közigazgatás

címke rss

Teljesen átalakítja a közszolgák munkáját a kormány stratégiája

Itthon2011.06.14, 14:42

Új javadalmazási rendszert, életpályamodellt és hivatásetikai szabályzatot vezet be a kormány a közszolgáknak. A 33 pontos Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot kedden mutatták be Budapesten.

Komoly vitákra számít Navracsics az igazságügyi reform miatt

Itthon2011.06.13, 11:13

Létrehozzák a közigazgatási bíróságokat, és 2013-ban létrejönnek a járási kormányhivatalok is - mondta Navracsiscs Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az általa vezetett minisztérium havilapjának adott interjúban. Navracsics szerint megérett a felülvizsgálatra az igazságügyi rendszer, az új szabályozást pedig ősszel fogadják el. A miniszter azt is elmondta, hogy ha vita alakul ki egy kormányülésen, akkor a miniszterelnök mondja ki a végső szót.

Elbukott az Alkotmánybíróságon a köztisztviselők kirúgásáról szóló törvény

Itthon2011.04.05, 15:56

A kormánytisztviselők után a köztisztviselők esetében is alkotmányellenesnek találta az indoklás nélküli felmentés lehetőségét az Alkotmánybíróság. A törvénymódosítás beterjesztői azzal érveltek, hogy a korábbi szabályok bebetonozták az alkalmatlan tisztviselőket is. Az alkotmánybírók szerint lehet könnyíteni a felmentési szabályokon, de az indoklás nélküli kirúgás több alapjogot is sért.

Tarlós szerint megalomán polgármesterek zsarolhatják a kormányt

Itthon2011.03.17, 09:10

Inog a főváros közigazgatási rendszere, egy rossz reform a város összeomlását eredményezheti - mondta Tarlós István a Népszabadságnak adott interjújában. A főpolgármester szerint veszélyes a távhődíjak befagyasztása, ugyanakkor támogatja a miniszterelnököt az általános iskolák állami kézbe vételében. Szerinte ezt az erős fideszes polgármesterek is csak presztízsokokból fúrják.

Alkotmánybírósági döntés várható az indoklás nélküli kirúgásról

Itthon2011.02.14, 10:51

Várhatóan hétfőn vagy kedden döntést hoz az Alkotmánybíróság a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentését lehetővé tevő törvényról. A tavaly nyáron elfogadott, 60 ezer embert érintő jogszabályt először az akkori államfő visszaküldte a parlamentnek, de a kormánypárti többség újra megszavazta azt.

Kevesebbet szeretne fizetni a magyar állam a Microsoftnak

Archívum2011.01.10, 13:34

A következő három év során évente egymilliárd forinttal csökkentené a magyar állam a Microsoft szoftvereinek és szolgáltatásainak használatára fordított összeget. A közigazgatás informatikai infrastruktúrájának működési költségeit a működtető cégekkel kötött szerződések racionalizálásával és újratárgyalásával milliárdokkal fogja csökkenteni a kormány - nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára.

Megnyíltak az ügyintézést egyszerűsítő kormányablakok

Itthon2011.01.03, 10:54

Az országban 29 helyen nyíltak meg hétfőn az új hivatali ügyintézést lehetővé tevő kormányablakok, amelyeknél 29 hivatal ügyeit lehet egy helyen elintézni.

Az utolsó pillanatokban tesztelik a mindentudó kormányablakokat

Itthon2010.12.30, 12:37

Csak január 3-án, megnyitásuk napján jelenik meg az interneten az új hivatali ügyintézést lehetővé tevő kormányablakok listája. A kormányablakoknál 29 hivatali ügyet lehet majd intézni januártól. Az átszervezés több hivatali vezető szerint sem lesz zökkenmentes, de a kormány azt várja, hogy ha stabilan működik a rendszer, akkor rövidül a hivatalos ügyintézéssel töltött idő.

Központi hivatal ellenőrzi a kormányhivatalok ügyfélszolgálatának működését

Itthon2010.12.28, 06:40

Nemzeti Államigazgatási Központ néven központi hivatal alakul, amely többek között a fővárosi és a megyei kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatának működését ellenőrzi- áll aMagyar Közlöny legutóbbi számában.

Közszolgálati egyetemet hoz létre a kormány

Itthon2010.12.16, 10:17

Elrendelte a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását, az új intézményben a leendő rendőrtiszteket, katonatiszteket, és közigazgatási vezetőket képeznek majd. Az új iskola 2012-től működhet, egy egyetemi kar, egy egyetem és egy főiskola összevonásából jön létre.