kriptovaluta

címke rss

Ezen a videón nem az igazi Elon Musk látható

Techbázis2022.05.27, 10:18

Csalók deepfake módszerrel meghamisították a szájmozgását és a beszédét.

Elképesztõ veszély: észak-koreaiak is lehetnek a távmunkás informatikusok

Gazdaság2022.05.22, 18:10

Az Egyesült Államok figyelmeztetése szerint észak-koreai informatikusok valódi személyazonosságukat elrejtve próbálnak távmunkát vállalni, hogy ezzel pénzt lophassanak Phenjan számára – írja a BBC.

Komoly összegtõl is eleshet, ha elfelejti ezeket adóbevallásánál

Gazdaság2022.05.19, 12:42

Itt az szja-bevallás határideje, de mint más években, úgy idén is jelentõs összegek veszhetnek el egyeseknél, ha nem járnak el körültekinõen bevallásuk véglegesítésénél. Különösen figyelniük kell az öngondoskodást választó adózóknak, és azoknak is, akik tavaly vásároltak kriptovalutát. Mellettük lehetnek olyanok, akiknek ki kell egészíteniük az adóhatóság által elkészített tervezetet, és arra is érdemes gondolni: hiába mutatunk ki az adóbevallásban visszajáró adót, ha nem mondjuk meg, milyen módon kérjük annak kiutalását, nem kapjuk meg pénzünket. Mutatunk néhány fontos tudnivalót a szja-bevallás véglegesítéséhez!

Erõszakkal rabolt kriptovalutát egy londoni férfi

Techbázis2022.05.16, 13:39

Készpénzre váltást ígérve csalta személyes találkozóra az áldozatait.

Senki nem számított erre a 300 milliárd dolláros pofonra

Gazdaság2022.05.10, 16:29

Nehéz napjaik vannak a kriptovaluta-befektetõknek, ugyanis a piac az elmúlt néhány napban több mint 300 milliárd dollárt veszített az értékébõl. Eközben a bitcoin-befektetõk mintegy fele már mínuszban van.

Kriptovalutacsalók vertek át egy férfit - videó

Itthon2022.04.29, 09:53

A budapesti nyomozók három férfit gyanúsítanak azzal, hogy harmincmillió forinttal károsították meg egy férfit egy olyan elektronikus fizetõeszközzel, amelynek szimbóluma a megtévesztésig hasonlított az eredetire.

Elfogadta törvényes fizetõeszközként a bitcoint a világ egyik legszegényebb országa

Gazdaság2022.04.28, 11:17

A Közép-afrikai Köztársaságban a jövõben törvényes fizetõeszközként elfogadják a bitcoin kriptovalutát - közölte Obed Namsio, Faustin-Archange Touadéra államfõ kabinetfõnöke.

Közeledik a bitcoin kimúlása?

Gazdaság2022.04.20, 14:26

Bár a bitcoin elkötelezett hívei szerint a legértékesebb kriptovaluta lehet a jövõ globális, univerzális fizetõeszköze, egyes elemzõk arra figyelmeztetnek, hogy a bitcoin már megközelíthette az élettartamának felét, összevetve a történetét a hagyományos valutákéval.

Digitális aranynak szánták a bitcoint, most azt találgatják, megbukott-e

Gazdaság2022.04.02, 10:05

Ahogy a világ egyre több bizonytalansággal néz szembe, úgy válnak egyre fontosabbá az értékálló, biztonságos menedékként szolgáló eszközök. Hagyományosan az arany számít a legstabilabb értékõrzõ eszköznek, ám a bitcoin hívei 2009 óta úgy érvelnek, hogy a legnagyobb kriptovaluta lehet a jövõ digitális aranya. A jelenlegi tapasztalatok alapján ez messze nem tûnik egyértelmûnek. Megbukott a bitcoin mint digitális arany koncepciója?

Megéri még kriptovalutát bányászni 2022-ben?

