kutatás

címke rss

Demeter Szilárd: Sok esetben gyerekpásztornak használják a szülők a képernyőket

Archívum2023.12.22, 14:07

Demeter Szilárd újabb öt évre kapta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztját. A régi-új főigazgatóval a Magyar Nemzet közölt interjút, amelyben a korábbi ciklus értékeléséről és a jövőbeni tervekről is szó esett.

Szijjártó Péter: Magyarország jó eséllyel indul az elektromos autóipar kutatás-fejlesztési beruházásaiért folyó versenyben is

Archívum2023.12.19, 10:38

Magyarország nagy sikerrel Európa-bajnok lett az új autóipari korszak beruházásaiért folyó verseny első, gyártókapacitásokért zajló fázisában, és ennek nyomán jó eséllyel tudja magához vonzani az ágazat kutatás-fejlesztési projektjeit is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Bizonyítottan létezik a férfi influenza: kiderült, miért szenvednek jobban, mint a nők

Archívum2023.12.18, 14:56

Egy táplálkozási szakértő szerint végre bebizonyították, hogy valóban létezik a férfi influenza. Kiderült, miért szenvednek sokkal jobban, mint a nők. 

Tíz egyedülállóból kettő még igazán hisz a nagy Ő-ben

Archívum2023.12.18, 12:30

Korábban rossz szemmel néztek azokra, akik egy bizonyos életkorig nem kötöttek házasságot, ma azonban már egyre többen élnek szingliként. A jelenség mellett nem lehet szó nélkül elmenni, így már az egyedülállóknak napjuk is van: november 11-e. Ennek apropóján kutatás is készült, amelyből kiderült, hogy a szingliknek – életkortól függően – melyek a fő szempontjaik a lehetséges partner kiválasztásánál és milyen nehézségeik adódnak a párkeresésnél.

Mitől lesz hihetőbb a hazugság: attól, aki mondja vagy attól, amit mond?

Archívum2023.12.11, 12:32

A hazugságot felismerni nem könnyű, számos hátráltató tényező van, ami miatt nem látjuk, vagy nem akarjuk látni a fától az erdőt. Kutatások szerint egyes emberek meggyőzőbben hazudnak, mint mások, ez az oka, hogy van, akit hamarabb utolér a sánta kutya, másokat meg később. Így volt ez eddig, ám egy új pszichológiai vizsgálat rámutatott egy sokkal érdekesebb tényezőre. 

Élen a magyar kutyatulajdonosok

Archívum2023.12.08, 14:12

Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy hány kutyát tartanak az egyes országok népesség arányosan. A kutatás eredményei alapján élen vannak a magyar kutyatulajdonosok, mivel a lakosság 27,57 százalékának van házi kedvencként kutyája. De az élmezőnyben van még Brazília, Ausztrália és Románia is.

Jelentős idegtudományi felfedezést tettek magyar kutatók

Archívum2023.12.05, 15:26

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (HUN-REN Wigner FK) és a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói az idegsejtek vizsgálatának új lehetőségét tárták fel. Az általuk alkalmazott gépi tanulásos eljárás segítségével megállapították, hogy az e sejtekre jellemző, úgynevezett "kevert szelektivitás" ellenére a különböző környezeti ingerek, sőt az állatok kognitív állapota is egyértelműen kiolvashatók a neurális aktivitásból.

Ezeket a korcsoportokat veszélyeztetik legjobban a légköri jelenségek

Archívum2023.12.05, 14:51

A cukorbetegek, az 55 évnél idősebbek és a férfiak a legérzékenyebbek a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó légköri jelenségek változásaira a Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint.

A kutyák agyában is tetten érhető, hogy milyen ételért rajonganak

Archívum2023.12.04, 20:14

A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek igazán és milyet kevésbé - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a francia Symrise Pet Food cég közelmúltban megjelent közös kutatásából.

Hétköznapi ital segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt: új kutatás látott napvilágot

Archívum2023.12.04, 09:12

Egy új kutatás szerint a népszerű reggeli ital nem várt előnyökkel járhat. 

Szijjártó Péter: Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

Archívum2023.12.03, 15:54

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik, emellett a jelenlegi 25 helyett akár már 50 százalékos maximális támogatási intenzitást ítélhetnek oda a vállalatoknak - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Miért tartunk valakit szexinek? Erre a kérdésre válaszoltak a tudósok

Archívum2023.11.30, 14:48

Habár azt gondolhatnánk, hogy a szexiség főként a külső tényezőkön múlik, ez nincs így. Vannak olyan tulajdonságok, amik képesek felülírni a fizikai tényezőket, de egyéb tudományos okok is állnak a mögött, hogy valakit szexinek tartunk, vagy nem. 

