Külügyminisztérium

címke rss

Kihallgatták Kiss Pétert és Iváncsik Imrét a moszkvai ingatlanügyben

Itthon2011.04.06, 14:48

Kiss Péter volt kancelláriaminiszter után tanúként hallgatta ki Iváncsik Imre egykori, titkosszolgálatokért felelős államtitkárt is a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán, a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet 2008-as értékesítésével összefüggő nyomozásban. Kiss Pétert azért idézték be, mert ő hitelesítette a dobogókői kormányülés jegyzőkönyvét, Ivaáncsikot pedig, mert jelen volt a kormányülésen. A két politikus után Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc korábbi kabinetfőnöke is a tanúk padjára került.

Volt szt-tiszteket bocsát el a Külügyminisztérium

Itthon2011.03.12, 16:41

Vizsgálatot indított a Külügyminisztérium, miután nyilvánosságra került több korábbi szigorúan titkos tiszt neve. Ennek eredményeként hét ember munkaviszonyát szünteti meg a tárca.

A Külügyminisztérium szerint újra biztonságosak az egyiptomi nyaralóhelyek

[origo] utazás2011.03.07, 14:53

Fokozott körültekintés mellett újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti szállodai üdülés Egyiptomban a Vörös-tenger vidékén.

A rejtélyes tíz hétre koncentrálnak a moszkvai ügylet nyomozói

Itthon2011.03.04, 14:34

Új szakaszához érkezett a moszkvai ingatlanügy nyomozása az [origo] információi szerint, miután az ügyészség azonosított egy két és fél hónapos időszakot, amely kulcsfontosságú a gyanú szerint sokmilliárdos kárt okozó ügy megértéséhez. A Gyurcsány-kormány valószínűleg ebben a tíz hétben ismerte fel, hogy számos szabálytalanság történt az ingatlan eladása során, és megpróbálta helyrehozni a hibákat.

A Terrorelhárítási Központ irányítja a magyarok kimentését Líbiából

Nagyvilág2011.02.26, 21:15

A miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy a Líbiában rekedt magyarok kimentését a Terorrelhárítási Központ vette át. A belügyminiszter szerint 50-60 magyar állampolgár tartózkodik az észak-afrikai országban, vasárnap délelőtt indulhat értük a Malév egyik gépe.

A magyar külügy még napokig nem javasolja az egyiptomi utazást

Itthon2011.02.16, 18:33

A magyar Külügyminisztérium egyelőre nem tervezi, hogy enyhítsen az egyiptomi utazásokra vonatkozó figyelmeztetésen. Norvégia, Nagy-Britannia, Svédország és Dánia már korábban feloldotta a szigorú figyelmeztetéseket.

Ügyészség vizsgálja a Külügy sikerdíjas amerikai szerződését

Itthon2011.02.16, 09:49

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Külügyminisztérium egyik korábbi, a New York-i magyar konzulátussal kapcsolatos ügylete miatt. A hatóság szerint Fekszi Márta volt külügyi államtitkár és Faller Jenő szakállamtitkár egy olyan megállapodást írt alá egy floridai adótanácsadó céggel, amely közel 50 százalékos sikerdíjazásról szólt - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Gyurcsányék vizionálás közben döntöttek a moszkvai ingatlanról

Itthon2011.02.14, 16:19

Kulcsjelenet volt a 2008 júniusi dobogókői kormányülés abban a zavaros ingatlanügyben, amely miatt a múlt héten meggyanúsítottak több egykori állami vezetőt. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint a Gyurcsány Ferenc vezette kormány ekkor bízott meg minisztereket, hogy intézkedjenek az ingatlaneladás során történt szabálytalanságok miatt, az ülés több résztvevője ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak, hogy Dobogókőn nem konkrét ügyekkel foglalkoztak, hanem nagy stratégiai kérdésekkel.

