kütyü

címke rss

10 holmi, amire mindenképp szüksége van tavasszal

Techbázis2018.04.18, 08:57

Nagy hirtelenséggel beköszöntött a tavasz (illetve néhányak szerint már egyenesen a nyár), így számos kérdés vetődik fel: milyen eszközön hallgassunk zenét, ha kirándulni megyünk, vagy mit kezdjünk a pollenekkel teli levegővel, ami allergiát okoz?

Tíz elképesztően dizájnos kütyü a hetvenes évekből

Techbázis2018.03.30, 20:21

A hetvenes évek hatalmas változásokat hozott például a zene, a filmezés, az építészet, a tudományok, a technológia és persze a dizájn területén is. E két utóbbi csoport egymástól sokszor elválaszthatatlan, hiszen a különféle elektronikai eszközök fejlődésének irányát sokszor alapvetően meghatározta az, hogy milyen is legyen a külsejük.

5 szuper kütyü, amit minden horgász imádna

Techbázis2018.03.31, 16:47

Itt a tavasz, dagadnak a halak, hiszen a jó idő hatására elkezdtek végre üzemszerűen táplálkozni. Ilyenkor megszaporodnak a horgászok is a vízpartokon, akiknek végre már nem kell szembeszállniuk a fagyhalállal, ha szeretnék órákon át áztatni a damilt, és végül otthonukba távozni a vacsorának valóval.

Kínai robotporszívóra vágynak a harmincas magyar férfiak

Gazdaság2018.03.06, 11:18

Okoskütyük, robotporszívó és vezeték nélküli fejhallgató voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei a kínai webáruházakból vásárló magyarok körében – ez a következtetése a Rendeljkínait.hu platformcsalád felmérésének.

Ezek a holmik segítenek megküzdeni a hideggel, hóval és jéggel

Techbázis2018.03.01, 17:17

Amit régen úgy hívtunk, hogy "tél van", az most teljes időjárási katasztrófa. Mínuszok, havazás, jég, riasztások, balesetek. Nem vagyunk felkészülve erre. Pedig a technológiának hála most minden korábbinál több eszközünk van arra, hogy minimalizálni tudjuk az időjárás okozta kényelmetlenségeket.

Ebtulajdonosok figyelem: agyament kütyük kutyáknak

Techbázis2018.01.22, 16:23

Akinek van kutyája, vagy akár csak ismert kutyást, az tudja jól, hogy sokan hajlamosak családtagként kezelni az ebeket. Mint ahogy az ember vesz a gyerekének mindenfélét, amitől szerinte majd jobban érzi magát, ugyanúgy rengetegen hajlandóak sokat költeni a blökijükre. És ez teljesen rendben is van így!