köztársasági elnök

címke rss

Lendvai: Egyelőre nincs államfő-jelöltje az MSZP-nek

Itthon2010.05.29, 16:50

Nem akart dönteni az államfőjelöltről szombati ülésén az MSZP - mondta Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök. Az ülésen többségben voltak azok, akik szerint nem kellene jelöltet állítania a pártnak. A köztársasági elnök mandátuma augusztus 5-én jár le, azelőtt egy hónappal kell dönteni utódjáról.

Nyílt levéllel és Facebook-csoporttal jelölnék újra Sólyom Lászlót

Itthon2010.05.03, 14:20

Sólyom László köztársasági elnök újraválasztása mellett indítottak kampányt ismert értelmiségiek. A támogató levélhez 108-an, a kampány Facebook-csoportjához pedig már 1600-an csatlakoztak, de az igazi jelöltséghez 50 képviselő ajánlása kellene. Tölgyessy Péter egykori SZDSZ-elnök és fideszes képviselő szerint Sólyomnak vannak ugyan mániái, de ma ő a legalkalmasabb, és újraválasztása esetén még akár a baloldalon is megszerethetik.

Sólyom politikai vétót emelt a csoportosper-törvény ellen

Gazdaság2010.03.10, 12:42

Sólyom László köztársasági elnök politikai vétót emelt az úgynevezett polgári perrendtartási törvény ellen és visszaküldte megfontolásra az országgyűlésnek. A létrehozandó új jogintézménynek sok előnye van, de Sólyom szerint a törvény nem megalapozott, így sok visszaélésre adna lehetőséget.

Senki nem igazodik ki Sólyom Lászlón

Itthon2010.01.15, 16:21

Egymás után kaszálta el 2009-ben a törvényeket Sólyom László, aki egymaga többet vétózott tavaly, mint a korábbi köztársasági elnökök együtt tizenöt év alatt. Az MSZP-ben többen nehezen viselik a kudarcokat, és politikai motivációt éreznek Sólyom fellépése mögött, azt pedig egy alkotmányjogász is a szemére veti, hogy érzékeny határokat is átlépett. Az államfő ismerői szerint azonban Sólyom mellett szól, hogy előre megígérte, aktív lesz, mindig önfejű volt, és keményen védte szakmai elképzeléseit. Abban pedig semmi rosszat nem látnak, ha motiválná az is, hogy még egy ciklusra államfő lehessen.

Sólyom: Magyarország megérett a megújulásra

Itthon2010.01.01, 11:33

A 2010-es év alkalmat kínál a megújulásra, amelyre Magyarországnak már nagyon megérett - mondta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében. Az államfő szerint új típusú kormányzásra, és új ellenzékiségre van szükség, de a választás még csak a kezdet lesz.

Sólyom: Jobban járt volna az ország az előre hozott választásokkal

Itthon2009.12.17, 06:54

Sólyom László köztársasági elnök szerint jobb lett volna az országnak, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor a parlament az előre hozott választások mellett dönt - mondta a Heti Válasznak adott interjújában. A lehető legkorábbra ki fogja írni a 2010-es választásokat - jelentette ki.

Visszadobta Sólyom a gazdákat védő törvényt

Itthon2009.07.15, 15:58

Átgondolatlanságra és hiányos előkészítésre hivatkozva visszaküldte az Országgyűlésnek Sólyom László államfő azt a törvényt, amely a hazai élelmiszerbeszállítók védelmében tiltana a forgalmazóknak bizonyos tisztességtelen magatartásokat. Sólyom szerint a törvény épp a külföldi beszállítókat hozná előnyös helyzetbe.

Vitába száll Gyurcsány a Sólyom-köszöntővel

Itthon2009.01.06, 12:34

Gyurcsány Ferenc szerint Sólyom László túl sötét képet festett az ország állapotáról újévi beszédében. A kormányfő egy interjúban azt mondta a köztársasági elnökről, hogy "ebben az országban nem csak az van, amit ő mond". A nyilatkozat újabb megnyilvánulása az államfő és a kormány közötti konfliktusos viszonynak.

Sólyomtól kér kegyelmet egy áramtolvaj

Itthon2009.01.05, 15:04

Kegyelmet kér a köztársasági elnöktől az a sajókazai roma férfi, akinek - több más büntetése mellett - öt hónapot kellene börtönben töltenie azért, amiért évekig lopta az áramot. A hatgyerekes férfi arra hivatkozik, hogy régóta nem kap munkát, ezért nem tudta rendezni az áramszámlát.

Mikuláskor találkozik Sólyom a szlovák államfővel

Nagyvilág2008.11.25, 15:40

Elfogadta Sólyom László meghívását Ivan Gasparovic szlovák államfő. A két köztársasági elnök december 6-án találkozik, tárgyalásuk részleteit még egyezteti a két hivatal.