A Magyar Nemzet szerint Göncz Kinga is érintett a moszkvai ingatlanügyletben

Itthon2011.02.11, 07:18

A Gyurcsány-kormány külügyminisztere is érintett lehet a moszkvai kereskedelmi kirendeltség bűncselekménygyanús értékesítésében - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Milliárdokat tüntettek el a moszkvai ingatlanügyben egy orosz lap szerint

Nagyvilág2011.02.11, 15:07

Egy orosz üzleti lap szerint az orosz regionális fejlesztési minisztérium hétszer annyiért vette meg a moszkvai kereskedelmi képviselet épületét, mint amennyiért a magyar állam eladta azt. Az épület eladása miatt kedden meggyanúsították a korábbi külügyi államtitkárt és a moszkvai nagykövetet.

A Külügyminisztérium is reformokat sürget Egyiptomban

Itthon2011.02.11, 15:18

A Külügyminisztérium szükségesnek tartja a politikai, társadalmi és gazdasági reformok haladéktalan megkezdését Egyiptomban. Továbbra sem javasolja a magyaroknak, hogy Egyiptomba utazzanak.

Szabadlábon a moszkvai ingatlanügy gyanúsítottjai

Itthon2011.02.10, 14:43

Szabadlábra helyezte a bíróság a moszkvai magyar ingatlanügy kapcsán őrizetbe vett volt állami vezetőket. Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkár, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetője és Székely Árpád volt moszkvai nagykövet előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség, de a bíróság másképp döntött.

A buzgó követ, a precíz államtitkár és a sodródó igazgató a moszkvai ügy főszereplői

Itthon2011.02.10, 10:56

Kézzel áthúzott, több milliárd forint elkótyavetyéléséről szóló államtitkári panasz, senkinek fel nem tűnő, érthetetlen százmilliós és milliárdos kincstári átutalások is szerepelnek abban a zavaros ingatlanügyben, amely miatt kedden őrizetbe vették a korábbi moszkvai nagykövetet, az egykori külügyi államtitkárt és az állami vagyonkezelő korábbi vezetőjét. Az ügyben felbukkan egy mindentudó, névtelen figura is, aki még az ügyet kirobbantó levelezésbe is belejavított. Ismerje meg az [origo] által feltárt történet főszereplőit!

Őrizetbe vették a moszkvai ingatlanügyben gyanúsított egykori állami vezetőket

Itthon2011.02.08, 22:01

Őrizetbe vették Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium korábbi államtitkárát, akiket a moszkvai ingatlanügy miatt gyanúsítottként hallgatta ki kedden az ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt.

Az utazásra nem javasolt államok közé sorolta Egyiptomot a külügy

Itthon2011.01.30, 16:50

A biztonsági helyzet súlyos romlása miatt a magyar Külügyminisztérium utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta át Egyiptomban Kairót, Alexandriát, Luxort és Szuezt.

Óvatosságra inti az Egyiptomba utazókat a külügy

Itthon2011.01.28, 18:44

A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazó magyaroknak, hogy az országban zajló zavargások miatt halasszák el az utazást.

Magyar állampolgár is volt a moszkvai robbantás áldozatai között

Nagyvilág2011.01.25, 17:40

Mégis van magyar állampolgárságú áldozata a moszkvai reptéren elkövetett hétfői robbantásnak - erősítette meg a Külügyminisztérium. A 35 halott között található egy hármas állampolgárságú férfi, aki egyszerre volt brit, orosz és magyar állampolgár. A 39 éves férfi több mint tíz évet töltött Magyarországon, Budapesten végezte az egyetemet is. "Kedves és művelt ember volt, nagyon jól beszélt magyarul" - jellemezte a férfit egy ismerőse az [origo]-nak.

A Bamako-rali lefújását kéri a Külügyminisztérium

Itthon2011.01.13, 20:18

Terrorveszélyre hivatkozva arra kéri a Külügyminisztérium a Budapest-Bamako rali szervezőit, hogy töröljék a rendezvényt. A tervek szerint szombaton induló rali szervezői korábban már dacoltak a hasonló figyelmeztetésekkel.

Mégis jön Budapestre az EU főképviselője

Itthon2011.01.06, 09:44

Mégis Budapestre jön az Európai Unió kül- és belbiztonsági főképviselője, és részt vesz az EU-elnökségi zászló ünnepélyes átadásán a Parlamentben. A hírt a magyar Külügyminisztérium közölte, cáfolva ezzel azokat a korábbi híreket, amelyek szerint Catherine Ashtonnak más programja van.

