közúti baleset
címke rss- kapcsolódó címkék:
- baleset
- kékfény
- halálos baleset
- rendőrség
- közlekedési hír
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Árokba borult egy autó a 33-as úton, meghalt a vezetője
Meghalt annak az autónak a sofőrje, amely eddig ismeretlen körülmények között árokba borult vasárnap a 33-as úton.
- címkék:
- Debrecen
- baleset
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Betörés után, lopott furgonnal menekült a szerencsi baleset egyik áldozata
A rendőrség első megállapításai szerint a kisteherautó vezetője egy betörés után lopta el azt a furgont, ami vasárnap kora reggel frontálisan ütközött egy teherautóval Szerencs határában. A balesetben mindkét sofőr meghalt. A kisteherautót egy 19, a másik járművet egy 35 éves férfi vezette.
Kerítésbe rohant egy rendőrök elől menekülő autós a fővárosban
Az autóban utazó két felnőttet és egy kétéves gyereket kellett kórházba szállítani Budapesten hajnalban, miután a sofőr az út mellett ellenőrző rendőrök mellett nagy sebességgel elhajtott, de járműve lesodródott az útról.
Hat autót tört össze a parkoló porschés
Összesen hat járműnek és egy embernek ment neki Porschéjával az a nő, aki Keszthelyen egy áruháznál próbált leparkolni
Súlyos autóbalesetet élt túl a Napoli védője
Kórházba került Hugo Campagnaro, az olasz labdarúgó-bajnokságban harmadikként zárt Napoli argentin védője, aki túlélte azt a csütörtöki autóbalesetet, amelyben három ember életét vesztette.
Júliustól emelkednek a közlekedési szabályszegések büntetései
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdai tájékoztatása szerint csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első öt hónapjában. Júliustól magasabb bírságokra számíthatunk közlekedési szabályszegésnél, és a biciklistákat is sűrűbben szondáztatják majd. Még az idén 400 elektronikus szonda beszerzését tervezi a rendőrség.
Vádat emeltek az M7-esen halálos balesetet okozó horvát pártvezető ellen
Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a Horvát Néppárt elnökét a kaposvári ügyészség. A 2010-es balesetben ketten vesztették életüket az M7-es autópályán.
- címkék:
- kékfény
- közúti baleset
- vádemelés
- Címkefelhő »
Balesetezett Veres János korábbi pénzügyminiszter
Megcsúszott egy kanyarban, és villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő szombaton. A politikus nem sérült meg.
Vonattal ütközött egy robogós Budatétényben
Halálos motorbaleset történt vasárnap Budatétényben: egy robogós az egyik vasúti átjáróban összeütközött egy vonattal. A motor vezetője a helyszínen meghalt.
- címkék:
- Budatétény
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Három magyar meghalt egy szlovákiai autóbalesetben
A dunaszerdahelyi járásban meghalt három magyar közúti balesetben csütörtök délután.
Szabadlábon védekezhet a Soroksári úti gázoló
Kiengedték az őrizetből azt a fiatal autóst, aki hétfő délután a járókelők közé hajtott Budapesten - értesült a Független Hírügynökség. Az ügyészség ugyanis nem kezdeményezte az előzetes letartóztatását. A sofőr hat embert ütött el, közülük hárman a kórházban meghaltak.
Őrizetbe vették a járókelők közé hajtó autóst
Őrizetbe vették azt a fiatal autóst, aki hétfő délután járókelők közé hajtott a pesti Soroksári úton. A férfi elismerte felelősségét, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Kigyulladt egy karambolozó betegszállító az M5-ön
Nekiütközött egy leállósávban várakozó kisbusznak, majd kigyulladt egy betegszállító az M5-ös autópályán. A balesetben ketten súlyosan megsérültek.
Nem történt halálos közúti baleset szombaton
Az elmúlt 24 órában a rendőrség összesen 89 közúti közlekedési baleset során intézkedett.
Közel kétszáz közúti baleset egy nap alatt
A rendőrség tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 192 közlekedési baleset miatt kellett intézkedetni, amelyek közül egy követelt halálos áldozatot.
Akik nem értek át a zebra túloldalára - Hogyan büntetik a halálos gázolásokat?
Egy miskolci zebrán kelt át egy hajnalban dolgozni induló 30 éves nő, amikor halálra gázolta egy, a megengedett sebességet túllépő autós, aki végül jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Bár a súlyos KRESZ-szabályszegések miatt egyre több baleset történik, és tavaly 144 gyalogos halt meg az utakon, az elérhető statisztikák szerint az esetek túlnyomó többségében a vétkes sofőrök nem kerülnek börtönbe. A bíróságok és még az egyes bírók gyakorlata is eltérő, az enyhítő körülményeket más-más súllyal veszik figyelembe. Mitől függ, hogy börtönbe kerül-e egy halálos baleset okozója vagy sem?
