Központi Statisztikai Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- KSH
- ipari termelés
- infláció
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
6,5 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés 6,5 százalék volt magasabb januárban, mint egy évvel korábban. Ez nagy részben annak is köszönhető, hogy idén két nappal több munkanap volt, mint 2016-ban.
Szaporodnak, és sokasodnak
A szarvasmarha-állomány 2010 óta tartó növekedése tovább folytatódott, a tavaly december 1-jéig eltelt hat hónapban, a szarvasmarhák száma 6 ezerrel nőtt. A sertésállomány 138 ezerrel, a juhállomány 69 ezerrel, a tyúkállomány pedig 4 millió 524 ezerrel csökkent ebben az időszakban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
2 százalékos GDP-vel zártuk a tavalyi évet
Magyarország bruttó hazai terméke 1,6 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, 2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Megnyomták az Erzsébet-utalvány piacát
Közel 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások decemberben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez bő két és félszerese az előző év végi igénylésnek, ami 20 milliárd forint volt.
0,4 százalék volt az infláció 2016-ban
A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest, decemberben pedig átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők szerint az üzemanyagok drágulása húzta az inflációt.
Rétvári: Százezrekkel bővült a középosztály
Az elmúlt években közel 800 ezer ember lépett följebb a legalsó társadalmi osztályból a középrétegek köré – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára egy háttérbeszélgetésen. A KSH Háztartások életszínvonala 2015 kiadványa alapján nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon, tavaly mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem és a legszegényebbek jövedelme nőtt leginkább, 5-6 százalékkal az előző évhez képest.
December óta képtelen nőni a magyar építőipar
Szeptemberben az építőipari termelés 13,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az előző havi 9 és a júliusi 17,6 százalékos visszaesés után. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt, miután augusztusban még 4,6 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint, jelentette a KSH.
2 százalékkal nőtt a magyar GDP
A GDP 2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, jelentette a KSH. A második negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP, amelyet a mostani jelentésben vizsgált felül a KSH a korábban közölt 2,6 százalékról.
Nagyot ugrott augusztusban az ipar
Augusztusban az ipari termelés volumene 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami kéthavi csökkenés után tavaly március óta a legnagyobb növekedés. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal nőtt, erősítette meg a múlt héten kiadott előzetes számokat második becslésében a KSH. A nemzetgazdasági tárca kiemelte, hogy az augusztusi növekedéssel így az első nyolc hónapban 2,3 százalékos bővülést mértek az iparban.
KSH: 7,3 százalékkal nőttek a nettó keresetek
A kedvező adóváltozások miatt is voltak 7,3 százalékkal magasabbak a nettó átlagkeresetek júniusban az egy évvel korábbi helyzethez viszonyítva a statisztikai hivatal szerint.