Visszavágott a médiatörvényt kritizáló németeknek a magyar kormány

Itthon2011.01.06, 08:22

Visszavágott a magyar kormány a német külügyi államminiszternek, aki kedden azt mondta, a német kormány ellenzi, hogy Magyarország EU-elnökként médiaügyekről tárgyaljon a tagországokkal. A magyar kormány közleményben tudatta, hogy cselekvőképes és korlátozások nélkül, elkötelezetten meg akarja valósítani EU-programját.

Magyarország is tudott a WikiLeaks-kiszivárogtatásokról

Itthon2010.11.30, 17:26

Magyarországot is tájékoztatta előzetesen az Egyesült Államok kormánya a WikiLeaks várható kiszivárogtatásáról - közölte a Külügyminisztérium kedden.

Jól van, de a maláriától fél a Szudánban elrabolt magyar

Nagyvilág2010.10.12, 18:26

Egy hatalmas károkat okozó szudáni piramisjátékra akarták felhívni a világ figyelmét azok az emberrablók, akik múlt pénteken elraboltak egy magyar ENSZ-alkalmazottat Dárfúrban - közölte a Külügyminisztérium. Az emberrablók telefonon jelentkeztek be az ENSZ-nél, és megengedték, hogy az épp ott tárgyaló kairói magyar nagykövet beszéljen az elrabolt Papp Istvánnal.

Húszéves értékbecslés vet árnyékot a moszkvai ingatlaneladásra

Itthon2010.10.07, 10:58

A magyar kormány 1991-ben dollármilliókkal többre becsülte a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének értékét, mint amennyiért végül 2008-ben eladták az ingatlant. Az ügyészség szerint egyelőre nem világos, hogy az alacsonyabb árat megállapító ingatlanbecslő cég milyen felhatalmazás alapján állapította meg az árat. Az ügyészség hűtlen kezelés miatt nyomoz az épület eladása ügyében.

"Nem lehet elég korán kezdeni" - tömegek a Kormányzati Karrier Expón

Gazdaság2010.09.19, 15:32

Szombat délutánig huszonévesek tömege szállta meg a Millenáris egyik csarnokát, itt tartották ugyanis a Kormányzati Karrier Expo első rendezvényét. Jöttek diplomavédésük előtt álló egyetemisták, már tapasztalattal rendelkező fiatal közszolgák és állásuk megszűnése miatt aggódó céges alkalmazottak is, pedig konkrét állásajánlatokat nem is hírdettek meg.

Fekszi Márta áll a vizsgálatok elé a Duna Tv-s ügyben

Itthon2010.09.18, 08:47

Horváthné Fekszi Márta korábbi külügyi államtitkár bármikor áll a vizsgálatok elé, személyiségi joga megsértése miatt viszont eljárást indít - közölte pénteken Fekszi ügyvédje. Az ügyvéd arra reagált, hogy a Duna Tv egyik fideszes kurátora csütörtökön közölte: Fekszi családtagjainak vállalkozása gyártott le a Duna Tv-nek egy EU-t népszerűsítő sorozatot. Fekszi állítja: az ügyben nem ő döntött, nem is tudta, hogy tévé a családja cégével szerződött.

Újabb vitatott szerződés került elő a Duna Tv-nél

Itthon2010.09.17, 00:46

A külügyminisztérium korábbi kabinetfőnökének, Horváthné Fekszi Márta családtagjainak a vállalkozása gyártotta le a Duna Tv-nek azt az Európai Uniót népszerűsítő sorozatot, amit a minisztérium nevében a kabinetfőnök rendelt meg 2009-ben a csatornától a Duna Tv-t felügyelő kuratórium fideszes tagja szerint. Szabó László úgy véli, Horváthnéval szemben felmerül a befolyással üzérkedés gyanúja.

Előkerült a moszkvai ingatlanügy félmilliárdos füstölgő pisztolya

Itthon2010.09.09, 15:52

Bár az előző kormány folyamatosan tagadta, most már hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy a szükséges engedélyek kiadása előtt évekkel megkezdődött a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének eladása. Az [origo] által megtekintett belső vizsgálati iratok szerint az épület vevője már három évvel az előtt kifizette a vételár egy részét, hogy megnyerte az épület eladására kiírt pályázatot.

