köztársasági elnök

címke rss

Szakszerûnek találta Schmitt koppintásgyanús dolgozatát az egyik bíráló

Itthon2012.01.12, 16:52

Fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja Schmitt Pál államfõ doktori disszertációját Kertész István ókortörténész, aki az írás egyik bírálója volt. A köztársasági elnök 1992-ben szerzett doktori címet egy olyan dolgozattal, amely a Hvg.hu szerint nagyrészt koppintás. Kertész az [origo]-nak azt mondta, politikai támadásnak tartja az ügyet.

Együtt ápolták az olimpiai eszmét Schmitt-tel a dolgozatát jelesre értékelõk

Itthon2012.01.12, 18:23

Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfõ plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette. Az egyik bíráló szerint rendben volt Schmitt lábjegyzeteket mellõzõ dolgozata, és politikai támadás az egész ügy.

Egész Európában téma Schmitt doktorija

Itthon2012.01.12, 20:44

A nemzetközi sajtó is foglalkozott a magyar köztársasági elnök doktori disszertációját ért plágiumvádakkal. Az AFP hírügynökség és egy svájci újság is megemlíti cikkében, hogy Schmitt Pál államfõ szoros szövetségese Orbán Viktornak. Az orosz, a román és a szlovén lapok is beszámoltak az ügyrõl.

Ritka csapdába esett bele Schmitt Pál

Itthon2012.01.12, 16:04

Keményen büntették az elmúlt években azokat a kutatókat, akikrõl kiderült, hogy koppintották doktori dolgozatuk egy részét. A doktori dolgozatokat ellenõrzõ bizottság vezetõje szerint ritkán fordul elõ, hogy valakit plágiummal gyanúsítanak, mivel egy doktori dolgozat szigorú szakmai felügyelet alatt készül. Az egyetemek egyre inkább résen vannak, speciális programokkal vadásznak a gondolattolvajokra.

Schmitt Pál hivatala szerint nem koppintott az államfõ

Itthon2012.01.11, 20:49

A Köztársasági Elnöki Hivatal visszautasítja a Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációját ért plágiumvádat. A hvg.hu összehasonlította a disszertációt egy bolgár sportkutató tanulmányával, és arra jutott, hogy a köztársasági elnök mintegy 180 oldalt emelt át többnyire szó szerint a francia nyelvû munkából. Schmitt Pál summa cum laude minõsítést kapott a disszertációjára.

Honvéd palotaõrök védik Schmitt Pált

Itthon2012.01.07, 14:21

Szombattól a 75 fõs palotaõrség vette át a Sándor-palota protokolláris õrzését. Ezentúl óránként tartanak õrségváltást, délben pedig fegyveres alaki bemutatót is.

Schmitt: A saját utunkat kell járnunk

Itthon2012.01.01, 01:10

"Minden nemzetnek joga van a saját útjához" - közölte újévi köszöntõ beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök, aki szerint ugyan sok a rossz hír, de történnek jó dolgok is, például a január elsejétõl hatályba lépõ új alaptörvény.

Schmitt Pál kinevezte Németh Lászlónét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére

Itthon2011.12.26, 13:39

Kinevezte nemzeti fejlesztési miniszterré Németh Lászlónét a köztársasági elnök. Schmitt Pál egyúttal - év végi hatállyal - megszüntette Bencsik János államtitkári megbízatását. Németh Lászlóné várhatóan december 28-án, szerdán teszi le miniszteri esküjét.

"Most úgy tûnik, csinos vagy" - Schmitt Pál osztályfõnöki órája

Itthon2011.12.15, 12:29

Sportolni kell, hogy jó legyen az illatunk, és nem szabad megelégedni a közepes eredménnyel. Többek közt ezekkel a jó tanácsokkal látta el Schmitt Pál az egyik budapesti gimnázium diákjait, akiknek azt is elárulta, hogy szerdán egy egész órát tárogatózott, mert pénteken órája lesz.

Megkapja kinevezését Matolcsy új adóügyi beosztottja

Archívum2011.11.02, 17:30

Az Államadósság Kezelõ Központ eddigi vezetõjét, Pleschinger Gyulát nevezi ki a köztársasági elnök a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának. Schmitt Pál a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsába is két új tagot nevez ki csütörtökön.

Schmitt Pál a zongoránál - gimnázistákat szórakoztatott a köztársasági elnök

Itthon2011.09.15, 18:30

Az én receptem bevált - mondta a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjainak Schmitt Pál köztársasági elnök, aki hálát ad az égnek, hogy gyerekkorában még nem volt tévé, és mégsem volt üres egyetlen perce sem. Az államfõ azt ajánlotta a fiataloknak: senki se legyen megelégedve azzal, amilyen, törekedjen jobbra. A rendhagyó osztályfõnöki óra közben az utcán néhány szakszervezeti aktivista tüntetett.

WikiLeaks: Akadékoskodónak tartották Sólyomot az amerikaiak

Itthon2011.09.08, 11:45

Sem ellenségnek, sem barátnak nem tartották az amerikai diplomaták Sólyom László egykori államfõt, arról azonban beszámolnak, hogy többször is akadályozta õket a céljaik elérésében. A WikiLeaks által kiszivárogtatott követségi táviratok szerint az amerikaiak megosztó személyiségnek találták Sólyomot, aki Gyurcsány iránti ellenszenve miatt képtelen volt politikai kompromisszumok elõsegítésére.

Sörfesztiválozott Schmitt Pál

Life.hu2011.08.29, 13:23

Sörfesztiválozó hírességek lepték el a hétvégén a budai vár környékét, ahol minden errõl az arany színû habzó nedûrõl szólt. Ganxsta Zolee és zenésztársai pedig kikérték maguknak, hogy bármikor is lemondjanak a sör ízének élvezetérõl.

Schmitt azt szeretné, ha "leszállnának" a helyesírásáról

Itthon2011.08.22, 08:40

Egy törvény aláírását sem bánta meg Schmitt Pál, a különadóról szóló törvény azonban hosszan elgondolkodtatta. Az államfõ az elnökségének egy évét értékelve azt mondta, a parlament rendkívül ritka kétharmados felhatalmazását tiszteletben kell tartania. A magyar nyelv védelme továbbra is kiemelt célja, és azt szeretné, "ha már leszállnának róla" a becsúszott helyesírási hibák miatt.

"Tudhattam, hogy nem lesz helyem a nemzeti együttmûködés rendszerében" - interjú Sólyom Lászlóval

Itthon2011.08.01, 12:14

Fontos hatalmi egyensúlyt rúg fel, és eltitkolja szándékait a választók elõl a kormány azzal, hogy napi politikai érdekbõl, érdemi vita nélkül módosítja az alkotmányt - mondta az [origo]-nak Sólyom László korábbi államfõ. Sólyom szerint néha az indokoltnál hevesebben támadták a kormányt, de az elmúlt egy évben "az alkotmány életfontosságú szerve kapott sebet", amit nem lehet szó nélkül hagyni. Beszélt arról is, hogyan élte meg, amikor megtudta, hogy nem kéri fel újabb ciklusra a kormány, bánja, hogy elnökként néha nem fogalmazott szókimondóbban, de eszében sincs visszatérni a politikába.

Rogán bérkompenzációs tervérõl tárgyal az országgyûlés kedden

Itthon2011.06.21, 08:09

Az országgyûlés keddi napirendjén szereplõ elõterjesztések többségét a fideszes Rogán Antal jegyzi. Ezek között van az a javaslat is, amely szerint szankciókkal kényszerítené ki a kormány, hogy a cégek kompenzálják azokat, akik a személyi jövedelemadó változása miatt rosszabbul jártak az idén. Kedden hallgatja meg a parlament alkotmányügyi bizottsága az alkotmánybíró-jelölteket.

Schmitt Pál szerint bajban van a magyar nyelv

Itthon2011.06.18, 14:28

Az internet, az SMS-ek világa és az egyszerûsítések miatt került bajba a magyar nyelv - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök egy szombati rendezvényen.

