Köztársasági Elnöki Hivatal

címke rss

Sólyom László pénteken mutatja be ombudsmanjelöltjeit

Itthon2008.03.12, 19:48

Sólyom László köztársasági elnök pénteken mutatja be ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak a Sándor-palotában - jelentette be Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. A köztársasági elnök eddigi gyakorlatához híven most sem egyeztetett a pártokkal a jelöltek kilétéről.

Critical Mass: "Mozgásterületet a kerékpárosoknaaaak!"

Itthon2007.09.20, 15:04

Az lenne az ideális, ha a járművek 30 százaléka kerékpár lenne a fővásrosban - mondta a Vendégszobában Sinya, a Critical Mass egyik főszervezője, aki szerint a felvonulásban részt vevő bringások mára Magyarország legerősebb civil szervezetét alkotják. A főszervező szerint a Critical Massnak köszönhető, hogy több tízmilliárdot fordítanak a kerékpározás fejlesztésére, valamint megtízszereződött az a tömeg, amely közlekedőeszközének a kerékpárt választotta. A politikusok közül továbbra sem egyeztet velük senki, egyedül  a Köztársasági Elnöki Hivatal szokta bejelenteni, ha jön a főnök - árulta el Sinya. 

Sólyom aláírta a vagyontörvényt

Archívum2007.09.18, 17:29

Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. A törvény eredetileg július 15-én lépett volna hatályba, a módosítás nyomán viszont a kihirdetéstől számított nyolcadik napon lesz hatályos.

Sólyom nem dönthet a tubesi radarról

Itthon2007.04.13, 18:58

Az államfő feladat- és hatásköre nem terjed ki arra, hogy a tubesi radarral kapcsolatos beruházás kérdésében bármilyen döntést hozzon, illetve szakmai választ adjon a civil szervezetek aggályaira - áll abban a levélben, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője írt, és a napokban küldött el a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) képviselőjének.

Alkotmánybíróvá választották Paczolay Pétert

Itthon2006.02.06, 19:06

Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés hétfőn Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjét.

Paczolay Péter az új alkotmánybíró-jelölt

Itthon2006.01.30, 19:29

Az alkotmánybíró-jelölő bizottság konszenzussal támogatta Paczolay Péternek, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjének megválasztását - mondta el újságíróknak Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a testület zárt ülése után hétfőn.

Az államfő kinevezte a Monetáris Tanács új tagjait

Gazdaság2005.02.25, 17:31

Pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnök kinevezte a Monetáris Tanács négy új, a kormányfő által jelölt tagját - közölte Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke a távirati iroda tudósítsa szerint. A testület tagja így Bánfi Tamás, Csáki Csaba, Bihari Péter és Neményi Judit.

Mádl visszaküldte a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.11.29, 17:45

Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a jegybanktörvény módosítását - közölte hétfőn az MTI-vel a Köztársasági Elnöki Hivatal. Korábban Draskovics Tibort az ügyben fogadta az államfő, a pénzügyminiszter akkor is közölte: szerinte a jelenlegi törvény túlzott szakmai egyöntetűséghez vezet, és példátlan az Európai Unióban.

126 millió forintért vettek lakást Mádlnak

Itthon2004.10.27, 07:38

Köztársasági elnöki megbízatásának megszűnése után Mádl Ferenc egy II. kerületi, 160 négyzetméteres lakásba költözhet. A lakást a Köztársasági Elnöki Hivatal 126 millió forintért vásárolta meg - írja a Napi Gazdaság.

Medgyessy nem mondott le

Itthon2004.08.25, 17:05

Medgyessy Péter miniszterelnök szerda reggel felkereste hivatalában Mádl Ferenc köztársasági elnököt. Bár valószínűsíthető volt, hogy benyújtja lemondását, megelőzve ezzel a koalíciós pártok által tervezett konstruktív bizalmatlansági indítványt, Medgyessy nem mondott le, csupán a kialakult helyzetről értekeztek. A kormányfő nem kaphatta meg a kívánt garanciákat a gyors kormányváltásra az államfőtől, ezért nem mondott le - mondták az ügyet jól ismerő jogászok. Ugyanakkor a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóirodája arról tájékoztatott, hogy a  megbeszélésen nem esett szó garanciakérésről.

Négypárti egyeztetés az ORTT elnökéről

Itthon2004.03.01, 22:13

A parlamenti pártok egyeztetést tartanak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének jelölésével kapcsolatban március 3-án a Sándor-palotában - erősítette meg Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

Nyílt nap a Sándor-palotában

Itthon2003.09.20, 13:27

A Köztársasági Elnöki Hivatal nyílt napot tart szombaton és vasárnap a Sándor-palotában. A látogatók a két napon délelőtt 10 órától délután 18 óráig nézhetik meg az államfői hivatalnak helyt adó, közelmúltban felújított épületet.

Megtakarításra kötelezte minisztereit Medgyessy

Itthon2003.06.06, 08:57

Egységesen két és fél százalékos megtakarítást írt elő Medgyessy Péter a minisztériumoknak, de erre kért több állami szervet is, mint az Országgyűlés, a Köztársasági Elnöki Hivatal, vagy a Legfelsőbb és Fővárosi Bíróság. A kormányfő azt javasolta a tárcáknak, hogy ne szerezzenek be új autókat, és halasszák el a számítógéppark bővítését. A minisztereknek tíz napon belül kell beszámolniuk, mi módon tesznek eleget a felszólításnak.

Ma költözik a Sándor-palotába Mádl hivatala

Itthon2003.01.22, 08:58

Szerdán foglalja el helyét a Köztársasági Elnöki Hivatal a budai Várban található Sándor-palotában. A parlament még tavaly novemberben döntött arról, hogy az államfő hivatalának új székhelye az előző kormány idején felújított épület legyen.

Januárban költözik az államfői hivatal a Sándor-palotába

Itthon2002.11.11, 19:40

A Köztársasági Elnöki Hivatal januárban költözhet be a budavári Sándor-palotába, mivel az irodahelyiségek berendezéséhez szükséges bútorok csak az év végére érkeznek meg.

Bizottságok foglalhatják el Mádl helyét

Itthon2002.07.24, 16:17

Készülnek a tervek az államfői hivatal országházi helyiségeinek hasznosítására, bár a Ház várhatóan csak az ősszel hoz törvényt a Köztársasági Elnöki Hivatal Sándor-palotába költözéséről.

ÁSZ: Apróbb hiányosságok az elnöki hivatalban

Itthon2002.07.24, 14:59

A Köztársasági Elnöki Hivatal szabályzatainak kiegészítésére, a belső ellenőrzés hiányosságainak felszámolására, valamint a régi kitüntetések érmeállományának archiválásával kapcsolatos intézkedésekre tesz javaslatot szerdán közzétett jelentésében az Állami Számvevőszék.

Előző
  • 1
Következő