Gazdaság2022.03.28, 15:46

A kriptovaluta-bányászat és a hagyományos bányászat sok mindenben hasonlít egymásra. Mindkettõhöz drága gépek kellenek, hatalmas a verseny, a kibányászható értékek mennyisége pedig limitált. A 24/7 Wall St. elemzése feltette tehát a kérdést, az egyre nehezebb körülmények között megéri-e még 2022-ben kriptovalutákat bányászni.

Õk most a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2022.03.31, 09:11

Bár a világ leggazdagabb embereinek toplistáját hosszú ideje ugyanazok a személyek vezetik, egyre nagyobb vagyont kezdtek felhalmozni a kriptovaluta-milliárdosok az elmúlt években. Egy kutatásban összesítették, hogy áll most a leggazdagabb magánszemélyek rangsora.

Kiderült, mely országokban a legnépszerûbbek a kriptovaluták

Gazdaság2022.03.21, 11:33

A kriptovaluták népszerûsége lendületesen emelkedett az elmúlt években, ahogy a különbözõ eszközök és kriptotõzsdék egyre több befektetõ fantáziáját mozgatták meg. Mutatjuk, mely országokban a legnépszerûbbek a kriptopénzek.

Átverés volt a GeForce videókártyák feloldása

Techbázis2022.02.25, 14:05

Valamiféle rosszindulatú szoftvert próbált a bányászgépekre juttatni a készítõje.

Dráma a technológiai szektorban, legjobbjaikat vesztik el az irigyelt vállalatok

Gazdaság2022.02.25, 09:37

Egyre nagyobb gondot okoz a klasszikus technológiai óriásoknak a legképzettebb munkavállalók megtartása. A blokklánc technológiával foglalkozó feltörekvõ cégek ugyanis sorra csábítják magukhoz a dolgozókat, ami strukturális átalakulást hozhat a Szilícium-völgyben is.

Eleshetett a GeForce RTX bányászvédelme

Techbázis2022.02.22, 16:54

Egy új programmal állítólag teljesen feloldhatóak a videókártyák limitációi.

Feltörték a piacvezetõ NFT-oldalt

Gazdaság2022.02.21, 11:42

Noha a metaverzum és a web3 és a többi kriptovalutákhoz kötõdõ technológia azt ígéri, hogy eltûnnek a centralizált platformok és a decentralizáció diadala következik, az NFT-k területén egyértelmûen központi helyre került az Opensea piactere, melynek felhasználói több millió dollár értékben vesztettek el kriptovalutákat és NFT-ket egy támadás után, számolt be róla a Világgazdaság.

Egyre több a kriptovalutákat célzó randizós csaló az Egyesült Államokban

Gazdaság2022.02.15, 14:27

Az FBI arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy a Netflix legújabb, A Tinder-csaló címû igaz történeten alapuló bûnügyi dokumentumfilmjéhez hasonló romantikus csalások nem csupán egyre gyakrabban fordulnak elõ, hanem a fõ célpont a kriptovaluták megszerzése lett, írja az Insider.

Gazdára lelt a világ egyik legtitokzatosabb gyémántja

Gazdaság2022.02.10, 10:51

A Sotheby's aukciósház árverésén 3,16 millió fontért (13 milliárd forint) kelt el a világ egyik legnagyobb és legkülönlegesebb, milliárd éves fekete gyémántja, írja a BBC.

Országok, ahol használják is a kriptovalutákat, nem pusztán beszélnek azokról

Gazdaság2022.02.09, 09:08

Egy kutatás megvizsgálta, hogy a világon mely országokban használják a legtöbbször különbözõ tranzakcióra a kriptovalutákat. A tranzakciók volumene tekintetében egy ázsiai ország magasan vezeti a globális listát.

Rémisztõ dolgot finanszírozhatott Észak-Korea a lopott kriptovalutákból

Gazdaság2022.02.08, 07:15

Egy friss ENSZ-jelentés azt állítja, hogy szintet léptek az észak-koreai kibertámadások, újabban már a kriptopiacot ostromolják a latorállam hekkerei, méghozzá sikeresen. Bennfentesek ugyanis tudni vélik, hogy az országban végrehajtott legújabb rakétakísérleteket már a több millió dollár értékben ellopott kriptovalutákból finanszírozták. A részleteket a BBC alapján közöljük.