"A másik õsi sportágból kivettem a részem" - íjászbemutatón járt Schmitt Pál

Itthon2011.06.09, 15:23

Barátkozott az íjászkodó fiatalokkal, marokra fogta a tegezt, és megnézett egy mesterlövészt Schmitt Pál államfõ, aki csütörtökön délelõtt felkereste a Sándor Palota elõtt tartott hagyományõrzõ íjászbemutatót. Schmitt azt mondta, nem megy neki jól az íjászkodás, de a másik õsi sportból, a vívásból bõven kivette a részét. Az egyik íjász szerint fiatalon nehéz eldönteni, hogy valóban Schmitt-e az emberek embere, egy másik szerint viszont jó fej és maximalista.

Egyhavi jövedelmével segíti az államadósság elleni harcot Schmitt Pál

Itthon2011.06.10, 09:35

A köztársasági elnök egyhavi keresetét ajánlotta fel a kormány által április elején, az államadósság csökkentésére létrehozott alapnak.

Az államfõnek is kell majd vagyonnyilatkozatot készíteni

Itthon2011.05.31, 11:03

Elkészült a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvénytervezet. A kétharmados törvény tervezete rögzíti az államfõ fizetésének mértékét, és azt, hogy a volt köztársasági elnököt is megilleti a mindenkori elnöki tiszteletdíj havi összege. A tervezet szerint a jövõ évtõl az államfõnek is kell vagyonnyilatkozatot tennie és köteles igénybe venni az elnöki rezidenciát.

"Korrekt, együttmûködõ volt" - politikusok Mádl Ferencrõl

Itthon2011.05.29, 19:22

Vasárnap kora délután elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. Mádlt több politikus is méltatta, Orbán Viktor a Facebookon fejezte ki részvétét, az MSZP szerint Mádl "az egész magyar nemzet érdekeit" tartotta szem elõtt, Tarlós István pedig azt emelte ki, hogy Mádl éppen a múlt héten lett Budapest díszpolgára. Az [origo]-nak nyilatkozó, Mádl Ferenc elnöksége alatt hivatalban lévõ Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint Mádl "korrekt és együttmûködõ volt", Kovács László egykori külügyminiszter szerint pedig Mádlnak csak árnyalatnyi "nézetkülönbségei" voltak a kormánnyal.

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök

Itthon2011.05.29, 20:24

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között Magyarország államfõje, az Antall-kormány idején tárca nélküli és közoktatási miniszter is volt. Visszafogott elnök volt, aki kerülte a feltûnést és a konfliktusokat, ha egy törvényt az Alkotmánybíróságnak elküldött, akkor az legalább részben megsértette az alaptörvényt. Visszafogottsága ellenére azonban többször is magára haragította az MSZP-t. Januárban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, Orbán Viktor is részvétét fejezte ki.

Váratlanul elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök

Life.hu2011.05.29, 14:32

"Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap nem sokkal 13 óra után megtért teremtõjéhez" - közölte az MTI-vel Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetõje.

Hétfõn elárverezik Sólyom László elnöki ajándékait

Itthon2011.05.23, 07:52

Kalapács alá kerülnek hétfõn Sólyom László köztársasági elnökként kapott ajándékai. A 350 tételbõl befolyó pénz a bakonyszücsi Daganatos Gyermekek Rehabilitációs Lelki Otthonához kerül.

Szigorú arcú Schmitt járja Devecsert - képgaléria

Itthon2011.02.24, 16:30

Devecserben, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben kezdte Veszprém megyei látogatását Schmitt Pál köztársasági elnök. A szigorú arccal sétáló államfõ megnézte az épülõ új lakóparkot, és oklevelet adott át több helyi lakosnak. Képgaléria.

