetően a téli hónapokban sem csökkent a kereslet az építési telkek piacán, ami tovább gyorsította a telkek drágulását. Ingatlanpiaci szakértők szerint a tavalyi 20 százalékos drágulás ugyan nem ismétlődik meg, de átlagosan 15 százalékkos árnövekedéssel idén is számolni kell.

Csökken a lakásépítési kedv

Gazdaság2001.11.06, 10:56

A felépített lakások száma 50 százalékkal, az új építési engedélyeké pedig 10 százalékkal volt több az év első kilenc hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorsjelentésében. Az adatok szerint csökken a lakásépítési kedv, csupán a fővárosban egyértelmű a növekedés.

Legrosszabb esetben stagnálás jön

Gazdaság2001.10.15, 08:34

Legrosszabb esetben stagnálásra számíthat a lakásépítési piac jövőre és 2003-ban. A költségvetési támogatások ugyanis elegendőek a "szinten tartáshoz". A lakásépítés a gazdaság motorja, mert 10 ezer bérlakás a nemzeti összterméket 0,8 százalékkal növelheti - hangsúlyozta Földi Tamás, a Társaság a Lakásépítésért Szervezet elnöke. S miután ma is túl sok a megoldatlan kérdés, a legnagyobb ágazati cégeket tömörítő szervezet lakásügyi minisztérium felállítását követeli.

Erőteljesen drágult az építés és az építőanyag

Gazdaság2001.09.26, 11:13

Drágábban, de lényegesen nagyobb teljesítményt elérve termel a hazai építőipar. A gazdasági tárca adatai szerint a lakásépítési boom is elkezdődött, erről tanúskodik a lakáshitelek száma, értéke is.

Élénkül a lakásépítési kedv

Gazdaság2001.08.06, 11:57

Ez év első felében 8200 befejezett lakásra adták ki a használatba vételi engedélyt az építésügyi hatóságok, ami 43 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Építési engedélyt 21 ezer új lakásra adtak ki, ami 18 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában kiadott engedélyek száma. Az új lakások átlagos alapterülete 102 négyzetméter.

Előző
  • 1
  • 2
Következő
Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló