KSH

címke rss

Gyurcsány pártja most a KSH-ról hazudott egy hatalmasat

Itthon2023.12.08, 13:18

Gyurcsányék megint egy hatalmasat hazudtak: az Eurostat semmilyen vizsgálatot nem indított a Központi Statisztikai Hivatal ellen. A dollármédia persze mindenféle kritika nélkül vette át Gyurcsányék hazugságát. 

Jó hír az építőiparból: megszűnt az elmúlt évek áremelkedésének egyik oka

Gazdaság2023.10.16, 16:18

A Makronóm Intézet szakértője az építőipari KSH-gyorsjelentés adatait kommentálva elmondta: már nem jellemző az a túlfűtöttség, ami egy-két évvel ezelőtt még meghatározta az építőipart, és nagyban hozzájárult az árak emelkedéséhez, miközben az ágazat továbbra is magas volumenben képes gyártani. Erről a Világgazdaság számolt be.

Jó hír érkezett a magyar gazdaságról

Itthon2023.09.28, 12:55

Újabb mankót kapott a magyar gazdaság az infláció elleni küzdelemhez. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ipari termelői árak augusztusban 2,3 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.

A liberális jóléti állam jobboldali alternatívája a munkaalapú társadalom

Itthon2023.09.08, 15:11

A kétezres évek baloldali, neoliberális berendezkedése saját súlya alatt omlott össze. A Medgyessy-kormány ugyan jelentősen növelte a szociálpolitikára fordított kiadásokat, azonban a „100 napos program" az ország gazdasági stabilitásába került. Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása pedig másról sem szólt, mint megszorításokról, áremelésekről, valamint leépítésekről. A Magyarországon 2010-ben kétharmados felhatalmazást nyert nemzeti kormány teljes paradigmaváltást hozott, hiszen szintézis révén nemcsak megőrizte a gazdasági stabilitást és a támogatások értékét, hanem a kettőt sikeresen összekapcsolta.

Nagy Márton: Brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések

Itthon2023.08.08, 12:34

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány egyre inkább letöri az inflációt, 2023 júliusában az infláció mértéke már 17,6 százalékra csökkent. Ez az előző hónaphoz, júniushoz mérten újabb 2,5 százalékpontos csökkenést jelent, míg a januári tetőzéshez viszonyítva már több mint harmadával alacsonyabb a szankciós infláció mértéke - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.

Sikeresen zárult hazánk egyik legnagyobb mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása

Gazdaság2023.07.31, 10:04

Az adatgyűjtés elsősorban a földhasználat művelési ágak szerinti jellemzőit kívánta górcső alá venni, de az állatállományra, a munkaerőre és a generációváltásra is kiterjedt.

Tóth Péter: Bízom benne, hogy egyre nagyobb arányban jelennek meg a fiatal gazdálkodók az agrár területeken

Life.hu2023.07.31, 10:04

Kérdésünkre az Agrárium 2023 projektvezetője több gazdasági jellegű észrevételt is megfogalmazott hazánk második legnagyobb mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírásával kapcsolatban.

Továbbra is csúcson a hazai foglalkoztatás

Gazdaság2023.06.23, 09:30

Májusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt, 26 ezerrel több, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Makronóm: elkezdtek csökkeni az élelmiszerárak, működnek a kötelező akciók

Itthon2023.06.15, 17:13

A kötelező akciók elindultak, az élelmiszer-termelők áremelései leálltak, a boltokban pedig számos élelmiszernél érdemi árcsökkenést tapasztaltak a Makronóm Intézet munkatársai. Az ezúttal második alkalommal vizsgált alapvető élelmiszerek árai jellemzően 5-13 százalékkal csökkentek az elmúlt negyedévben. A kenyérfélék, a tej, a tejtermékek és több szezonális zöldség és gyümölcs is olcsóbb, a paradicsom átlagára például 47 százalékkal alacsonyabb ma, mint márciusban.