Geometriai megoldás segít elkerülni a káros interferenciát az idegrendszerben

Archívum2023.11.24, 12:42

Az idegsejtek vizsgálatának új lehetőségét tárta fel a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a University of California, Los Angeles kutatóinak együttműködésében létrejött, és nemrégiben a Nature Communications-ben publikált kutatás.

Kutyák bevonásával vizsgálják a vokális tanulás képességének evolúcióját

Archívum2023.11.25, 14:58

Faragó Tamás, az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársa öt évre nyert támogatást. A 2024 nyarán induló kutatás keretében az emberi nyelv egyik fontos elemét, a vokális tanulás képességének evolúcióját vizsgálják kutyák bevonásával, ami új, és a területen szokatlan modellfajnak számít. 

Négy ráktípus, amely fokozottan veszélyezteti a túlsúlyos embereket

Archívum2023.11.24, 15:09

Egy tanulmány szerint a túlsúlyosaknál 10 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy bizonyos ráktípusokban megbetegedjenek. Mellettük a szív- és a nem megfelelően kezelt cukorbetegek is fokozott rákkockázatnak vannak kitéve. 

A legnagyobb szépségápolási termékeket gyártó vállalat kulisszatitkai

Archívum2023.11.23, 15:13

Alapos kutatómunka, minőségbiztosítás, termékellenőrzés és tesztelés előzi meg azt, hogy egy-egy szépségápolási termék a boltokba kerüljön. A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, a világszerte több ezer tudóst, kutatót és szakértőt foglalkoztató Procter & Gamble idén először engedett bepillantást a gyártási és kutatás-fejlesztési folyamatába.

Szuverenitás-konferenciával ünnepli harmincadik születésnapját a Századvég

Archívum2023.11.13, 08:26

A magyar jobboldal elmúlt tizenhárom évének törekvései legkifejezőbben a nemzeti szuverenitásért vívott küzdelemmel írhatók le, ezért is tart a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány ma a Várkert Bazárban Szuverenitás Konferenciát, amellyel egyúttal harmincadik születésnapját ünnepli. Az eseményen bemutatják az Európa Projekt-kutatás legfrissebb eredményeit, három kulcsfontosságú területre összpontosítva: az Európai Unió jövője, gazdaság és energia, valamint külpolitika. A rendezvényt Fűrész Gábor elnök nyitja meg, mások mellett előad Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Vargaa ...

Fontos magyar kutatás az Alzheimer-kór leküzdésére

Archívum2023.11.05, 15:06

Az Alzheimer-kór és a cukoranyagcsere zavarainak összefüggéseit vizsgálják szegedi kutatók, az idegsejtpusztuláshoz vezető molekuláris okok feltérképezése mellett céljuk innovatív, diabetikus élelmiszeripari termékek fejlesztése is - tájékoztatta a konzorciumot vezető Pharmacoidea Kft. az MTI-t.

Tudósok végre rájöttek, hogyan lassíthatják az öregedést: férgeken kísérlezetek

Archívum2023.10.31, 15:26

Kutatók olyan elemeket tártak fel DNS-ünkben, amelyek képesek destabilizálni a genetikai kódokat, megzavarhatják a sejtműködést, ami viszont öregedéshez vezet. Vannak azonban olyan sejtek, amelyekre ezek az elemek nem hatnak.

Tényleg mindenre gyógyír a tyúkhúsleves? Tudósok derítették ki

Archívum2023.10.31, 15:15

Évszázadok óta elterjedt gyakorlat az egész világon, hogy betegség, meghűlés esetén egy tál forró húslevest készítünk a szerettünknek, amitől garantáltan jobban fogja magát érezni. Szinte minden kultúrából generációk esküsznek a húslevesre, ami erővel tölti meg a testünket.

Új lehetőségek, remény az öröklődő szembetegségek kezelésében

Archívum2023.10.26, 19:53

Korábban már beszámoltunk róla, Zobor Annamária Ditta szemész, egyetemi docens, Hirsch Edit vegyészmérnök, és Valkó Orsolya biológus kapták idén a L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért. Zobor Annamária Ditta több mint tizenhét éve kutatja a ritka, öröklődő szembetegségeket, évekig dolgozott a világ egyik legelismertebb intézményében Németországban. 2021-ben visszatért a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára, hogy itthon is segíthessen a betegeken. A háromgyerekes édesanya interjút adott az Origónak. Hivatása iránti elkötelezettsége, mérhetetlen tudásvágya, empatikussága magával ragadó.. ...

Egyetlen dolog lehet a felelős az elhízásért, és ez ellen alig tudunk valamit tenni

Archívum2023.10.24, 14:39

A Coloradói Egyetem tudósai úgy vélik, megtalálták, mi az, ami a legtöbb embernél elhízást okoz, az eredményeket pedig az Obesity folyóiratban tették közzé. A kutatás szerint a kukoricaszirupban és az ultrafeldogozott élelmiszerekben lévő fruktóz beleszól a biokémiai működésünkbe, ami éhséghez vezet, ez pedig túlevéshez, majd elhízáshoz.