550 milliós ziccer maradt ki a moszkvai ingatlaneladásnál

Itthon2010.08.17, 13:09

Jelentősen megdrágult a moszkvai kereskedelmi képviselet azalatt a 2,5 év alatt, amíg a Külügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő lebonyolította az ingatlan eladását. Az ingatlanról két értékbecslést készítő nemzetközi cég szerint 3,6 millió dollárral emelkedett az épület minimális ára, ezt azonban a magyar állam nem érvényesítette az eladásnál. Bár az épület a cég által javasolt árnál többért kelt el, az árat a Külügyminisztérium két államtitkára hátrányosnak tartotta a magyar állam számára.

Magyar Nemzet: Az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét is hazarendelik Bangkokból

Itthon2010.07.23, 07:57

Balogh András bangkoki nagykövetet is hazarendeli a kormány, a Magyar Nemzet szerint vele együtt 14 nagykövetnek kell hazajönnie.

Népszabadság: Újabb nagyköveteket rendel haza a külügyminisztérium

Itthon2010.07.22, 13:28

Hazahívja többek között a moszkvai, a belgrádi, a koszovói, a brüsszeli és a nigériai nagykövetet is a Külügyminisztérium  - értesült a Népszabadság. A kormány 15 nagykövettel már korábban közölte, hogy véget ér a missziójuk.

Több sebből vérző diplomáciai kart próbál felrázni a kormány

Itthon2010.07.19, 09:14

Több nagykövet hazarendelésével újabb átalakítás vár a magyar diplomáciai karra, amely ugyanakkor, az [origo] által megkérdezett korábbi diplomaták szerint már így is súlyos problémákkal küszködik. A politikai ejtőernyősök rontották a tapasztaltabb emberek által felépített hírnevet, az állandó változtatások pedig ahhoz vezettek, hogy egyre több olyan ember került pozícióba, aki nem mert kritikus véleményt mondani, és akkor sem "nyomta meg a vészcsengőt", amikor szükség lett volna rá.

Bíróságon keresi igazát Sólyom kitiltása miatt a Külügyminisztérium

Itthon2010.07.06, 15:59

Miután az Európai Bizottság nem adott igazat magyarországnak, a Külügyminisztérium az Európai Bírósághoz fordul. Azt várják, hogy a bíróság mondja ki: Szlovákia jogszerűtlenül tagadta meg tavaly augusztusban a belépést Sólyom László magyar államfőtől.

A moszkvai ingatlaneladás titkainak őrzőjét is hazarendelik külföldről

Itthon2010.06.22, 13:38

Többek között Horváthné Fekszi Márta New York-i ENSZ-nagykövetet is hazarendeli az új Orbán-kormány. A korábban a Külügyminisztérium államtitkári posztját is betöltő Fekszi rendelkezhet a legtöbb információval arról a moszkvai ingatlaneladásról, amellyel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az ügyészség. Az ügyészség szerint nekik semmi közük Fekszi hazarendeléséhez.

Visszautasította Ficoék vádját Magyarország

Itthon2010.06.10, 15:45

Visszautasította a külügyminisztérium azt a szlovák kormányhatározatot, amely szerint Magyarország revizionista politikát folytatna. Ficoék a nemzeti összefogásról szóló törvényen és a trianon-emléknapon háborodtak fel. A külügyminisztériumba rendelt szlovák nagykövet megkapta a törvény angol nyelvű szövegét is.

500 milliós titkot csomagolt banki szabályokba a kincstár

Itthon2010.06.02, 09:24

Közel ötszáz millió forintot fizetett gyanús körülmények között a magyar államnak egy magyar tulajdonban lévő moszkvai épület vevője. A pénz feltehetően a kincstár számláján landolt, már hónapokkal azelőtt, hogy a magyar kormány egyáltalán döntött volna az épület eladásáról. Az ügyet ismerő több forrás is azt állította az [origo]-nak, hogy a vevőn kívül a kincstárnak lehetnek információi az összeg sorsáról, a kincstár azonban banktitokra hivatkozva nem akar semmit sem elárulni a közel félmilliárdnyi közpénz sorsáról.

