Kuba
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidel Castro
- Raúl Castro
- USA
- Havanna
- kubai elnök
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óvatos lépésekkel közelíthet Kuba a piacgazdasághoz
Fidel Castro távozása komoly változásokat hozhat a kubai gazdaság számára is, kérdés persze, hogy az egykori forradalmár, visszavonulása után a háttérből meddig lesz még képes a befolyását érvényesíteni. Kuba a gazdaság nyitottságát tekintve csak Észak-Koreát előzi meg, és bár a havannai statisztikai hivatal az utóbbi években 10 százalék fölötti GDP-növekedésről számolt be, a valóságban még mindig a klasszikus hiánygazdaság tüneteit mutatja.
Kuba emberi jogi egyezményeket írt alá
Kuba aláírt csütörtökön két kulcsfontosságú nemzetközi emberi jogi egyezményt, négy nappal azután, hogy a havannai parlament megválasztotta Raúl Castrót a szigetország elnökévé. Az ellenzék a többpártrendszer bevezetését követeli.
Hivatalosan is Raúl Castro a kubai államfő
A kubai nemzetgyűlés elnöke hivatalosan is bejelentette vasárnap, hogy a 76 éves Raúl Castro Ruzt választották meg az államtanács elnökévé, azaz államfővé öt évre.
Castro: Kubában nem lesznek változások
"Fidel elvtárs elmélkedései" - címen közöltek egy, a leköszönő elnöktől származó írást a pénteki kubai újságok. Ebben Castro jelezte, hiába távozik a hatalomból, Kubában nem várhatók változások. Fidel legesélyesebb utódja, Raúl Castro ugyanakkor már jelezte, óvatos reformok következhetnek.
Negyedszer is nyert a Godova-csapat
Négy mérkőzésből négy győzelem a magyar nőivízilabda-válogatott mérlege az olaszországi olimpiai selejtezőtornán, s mivel a kanadaiaktól kikaptak a spanyolok, ellenük csütörtökön már a döntetlen is elegendő a pekingi ötkarikás részvételhez. Szerdán Stieber Mercedesék 9 góllal verték Kuba nemzeti együttesét.
- címkék:
- Stieber Mercedes
- vízilabda
- Kuba
- Kanada
- Címkefelhő »
Fidel Castro lemond az államfői tisztségről
Lemond az államfői tisztségről Fidel Castro kubai elnök, de nem int véglegesen búcsút - jelentette be maga Castro pártjának lapjában. Castro 49 éven át vezette Kubát. Uralmát jogsértések, politikai elnyomás és az USA gazdasági szankciói tették hirhedté. Castro 2006 nyara óta súlyos beteg.
Elhunyt a konga királya
77 évesen vesegyulladás következtében elhunyt Tata Guines, Kuba egyik legismertebb kongása. A kongások királyának titulált művész olyan zenészekkel dolgozott korábban együtt, mint Dizzy Gillespie, Frank Sinatra vagy épp Miles Davis.
- címkék:
- Miles Davis
- Frank Sinatra
- Kuba
- Címkefelhő »
Eladó Francois Mitterrand teljes ruhatára
Árverésre bocsátják a néhai francia elnök ruhatárát és személyes tárgyainak egy részét. A legnevesebb divatházakban készült öltönyök, és vezető politikusok ajándékai szerepelnek a listán.
- címkék:
- Kuba
- öltöny
- François Mitterrand
- ruhatár
- Címkefelhő »
Kuba a meleg párok elismerését fontolgatja
A Kubai Kommunista Párt tanulmányozza az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését és a nemi átalakító műtétek engedélyezését is - közölte Mariela Castro, a Kubai Szexuális Nevelési Központ (CENESEX) igazgatója, Raúl Castro ideiglenes kubai elnök lánya, a betegeskedő Fidel Castro elnök unokahuga.