Pusztán egyetlen dolog kell az időskori boldogsághoz: semmi köze a mozgáshoz vagy az étkezéshez

Archívum2023.10.18, 15:01

Egy kutatásból kiderült, hogy az időskori boldogsághoz csupán egy dologra van szükség: rendszeres szexuális életre. 

A magyarok többsége szerint szerencsét hoz péntek 13: a lakosság több mint fele hisz a csodában

Archívum2023.10.13, 07:33

A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy péntek 13-a szerencsés nap lehet a számára. Igaz ez annak ellenére is, hogy a szerencsejátékot játszók 47 százaléka nem tapasztalt olyasmit, hogy a Fortuna ilyenkor kegyesebb lenne hozzá, mint egy átlagos hétköznapon.

Rémisztő felfedezés: a vére betegítheti meg az embert

Archívum2023.10.11, 06:24

A vércsoportunk előre jelezheti, hogy milyen betegségünk lehet. A legújabb tanulmányok azt bizonyítják, hogy a vércsoportok jobban befolyásolják egészségünket, mint azt korábban hitték. Különösen a szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága függ a vércsoporttól. A következőkben a vércsoport szerinti betegségeket ismertetjük alaposabban.

Kiderült, hány év az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban: meghatározhatja, meddig tart egy szerelem

Archívum2023.10.09, 08:32

Gondoltad volna, hogy még arról is készült felmérés, hogy mi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban? Igen, ezt is kutatták és meg is van a bűvös szám. 

Népszerű, őszi gyümölcs javíthatja a látást idős korunkban: érdemes naponta fogyasztani

Archívum2023.10.07, 13:49

A szőlőnek több egészségügyi előnyét ismerjük, most azonban egy új tanulmányból az is kiderült, mindennapi fogyasztása javíthatja a látást idős korban.

Kutatók állítják: genetikailag kódolva lehet, hogy kiből lesz vegetáriánus és kiből nem

Archívum2023.10.05, 14:31

Egy kutatócsapat több mint 5300 szigorú vegetáriánus genetikai adatait tanulmányozta, a kutatás végén pedig arra jutottak, hogy a gének „erősen kapcsolódnak" és „potenciálisan összefüggnek" a szigorú növényi alapú étrendhez való ragaszkodás képességével.

Ezért jelentős Krausz Ferenc Nobel-díjjal kitüntetett felfedezése

Archívum2023.10.04, 13:13

A Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier által kidolgozott, Nobel-díjjal elismert attoszekundumos technikától a következő években több területen, így például a biológiában is tudományos áttörések várhatók - hangsúlyozta Szabó Gábor akadémikus.

Krausz Ferenc: Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság

Archívum2023.10.03, 17:10

A tudós arról mesélt egy interjúban, milyen érzéseket élt át, mikor megtudta, két kollégájával Nobel-díjat fog kapni. Krausz Ferenc első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve.

Egy évvel ezelőtt megjósolták Krausz Ferenc Nobel-díját

Archívum2023.10.03, 16:24

Magyarország kormánya 20 milliárd forinttal támogatta Krausz Ferenc professzor kutatócsoportját. A csoport betegségmegelőzésben és egészségmegőrzésben tesz korszakalkotó felfedezéseket - idézte fel az egy évvel ezelőtt történteket György László kormánybiztos, aki 2022-ben már megjósolta a fizikai Nobel-díjat a tudósnak.

Novák Katalin: Gratulálok a Nobel-díjhoz!

Archívum2023.10.02, 13:38

Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kap. Óriási büszkeség, hogy nemzetünk egy olyan Nobel-díjassal gazdagodott, akinek kutatásai milliók életét menthették meg. Köszönjük, Katalin! - írta közösségi oldalán Novák Katalin államfő. 

Kiderült, hogy hány évesen vagyunk a legboldogabbak: meglepő eredmény született

Archívum2023.09.24, 15:00

Az emberek boldogsága nagyban függ az egyéni élethelyzettől, személyiségjegyektől és értékrendtől, így azt gondolhatnánk, hogy nincs egyetlen konkrét életkor, amelyben mindenki a legboldogabb lenne. Egy friss kutatás azonban mégis megpróbálta megfejteni, hogy melyik életkorban a legelégedettebb, legboldogabb az ember. 

A csirkéket is képes lefordítani ez a mesterséges intelligencia

Archívum2023.09.22, 14:44

A madarak nyelvén is értő új mesterséges intelligencia lefordítja, amit a baromfik mondanak, és még azt is feltárja, mikor kotkodácsolnak dühösen - írja a Sun Online. 