Teslát vett a rajongóit kriptocsalásba kergetõ YouTube-sztár

Techbázis2022.02.03, 10:54

Az Ice Poseidon néven ismert YouTube-sztár kriptopénzes csalásba vitte bele a rajongóit, majd az összeszedett pénzzel meglépett, és Teslát vett magának.

Örökre megváltozik az internet, ez mindenkire óriási hatással lesz

Gazdaság2022.02.03, 19:25

Miközben a világ egyre izgatottabban figyeli a kriptovaluták térnyerését, és olyan új fogalmakkal ismerkedik, mint az NFT-k vagy a metaverzum, egy egészen új internet is elkezdett formálódni a háttérben. Egyes innovátorok ugyanis úgy látják, hogy a jelenleg használt internet rendszerszinten szorul átalakításra. Ez pedig a fennálló pénzügyi rendszerre is jelentõs hatással lehet. Utánajártunk, mi is az alapja a Web 3.0, vagyis az új internet ötletének.

Már idén jöhet a digitális rúpia Indiában

Gazdaság2022.02.02, 12:28

Az indiai pénzügyminiszter bejelentése szerint az országban már idén beindíthatják a rúpia digitális változatát. A kormány emellett jelentõs adóterhet szabna ki a digitális eszközökben szerzett jövedelmekre.

Ellephetik a világot a láthatatlan pénzeket váltó ATM-ek

Gazdaság2022.01.31, 14:17

Közel 60 százalékos éves növekedési rátával bõvülhet a kriptovaluta ATM-ek globális piaca 2022 és 2028 között, derül ki egy friss jelentésbõl. Ahogy ugyanis a kriptopénzek egyre elfogadottabbá válnak a világgazdaságban, úgy nõ meg az igény arra, hogy a fogyasztók könnyen és gyorsan válthassanak hagyományos valuták és a kriptoeszközök között.

Lemondott a saját kriptovalutáról a Facebook

Techbázis2022.02.01, 12:35

Folyamatosan akadályokat görgettek a hatóságok a projekt elé.

Elon Musk elárulta, mikor vásárolná a népszerû gyorsétteremlánc gyerekmenüjét

Gazdaság2022.01.26, 17:15

Elon Musk kedden kiírta a közösségi oldalára, hogy akkor fog Happy Meal menüt enni, ha a McDonald's elfogadja a Dogecoin kriptovalutát, mint fizetõeszközt. A gyorséttermi vállalat nem reagált a kijelentésre.

El Salvador lakossága továbbra sincs elragadtatva a bitcointól

Gazdaság2022.01.24, 16:12

El Salvador mindenképpen történelmet írt, amikor tavaly a világon elõször hivatalos fizetõeszközként kezdte elfogadni a bitcoint. Nayib Bukele elnök önbizalma töretlen, és hatalmas sikereket vár a kriptovaluta országos elterjedésétõl. Egyelõre azonban ezek a sikerek még váratnak magukra. A felmérések szerint ugyanis országának lakossága továbbra sincs elragadtatva bitcointól.

A játékfejlesztõk javát hidegen hagyja az NFT

Techbázis2022.01.21, 15:56

Az Epic vs. Apple háborúban pedig az elõbbi pártját fogják a legtöbben.

9,4 milliárdot loptak a kriptovalutás pénzváltótól

Techbázis2022.01.20, 15:03

Minden érintett ügyfél kárát megtérítette a pénzben úszó piactér.

Elképesztõ ütemben nõnek a kriptopénzekkel kapcsolatos álláshirdetések

Gazdaság2022.01.18, 13:05

Egy friss kutatás szerint a kriptovalutákhoz köthetõ iparágban meghirdetett álláshelyek már maguk mögé szorítják a szélesebb technológiai szektort az Egyesült Államokban.

