Központi Statisztikai Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- KSH
- ipari termelés
- infláció
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nagy visszaesés az építőiparban
Az építőipari termelés 2006 szeptemberében, kiigazítatlan adatok szerint 4,8 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 3,7 százalékkal maradt el az előző évi magas bázistól. Az év első kilenc hónapjában a termelés 2,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
A reálkereset 4,8 százalékkal nőtt
Január-szeptemberben a bruttó átlagkeresetek 7,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,0 százalékkal nőttek. A reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett - 4,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A GDP 3,7 százalékkal nőtt
A bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 3,6 százalékkal, naptári hatással korrigálva 3,7 százalékkal haladta meg a 2005 harmadik negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az Ecostattal közös gyorsbecslésén alapuló előzetes adatokat.
A fogyasztói árak 6,3 százalékkal nőttek
A fogyasztói árak októberben 0,5 százalékkal nőttek szeptemberhez képest, és 6,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Emelkedtek a mezőgazdasági árak
Az agrártermékek termelőiár-szintje 9,4 százalékkal emelkedett január-szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
7,5 százalék a negyedéves munkanélküliségi ráta
Az idei harmadik negyedévben 318 ezren voltak munka nélkül, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Ez az arány 0,2 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakához képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.
Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom volumene az idén, az első nyolc hónapban és augusztusban egyaránt 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az Európai Unió tagállamaihoz képest a magyar kiskereskedelem dinamikája magasnak mondható.
Az államháztartás tavalyi hiánya 6,5 százalék
A kormányzati szektor maastrichti hiánya 2005-ben 1434 milliárd forint, a GDP 6,5 százaléka, ami közel 100 milliárd forinttal több az Eurostatnak tavasszal jelentettnél - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, elfogadta a magyar statisztikai intézmények (KSH, Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyminisztérium) jelentését.
Szerényen nőtt az üzletek száma
Az első félévben 143 üzlettel, 0,1 százalékkal gyarapodott a kiskereskedelmi üzlethálózat, 2006 közepén 166,9 ezer üzlet működött Magyarországon, 0,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
8,5 százalékkal nőttek a nettó keresetek
A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,8%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-augusztusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,7%-os növekedése mellett) 5,6%-kal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.
Az infláció 5,9 százalékra emelkedett
A fogyasztói árak szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek egy hónap alatt, és 5,9 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet. Egy év alatt 11,6 százalékkal drágult az élelmiszer, és 16,6 százalékkal a háztartási energia - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Javult a külkereskedelem mérlege
A külkereskedelmi mérleg hiánya 1,709 milliárd euró volt az idén az első nyolc hónapban, 353 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett előzetes adatai szerint.
Júliusban nőtt az építőipari termelés
Az építőipari termelés 2006 júliusában mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel korrigálva 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Magasabb a vártnál az infláció
A fogyasztói árak augusztusban stagnáltak júliushoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 3,3 százalékos 12 havi inflációt vártak.
Nő a termelői ár, csökken az állatállomány
Az agrártermékek termelőiár-szintje az év első hét hónapjában 6,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A magyarországi állatállomány a libák és pulykák kivételével tovább csökkent az elmúlt évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
KSH: 12,2 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés 2006 júliusában 12,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a csupán munkanaphatástól megtisztított előzetes adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kevesebb a több napig maradó külföldi turista
Az idén az első félévben 16,5 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 75 százalékuk egy napra, 25 százalékuk több napra jött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A négy vagy annál több napra érkezők száma csökkent.
A külkereskedelem hiánya 1,1 milliárd euró
A külkereskedelmi termékforgalom 1,096 milliárd euró hiánnyal zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 1,129 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Nő a nemzetgazdasági beruházások mértéke
Az idén az első félévben összesen 1774 milliárd forintot költöttek beruházásra, így azok volumene - az előzetes számítások alapján - 1,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A kiskereskedelem 4,4 százalékkal nőtt
A kiskereskedelmi forgalom az idén, az első félévben 5,3 százalékkal, ezen belül mind a második negyedévben, mind júniusban 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen
A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.
Kevesebb árut szállítanak a fuvarozók
A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások az idén az első félévben 132 millió tonna árutömeget szállítottak, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 9 százalékkal, 21 milliárdra nőtt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Csökken az építőipari termelés
Az építőipari termelés 2006 júniusában, kiigazítatlan adatok szerint 8,1 százalékkal, munkanaptényezővel 7,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2007-ben a statisztika szerint nem lehet megélni a minimálbérből
A 2007-re elfogadott legkisebb bér nettója 53,9 ezer forint lesz, miközben Magyarországon a létminimum egy felnőtt számára tavaly átlagosan 56,4 ezer forint volt, a 2004-as 53,3 ezer forint után. A nyugdíjasok kevesebből is megélnek: az egy nyugdíjasból álló háztartásnak 50,8 ezer, a két nyugdíjasból állónak pedig 87,4 ezer forint volt a minimális igénye - írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Napi Online.
