Külügyminisztérium

címke rss

Amire négy hónap alatt 125 milliót költött Szijjártó tárcája

Itthon2015.01.12, 14:03

Négy hónap alatt több mint 95 millió forintot költött el a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi utazásokra. A részletes listát Mesterházy Attila még tavaly kérte ki egy írásbeli kérdésében. A Parlament honlapjára csütörtök este került fel a teljes kimutatás, amelyben olyan tételek is szerepelnek, mint megfigyelői munka a VII. Bali Demokrácia Fórumon több millió forintért. A tárca a reprezentáción sem spórol, arra 29 millió ment el ebben az időszakban.

Nincs vége: 64 embert még el kell küldeni a Külügyből

Itthon2014.11.29, 07:00

Még 64 embernek kell féltenie az állását a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Már október 31-én elkezdődött a törvény által előírt létszámleépítés Szijjártó Péter tárcájánál, de eddig csak 43-an kapták meg a felmondólevelet.

A DK szerint a kormány tudott a kitiltásokról

Itthon2014.10.18, 16:27

Hétfőn Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke felkeresi a Külügyminisztériumot, mert az ellenzéki párt tudni szeretné, milyen korábbi jelzéseket kapott a kormány arról, hogy az Egyesült Államok „ki fog tiltani a kabinet körül dolgozó személyeket Amerikából”. 

Németh Zsolt: Nem volt végiggondolt a tallinni nagykövetség bezárása

Itthon2014.09.30, 08:02

Bírálta a tallinni magyar nagykövetség bezárását, és elégedetlen magyar–amerikai viszonnyal Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke. Egy interjúban beszélt Paksról és az orosz kapcsolatokról is.

USA: Tény, hogy a magyar kormány megfélemlíti a civil szervezeteket

Itthon2014.09.26, 09:51

Őszinte barátként egy problémára hívta fel a figyelmet Barack Obama amerikai elnök, amikor Magyarországot a civil szervezeteket korlátozó államok közé sorolta a minap. Az üzenetet André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője igyekezett megmagyarázni. Az ügyvivő csak annyit mondott az Obama szavainak ténybeli alapját vitató magyar külügyi reakcióra, hogy a civil szervezetek megfélemlítése tény. 

Bekérette a külügy a román nagykövetet

Nagyvilág2014.07.03, 22:09

Bekérette a külügyminisztérium Románia budapesti nagykövetét. Szóbeli jegyzéket váltottak, amiért a románok nem engedélyezték két új magyar konzuli iroda nyitását Nagyváradon és a Marosvásárhelyen.

A külügy figyelmezteti a Kenyába utazókat

Travelo2017.11.27, 15:07

A napokban történt terroristatámadások miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kenya bizonyos részeit - így egyes, a turisták által kedvelt helyeket is - a nem javasolt utazási célországok és térségek közé sorolta.