Az év végére egy számjegyű lehet az infláció a KSH új elnöke szerint

Itthon2023.06.14, 10:53

A magasabb termékenységi arányszámok miatt több mint 160 ezer plusz gyermek született Magyarországon az elmúlt években - mondta Kincses Áron, a KSH új elnöke, aki szerint az év végére egy számjegyű lehet az infláció. 

2020 novembere óta nem csökkent ilyen mértékben havi alapon az infláció

Gazdaság2023.06.08, 11:22

Az infláció 2020 novembere óta először csökkent "látható módon" havi alapon - emelte ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva csütörtökön a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint.

Tovább nőtt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az idei első negyedévben

Gazdaság2023.05.31, 09:39

A szolgáltatások euróban számított exportja 12,6, importja 5,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,375 milliárd euró volt, 538 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Töretlenül emelkednek a bérek Magyarországon

Gazdaság2023.05.24, 09:45

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 márciusában tovább emelkedtek a bérek, a bruttó átlagkereset már elérte az 577.900 forintot. A háború és a szankciók káros hatásai sem törték meg a bérek nominális növekedési trendjét, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 16,6 százalékkal keresnek többet a dolgozók, míg 2010-hez képest pedig több mint 2,8-szoros emelkedés látható. Egy munkavállaló 2010-hez képest 375.400 forinttal többet vihet haza - hívja fel a figyelmet a legfrissebb adatokhoz fűzött szerdai kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Már a 600 ezer forintot közelíti a bruttó átlagkereset Magyarországon

Gazdaság2023.05.24, 09:58

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577.900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398.000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

32 ezer tabletet oszt szét ingyen az állam

Gazdaság2023.05.12, 10:59

A Világgazdaság számolt be a hírről, miszerint megjelent a rendelkezés, hogy a KSH átruházhatja a 2022-es népszámlálás lebonyolításához beszerzettt táblagépeket.

Nagyot nőtt a magyar külkereskedelmi többlet

Gazdaság2023.05.09, 09:31

Márciusban az export euróban számított értéke 16,5, az importé 2,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi többlet 899 millió euró (352 milliárd forint) volt, 1,718 milliárd euróval javult - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Meghaladta az 530 ezer forintot az átlagkereset februárban

Gazdaság2023.04.26, 09:40

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531.200 forint volt 2023 februárjában, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366.400 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Januárban tovább emelkedtek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2023.03.28, 12:21

2023 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 528.000, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 363.900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,1, a nettó átlagkereset 16,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közel ötödével nőtt a vendégéjszakák száma januárban

Gazdaság2023.03.03, 09:16

2023 januárjában a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

GFM: 2022-ben megvédtük a keresetek vásárlóerejét, tizedik éve nő a reálbér

Gazdaság2023.02.23, 17:59

A KSH legfrissebb adatai szerint 2022 decemberében az átlagos bruttó bér 581.900 forintra, az átlagos nettó kereset 400.300 forintra emelkedett. 2022 egészét tekintve a bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal 515.800 forintra, a nettó átlagkereset 18,2 százalékkal 355.300 forintra nőtt. Ezzel a bérek 2010-hez képest már több mint két és félszeresükre emelkedtek. A tavalyi 14,5 százalékos infláció mellett a bérek reálértéke éves szinten 2,6 százalékkal emelkedett, így 2013 óta már a tizedik éve tart a reálbér-növekedés. Ez nemzetközi szinten is kivételes teljesítmény, Németországban például már harmadik éve csökken a reálbér - írja a frriss ...

Kiderült, hogy hány új lakás épült itthon 2022-ben

Gazdaság2023.02.22, 09:51

Tavaly 20.540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben - jelentette szerdán a Központi Statisztikai hivatal (KSH).

