L. Simon László

címke rss

Évi 30 ezret kaszál L. Simon a költészettel

Archívum2012.06.21, 19:51

Leadta vagyonnyilatkozatát L. Simon László kulturális államtitkár, amelyből többek között kiderül, hogy a politikusnak több tucat hektár szántója, gyümölcsöse és szőlője van Gárdony környékén, valamint az is, hogy 2011-ben valamivel több mint 20 millió forint állami és európai uniós támogatással sáfárkodhatott.

A miniszter lesz a kulturális alap elnöke

Archívum2012.06.14, 10:03

Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítása, amely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz - közölte a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-ától betöltő L. Simon László. L. Simon, aki most a szervezet vezetője, a jövőben alelnökként irányítja majd az alapot. A terveiről azt mondta L. Simon, hogy jobban fog lobbizni, és vissza szeretné kapni a Balassi Intézet felügyeletét.

L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár

Archívum2012.06.13, 15:51

A parlament kulturális bizottságának eddigi fideszes elnöke, L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár. Elődje, Szőcs Géza szerdán kérte felmentését. L. Simon, aki június közepétől veszi át Szőcs feladatait, aktív szépíró, rendszeresen jelennek meg esszéi, költeményei. Több verséhez választ megbotránkoztató témákat vagy megfogalmazásokat.

Szőcs Géza úgy tudja, hogy marad

Archívum2012.05.11, 09:00

Szőcs Géza kulturális államtitkár biztos benne, hogy marad, mert a "körülményekhez képest jó munkát végzett", L. Simon László azt mondta, nem kérte fel senki a posztra - írja pénteki számában a Népszava.

A vártnál többet hoz a pornóadó

Archívum2012.02.23, 13:57

Február 22-ig 27 millió forint folyt be a kulturális adóból a Nemzeti Kulturális Alap költségvetésébe, így éves szinten 250-300 millió forint várható L. Simon László bizottsági elnök szerint. Január elsejétől 25 százalékos adót róttak ki a pornográf tartalmakra, a befolyt összeg a kultúrát gazdagítja.

Többet is kaszálhatna a pornón az állam

Archívum2012.01.12, 14:54

Anyagi haszna nem lesz, viszont rosszindulatú a pornósok szerint az a januárban életbe lépett törvénymódosítás, amely a korábbi 3 százalékról 25-re emeli a pornográf tartalmak adóját. Az adóból befolyt pénzt a kultúra finanszírozására fordítaná a Nemzeti Kulturális Alap, ugyanakkor az online tartalmakat csak részben érinti a törvény, miközben a pornósok már szinte csak az internetre gyártanak. L. Simon László, a kulturális bizottság elnöke szerint a törvény célja a szondázás, a pornósok szerint viszont zavaros a törvény, és akkor számíthatna valódi adóbevételre az állam, ha segítene az illegális felnőtt-tartalmak visszaszorításában.

Hun-türk egyesületet támogatna 150 millióval egy fideszes képviselő

Archívum2011.11.17, 20:34

Többek között az Erkel Színházat, a Puskás Ferenc Stadiont és új kerületi bíróság létrehozását támogatnák az evabevételekből a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványaikban fideszes képviselők. Egyikük 150 millió forintot adna a Magyar-Turán Alapítványnak, az indoklás szerint azért, mert Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseményét szervezi.

A Velencei-tó kapuja nevű beruházás ügyében tett feljelentést a Fidesz

Archívum2011.11.05, 20:11

L. Simon László fideszes képviselő szerint a velencei önkormányzat úgy fizetett ki több százmilliós előleget a Velencei-tó kapuja elnevezésű turisztikai fejlesztésre, hogy cserébe semmilyen fedezetet nem kért a képviselő szerint likviditási gondokkal küzdő befektetőtől. Az 1,6 milliárd forintos beruházásnak idén nyáron kellett volna elkészülnie. Az önkormányzat szerint a fideszes képviselő kijelentéseinek politikai okai vannak, az ügyben pedig ők is feljelentést tettek.

Rossz helyen van most József Attila szobra, állítja a fideszes bizottsági elnök

Archívum2011.10.19, 15:13

Orbán Viktor tavaly júniusban még azt mondta, ha már József Attila írt egy rendes verset a Dunáról, akkor szobra mégiscsak jó helyen van a Kossuth téren. A nyáron benyújtott határozati javaslat azonban Kossuth Lajos szobra mellett a József Attilát és a Károlyi Mihályt ábrázoló alkotásokat is elvinné a térről. A szobrok új helyének eldöntése nem a politika dolga - mondta az [origo]-nak L. Simon László.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről Jankovics Marcell

Archívum2011.09.30, 10:20

A jövő évi költségvetés szempontjaira hivatkozva mentette fel posztjáról a nemzeti erőforrás miniszter Jankovics Marcellt, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának vezetőjét.