Kovács Zoltán

címke rss

Kovács Zoltán Kínában folytatja

Sport2004.03.01, 18:34

Hétfőn délután eldőlt: Kovács Zoltán novemberig a kínai Senzen együttesében futballozik. Az Újpest házi gólkirálya nehezen szánta rá magát a hosszú útra, ám az anyagiak és azon egyszerű tény, miszerint az érte kapott pénzen szeretett klubján is segíthet, megkönnyítette a csatár döntését.

Kovács nem szívesen hagyja el az Újpestet

Sport2004.02.22, 22:10

Az anyagi nehézségekkel küszködő Újpest labdarúgócsapata minden bizonnyal megválik Kovács Zoltántól, a válogatott támadóért ugyanis magas összeget kínált egy hongkongi egyesület. A csatár elmondta, nem szívesen hagyja el a lila-fehér egyesületet, és sajnálja Mezey György távozását is. Kuttor Attila, a listavezető Balaton FC védője úgy nyilatkozott, csapatával együtt már csak a békéscsabai rajtra koncentrál.

Mezey György: Nem tehettem mást

Sport2004.02.18, 15:48

Jóllehet néhány nappal korábban még szép tavaszi reményekről beszélt, kedden közös megegyezéssel szerződést bontott az Újpesttel Mezey György vezetőedző. A szakember elmondta: az újabb kulcsjátékosok távozása már nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a csapatot, amiért nem vállalhatta a szakmai felelősséget, ezért inkább, ha szép emlékekkel és könnyes szemmel is, de távozott.

Mezey György távozhat Újpestről

Sport2004.02.17, 10:59

Az utóbbi hetekben igencsak meggyengült az Újpest FC labdarúgócsapata, hiszen Urbán Flórián, Rósa Henrik, Szanyó Károly és Tokody Tibor is elhagyta az anyagi gondokkal küszködő együttest, s noha hétfőn új főszponzort talált a lila-fehér klub, Mezey György szakmai igazgató a távozását fontolgatja. A szakember úgy véli, túlságosan meggyengült a gárda, az eddigi távozókon kívül ugyanis Kovács Zoltán és Farkas Balázs is elhagyhatja a Megyeri utat.

Bizonytalan anyagi helyzetben az Újpest

Sport2004.01.05, 14:56

Jóllehet a karácsonyi ünnepek előtt az újpesti vezetők jó hírrel szolgáltak Kovács Zoltánnak, a csapat frontemberének, miszerint tavaszra rendeződik a klub anyagi helyzete, ezzel szemben ez korántsem biztos. A felkészülés kezdetén, hétfőn a Videotontól igazolt Róth Ferenc már elköszönt a liláktól, azaz a jelenlegi állás szerint mégiscsak bizonytalan a helyzet a Megyeri úton.

A Megyeri úton maradnak az Újpest legjobbjai

Sport2003.12.19, 13:39

A múlt héten úgy tűnt, hogy az Újpest az anyagi nehézségek miatt kénytelen lesz eladni legjobb labdarúgóit. Mindezt alátámasztotta, hogy a vezetők Kovács Zoltánnak, Simek Péternek és Farkas Balázsnak is jelezték, amennyiben komoly ajánlat érkezik értük, mehetnek. Pénteken aztán kedvező fordulat állt be Újpesten, hiszen az elöljárók közölték a futballistákkal, megnyugodhatnak, rendeződik a klub anyagi helyzete.

Pontot rabolt az Újpest az évad meccsén

Sport2003.10.31, 20:05

Az idei labdarúgó-bajnokság legjobb találkozóját láthatta az négyezer szurkoló, aki péntek este a Debrecen-Újpest mérkőzést választotta. A lilák már 2-0-ra is vezettek, s hiába került emberhátrányba a fővárosi együttes, Kovács Zoltán két góljának (is) köszönhetően, bravúros 3-3-as döntetlent harcolt ki.

Kovács Zoltán nem játszhat az MTK ellen

Sport2003.10.21, 16:51

Hosszú idő, egészen pontosan a ZTE elleni mérkőzés óta a hét végén újra győzelemnek örülhettek az Újpest hívei, ám a békéscsabai siker komoly áldozattal is járt, hiszen Kovács Zoltán megkapta harmadik sárga lapját, így kénytelen kihagyni az MTK elleni rangadót.

Kovács Zoltán megtörné az újpesti gólcsendet

Sport2003.09.30, 16:59

Immáron három mérkőzés óta gólképtelen, s négy bajnokin mindössze három pontot szerzett az Újpest. Ezzel komoly esélyt szalasztottak el a lila-fehérek, a Győr, a Haladás és a Balaton FC ellen ugyanis győzelmi esélyekkel lépett pályára Mezey György csapata. Mindenesetre pánik nincs a Megyeri úton, hiszen az első és a tizedik helyezett között csekély négy pont a különbség.