Megjelentek a népszámlálás első adatai

Gazdaság2023.02.16, 11:57

Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A népszámlálás során beérkezett kérdőívek feldolgozása jelenleg is zajlik, a II. negyedévben az előzetes települési adatok, ősztől pedig már a végleges eredmények közzététele várható.

Nőtt az ipari termelés decemberben

Gazdaság2023.02.07, 09:21

2022 decemberében az ipari termelés volumene 2,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,7 százalékkal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2021 decemberében - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elképesztő mértékben nőtt a vendégéjszakák száma tavaly decemberben

Gazdaság2023.02.01, 09:42

2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiderült, mennyi volt a bruttó átlagkereset tavaly novemberben

Life.hu2023.01.26, 09:59

2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Jelentősen nőtt az építőipar termelése novemberben

Gazdaság2023.01.16, 09:22

2022 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Decemberben 24,5 százalékkal, 2022-ben átlagosan 14,5 százalékkal nőttek az árak

Life.hu2023.01.13, 16:04

2022. decemberében a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nőtt a vendégéjszakák száma novemberben az egy évvel korábbihoz képest

Gazdaság2023.01.12, 10:08

2022 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 691 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Novemberben is növekedett az ipari termelés

Gazdaság2023.01.09, 09:39

A múlt év novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal emelkedett - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagy Márton: A gazdasági védvonal sikeresen védi a teljes foglalkoztatottságot

Gazdaság2023.01.06, 09:46

Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter közleménye szerint a kormány sikeres védvonalat épített ki az elhibázott brüsszeli szankciók és a háború egyéb hatásainak ellensúlyozása érdekében. Sikerült megőrizni a teljes foglalkoztatottságot és számos intézkedés révén védve vannak a cégek is a negatív gazdasági tényezőkkel szemben. Az alábbiakban olvashatják a közleményt.

Döbbenetesen nagyot nőttek a keresetek októberben

Gazdaság2023.01.04, 11:08

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510.500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352.000 forint volt októberben; az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 3,7 százalékos hiánnyal zárt a kormányzati szektor a tavalyi első három negyedévben

Gazdaság2023.01.03, 10:29

Az előzetes adatok szerint 1825 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya a tavalyi első három negyedévben - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Novemberben 7040 gyermek született, és 10 220-an haltak meg

Life.hu2022.12.19, 18:38

Az előzetes adatok szerint novemberben 7040 gyermek született, és 10 220-an haltak meg. 2021 decembere és 2022 novembere között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A beruházások időszaka volt a harmadik negyedév

Gazdaság2022.11.28, 10:00

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Félmillió forint felett a bruttó átlagkereset Magyarországon

Gazdaság2022.11.24, 10:04

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504.100 forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347.500 forint volt - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Itt vannak a friss GDP-adatok: várakozások felett erősödött a magyar gazdaság

Gazdaság2022.11.15, 09:36

A bruttó hazai termék (GDP) négy százalékkal bővült 2022 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint és 4,1 százalékkal a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult - közölte az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Élénk volt az ingatlanpiac az első félévben

Gazdaság2022.11.03, 11:31

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2021-ben 161 ezer lakás cserélt gazdát, ezzel a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet is kissé felülmúlta. 2022 I. félévében a forgalom a megelőző évihez hasonlóan alakult. A lakásárak 2021-ben felgyorsuló emelkedése 2022-ben is folytatódott. Az I. negyedévben a használt lakások 8,9, az újak 6,6 százalékkal, a II. negyedévben 6,3, illetve 3,3 százalékkal kerültek többe. A külföldiek magyarországi lakásvásárlásainak száma szintén nagyobb lett, de nem tért vissza a járvány előtti szintre - írja a KSH a kiadvány megjelenése kapcsán kiadott sajtóközleményben.