KSH: 9 százalékkal kevesebb súlyos baleset az utakon
Tavaly 9 százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt a közutakon, mint 2009-ben; a halálos balesetek száma 14 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 11 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Negyvennégyen sérültek meg közúti balesetekben
Ketten meghaltak, tizenöten pedig súlyosan megsérültek az elmúlt 24 óra alatt közúti balesetekben - közölte az ORFK. A hétvégén több autópályán jelentős sebességkorlátozásokra, a határátkelőkön pedig akár többórás várakozásra kell számítani az autósoknak.
Több mint hetven közúti baleset egy nap alatt
Több mint hetven közlekedési baleset történt 24 óra alatt a rendőrség legfrissebb, vasárnap reggeli összesítése szerint. Halálos áldozattal egyik karambol sem járt, de négyen súlyosan megsérültek.
Rávetették magukat az autópályára gurult pénzre a maláj autósok
Kisebb káoszt okozott egy malajziai autópályán, hogy egy balesetben több millió forintnyi aprópénz szóródott az útra. Az arra járó autósok ész nélkül vetették magukat az érmékre, a rendőröknek kellett megfékezniük őket.
Tizenegyen haltak meg az utakon a hétvégén
Az elmúlt hétvégén (pénteket is beleértve) a rendőrség összesen 305 közúti közlekedési baleset során intézkedett.
ORFK: Tovább csökkent a halálos közúti balesetek száma
Az elmúlt évben 734-en haltak meg közlekedési balesetben, 88-cal kevesebben, mint 2009-ben. Tíz év alatt összesen 41 százalékkal (1239-ről 734-re) csökkent a közúti balesetben elhunytak száma - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteki sajtótájékoztatóján.
Kamionba rohant egy kisteherautó Kecelen
Kamionba rohant egy kisteherautó Kecelen, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
- címkék:
- Kecel
- közúti baleset
- Címkefelhő »
ORFK: Egy halálos baleset történt pénteken
Pénteken 174 közúti közlekedési baleset történt, ebből egy követelt halálos áldozatot. Az ütközések közül huszonhárom súlyos, 35 pedig könnyű sérüléssel járt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Oxigénszállító teherautóba rohat egy kocsi a 8-as főúton
Folyékony oxigént szállító tartálykocsiba rohant egy személyautó a 8-as főúton, a balesetben egy ember meghalt. Az oxigént a tűzoltók egy másik tartályautóba fejtik át.
Busz ütközött autóval a 47-es úton, három ember meghalt
Egy menetrendszerinti autóbusz és egy személyautó ütközött össze a 47-es főúton Algyő határában. Hárman meghaltak, többen pedig megsérültek. A mentés és helyszínelés idejére a főutat lezárták.
Balesetben elhunyt a G Roby alapítója
Tragikus körülmények között Dél-Afrikában elhunyt Gárdonyi Róbert, a G'Roby alapítója.
- címkék:
- haláleset
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Hárman haltak meg a Lágymányosi hídra forgalommal szemben felhajtó autóban
Hat fiatal ült abban az autóban, amely csütörtök hajnalban menetiránnyal szemben hajtott fel a Lágymányosi hídra, és összeütközött egy postai teherkocsival. A balesetben három fiatal meghalt, hárman megsérültek.
Előzetesbe kerültek a nemesbikki halálos gázolás gyanúsítottjai
Egy hónapra előzetes letartóztatásba kerül az a két férfi, akik autójukkal a hétvégén halálra gázoltak három embert Nemesbikken. A bíróság szerint fennáll a veszély, hogy az ittasan vezető sofőr, illetve a bedrogozva az autóban ülő társa megszökik.
Felborult tartálykocsi miatt zárták le az M3-as autópályát
Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy gázszállító tartálykocsi az M3-as autópályán a 161-es kilométernél. A mentés idejére lezárták a sztrádát mindkét irányba.
Halálos baleset miatt teljes útzár az M7-en
Halálos baleset történt az M7-esen Székesfehérvár határában, emiatt teljes útzár van a pályán.
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Heten haltak meg az utakon hétvégén
Hét közúti balesetben heten vesztették életüket az elmúlt hétvégén.
Karambolozott az országos rendőrfőkapitány autója
Balesetet szenvedett az országos rendőrfőkapitányt szállító autó, de senki nem sérült meg.