Magyar cégek útját olajozta a Kadhafihoz látogató Schmitt Pál

Itthon2011.02.22, 18:44

Schmitt Pál államfõ történelmi jelentõségû látogatáson járt még tavaly novemberben Moammer el-Kadhafi líbiai vezetõnél, akinek az utóbbi hetekben ugyancsak vészesen ingadozik a széke. A találkozón az [origo] információi szerint az országba vágyó magyar cégek útját próbálta egyengetni Schmitt. Valamit sikerült is elérnie, a helyi magyar nagykövet szerint nagyobb lett a fogadókészség.

Egy püspök szólt Schmitt hivatalának az alkotmány-javaslat hibáiról

Itthon2010.11.20, 09:21

Hetekkel korábban figyelmeztette Balás Béla kaposvári püspök Schmitt Pál államfõ hivatalát arra, hogy hibák vannak az új alkotmányról szóló javaslatban - írja a Hvg.hu. A szövegben számos helyesírási hiba és fogalmi tévedés volt, Schmitt hivatalvezetõje azt állította, az államfõ és õ maga sem látta az õt kínos helyzetbe hozó dokumentumot. A Hvg.hu szerint a püspököt Schmitt hivatala kérte fel az anyag véleményezésére.

A XII. kerületben fog lakni Sólyom László

Itthon2010.10.04, 07:41

Egy ikerház egyik felét vásárolja meg a Köztársasági Elnöki Hivatal Sólyom László leköszönt államfõ számára. A házat Sólyom és munkatársai választották ki, miután az állami vagyonkezelõ által felajánlott ingatlanokat lakhatatlannak találták. A házrész a telekkel összesen 195 millió forintba kerül.

Testõrei miatt nem vesz hibrid autót Sólyom

Auto2010.09.08, 10:04

Habár azt ígérte Sólyom László, hogy az elnöksége után vásárol egy hibrid autót, egyelõre nem vesz. A volt államfõ még nem tudott tájékozódni, másfelõl továbbra is a Köztársasági Õrezred védi - közölte az [origo]-val.

Drogambulanciát is kínált Sólyomnak a vagyonkezelõ

Itthon2010.08.25, 17:55

Egy korábbi drogambulancia és egy nõvérszálló is szerepelt azoknak az ingatlanoknak a listáján, amelyeket Sólyom László korábbi államfõ lakásának ajánlott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. Sólyom titkárságvezetõje szerint azért sem tudták egyiket sem elfogadni, mert igen jelentõs költségekkel járt volna a felújításuk. A költözés nem sürgõs, Sólyom egyelõre a Béla király úti rezidencián maradhat.

Blikk: Lerobbant villákat ajánlottak lakhelyül Sólyomnak

Itthon2010.08.25, 06:48

Sólyom László távozó köztársasági elnöknek lakatlan, rossz állapotú villákat ajánlottak fel, ezért nem fogadta el azokat, ehelyett hivatala keres neki lakást - állította a Blikknek Sólyom egy névtelenséget kérõ, közeli munkatársa. A leköszönt államfõknek élethosszig lakáshasználat jár.

Szili korábbi villájába költözik be Schmitt Pál

Itthon2010.08.24, 07:39

Schmitt Pál köztársasági elnök nem költözik be a Béla király úti állami rezidenciába, ehelyett azt a Mûvész utcai villát választotta lakhelyéül, amelyet korábban Szili Katalin házelnök használt - írja a Blikk.

Csont nélkül kezdte a munkát Schmitt

Itthon2010.08.11, 11:33

Tizenhárom törvény aláírásával kezdte munkáját Schmitt Pál augusztus elején hivatalba lépett új államfõ. Schmitt szerdán ellátogatott a kormány ülésére is, amit félévente megismétel majd.

Elmaradt a találkozása az emberekkel Schmittnek, az "emberek emberének"

Itthon2010.08.06, 14:40

Nem sikerült az emberekkel való találkozása az amúgy nyitottságot ígérõ Schmitt Pálnak az államfõi beiktatási ünnepségén, miután a viharos idõjárás miatt az utolsó pillanatban egy zárt helyre tették át az eredetileg egy térre tervezett rendezvényt. Schmitt a beiktatási beszédében azt mondta, szerinte új alkotmányra van szükség, amelyben szerepelnie kell a keresztény gyökerekre való utalásnak. Orbán Viktor pohárköszöntõjében a legsikeresebb magyar politikusnak nevezte Schmittet.