185 éve kihaltnak vélt fajt találtak

Archívum2023.09.21, 16:06

Egy száznyolcvanöt éve nem látott és kihaltnak vélt fafajt találtak Brazília északi részén - jelentették be tudósok.

Kiderült: egy titokzatos szerkezet fogja körbe a Föld magját

Archívum2023.09.15, 19:24

Nemrég egy kutatócsoport az Antarktiszon elhelyezett szeizmikus szondák segítségével vizsgálta meg a Föld belső szerkezetét. A szeizmikus hullámok alapján kirajzolódó kép mélyen megdöbbentette a kutatókat, mert kiderült, hogy a forró földmag és a köpeny határán egy olyan vékony, ámde ultra-alacsony sebességű zónákat tartalmazó réteg öleli körbe a földmagot, ami képes jelentősen lelassítani a földrengéshullámok terjedését. A mérési eredmények analízise alapján a tudóscsoport meglepő következtetésre jutott e titokzatos réteg eredetét illetően.

Feladták: nem keresik tovább a hatalmas tengerjáró eltűnt utasát

Archívum2023.09.08, 10:07

Nincs nyoma annak a 26 éves utasnak, aki a napokban tűnt el a Carnival Conquest fedélzetéről - írta a Fox News. 

Megtalálhatták a 2014-ben eltűnt maláj gép roncsait: 239 emberrel a fedélzetén veszett nyoma

Archívum2023.09.02, 10:19

Az MH370-es maláj utasszállítónak 2014 márciusában veszett nyoma 239 emberrel a fedélzetén. A Malaysia Airlines légitársaság utasszállítója Kuala Lumpurból tartott Pekingbe, amikor egy órával a felszállás után eltűnt a radarról. Egészen idáig nem a gép roncsai nem kerültek elő, ám kilenc évvel a rejtélyes és felfoghatatlan tragédia után úgy tűnik, megtalálhatták az eltűnt maláj gépet.

Halálos veszély: ezektől az ételektől infarktust kaphatunk

Archívum2023.09.01, 17:13

Az Európai Kardiológus Társaság éves ülésén bemutatott kutatási eredmények azonnali cselekvésre szólítanak fel, mert két frissen publikált tanulmány szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek jelentősen megnövelik a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a szívinfarktus és a szélütés kockázatát.

Egy tényező határozza meg, hogy milyen hosszú ideig élünk: semmi köze a dohányzáshoz, a diétához vagy a testmozgáshoz

Archívum2023.08.30, 11:32

Az University of California kutatói rájöttek arra, hogy pusztán egy tényező befolyásolja, hogy hány évig élünk. Ennek a tényezőnek semmi köze ahhoz, hogy mennyit mozgunk, milyen ételeket fogyasztunk vagy dohányzunk-e egyáltalán. 

Elképesztő új felfedezés a téridőről

Archívum2023.08.27, 18:33

A dél-koreai Sejong Egyetem asztrofizikai kutatócsoportjának vezetője, Kyu-Hyun Chae professzor azt állítja, hogy az úgynevezett széles kettőscsillagok mozgásának tanulmányozása során olyan anomáliákat fedeztek fel, amelyeket sem a newtoni gravitációs modellel, sem pedig az einsteini általános relativitáselmélettel nem lehet megmagyarázni. Mi több, a dél-koreai tudós szerint a felfedezett jelenségek túlmutatnak az általános relativitáselméleten, megkérdőjelezve néhány einsteini jóslat megalapozottságát.

Figyelmeztetik azokat, akik az elmúlt két évben estek át a koronavíruson: lehet, hogy már elfelejtették a betegséget, de az nem feledkezett meg róluk

Archívum2023.08.26, 09:53

Tudósok figyelmeztetik azokat, akik az elmúlt két évben estek át a koronavíruson: friss kutatások szerint esetükben nagyobb az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kapták el a betegséget - írja a Mirror a Nature Medicine szaklapban megjelent cikk alapján.

A túl sok telefonnyomkodástól szívebeteg is lehet a gyerek - A szülőknek korlátoziuk kell a képernyőidőt

Archívum2023.08.23, 10:57

Tudósok egy több mint egy évtizedes vizsgálat során arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik túl sok időt töltenek ülve, például a social média felületeket pörgetve, fiatal felnőttként nagyobb valószínűséggel szenvednek majd szívproblémáktól. 

A legdrágább napszakban mossuk ki a ruháinkat: a szakértők elárulták, melyik órában lenne a legolcsóbb

Archívum2023.08.17, 12:12

Mosni általában munka után, a délutáni vagy az esti órákban szokott az emberek többsége. Egy új kutatásból kiderült, hogy ezek a legdrágább napszakok, ugyanis az áramszolgáltatók általában a csúcsidőszakban emelik áraikat, amikor az energiafelhasználás a legmagasabb.