Jelentősen csökkent a halálos közúti balesetek száma az EU-ban
Európai uniós szinten 44 százalékkal csökkent 2001 óta a halálos közúti közlekedési balesetek száma - derül ki abból a közleményből, amelyet az Európai Bizottság adott ki szerdán Brüsszelben.
Felborult kamion miatt lezárták az M7-es siófoki felhajtóját
Lezárták az M7-es autópálya siófoki felhajtóját, mert a Nagykanizsa felé vezető oldalon felborult egy cukorrépát szállító kamion.
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Betegszállító karambolozott az M7-en
A rendőrség szerint valószínűleg elaludt annak a betegszállítónak a sofőrje, amely az M7-es autópályán karambolozott hétfőn. Egy idős asszonyt úgy kellett kivágni a roncsból, a sztrádán egy órán át teljes pályazár volt.
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Traktor sodort el egy kisfiút Petneházán
Kisebb sérüléseket szenvedett az a 10 év körüli fiú, akit elsodort egy magszállító traktor Petneházán. A rendőrség vizsgálja a balesetet.
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Hétvégén 14-en vesztették életüket közúti balesetben
Az elmúlt hétvége rendőri mérlege: 469 közúti balesetnél helyszíneltek, ebből sajnos 13 halálos kimenetelű volt. Emellett 179 sofőrt kaptak ittas vezetésen.
Savat szállító kamion borult árokba Jászladánynál
Veszélyes anyagot szállító kamion borult árokba Jászladány közelében, a tartályból kifolyt anyagot sikerült felitatni.
Három polgármester is megsérült egy Kecskemét melletti balesetben
Három polgármester is megsérült pénteken egy Kecskemét közelében történt balesetben, egyiküket még mindig kórházban ápolják. A kisbuszban utazó polgármesterek vétlenek voltak, a balesetet egy kocsisort szabálytalanul előző autó okozta.
Kétszer ment át egy részeg férfin saját kerti traktora
Kétszer ment át egy ittas jászapáti férfin saját pótkocsis kerti traktora.
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Kisbusz és teherautó karambolozott Törökszentmiklósnál
Összeütközött egy kisbusz és egy teherautó Törökszentmiklósnál, a balesetet az okozta, hogy a kisbusz szabálytalanul kezdett előzésbe.
Ötszáz baleset az elmúlt hétvégén
Az elmúlt hétvégén több mint ötszáz közúti baleset történt a magyar utakon, amiben tizenhárman vesztették az életüket.
Teherautó alá csúszott egy szabályosan közlekedő autós
Egy tehergépkocsi alá csúszott autójával egy fiatal nő Győr-Moson-Sopron megyében csütörtök reggel. Súlyos sérüléseket szenvedett, háromnegyed óra alatt tudták kiszabadítani az kocsiból. Az első adatok szerint a teherautó nem adta meg az elsőbbséget.
Összeütközött két rendőrautó Budapesten
Egy szabálytalankodó autóst követett az a két rendőrautó, amelyek szombaton a budapesti bevárosban ütköztek össze. Senki nem sérült meg, a szabálytalanul közlekedő sofőr továbbhajtott.
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Hétre emelkedett a biharkeresztesi baleset áldozatainak száma
Egy román kamion és egy moldáv kisbusz ütközött össze hétfőre virradó éjjel Biharkeresztesnél, egy felüljárón. A kamion lezuhant a felüljáróról. A halálos áldozatok száma hétre emelkedett, hatan a helyszínen vesztették életüket, egyikük pedig a kórházban halt meg.
- címkék:
- kékfény
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Szirénázó tűzoltóautó karambolozott Pesten
- címkék:
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Karambolozott a Békés megyei rendőrfőkapitány
- címkék:
- kékfény
- közúti baleset
- Címkefelhő »
Két autót keres a rendőrség a négy halottal járó somogyi baleset miatt
Két autó utasait keresi a rendőrség a hétfő reggel a 67-es úton Somogyaszalónál történt baleset miatt. A karambolban négy ember vesztette életét. A rendőrök azoknak az autóknak az utasait keresik, akik látták a balesetet, de tovább hajtottak.
Feloldották az útzárat az M5-ös autópályán
Két baleset is történt hétfő reggel az M5-ös autópálya 67 kilométerénél. A rendőrség a mentés idejére teljesen lezárta a főváros felé vezető útpályát a lajosmizsei lehajtónál. A forgalom azóta megindult, a kocsikat egy parkolón keresztül engedik tovább, nagy a torlódás.
- címkék:
- autópálya
- közúti baleset
- útlezárás
- Címkefelhő »