közszféra

címke rss

Etikai kódexet kapnak a közszolgák

Itthon2012.12.03, 07:46

Rövidesen elkészül a közszféra etikai kódexe, amely korlátozná, hogyan léphetnek át a közszolgák a magánszférába.

Enyhül Matolcsy nyugdíjtervezete

Gazdaság2012.10.10, 07:44

Az egészségügyi és a felsőoktatási dolgozókra valószínűleg nem vonatkozik majd a Matolcsy György által bejelentett csomag azon része, amely szerint a közszférában dolgozók nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és munkabért - írja a Magyar Nemzet.

Hiába rúgnak ki ezreket, csak hízik az állam

Itthon2012.09.27, 14:16

Nagyszabásúnak ígérkező létszámleépítést jelentett be a kormány a közszférában. Az IMF által is követelt lépésnek már többször nekifutott a kormány, a közhivatalokban a hangulat most is síri, pedig ma többen dolgoznak az államnak, mint 2008-ban. Az önkormányzati dolgozók izgulhatnak a legjobban, de egyetlen állami alkalmazott sem lehet nyugodt. A probléma csak az, hogy nem tudja pontosan, kikből válogathat, és mennyi emberre van mindenképpen szüksége.

Karcsúsodás vár a közszférára

Itthon2012.09.24, 09:42

Év végére derülhet ki, hogy hány emberre lesz szükség a közszférában, és vizsgálják azt is, hogy a két-három év alatt nyugdíjba vonulók számát figyelembe véve elegendő-e a létszámcsökkentés - közölte Giró-Szász András. A kormányszóvivő is elmondta az IMF-tárgyalásokról: sem nyugdíj-, sem bérbefagyasztás nem jöhet szóba.

Kétszázmillióval többet kap a Miniszterelnökség

Itthon2012.09.14, 07:30

Egy kormánypárti módosító indítvány 200 millió forinttal növelné a kancellária bértömegét 2013-ban, amit a kormány is támogat - írja a Blikk.

Mégsem vág vissza gyorsan a kormány az Ab-nak

Itthon2012.07.20, 09:57

Két megoldást is vázolt a szerdai kormányülésen az igazságügyi miniszter arra, hogy hogyan lehetne a bírákat úgy nyugdíjba küldeni 62 évesen, hogy az Alkotmánybíróság ne találhasson kifogást a törvényben - értesült az [origo]. A módosítást akár a közalkalmazottakra is kiterjesztenék, hogy támadhatatlan legyen a nyugdíjkényszer, de az egészségügyi és felsőoktatási területen dolgozóknak mentességet adna a minisztérium.

Emelnék az adóhatósági pénzügyi nyomozóinak bérét

Gazdaság2012.06.11, 12:20

Egy adóhatóságnál dolgozó pénzügyi nyomozó most akár havi 100 ezer forinttal is kevesebbet keres, mint az, aki a rendőrségen dolgozik, ezért megindult az elvándorlás az adóhivataltól. Most a pénzügyi nyomozók bérét emelnék. A kölcsönzött munkaerő pedig előbb kapná meg a bérét, ha egy céget fel kell számolni.

A díszelgési pótlék ideje lejár

Gazdaság2012.02.23, 11:19

A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban eltöltött idő és a pótlékok kusza rendszere számítana. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a kormány számára készült előterjesztése az [origo] birtokába jutott.

Orbán: Jobban járnak a közszolgák az árfolyamgáttal

Gazdaság2012.01.24, 11:26

Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök a devizahiteles közszolgálati dolgozóknak, amelyben arról ír, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb megoldást találtak számukra. A levélben átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb törlesztőt ígér.

Nem úgy segítik a közszolgákat, ahogy ígérték

Gazdaság2012.01.20, 19:04

A végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak - jelentette be pénteken Giró-Szász András kormányszóvivő. Ez a kormánydöntés azt jelenti, hogy eredeti ígéretét - a végtörlesztésben való segítséget - nem tudja betartani a kormány. Orbán Viktor bejelentette, hogy levélben tájékoztatja a másfajta állami segítségről a végtörlesztésre jelentkező közszolgákat..