közbenjárás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Riporterek Határok Nélkül
- RSF
- Orbán Viktor
- Nedzsef
- Muktada asz-Szadr
Brüsszelben most nem aggódnak a lengyel jogállamiság miatt
„Amit az elmúlt napokban láttunk, a lengyel alkotmány, a lengyel törvények hivalkodó megsértése, brutális, erőszakos fellépés" – fogalmazott Andrzej Duda lengyel elnök a Donald Tusk vezette új lengyel rezsim jogállamiságot sárba tipró intézkedéseivel kapcsolatban. A V4NA levélben fordult az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökéhez, valamint Vera Jourova uniós biztoshoz a lengyelországi események kapcsán.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Orbán közbenjárására maradt meg Horn kórházi helye az ATV szerint
Fontolgatták a Honvédelmi Minisztérium vezetésében, hogy hazaengedik a kórház VIP-terméből Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnököt, de az atv.hu szerint Orbán Viktor közbenjárása eredményeképp Horn végül mégis a kórházban maradhat.
II. János Pál csodájáért hálálkodik a francia apáca
Egy francia szerzetesnő szerint a néhai II. János Pál pápának köszönhetően gyógyult fel súlyos betegségéből, mégpedig a római katolikus egyházfő halála után. Marie Simon-Pierre isteni csodának és az elhunyt pápa közbenjárásának tartja, hogy egyik napról a másikra kigyógyult a Parkinson-kórból. Vallomása kulcsfontosságú lesz II. János Pál boldoggá avatásában.
Levették a webről a magyarellenes videót
Kedden már nem volt fent az egyik nagy videomegosztó portálon az a felvétel, amelyen magyar zászlót égetnek szlovák fiatalok. A magyar Külügyminisztérium szerint az ő közbenjárásukra került le a sértő felvétel.
Az egyiptomi parlament megszavazta a vitatott sajtótörvényt
Az ellenzék bírálatai ellenére elfogadta a sokat vitatott sajtótörvényt hétfőn az egyiptomi parlament, miután az utolsó pillanatban Hoszni Mubarak elnök közbenjárásra kivették a törvénytervezetből azt a rendelkezést, hogy szabadságvesztéssel sújthatók azok az újságírók, akik korrupciós vádakat emlegetnek.
Szadr közbenjárását kérik az elrabolt újságíróért
Egy Irakban elrabolt amerikai újságíró szabadon bocsátásának érdekében Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok közbenjárását kérte csütörtökön a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet. A 36 éves Micah Garen fogva tartói szerdán azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik túszukat, ha az amerikai haderő 48 órán belül nem vonul ki Nedzsefből, az iraki síiták szent városából.
Brüsszelbe készülnek a Baumag-károsultak
Ismét tüntettek a Parlament előtt a Baumag szövetkezet károsultjai, és úgy döntöttek, hogy Brüsszelbe utaznak, hogy ott is demonstráljanak. Határoztak arról is, hogy további tiltakozó akciókat tartanak, és hogy azonnali közbenjárást fognak kérni az egyéni országgyűlési képviselőknél.
Elengedték a Ferihegyen feltartóztatott albán gerillavezért
Néhány órával feltartóztatása után a magyar hatóságok elengedték Agim Ceku egykori albán gerillavezért, akit koszovói településeken elkövetett mészárlásokkal gyanúsítanak a szerbek. A koszovói kormányfő közlése szerint az ENSZ-misszió egyik illetékesének közbenjárására engedték el a magyarok Cekut. A koszovói államfő élesen bírálta az ügy miatt a magyar hatóságokat.
- 1