Lipcseiék letaszították a csúcsról a Sopront

Sport2003.09.15, 12:31

Az Arany Ászok Liga hatodik fordulójának vasárnapi zárt kapus mérkőzésén a Ferencváros két idegenlégiós, Jovic és Sasu találataival viszonylag simán verte a Sopront. A vendégek az első helyről visszaestek az ötödikre, míg a Fradi négy pontjával továbbra is utolsó előtti a táblázaton. Szombaton az Újpest Győrben ikszelt: Kovács Zoltán, a lila-fehérek támadója szerint győzelmet szalasztottak el. A Pécsett újabb vereséget szenvedő ZTE középpályása, Vincze Ottó úgy véli: már jól játszottak a zalaiak - ennek ellenére még mindig nincs pontjuk.

Bozsik állásába került a debreceni ZTE-zakó

Sport2003.08.31, 23:14

Az Arany Ászok Liga ötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Békéscsaba otthon 2-2-es döntetlent játszott a Haladással. A Zalaegerszeg Debrecenben súlyos vereséget szenvedett, így nem is meglepő, hogy a mérkőzés után Farkas Imre, a ZTE vezetőségének a tagja elmondta: a vereség és a nulla pont miatt Bozsik Pétert elküldik a klubtól. A Sopron 3-1-re legyőzte az éllovas Pécset, s élre állt a táblázaton, míg a Győrt 4-1-re verő MTK a második helyre jött fel. A Videoton 2-1-re győzött a Balaton ellen, érdekesség, hogy mindhárom gól tizenegyesből született. Az Újpest-Fradi csúcsrangadót hétfő este rendezik.

Kovács Zoltán szerint helytállt a Gellei-csapat

Sport2003.08.21, 17:16

A szerdai, 2-1-s szlovén győzelemmel végződött muraszombati mérkőzésen három és fél év után húzhatta fel újra a magyar válogatott mezét Kovács Zoltán. Az újpesti támadó elmondta: örült, hogy jól játszott a magyar együttes, s ő maga végre elmozdult a bűvös 13-as válogatottsági számról, ellenben sajnálja a vereséget, amit elkerülhetőnek tartott.

Kovács Zoltán először Gellei keretében

Sport2003.08.15, 13:12

Kihirdette Szlovénia ellen készülő 20-as keretét Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a Lettország (szeptember 10.) és a Lengyelország (október 11.) elleni Európa-bajnoki selejtezők előtti utolsó felkészülési mérkőzést megelőzően sem változtatott lényegesen az elmúlt időben megszokott névsoron. Csak egy olyan futballista kapott meghívót, aki még nem szerepelt Gellei Imre csapatában, ám Kovács Zoltán is volt már válogatott.

Kovács Zoltánt feldobta Gellei meghívója

Sport2003.08.10, 16:18

Három mérkőzésen lőtt négy góljával vezeti a góllövőlistát Kovács Zoltán, aki a szombati, ZTE elleni 2-0-s újpesti győzelemből is duplával vette ki a részét. Az Újpest centere nem titkolta, nagyon felvillanyozta őt, hogy több mint három év után ismét meghívót kapott a Szlovénia elleni fellépésre készülő válogatott keretbe.

Kikapott az MTK és a ZTE, ikszelt a Fradi

Sport2003.08.09, 22:33

Három forduló után továbbra is pont nélkül áll a Zalaegerszeg az Arany Ászok Ligában, miután Kovács Zoltán két góljával az Újpest hazai pályán legyőzte a 2001/2002-es bajnokot. Bozsik Péter együttese így is megelőzi a pontlevonással sújtott Ferencvárost, amely az előző két fordulóhoz hasonlóan Békéscsabán is döntetlent ért el. Nem sikerült az MTK BL-főpróbája sem, az újonc Pécsi MFC a Hidegkuti-stadionban verte meg a bajnokot.

Horváth Ferenc biztosan távozik Újpestről

Sport2003.06.10, 18:46

Szinte biztosra vehető, hogy Horváth Ferenc távozik Újpestről. A csatárt, aki Kovács Zoltán után a második legtöbb gólt szerezte az idényben a Megyeri úton, elsősorban magas fizetése miatt szeretné eladni a lila-fehér klub.