Saját kriptovalutával áll elõ a világ egyik legnagyobb áruházlánca

Gazdaság2022.01.17, 16:04

Az eddigi üzleti tevékenységéhez képest teljesen ismeretlen területre lépne be a világ egyik legnagyobb áruházlánca. Az amerikai Walmart ugyanis a tervei szerint saját kriptovalutát alkotna meg.

Az LMBTQ-lobbi újabb diadala: Spanyolországban saját kriptovalutát kapnak

Nagyvilág2022.01.17, 09:26

A homoszexuálisok és az LMBTQ-lobbisták saját kriptovalutát kapnak Spanyolországban egy üzletember javaslatára. Az üzletember kritovalutákkal küzdene az LMBTQ-közösség „egyenlõségért és a diszkrimináció ellen".

Egy férfi havi 250 ezer forintnyi dollárt keres, mert a Teslájával kriptovalutát bányászik

Gazdaság2022.01.11, 14:47

Siraj Raval egy 2018-as Tesla Model 3 tulajdonosa, ám úgy gondolta, a közlekedésen túl másra is használható az autója. El is kezdett kriptovalutát bányászni a jármû segítségével, aminek köszönhetõen mára havi 800 dollárt is megkeres.

A PayPal saját kriptovalutát vezethet be

Gazdaság2022.01.10, 16:06

A PayPal technológiai óriás saját kriptotoken bevezetésére készül, erõsítette meg a vállalat, miután erre a lépésre utaló jeleket találtak az iPhone-alkalmazásában – adta hírül az RT hírügynökség.

Kriptobányászatra invitál a Norton 360 vírusirtó

Techbázis2022.01.08, 12:26

Nem úgy tûnik, mintha az ügyfelek javának megérné a bulihoz való csatlakozás.

Felforgathatják a világot a pénzek, amiket senki nem tud kézbe fogni

Gazdaság2022.01.01, 07:30

Ahogy a hagyományos pénzügyi rendszer egyre jobban integrálja a kriptovalutákat, a tokenek mögött álló hálózatok pedig egyre nagyobb teret nyernek, úgy értékelõdnek fel a kriptovaluták piacára vonatkozó hosszabb távú elõrejelzések. Megmutatjuk, milyen izgalmas folyamatok várhatók a piacon 2022-ben.

Így sodorhatja csõdbe országát a magát a világ legmenõbbjének tartó diktátora

Gazdaság2021.12.22, 07:13

Salvador a világon elsõként engedélyezte idén szeptemberben a bitcoint hivatalos fizetõeszközként. Ha ez nem lenne elég meredek így önmagában, a történeten még csavar egyet Nayib Bukele, a magát csak a „legmenõbb diktátornak" és a kis közép-amerikai ország „CEO-jának" (elnök-vezérigazgató) tituláló elnöke, aki igazi bitcoin-fanatikusként, mondhatni paródiába illõ módon, állami pénzbõl kereskedik a kriptodevizával.

Így forgatta fel idén az év emberének választott Elon Musk a kriptovaluták piacát

Gazdaság2021.12.16, 16:49

Elon Musk alaposan megmozgatta idén a kriptovaluták piacát, ahogy többször is posztolt a közösségi médiában egyes tokenekrõl, illetve a Tesla maga is több bejelentést tett a kriptopénzekkel kapcsolatban. Bemutatjuk, hogy a világ leggazdagabb embere miként forgatta fel idén a kriptopiacot.

Oroszország ledobta a gazdasági atombombát

Gazdaság2021.12.17, 09:54

Az Orosz Központi Bank állítólag mérlegeli, hogy betiltsa a kriptopénzek használatát az országban, a bankhoz közel álló források szerint az intézmény úgy látja, hogy a kriptotranzakciók számának növekedése kockázatot jelent az ország pénzügyi stabilitására.