5 étel, ami hosszú évekkel meghosszabíthatja az életedet

Archívum2023.08.11, 11:58

Arról már mi is többször írtunk, hogy egy egészséges étrend beépítése a mindennapokba képes csökkenteni számos betegség kialakulásának kockázatát, erősíti az immunrendszert. A legújabb kutatások szerint van öt étel, amit ha rendszeresen fogyasztunk, hosszabb ideig élhetünk. 

Pontosan ennyi lépést kell megtenni ahhoz, hogy megelőzzük a korai halálozást

Archívum2023.08.09, 13:36

A legtöbb egészségügyi ajánlás szerint napi 8-10 ezer lépést kell megtennünk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk és meghosszabbítsuk az életünket, ám egy új kutatás szerint ez túlzás, ennél kevesebbnek is élvezhetjük már az egészségügyi előnyeit. 

A légszennyezettség újabb döbbenetes hatását tárták fel

Archívum2023.08.08, 17:04

Világszerte erősíti az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettség egy új tanulmány eredményei szerint - adta hírül kedden a The Guardian.

Nem tudják az emberek, hogy a transznemű nők biológiailag férfiak

Archívum2023.08.07, 14:52

A kampányolók szerint ideje lenne tisztázni a nemi kifejezések pontos definícióját.

Kiderült, melyek a legnépszerűbb munkáltatók a fiatalok körében

Archívum2023.08.07, 09:05

A Zyntern.com idei felmérése szerint a pályakezdők körében a Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem meglepő, hogy a munkáltatói típusok közül a nemzetközi nagyvállalatokat preferálják a legtöbben. A Zynternship Awards a legnépszerűbb munkáltatókon kívül azt is bemutatja, hogy a céges programok és kampányok közül melyik nyerte el leginkább a Z generáció tetszését.

Ez a sport megduplázhatja a bőrrák kockázatát

Archívum2023.08.01, 15:06

Egy ausztrál tanulmány kimutatta, hogy a golfozók között sokkal többen, konkrétan kétszer annyian kapnak bőrrákot, mint a lakosság többi része. A bőrgyógyászok figyelmeztetnek, hogy mindenki kenje be magát alaposan magas faktorszámú fényvédővel, mielőtt pályára áll. 

Rengeteg legenda kering a virslikről, kiderült, hogy elhiszik-e azokat a magyarok

Archívum2023.07.31, 12:55

A virsli könnyen és gyorsan elkészíthető meleg étel, melyet szinte minden magyar háztartatásban rendszeresen fogyasztanak, nem véletlen, hogy a legnagyobb volumenben vásárolt termékkategória a feldolgozott húskészítmények között. A Pick megbízásából készült friss reprezentatív kutatásból kiderül, a virsli vásárlásnál milyen szerepet játszik az ár és a minőség, de az is, mennyire vagyunk tisztában vele, hogy mit teszünk az asztalra.

15-en meghaltak, 19-en eltűntek egy indonéz kompbalesetben

Archívum2023.07.24, 07:09

Legkevesebb 15 ember meghalt és 19 eltűnt, amikor egy túlterhelt komp felborult Indonéziában, a Szulavézi-sziget partjainál - közölték hétfőn a helyi mentőszolgálat illetékesei.

Kiderült, melyik ország lakói alszanak a legjobban és melyek a legrosszabbul

Archívum2023.07.21, 15:18

Egy friss kutatás szerint a világ legjobb alvói a finnek, őket a franciák, majd az Egyesült Királyságban élők követik. 

Tele vannak veszélyes mobilokkal a magyarok otthonai

Archívum2023.07.20, 09:55

A tavalyi évhez képest ugyan kevesebben, de még mindig a magyarok több mint fele tárol az otthonában használaton kívüli mobiltelefont, pedig az öregedő akkumulátor veszélyes is lehet a környezetre, és akár tüzet is okozhat otthonunkban – derült ki a Yettel országos, reprezentatív kutatásából. Akik nem tartják meg a használt készüléket, azok legtöbbször idősebb rokonnak vagy a gyerekeknek adják, és bár a többség fél attól, hogy visszaélnek az adataival, ezek eltávolítására a mobil továbbadásakor sokan nem fordítanak kellő figyelmet. Kutatásában a mobilszolgáltató a használt mobiltelefonok életútját és az elektronikai hulladékkal kapccsolatos ...

Kiderült, átlagosan hány magyar nézi naponta a legnépszerűbb pornóoldalakat

Archívum2023.07.17, 14:13

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a legújabb kutatásával az internet azon részére szeretné felhívni a figyelmet, amely a kiskorúak védelme és az emberi méltóság sérelme szempontjából aggályos lehet. Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal közel 620 ezer magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 millió felhasználóét – derült ki az NMHH összeállításából.

Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken

Archívum2023.07.16, 17:00

Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében.