Az ezüstös elnök - Schmitt Pál útja a Sándor-palotáig

Itthon2010.08.06, 18:26

Ért ahhoz, hogyan szerettesse meg magát, a konfliktusokat hajlamos kikerülni, és ha mégis belefut egybe, ellenfeleit igyekszik nem ellenséggé tenni. Hivatalba lép az új köztársasági elnök, Schmitt Pál, aki már fiatal sportolóként magas hivatalokról álmodott, és felesége tanácsaival felvértezve építette karrierjét, amelyben a tévétornának és a nyakkendõknek is fontos szerep jutott. Az elnök pályájának fordulópontjai.

Csalódott hívek, Orbán arany nyakkendõje és a rejtélyes futár - tudósítás Schmitt beiktatásáról

Itthon2010.08.06, 18:27

Pénteken beiktatták a hivatalába az új köztársasági elnököt, Schmitt Pált. A Fidesz által az "emberek emberének" nevezett Schmitt végül az összegyûlt érdeklõdõktõl elzárva lett beiktatva, miután a péntek reggeli viharos idõjárásra hivatkozva az ünnepséget az eredetileg tervezett nyitott tér helyett a Sándor-palota udvarán tartották meg. Ezt több szimpatizáns is csalódottan fogadta. Tudósítás a beiktatási ünnepségrõl.

Az esõ is alakíthatja Schmitt beiktatásának programját

Itthon2010.08.05, 17:19

A pontos program meglepetés lesz, de a leendõ hivatalvezetõ szerint magyaros kulturális mûsorral készülnek Schmitt Pál köztársasági elnök beiktatási ünnepségére, amelyre mintegy 250 vendég hivatalos. Az esõre álló idõjárás még átírhatja a programot és a - Kiss Norbert hivatalvezetõ szerint -  takarékosra tervezett költségeket is. Az MSZP és az LMP képviselõi nem mennek el az ünnepségre.

Schmittnek szóló intelemmel búcsúzott Sólyom

Itthon2010.08.05, 16:51

"Láthatatlan elnökként mindig ön mellett fogok állni, amikor csak az ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erõsíteni" - mondta Sólyom László távozó államfõ, amikor átadta a hivatalt utódjának, Schmitt Pálnak. Schmitt azt mondta, Sólyom magasra tette lécet, de õ "mint bajnok", igyekszik hozzá méltó lenni.

Néhány gyors döntés után csendes évek várnak Schmittre

Itthon2010.08.05, 16:18

A saját maga által is megszavazott törvények aláírásával kezdi hivatali idejét Schmitt Pál köztársasági elnök, majd év végén új legfõbb ügyészt kell jelölnie. Ez után azonban több mint két és fél évig csak a napi rutin marad, hiszen 2013 nyaráig nem kell semmilyen posztra jelölnie, és választást is leghamarabb 2014-ben kell kiírni.

A megsebzett elnök - Sólyom ütközeteinek titkos története II.

Itthon2010.08.06, 07:47

Sólyom László már tanítványaiként is tisztelte a Fidesz vezéralakjait, de mindig távolságot tartott tõlük, és ez a laza kapcsolat most keserûre fordult. Az elnök méltatlannak tartotta a párt államfõ-jelölési eljárását, és elmélyült az a konfliktus is, amely évek óta feszül Orbán Viktor és közte a közösen végigküzdött rendszerváltás megítélésérõl. Az [origo] sorozatának második része Sólyom legemlékezetesebb politikai csatáiról.

Sólyom délután adja át hivatalát Schmitt Pálnak

Itthon2010.08.05, 07:36

Csütörtök délután találkozik Sólyom László leköszönõ és Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök. A találkozóval zárul az elnöki hivatal átadás-átvétele.

A palota ostroma - Sólyom ütközeteinek titkos története I.

