kutyák

címke rss

Afrikából is származhatnak a háziasított kutyák

Általánosan elfogadott nézet szerint a kutyák ősei Kelet-Ázsiában csapódtak az emberek mellé, háziasításuk itt történt meg. Nemrégiben azonban genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy ez a hely akár Afrikában is lehetett.

Felpörgött a kutyatudomány

Tudomány2009.09.03, 19:43

Magyar kutatók tizenöt éve kezdték azt a munkát, amelynek hatására ma már világszerte másként tekintenek a kutyákra az etológusok. 1994 óta körülbelül kétezer kutyával dolgoztak, és több farkaskölyköt is felneveltek. A világ egyik legrangosabb tudományos lapjában, a Science-ben most közölt tanulmányukból is kiderül: a kutyák sajátos evolúciójuk során számos olyan képesség birtokába jutottak, amelyek az embernél, különösen a gyerekeknél megjelennek. A kutatók várják azon gazdik jelentkezését, akik szeretnének részt venni a további, játékos vizsgálatokban.

Egy évig kóborolt Afganisztánban egy ausztrál katonakutya

Nagyvilág2009.11.12, 10:57

Több mint egy év után került elő egy Afganisztánban szolgáló ausztrál egység elveszett bombakereső kutyája. A Sabi névre hallgató labradornak egy összecsapásban veszett nyoma tavaly szeptemberben, de a múlt héten megtalálták.

Kutyaevő oroszt ítéltek közmunkára Csuvasföldön

Nagyvilág2010.01.15, 11:10

Egy collie kutya megevéséért ítélt közmunkára és pénzbüntetésre egy orosz fiatalembert a bíróság Csuvasföldön. A férfi lopta a kutyát, de nem ezért, hanem állatkínzásért ítélték el.

Cellakutyák törik be a menőket a fiatalok börtönében

Itthon2010.02.02, 16:37

Hozzászokni a dicsérethez, megtanulni az erőszakmentes akaratérvényesítést, megtanulni, hogy ne vegyék el a másét, és elhinni, hogy a kutyákhoz hasonlóan egyszer ők is visszatalálnak a társadalomba - ezt várják a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében indult cellakutya-programtól. A börtön öt legproblémásabb rabjának kell engedelmességre nevelnie egy-egy menhelyi kutyát. Megnéztünk egy foglalkozást.

Feljelentést tettek állatvédők egy bulldogtenyésztő ellen

Itthon2010.03.05, 09:53

Kilenc rossz állapotban lévő angol bulldogot szabadítottak ki egy Pest megyei kutyatelepről állatvédők, akik feljelentést tettek a kutyák gazdája ellen. Az állatvédők szerint a kutyák egynégyzetméteres, "fűtetlen lyukakba" voltak bezsúfolva, egyikük el is pusztult.

Mindennapos durva állatkínzások büntetlenül

365 környezettudatos ötlet2010.05.26, 07:00

Az Orpheus Állatvédő Egyesület szigorúbb büntetéseket sürget az állatkínzók, a feketéző kutya- és más kisállat-szaporítók, állataikat kidobálók, illegális exportkereskedők ellen. Magyarországon sokkal többen, sokkal több háziállatot tartanak, szaporítanak, mint amennyire a felelős állattartói bázis igényt tartana. Ezért sok kisállatot külföldi busás haszon reményében, illegális módszerekkel csempésznek ki az országból. Nem ritka, hogy útközben se élelem, se víz nem áll a hosszú úton rendelkezésre. Nem ritka, hogy élve csak a csempészett állatok töredéke jut el a célállomásig. A busás haszon miatt a bűnözőknek még így is megéri az üzzlet. ...

Cigány, Kevin és Cézár hadnagy sírhelyét is ismerjük már

Tudomány2010.05.31, 15:39

Vulkán őrnagy 1976-ban, háromévi szolgálat után hunyt el. Cigány, Kevin és Cézár hadnagy két-két évet töltött a hadseregben, de 2002-ben ők is szolgálatteljesítés közben távoztak az élők sorából. Sírjuk pontos helyéről éveken át csak egykori bajtársaik tudtak, mígnem néhány évvel ezelőtt kirándulók véletlenül fel nem fedezték a nagyközönség előtt addig ismeretlen temetőt: katonakutyák sírhelyét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén.

Kettévágott kutyát találtak Kecskeméten

365 környezettudatos ötlet2010.06.21, 18:20

Kettévágott kutyatetemet találtak Kecskeméten. A kecskeméti rendőrkapitányság életvédelmi alosztálya állatkínzás bűncselekményének alapos gyanúja miatt indított eljárást. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint az elkövetők valószínűleg nem a helyszínen végezték ki az állatot, hanem egyszerűen kidobták oda, mivel a sérülések súlyosságához képest kevés vérnyomot találtak. Úgy tűnik, hogy az elkövetők szamurájkardot használtak a mészárláshoz. További információk és képek a Greenfo honlapján.

Ejtőernyős kutyákkal vadásznak a tálibokra a brit elitkatonák

Nagyvilág2010.11.09, 12:12

Kamerával ellátott, fegyveresek megtámadására kiképzett kutyákkal vadásznak az afganisztáni tálibokra a brit kommandósok. A németjuhászok közül már nyolc elpusztult a bevetésekben. Az állatvédők háborognak.

Előző
Következő