Cégek tízezrei lehetnek veszélyben

Archívum2023.06.29, 16:38

Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező években a családi vállalkozások vezetői, és egy friss kutatás szerint közel kétharmaduknak semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban. Molnár Szabolcs szervezetfejlesztő arról beszélt, hogy a legtöbb cégalapítónak nincs problématudata, nem hajlandóak beszélni a témáról, mert az olyan, mintha a halálukkal foglalkoznának. Ezzel viszont többet árthatnak a cégnek és családtagjaiknak, mint amennyit szerintük használnak.

Megvan a szellemi hanyatlás ellenszere

Archívum2023.06.29, 10:59

A naponta szedett multivitaminok javították az idősek memóriáját és lassították a szellemi hanyatlást egy több ezres mintán végzett amerikai felmérés szerint. Ez jó hír, mert más hatékony beavatkozást nem ismerünk az időskori kognitív állapotromlás ellen.

Sok pénzt költöttek a Titan és gazdag utasainak keresésére

Archívum2023.06.27, 14:52

Ahogy biztossá vált, hogy a Titan merülőhajó katasztrófát szenvedett, a fedélzetén utazók pedig meghaltak, egyre többen tették fel a kérdést: mennyibe kerül az amerikai adófizetőknek az, hogy a hatóságok komoly technikai apparátust mozgatnak meg hajó megtalálására, illetve esetlegesen a roncsok kiemelésére? A kérdés természetesen nem érzéketlenségből fakad, hanem abból a belátásból, hogy a tragikusan, öt ember halálával végződött magánexpedíció utáni kutatómunka súlyos pénzeket emésztett fel, és ezt az amerikai szövetségi hatóságok sem titkolják. A parti őrség a hatályos szabályozás miatt nem számíthat fel költséget a kereséséi tevéékenységért, ...

Minden negyedik magyar gyermeket rendszeresen kínozza a fejfájás

Archívum2023.06.26, 22:24

Minden negyedik gyermeket rendszeresen kínozza a fejfájás egy új hazai kutatás eredményei szerint. A fiatalok fejfájását gyakran nem veszik olyan komolyan, mint a felnőttekét, pedig hosszú távon jelentősen ronthatja a gyerekek életminőségét. Ezért fontos, hogy a szülők figyeljék a tüneteket és ne hagyják figyelmen kívül a problémát.

Kiderült: ez az egyik legnépszerűbb internetezési forma

Archívum2023.06.23, 22:41

Az egyik legnépszerűbb netezési forma a közösségi média; naponta átlag egy órát töltenek a felhasználók a Facebookon, de negyedórát sem fordítanak arra, hogy valamilyen híroldalon vagy azon oldalak applikációin keresztül tájékozódjanak - derült ki abból a friss kutatásból, amelynek eredményeit az NMHH Kommunikációs Igazgatóság kedden küldte el az MTI-nek.

Elképesztő képességei vannak ennek a papagájfélének: a majmokéival vetekszik

Archívum2023.06.23, 12:19

A papagájfélék közé tartozó keák különbséget tudnak tenni az ismerős és az ismeretlen arcok között - írták a Bécsi Állatorvosi Egyetem kutatói az Open Science című szaklapban frissen megjelent tanulmányukban.

Megtalálták a harmadik magyar katona holttestét Horvátországban

Archívum2023.06.22, 16:21

Megtalálták a helikopterrel lezuhant harmadik katona holttestét Horvátországban - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön.

Nő a feszültség, már hét hajóval keresik az eltűnt tengeralattjárót

Archívum2023.06.22, 14:07

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, vasárnap este eltűnt az Atlanti óceánon a Titan nevű búvárhajó, öt turistával a fedélzetén Új-Fundland partjaitól 700 kilométerre. A tengeralattjáró a Titanic roncsaihoz indult volna. 

Kevesebb, mint egy napnyi levegője maradt a négy napja eltűnt mélytengeri búvárhajó utasainak

Archívum2023.06.22, 15:33

Az amerikai parti őrség már negyed Magyarországnyi területen kutatott szerdán a négy napja eltűnt mélytengeri búvárhajó után a Titanic roncsai környékén, miközben kevesebb, mint egy napnyi oxigén maradt az utasoknak.

Itt van Szabó Tímea legújabb, szánalmas lebukása

Archívum2023.06.19, 19:26

A dollárbaloldal egyik legszélsőségesebb politikusa, Szabó Tímea újabb hazugsága lepleződött le. Hosszú évek óta harsogja, hogy Magyarországon 2010 óta csak az Orbán-kormányhoz vagy a Fideszhez közel álló cégeknek, vállalkozóknak, művészeknek és tudományos kutatóknak jut az állami, illetve európai uniós forrásokból. Most kiderült: Szabó Tímea férje milliókat kap közpénztámogatásként.