Itthon2010.08.05, 15:41

A bratyizni próbáló Gyurcsányt leintette, a gazdasági hanyatlás borzasztóan aggasztotta, 2006 forró õsze pedig indulatba hozta. Öt év után távozik hivatalából Sólyom László, aki szinte véletlenül lett köztársasági elnök, de aztán az egyik legmarkánsabb szereplõjévé vált a rendszerváltás utáni Magyarország legviharosabb idõszakának. Az [origo] cikksorozatának elsõ része az elnök legemlékezetesebb politikai csatáiról.

Szinte minden dolgozót elküldenek a Köztársasági Elnöki Hivatalból

Itthon2010.08.02, 20:08

A Köztársasági Elnöki Hivatal több mint ötven dolgozójából csupán hatan tarthatják meg állásukat Sólyom László távozása és Schmitt Pál új köztársasági elnök pénteki beiktatása után. Schmitt leendõ kommunikációs vezetõje szerint az új államfõ nagyra becsüli elõdje és munkatársai munkáját.

Sólyom miatt átszabnák a volt elnököknek járó juttatásokat

Itthon2010.07.20, 17:37

Módosítanák a volt közjogi méltóságoknak járó lakáshasználat szabályait, hogy a távozó államfõnek csak akkor járjon lakás, ha más, korábbi tisztsége révén még nem kapott. Sólyom László távozó államfõt is megilleti a lakáshasználati jog, de korábban az Alkotmánybíróság elnökeként már kapott egy lakást.

Pénzt ad a kormány az egykori államfõk szívügyeire

Itthon2010.07.16, 18:55

Életük végéig autót és kétfõs titkárságot biztosítana az állam a volt köztársasági elnököknek a kormány pénteken benyújtott törvénymódosító javaslata szerint. Lakás és fizetés eddig is járt a volt államfõknek, ezután költségtérítést is kaphatnának, és támogatnák anyagilag a közéleti tevékenységüket. Az új szabályokat még a jövõ hét végéig tartó ülésszakban szeretné elfogadtatni a kormány.

Népzenével és tánccal iktatják be Schmitt Pált

Itthon2010.07.13, 15:22

Nagyszabású ünnepséggel iktatják be hivatalába Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnököt. Augusztus 6-án a Várban õrségváltás és ünnepi mûsor is lesz, közeléti személyiségeket és diplomatákat is meghívtak. Öt éve, Sólyom László beiktatásán csak körülbelöl 50 meghívott volt jelen a Sándor-palotában.

Nem adna újabb lakást Sólyomnak az MSZP

Itthon2010.07.08, 14:10

Úgy módosítaná a közjogi méltóságok juttatásairól szóló törvényt két MSZP-s képviselõ, hogy ne kérhessen állami lakást az, aki más korábbi posztja miatt már kapott egyet. A javaslat az egyik benyújtója szerint nem Sólyom László távozó államfõrõl szól, de jelenleg õ az egyetlen, akit érinthet a dupla lakáshasználati, hiszen az Alkotmánybíróság elnökeként is kapott egyet.

Fúvótechnikájára kell figyelnie a tárogatózó Schmittnek

Itthon2010.06.28, 17:25

Már több évvel ezelõtt beszerzett egy tárogatót Scmitt Pál köztársaságielnök-jelölt, aki annyira beleszeretett a hangszerbe, hogy azonnal megvette a bolt bemutató darabját. Államfõjelöltként azzal példálózott, hogy tárogatóleckéket vesz, a hangszerhez értõk szerint ha hetente gyakorol, már pár hónap múlva eljátszhat egyszerûbb darabokat.

Mire való egy köztársasági elnök?

Vélemény2010.06.28, 15:58

A rendszerváltás utáni magyar demokrácia történetének negyedik köztársasági elnöke lesz az egykori sportoló, MOB-elnök, fõpolgármester-jelölt és fideszes parlamenti képviselõ, Schmitt Pál. Ahogy elõdeitõl, tõle is azt várják a bizalmukat belé helyezõk, hogy megtestesítse a nemzet egységét. Vajon mennyire reális ez az elvárás, és milyen feladata van az elnöknek valójában az alkotmány szerint?