középkor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Egyperces tudomány
- történelem
- régészet
- Magyarország
- régészeti feltárás
- legfrissebb
- legrégebbi
Jóval nagyobb a mai macskák mérete, mint viking őseiké
A Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a háziasított macskák a történelem évszázadai során jó néhány centimétert nőttek. A most felbukkant, közel kétezer éves maradványok szerint mintegy 16 százalékkal termetesebbek, mint viking elődeik.
A Szentírás még nem említi, hogy mikor született Jézus
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus megszületésének napja, aminek évezredekre nyúlik vissza a hagyománya. Az ókeresztény egyházi vezetők beolvasztották Jézus születésének ünnepét a pogány, nem keresztény tradíciókba, a téli napforduló ünnepébe. Ettől kezdve a karácsonyi tradíciók jelentősen megváltoztak az idők folyamán, és így alakult ki az ünnep jelenlegi formája, kicsit több mint száz éve.
Pápai kém lehetett az ősmagyar haza felkutatására indult szerzetes
A történelem iránt érdeklődők számára Julianus, a magyarok őshazájának tartott Magna Hungariát megtaláló barát neve minden bizonnyal ismerősen cseng, pedig szinte alig tudunk valamit a híres 13. századi dominikánus szerzetesről. Julianus, miután 1236. december 27-én visszaérkezett kalandos ázsiai útjáról, azonnal kihallgatást kért IV. Béla királytól, akinek nemcsak arról számolt be, hogy megtalálta a magyarság Ázsiában maradt szórványát, hanem azt a nyugtalanító hírt is megosztotta az uralkodóval, miszerint a Kínai Császárságot leigázó Mongol Birodalom Európa megtámadására készül.
- címkék:
- IV. Béla
- Batu kán
- IX. Gergely pápa
- Riccardus páter
- Árpád-ház
- Vatikán
- krónika
- középkor
- Julianus barát
- II. András Árpád-házi király
- tatárjárás
- vatikáni levéltár
- Mongol Birodalom
- Magna Hungaria
- ősmagyarok
- Prédikátor Testvérek Rendje
- Guzmán Szent Domonkos
- dominikánusok
- Volgai Bolgárország
- keleti magyarok
- Kínai Császárság
- Aranyhorda
- Címkefelhő »
Tudja, melyik déli szomszédunknál fizethet ma is nyesttel?
A világ pénznemei jellemzően - ha nem is kizárólagosan - két tulajdonságuk valamelyike után kapták nevüket. Ezek egyike a súly, a másik pedig a pénzeken ábrázoltak. Magyarország egyik déli szomszédjában ez utóbbira vezethető vissza a mostani pénzeken látható minta. A nyest azonban nemcsak szimbolikus jelentősége miatt került fel a korábban vert pénzekre. Az állat, pontosabban annak bőre, értékes fizetőeszköz volt a régi időkben.
Kék foga árulta el a középkor ismeretlen festőnőjét
Egy ezeréves női csontváz vizsgálatakor talált kék fog árulkodik arról, hogy a középkori Európában a nők sokkal nagyobb szerepet játszhattak a kéziratok megszületésében, mint azt eddig vélték a kutatók.
Miért lett Velence a középkor legnagyobb kereskedőállama?
A középkori Velencét az állam egysége és mindenre kiterjedő irányítása emelte ki és különböztette meg a többi kortárs itáliai várostól. A hivatalosan 452-ben alapított korábbi városállam eleinte a Bizánci Birodalom fennhatósága alá tartozott, és onnan vették át az államirányítási modellt. A középkori Európában, ahol a feudum, vagyis a föld volt az alapja mindennek, a szigetekre épült Velence hátrányból indult. Későbbi nagyságát kereskedelmi hálózata sokszínűségének, valamint vezetői emberi kvalitásának, illetve a pontosan, gyorsan és időben végrehajtott változtatásoknak köszönhette.
- címkék:
- Velence
- kereskedelem
- középkor
- Címkefelhő »
Tudta-e, nemcsak Párizs, hanem Canossa is megért egy misét?
Az ismert szólás-mondás szerint Kanosszát járni annyit tesz, mint megalázkodva bocsánatot kérni. A töredelmes bocsánatkérésre utaló kifejezés eredete a korai középkor egyik legélesebb küzdelmére, a Nagy Károly megkoronázása után kiteljesedő, és a 11. század végén, illetve a 12. század elején kicsúcsosodó invesztitúraharcra, a világi vagy az egyházi hatalom primátusáért folytatott háborúskodásra vezethető vissza.
Tudja-e, miért repülnek seprűnyélen a boszorkányok?
Furcsán pikáns arra a válasz, hogy a régi legendák szerint miért is repülnek seprűnyélen a boszorkányok.
Hogyan vált Magyarország aranynagyhatalommá a középkorban?
Magyarország területén az ókor óta ismeretesek az aranylelőhelyek. Írásos és régészeti adatok alapján tudjuk, hogy a Kárpát-medencében az aranyat már az ókorban is ismerték és termelték az itt élők. Árpád-házi királyaink Szent István törvényei alapján szabályozták a bányászatot, és különös figyelmet fordítottak a nemesfémbányászatra.
Ritka értékes lelet hevert a szennyvízcsatorna alatt
Fantasztikus lelet került elő a dániai Aalborg szennyvízcsatornájából a napokban: az egyik cső alatt egy középkori kard hevert, amire az egyik tervező mérnök és munkatársa figyelt fel. A helyszínre érkező régészek alig hittek a szemüknek, amikor megpillantották az 1100-as évekből származó, középkori kincset.
- címkék:
- Dánia
- kard
- középkor
- Címkefelhő »