Tisztázatlan úton került az államhoz a 3,5 moszkvai milliárd minden forintja

Itthon2010.04.22, 13:10

Állami hivatalok folyosóin már évekkel ezelőtt arról suttogtak az [origo] információi szerint, hogy furcsa körülmények között került a kincstárhoz a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet árának egy része. Az épületet 2008 végén adták el 3,5 milliárd forintért, de a vételárat már az adásvételi szerződés aláírása előtt hónapokkal átutalta a vevő. Az épület eladásának részleteit ismerő forrásaink szerint több különös fordulat is történt az ügyben. Az értékesítés körülményeit kifogásoló államtitkári levél például soha nem érkezett meg a címzettekhez, és az üggyel foglalkozó állami alkalmazottak is úgy érezték, jobb lesz lapítani.

80 magyar rekedt külföldön a Külügy szerint

Itthon2010.04.19, 20:45

A nagykövetségek a világ különböző pontjairól összesen 80 külföldön ragadt magyar állampolgárról tettek jelentést - közölte a Külügyminisztérium, amely válságstábot állított fel a légtérzárak miatt kint rekedt magyarok megsegítésére. A nagykövetségek olcsó szállást keresnek a bajba jutottaknak, gondoskodnak a vízumhosszabbításról, és a Magyarországra induló kocsikban, buszokban is helyet keresnek a hazautazóknak.

Hátrányos volt az állam számára a moszkvai vételár a Külügy szerint

Itthon2010.01.25, 09:18

Önállósította magát a nagykövet a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásánál, és az épület vételárát még a Külügyminisztérium államtitkárai is elfogadhatatlanul hátrányosnak tartották - derül ki egy, az [origo] birtokába került külügyminisztériumi levélből. Az ingatlant 21,3 millió dollárért adták el 2008-ban. Az [origo] információi szerint azonban a vevő eredetileg 23,6 milliót ajánlott az épületért, és a külügyi államtitkárok által kifogásolt szerződés is a nagyobb összegről szólhatott.

Veszélyben a Bamako-rali

Auto2010.01.15, 15:36

A Külügyminisztérium csütörtöki terrorveszélyre figyelmeztető közleménye után a Bamako-rali szervező folyamatosan egyeztetnek a magyar biztonsági és külügyi szervekkel valamint a mauritán és a mali hatóságokkal. A jelenlegi hírek szerint csak a szombat reggel nyolc órai rajt biztos, a célba érés helye és mikéntje bizonytalan. A szervezők péntek délutánra ígértek tájékoztatást.

"A kockázat is a kaland része"

Auto2010.01.15, 09:26

Egy nappal a rajt előtt még mindig nem tudni, hogyan döntenek a Bamako-rali szervezői, akiket a Külügyminisztérium nyomatékosan megkért: terrorveszély miatt kerüljék el Mauritániát és Malit. Hivatalos tájékoztatást délutánra ígértek, de a honvédség csapata már közölte, a szervezők döntésétől függetlenül csak Marokkóig mennek.

Kétmillió dollár hiányzik a moszkvai vételárból

Itthon2010.01.11, 09:19

Egy külügyminisztériumi jelentés és egy 2008 márciusi szerződés szövege szerint is fizetett 2,3 millió dollár előleget a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületéért az azt megvásárló cég, a pénznek azonban semmi nyoma. Az épület eladásának körülményei kaotikusak, például több szerződés készült róla különböző adatokkal, tendert pedig csak azután írtak ki az értékesítésre, hogy már megvolt a vevő. A mai áron 430 millió forintos előlegről a vételárat fogadó vagyonkezelő mellett a Külügyminisztérium sem tud semmit.

Az Európai Bíróság elé viszi Sólyom kitiltását a Külügy

Itthon2009.12.18, 15:29

Az Európai Bírósághoz fordul a magyar Külügyminisztérium Sólyom László államfő Szlovákiából való kitiltása miatt. A miniszter azt reméli, precedensértékű ítélet születik, és többet hasonló nem fordulhat elő.