Fontos dátum érkezett a népszámlálásról

Itthon2022.10.30, 10:28

A számlálóbiztosok november 20-ig keresik fel azokat a háztartásokat, ahonnan nem érkezett be az online kitöltött kérdőív, november elsején szünetel az adatfelvétel - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szóvivője, Rövid Irén vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Tovább nőtt az átlagkereset Magyarországon

Gazdaság2022.10.24, 09:15

Augusztusban 497.200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507.000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342.900 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Népszámlálás 2022: Elindultak a számlálóbiztosok

Life.hu2022.10.20, 10:03

A népszámlálás a személyes felkeresésekkel folytatódik azokban a háztartásokban, amelyekben nem töltötték ki az internetes kérdőíveket. A Központi Statisztikai Hivataltól Dr. Rövid Irén válaszolt a Life-hu kérdéseire.

Már csak a számlálóbiztossal lehet kitölteni a népszámlálási kérdőívet

Itthon2022.10.20, 10:04

A népszámlálás következő szakasza a számlálóbiztosok becsöngetéseivel folytatódik azokban az ingatlanokban, ahol nem töltöttek ki online népszámlálási kérdőívet október 19. szerdáig. Mire kell figyelniük a válaszadóknak ebben a szakaszban? A Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) dr. Rövid Irén válaszolt az Origo kérdéseire.

Népszámlálás: Már több mint a háztartások 40 százaléka kitöltötte az online kérdőívet

Itthon2022.10.14, 11:16

A népszámlálásban érintett mintegy ötmillió cím majdnem 43 százalékáról érkezett már be az interneten kitöltött kérdőív - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.

Jelentősen nőtt a külföldi turisták száma Magyarországon

Gazdaság2022.10.07, 09:57

Augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken 1,412 millió vendég 3,938 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább nőtt az ipari termelés a nyár utolsó hónapjában

Gazdaság2022.10.06, 09:48

Augusztusban az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 9,3 százalékkal emelkedett a termelés, mivel idén augusztusban kettővel több munkanap volt, mint az előző évben. Az előző hónaphoz, júliushoz képest 0,1 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A könyvtárakban is ki lehet tölteni az online népszámlálási kérdőívet

Itthon2022.10.04, 16:15

Beiratkozási és díjfizetési kötelezettség nélkül, ingyenesen ki lehet tölteni az interneten a népszámlálási kérdőívet a magyarországi könyvtárakban; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a könyvtárak szakmai képviseletei között létrejött megállapodások eredményeként így azok is eleget tehetnek adatszolgáltatási kötelezettségüknek online, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel.

Kötelező-e részt vennünk a népszámlálásban?

Itthon2022.09.28, 11:57

2022. október 1-jén indul a következő népszámlálás Magyarországon. A cenzus eredményei hosszú távon alapot nyújtanak az országos, regionális és helyi társadalmi, illetve gazdasági fejlesztésekhez. A kérdőívet az interneten is ki lehet tölteni október 16-ig. Aki nem él az online válaszadás lehetőségével, azt számlálóbiztos keresi fel október 16 után. Az Origónak Kovács Marcell, a 2022. évi népszámlálás projektvezetője nyilatkozott a részletekről.

Nyereményjátékban is részt vehetünk a népszámlálás internetes szakaszában

Life.hu2022.09.28, 11:58

2022. október 1-jén újra népszámlálás indul Magyarországon. A kérdőívet az interneten is ki lehet tölteni október 16-ig, amelyhez egy nyereményjáték is kapcsolódik. Aki nem él az online válaszadás lehetőségével, azt számlálóbiztos keresi fel október 16 után. Számtalan apró részletkérdés övezi a népszámlálást, amelyekről Kovács Marcell, a 2022. évi népszámlálás projektvezetője nyilatkozott a Life-hu-nak.

Október elsején kezdődik a népszámlálás, itt vannak a részletek

Gazdaság2022.09.26, 13:43

Október elsején kezdődik a népszámlálás, amelyen a részvétel kötelező, a kérdőíveket október 16-áig interneten lehet kitölteni, majd számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online kérdőív - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke hétfőn.

Előző
Következő