Újra lehet kriptovalutával fizetni a Teslánál

Gazdaság2022.07.04, 11:19

Nem ez az elsõ eset, hogy Elon Musk tweetjei hatással vannak a kriptopiacra. A milliárdos üzletember, akit a Time magazin 2021-ben az év emberének választott, ezúttal a dogecoin értékén lökött egy jókorát egy, a közösségimédia-csatornáján elcsepegtetett hírmorzsával.

Rövid idõre tömegek lettek dúsgazdagok a kriptovaluták piacán

Gazdaság2021.12.15, 11:13

Különleges dolgot tapasztalhattak azok, akik kedd este ránéztek a kriptovaluta-pénztárcáikra. Több jelentõs platformon ugyanis árazási probléma lépett fel, aminek következtében a rendszer azt jelezte, hogy az árfolyamok több milliárd százalékkal emelkedtek. Vagyis egy rövid idõre kisbefektetõk tömegei láthatták azt, hogy ezer milliárdosok lettek.

Korlátozzák a bitcoin-bányászatot a kriptovaluta-paradicsomban

Gazdaság2021.12.09, 13:30

Izlandon az elmúlt idõszakban súlyos áramhiány jelentkezett, aminek következtében az ország vezetése felsõ határt szabott az egyes iparágaknak biztosítható villamosenergia ellátásban. Ide tartozik a bitcoin-bányászat is, amelyet most korlátoznak.

A zsugoriságukba buknak bele a kriptobányászok

Techbázis2021.12.06, 11:39

Már tárcalopó kártevõvel is érkezhet a kalóz Windows aktivátora.

Véget ért a Gyûrûk Urára építõ kriptovaluta kalandja

Gazdaság2021.12.01, 10:55

Mindössze néhány hónap után véget ért a JRR Token kalandja a kriptovaluták világában. A Gyûrûk Ura szerzõjének, JRR Tolkiennek a nevére igencsak hasonlító tokent ugyanis megtámadták a Tolkien-hagyaték kezelõi, és nyertek is.

Egy világhírû rapper különleges alkotását bocsátották aukcióra

Gazdaság2021.12.02, 16:04

Az NFT-k vagy magyarul nem-helyettesíthetõ tokenek piaca 2020-ban lendült fel igazán, és érte el a 338 millió dolláros (108 milliárd forint) értéket. Az amerikai rapper, Snoop Dogg maga is nagy NFT gyûjtõ. Idén októberben 8,5 millió dollárért (körülbelül 2,7 milliárd forintért) vásárolta meg a Fidenza 938-as, God Mode nevû digitális mûalkotását, amely ezzel az iparág történetének legdrágább NFT-je lett.

A Wall Street farkasa több embert is börtönbe küldene a kriptovaluták miatt

Gazdaság2021.12.02, 16:36

A Wall Street farkasaként ismert befektetõ, Jordan Belfort éles szavakkal kritizálta a kriptovalutákat. Berlfort szerint ugyanis számos olyan token forog a piacon, melyek egyszerûen csak értéktelen viccek.

A kriptovalutáknak szentelheti az életét a leköszönõ Twitter-vezér

Gazdaság2021.11.30, 18:28

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey hétfõn jelentette be, hogy távozik a közösségi média vállalat élérõl. Ez azt jelenti, hogy Dorsey több idõt fordíthat majd a Square nevû fizetési technológiai cégére, és valószínûleg a kriptovalutákra is.

Kapkodnak az Omicron után a befektetõk

Gazdaság2021.11.30, 16:17

Hatalmas felfordulást okozott a kriptovaluták piacán a koronavírus új variánsa. De nem elsõsorban a járványügyi helyzet, hanem a WHO által adott neve miatt. A variáns ugyanis az omikron nevet kapta, de már van egy ilyen nevû kriptovaluta a piacon. A befektetõk pedig azonnal lázas vásárlásba kezdtek.

Túlterhelik a kazah áramhálózatot a kriptobányászok

Techbázis2021.11.29, 11:29

Már országszerte áramszüneteket okoznak a nagyüzemi elõállítók.