Nőtt az ipari termelés júniusban
Az ipari termelés 2006 júniusában 8,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Lassul a GDP növekedési üteme
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 3,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 3,9 százalékkal nőtt 2006. II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A mezőgazdasági árak 5,7 százalékkal nőttek
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén január-júniusban 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Kevesebb külföldi érkezett
Az idén az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 7,657 millió volt, ami 3,7 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Magasabb a vártnál az ipari termelés
Az ipari termelés 2006 júniusában az előzetes, szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazított index szerint 1,8 százalékkal nőtt az előző havi, és - munkanap-tényezővel korrigálva - 11,5 százalékkal emelkedett a 2005 júniusi szinthez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A vártnál magasabb adat nem okozott jelentős meglepetést az elemzőknek, akik a megszorítások miatt visszaesést várnak.
Kisebb a vártnál a külkereskedelem hiánya
A külkereskedelmi termékforgalom 978,5 millió euró hiánnyal zárt január-májusban a részletes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több a gazdasági szervezet, mint egy éve
Húszezerrel nőtt a regisztrált gazdasági szervezetek száma 2006. I. félév végén az egy évvel korábbi szinthez képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A kiskereskedelem 5,5 százalékkal nőtt
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom, az első öt hónapban 5,5 százalékkal, ezen belül májusban 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a naptárhatástól megtisztított, előzetes adatok alapján. Az előző hónaphoz viszonyítva, ugyanilyen számítás alapján májusban 0,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az építőipar visszaesése 8,5 százalék
Az építőipari termelés 2006 májusában, kiigazítatlan adatok alapján 8,5 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
5,5 százalékkal nőtt a reálkereset
A január-májusi időszakban a reálkereset 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset 111 ezer forint volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal mai közleményében.
Az ipari termelés 10 százalékkal bővült
Az ipari termelés 2006 májusában 10 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Idén emelkedtek a mezőgazdasági árak
Az agrártermékek termelői árszintje idén január-májusban 7,1 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 14,1 százalékkal emelkedett, az élő állatoké és állati termékeké nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az árak 2,8 százalékkal nőttek júniusban
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,8 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak júniusban- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Így a május negatív meglepetés után - a 2,3 százalékos várakozás helyett nőtt 2,8 százalékkal az infláció - most elmaradt a rossz hír.
Kevesebb vendég a hazai hotelekben
Az év első felében a szállodák átlagosan 54,6 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, ez egy százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Csökkent a külkereskedelem hiánya
A külkereskedelmi termékforgalom 991,7 millió euró hiánnyal zárt január-májusban az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A GDP 4,6 százalékkal bővült egy év alatt
Az idén, az első negyedévben a GDP 4,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző évinél gyorsabb bővülés a bruttó állóeszköz-felhalmozásra, az élénk exportra és az ipari termelésre támaszkodott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből.
7,3 százalék a munkanélküliségi ráta
Március és május között összesen 3 millió 928 ezren dolgoztak, csaknem 42 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Igaz, tavaly ilyenkor valamivel többen - 0,1 százalékkal - voltak állás nélkül is -áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében.
Kevesebbet utazunk belföldre
A belföldiek turisztikai utazási aktivitása 2006 első negyedében lényegében nem változott a 2005 első negyedévihez képest; egynapos kirándulásokon a háztartások 60 százaléka, 2-4 napos utazásokon egyötöde, ennél hosszabb utazásokon 6,5 százaléka vett részt, ami szerény aktivitást jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A reálkereset 5,7 százalékkal nőtt
A nemzetgazdaságban január-áprilisban a bruttó átlagkereset 7,5 százalékkal, a nettó 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A január-áprilisi reálkereset - a fogyasztóiár-index 2,5 százalékos növekedése mellett - 5,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Drágább lett a mezőgazdasági termelés
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén január-áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az infláció lényegesen magasabb a vártnál
A fogyasztói árak az idén, májusban a várakozásoknál lényegesen magasabb mértékben, 1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest. Az egy évvel korábbi szintet 2,8 százalékkal haladták meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A külföldieknek kevésbé érdekes Budapest
Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2006 első négy hónapjában 629 ezer vendég szállt meg, 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kevesebb külföldi, nagyobb bevétel
Az idén az első négy hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 0,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva, a kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele viszont 10,4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A GDP 4,6 százalékkal nőtt egy év alatt
Magyarország bruttó hazai terméke 2006 első negyedévében 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptári hatás kiszűrésével korrigált növekedés 4,4 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A négyhavi külkerhiány 214 milliárd forint
A külkereskedelmi termékforgalom 214 milliárd forint, azaz 842,1 millió euró hiánnyal zárt az év első négy hónapjában az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 931,8 millió euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Egy év alatt harmadával nőtt a netre előfizetők száma
Az idén az első negyedév végére az internet-előfizetések száma meghaladta az 1 milliót, ami 31 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában és 11 százalékkal az előző negyedév végén mértnél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.