Kozma utcai börtön

címke rss
Szörnyű kínok között vesztette életét Attila, akit cellatársai öltek meg a Kozma utcai börtönben

Szörnyű kínok között vesztette életét Attila, akit cellatársai öltek meg a Kozma utcai börtönben

Ahogy arról mi is írtunk, megöltek egy fogvatartottat az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben.

Elítélte a bíróság azokat a rabokat, akik zendülést indítottak a Kozma utcai börtönben

Itthon2022.04.26, 18:40

Három rab ellenállt a Kozma utcai börtönben az őröknek, egy matraccal torlaszolták el zárkájuk ajtaját. A börtönőröknek végül sikerült bejutniuk és megbilincselniük őket. A bíróság most két férfit jogerősen elítélt a zendülésért, a harmadik társuk két éve meghalt.

Mégsem a verésbe halt bele a Kozma utcai rab, túladagolás okozta

Itthon2017.11.25, 23:49

A TV2 Tények című hírműsorának beszámolója alapján mégsem verték agyon a börtönőrök azt a rabot, aki januárban halt meg a Kozma utcai börtönben. A toxikológiai vizsgálat kimutatta: a férfi egyszerre adagolta túl a gyógyszereket és a kábítószert. Őreit ugyanakkor továbbra is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják, mert a rab testén több, bántalmazásra utaló sérülés is volt.

Börtönőrök verhettek halálra egy rabot

Itthon2017.01.30, 10:08

Bakanccsal tiporták az arcát, összesen 43 ütés és rúgás nyomát találták meg annak a rabnak a holttestén, akit a gyanú szerint három börtönőr vert halálra még novemberben egy fővárosi börtönben – közölte a Hirado.hu.

Rabtársa testéből evett egy fogvatartott a Kozma utcai börtönben 18+

Life.hu2016.12.22, 22:48

Kimetszett egyik rabtársábából egy darabot, majd megette a húsát a Kozma utcai börtönben egy fogvatartott. 

Tagadta a gyilkosságot a Kozma utcai rab

Itthon2012.12.12, 16:36

Kihallgatták a Kozma utcai börtönben meghalt 61 éves férfi cellatársát, aki tagadta, hogy megölte volna társát múlt pénteken. A 46 éves férfi érdemi vallomást nem tett, de ő a gyilkosság gyanúsítottja.

Előző
  • 1
Következő