85 éve kutatják a boldogságot, most elárulták a titkot: ez az egy dolog számít az életben

Archívum2023.06.16, 14:38

A világ leghosszabb boldogságkutatása 1938-ban kezdődött el, és az volt a célja, hogy kiderítse, milyen feltételei vannak a boldog időskornak.

Kiderült, mi áll a legtöbb magyar bakancslistájának élén

Archívum2023.06.16, 14:18

Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között - derült ki egy reprezentatív kutatásból.

Brutálisan nőtt az ellopott azonosítók száma, több mint 20 milliárd felhasználónév és jelszó van a kiberbűnözőknél

Archívum2023.06.17, 08:01

Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma.

Több fontos megállapodás jött létre a Budapesti Metropolitan Egyetem és neves ázsiai egyetemek között

Archívum2023.06.16, 13:32

A napokban több, nagy jelentőségű megállapodás született a Budapesti Metropolitan Egyetem és neves ázsiai egyetemek között. Az együttműködések tovább erősítik az egyetem jelenleg is komoly jelenlétét Közép- és Délkelet-Ázsiában. A megállapodások első lépések további partnerekkel kialakított intézményes együttműködések terén hallgatói és oktatói mobilitás, közös kutatások és közös képzések indítása kapcsán.

Felmérték a női munkavállalók helyzetét az energiaszektorban

Archívum2023.06.14, 16:48

Bár az ágazat férfiközpontú imázsa némileg csökkent az elmúlt öt évben, sikeres női vezetők kellenek ahhoz, hogy több nő akarjon az energiaszektorban dolgozni, legalábbis a Boston Consulting Group (BCG) és a Women in Energy Egyesület (WONY) legújabb kutatása szerint. A felmérés a kelet-közép és délkelet-európai régió 10 országára fókuszálva 85 energiavállalat és 4000 munkavállaló részvételével készült, és a nők munkaerőpiaci helyzetének alakulását vizsgálja az energiaszektorban.

Áttörést értek el az endometriózis kutatásában ausztrál tudósok

Archívum2023.06.05, 13:04

Ausztrál tudósok olyan áttörést értek el a női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében álló, gyakran nagy fájdalommal járó endometriózis kutatásában, amely hatékonyabbá teheti az ismeretlen eredetű betegség kezelését - adta hírül a The Guardian című brit lap csütörtökön.

Magyar kutatók rájöttek, mi okozza a sugárkezelés utáni krónikus fáradtságot

Archívum2023.05.30, 13:12

Magyar kutatók részvételével fejtették meg a sugárkezelést követően gyakran kialakuló krónikus fáradtságérzet egy okát - tájékoztatta a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ az MTI-t.

A veleszületett immunitás evolúcióját vizsgálták az SZBK kutatói

Archívum2023.05.27, 08:17

A veleszületett immunitás evolúcióját vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Kaliforniai Egyetem (University of California, Berkeley) munkatársai, kimutatták, a rovaroknál bakteriális eredetű gének töltenek be fontos szerepet a parazita darazsak elleni hatékony védekezésben - tájékoztatta a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkársága hétfőn az MTI-t.

Áttörés jöhet a 16 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine McCann ügyében

Archívum2023.05.26, 10:51

Madeleine McCann 16 évvel ezelőtt tűnt el, azóta tart a nyomozás az ügyében, melyben többször voltak már kisebb eredmények, áttörések, az ügynek pedig már gyanúsítottja is van. Ezúttal egy újabb nyomon elindulva a bűnösségét akár igazolhatják is, az első eredménye a jövő héten várhatóak, de a teljes elemzés akár hónapokat is igénybe vehet. 

Madeleine McCann-ügy: kiderült, mi után kutatnak a víztározóban

Archívum2023.05.25, 15:48

16 évvel ezelőtt veszett nyoma a fiatal brit kislánynak, Madeleine McCannek. Nemrég kiderült, hogy a rendőrség hosszú idő után újabb helyszíni vizsgálatot tart az ügyben. Most elárulták, pontosan mi után kutatnak a víztározóban.

Újabb fordulat a Madeleine McCann-ügyben: egy víztározót kutatnak át a rendőrök

Archívum2023.05.23, 14:37

16 évvel ezelőtt veszett nyoma a fiatal brit kislánynak, Madeleine McCannek. A rendőrség hosszú idő után újabb helyszíni vizsgálatot tart az ügyben. 

Itt vannak az első képek Madeleine McCann keresésének helyszínéről

Archívum2023.05.23, 13:05

Mint azt korábban írtuk, ma folytatják a nyomozást a 16 éve eltűnt Madeleine McCann ügyében, a hatóságok már csak a kislány maradványai után kutatnak. 

Ezek a bolygónk legtöbbet fényképezett helyei, és Budapest is köztük van!

Archívum2023.05.16, 13:50

Tanel Tammet, egy zseniális észt informatikus megalkotott egy olyan lenyűgöző térképet, amely bepillantást enged a világ legtöbbet fotózott városainak listájába. Szerinted mely városokban készítik a legtöbb fényképet? Mindjárt el is áruljuk.