Tévesen hivatkoztak egy uniós irányelvre Sólyom kitiltásakor

Itthon2009.12.16, 21:51

Magyarország megkapta az Európai Bizottság válaszát Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai beutazásának megtagadása ügyében - közölte a külügyi szóvivő. A Bizottság szerint Szlovákia tévesen hivatkozott a szabad mozgásról szóló uniós irányelvre Sólyom augusztusi kitiltásakor. Szlovákia délután ugyanerre a levélre hivatkozva azt állította, hogy a testület szerint semmilyen előírást nem szegtek meg.

Kilencmilliárd a magyar EU-elnökségre

Archívum2009.12.11, 16:09

Az ideinél mintegy 12 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat a Külügyminisztérium jövőre az Országgyűlés által elfogadott 2010-es költségvetés szerint. Ebből 9 milliárd a 2011-es magyar EU-elnökségi felkészülésre jut.

Erőszakos oroszoké lett a moszkvai ingatlan

Itthon2009.12.08, 17:46

A Külügyminisztérium belső vizsgálata megerősítette, hogy két szerződés született a zavaros körülmények között eladott moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet értékesítéséről, személyi felelősséget azonban nem állapított meg - tudta meg az [origo]. A minisztérium egy magas beosztású tisztviselője szerint az épületet megvásárló cég erőszakos volt, nem foglalkozott a magyar szabályokkal. A céget orosz sugallatra választották ki.

Hűtlen kezelést gyanít az ügyészség a moszkvai ingatlanügyletben

Itthon2009.12.08, 16:37

Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladását, amelynek zavaros körülményeit már az Állami Számvevőszék is kifogásolta. Az ügyészek nem sokkal az után közölték a nyomozás hírét, hogy a Külügyminisztérium elkészítette belső jelentését, amely hagy maga után nyitott kérdéseket, de felelősöket nem nevez meg.

Kétszer írta alá a nagykövet a moszkvai ingatlan eladását

Itthon2009.12.03, 09:32

Két szerződés is készült a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásáról, amelynek körülményeit az ügyészség is vizsgálja - állította az [origo]-nak Székely Árpád korábbi moszkvai magyar nagykövet. Az épületet megvásárló cég hátterében Székely szerint egy orosz milliárdos áll, akit az orosz kormány választott ki. Bár az épület árát a cég tavaly márciusban kifizette, négy hónappal később mégis megpályáztatták.

A tibetiek sem találják a magyar hegymászókat

Nagyvilág2009.11.09, 12:29

Eredmény nélkül tért vissza a veszélyesnek minősített hegyről a tibeti hegymászókkal megerősített kínai mentőcsapat, amely a november elején, a Himalájában eltűnt magyarok után kutatott - mondta Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul. Még mindig nincs bíztató információ a magyar hegymászókról, akik november elején tűntek el a Zsen Csong Feng csúcsnál.

Megzavarta az ügyészséget a moszkvai ingatlan miatti nyomozás

Itthon2009.10.28, 17:33

Nyomozást rendelt el az ügyészség a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítése miatt - derül ki a legfőbb ügyész leveléből. Az illetékes főügyészség szóvivője ehhez annyit tett hozzá: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tevékenységét vizsgáló nyomozás folyik, amely több ügy mellett a moszkvai épület eladására is kiterjed. Korábban az [origo] birtokába jutott az MNV belső jelentésének tervezete, amely szerint az épület megvásárlója már a pályázat kiírása előtt kifizette a vételárat.

Tele van hajmeresztő titkokkal a moszkvai ingatlaneladás az MNV szerint

Itthon2009.10.28, 11:20

Több megmagyarázhatatlan lépés kísérte a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet 3,5 milliárd forintért eladott épületének értékesítését - állítja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellenőrző bizottságának az [origo] birtokába került előzetes jelentése. A jelentés szerint például a vevő már a pályázati anyagához csatolt egy nyilatkozatot, amely szerint korábban átutalta az ingatlan árát a magyar államnak. Az ellenőrző bizottság szerint érthetetlen az is, miért készült két, egymásnak alapvetően ellentmondó jegyzőkönyv a pályázatok felbontásáról, és miért bukkan fel az adásvételi szerződésben egy hivatalosan nem is létező előszerződés.