Az innováció teszi ellenállóvá az országot

Archívum2023.05.16, 12:53

Össze kell kapcsolni az innováció gazdasági, egyetemi és kutatóintézeti szereplőit, hogy minél több ötlet szabadalommá, majd üzletté válhasson, hiszen ez teszi Magyarországot ellenállóvá, ez a "jövőképesség záloga" - mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban kedden.

Szijjártó Péter: Magyarország élen jár a digitalizáció területén és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van

Archívum2023.05.15, 15:43

"Magyarország élen jár a digitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van" - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.

Megdöbbentő dolog derült ki a modern kutyafajták agyáról

Archívum2023.05.15, 10:51

A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete kisebb, mint az ősi, többezer éves fajtáké. Az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, sem az életmenet-jellemzőkhöz, ezért feltehetően a városiasodó, komplexebb társas környezet hatása - derül ki az az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia tanszékének kutatásból.

A magyarok szerint az anyaság a legszebb női hivatás

Archívum2023.05.07, 14:12

A magyarok több mint 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság a legszebb női hivatás - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb reprezentatív felmérése alapján, amelyet anyák napja alkalmából készített.

Halálos vírusokkal kísérleteznek, több millió ember került veszélybe

Archívum2023.04.24, 15:22

Döbbenetes dolgok derültek ki a halálos vírusokkal kísérletező laboratóriumokról, mindezt egy olyan vizsgálat után, amelyet a koronavírus-járvány miatt indítottak - derül ki a londoni King's College figyelmeztetésből. A jelentés szerint szinte elkerülhetetlen lesz a jövőben, hogy újabb világjárványok alakulnak ki a tudományos kutatások melléktermékeként, az országoknak pedig nincs tervük az ilyen esetek kezelésére.

Sportolj, ha depressziós vagy! Hatékonyabb, mint a gyógyszerek vagy a tanácsadás

Archívum2023.04.15, 14:29

Ausztrál kutatók azt javasolják, hogy a testmozgás legyen az alapvető megközelítés a depresszió kezelését tekintve, mivel egy új tanulmány szerint a fizikai aktivitás nagyjából másfélszer hatékonyabb ilyen esetekben, mint a beszélgetésen alapuló terápia vagy a leggyakrabban felírt gyógyszerek.

Hoppá! Már 3000 évvel ezelőtt is használtak kábítószert

Archívum2023.04.07, 17:41

A mai Spanyolország területén három évezreddel ezelőtt élő népcsoportok hallucinogén szereket használhattak egy új kutatás szerint.

Kiderült, melyik védőoltás a legelőnyösebb a koronavírus ellen

Archívum2023.04.06, 23:28

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Berlinben kifejlesztett, orron át befújható új védőoltás a korábbi vakcinákkal összehasonlítva előnyösebb tulajdonságokat mutatott az állatkísérleteket követően - olvasható a kutatást összefoglaló frissen megjelent tudományos tanulmányban.

Sokkoló felfedezés: műanyag kőzeteket találtak egy lakatlan szigeten

Archívum2023.04.02, 09:53

A Földön kevés olyan elszigetelt hely található, mint Trindade, mely egy vulkanikus sziget Brazília partjaitól három-négy napos hajóútra.

Új technológiai központ készült el az elektromobilitás fejlesztésére

Archívum2023.03.29, 16:45

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán átadták a Bosch innovációs ökoszisztémájának részét képező Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központot. Az új központ eszközei és szimulációs rendszerei egyedülállóak a hazai műszaki felsőoktatásban. Segítségükkel a hallgatók az elmélet mellett naprakész gyakorlati tudásra tehetnek szert, illeszkedve a hazai és nemzetközi iparági trendekhez, igényekhez. A Műegyetem kampuszán megvalósult fejlesztés – a BME KJK képzéseihez kapcsolódóan – évente 60-80 egyetemi hallgató mellett a kar oktatói számára is korszerű teret biztosít szakmai munnkájuk ...

Földönkívüli űrhajó csapódhatott az óceánba, most emelik ki

Archívum2023.03.27, 17:32

Várhatóan már nyáron útnak indul az a tudományos expedíció, amely az ismert harvardi fizikus, Avi Loeb vezetésével akarja felkutatni a 2014-ben Pápua Új-Guinea partjai közelében a Csendes-óceánba hullott, csillagközi térből érkezett objektumot.

Egy friss kutatás szerint óriási bajt okozhatnak a tengerek mélyén megbújó hőhullámok

Archívum2023.03.26, 18:58

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal tudósai szerint nagy veszélyt rejt, hogy a tengerek mélyén megbújó hőhullámokból a felszínen semmit sem lehet észrevenni.

Előző
Következő