Tengely nélkül robog a Loki

Sport2003.05.20, 15:31

A szombati, bronzéremről is döntő Debrecen-Újpest mérkőzésen mindkét csapat több meghatározó játékosát nélkülözi. Pontosabban, a liláknál csupán a három sárga lapos Kovács Zoltán kényszerül a lelátóra az alapemberek közül, ugyanis a különben is sok mérkőzést kihagyott cseh Radek Sloncik sérülése miatt már korábban befejezte a szezont. A DVSC-nél viszont az együttes tengelyét veszítette el Szentes Lázár vezetőedző.

Roppant csalódottak a Domino pólósai

Sport2003.05.19, 07:18

Talán nem túlzás, hogy a férfi vízilabda Bajnokok Ligája péntek-szombati négyes döntőjének nagy esélyese a Domino-BHSE együttese volt. Öt olimpiai bajnok (Vári, Molnár, Kiss Gergely, Fodor, Biros), további magyar válogatott játékosok (Gergely, Kovács Zoltán, Szívós, Bárány) alkotják a legutóbbi három esztendő bajnokcsapatát, amelytől a tulajdonos - a Westel - vezérkara idén minden fronton aranyérmet várt, s ezt Bodnár Zsigmond szakosztályelnök minden fórumon hangoztatta is. Ezek után egyértelmű csalódás a döntőbeli 9-4-es vereség az olasz bajnoki ezüstérmes Pro Reccótól, s az ezzel járó ezüstérem.

Kovács Zoltán nem játszhat Debrecenben

Sport2003.05.18, 14:42

Harcias, de színvonaltalan mérkőzést hozott a szombati Újpest-Ferencváros bajnoki, amelyen nem esett gól, az eredménnyel pedig inkább a valamivel több helyzetet kidolgozó zöld-fehérek lehettek elégedettebbek, még akkor is, ha a Győrt simán verő MTK pontszámban beérte a tabellát vezető Fradit.

Kovács Zoltán kiengesztelte a lila szurkolókat

Sport2003.03.17, 13:55

Gyatra kezdés után Kispesten magára talált az Újpest, hiszen a lilák 4-1-re verték a kiesés ellen hadakozó házigazdákat, ezzel azonnal vissza is foglalták a 3. helyet a táblázaton. A "violák" örömét fokozta, hogy a fő kedvenc, Kovács Zoltán duplázott, amellyel befogta a góllövőlista élén az MTK karmesterét, Illés Bélát. Az újpesti center szerint azonban a csapat nem elégszik meg a dobogóval, a játékosok többre vágynak.

Kovács Zoltán élete végéig szerződött Újpestre

Sport2003.02.27, 13:56

Manapság illik megbecsülni, ha szeretnek egy magyar futballistát. Márpedig Kovács Zoltánt imádják Újpesten. A lila-ultrák már évekkel ezelőtt dalba foglalták a nevét, a Megyeri úti elöljárók pedig hosszú távon számítanak rá. Öt-hat évig még játékosként, később pedig vezetőként. Kovács viszont nem években, hanem évtizedekben gondolkodik.

Repterük miatt szavaztak nemmel a pápai fideszesek

Itthon2003.02.25, 15:20

Kovács Zoltán és Kontrát Károly fideszes képviselők azért nem szavazták meg a NATO-szállítmányok magyarországi áthaladását, mert mindketten a katonai reptérrel rendelkező Pápa képviselői. Rajtuk kívül csak egy szocialista képviselő szavazott nemmel, ő azonban tévedésből nyomta meg a nem gombot.

Jól sikerült a Újpest törökországi túrája

Sport2003.02.17, 13:24

Vasárnap hajnalban hazaérkezett egy hetes törökországi edzőtáborozásáról az Újpest együttese, s hétfőtől a lila bázison, azaz a Megyeri úton folytatják a felkészülést Kovács Zoltánék. A tavaszi idényt a harmadik helyről folytató gárda az antalyai túrán két győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el, de ennél is fontosabb, hogy jó talajú pályákon és kellemes időjárásban tréningezhettek a játékosok.

A Fidesz furcsállja a Nádor-ügy lezárását

Itthon2003.01.31, 17:20

Kovács Zoltán fideszes politikus furcsállja, hogy a rendőrség megszüntette az eljárást a Nádor 95 Rt. ügyében, és szerinte ez felveti annak gyanúját, hogy a hatóság ebben a kérdésben politikailag motivált.

Kovács Zoltán hisz az Újpest bajnoki címében

Sport2003.01.08, 18:24

Ősszel Újpesten szinte senki sem vonta kétségbe, hogy a harmadik helyen álló futballcsapatban Kovács Zoltán nyújtotta a legjobb teljesítményt. A lilák 11 gólig jutó centerét nem csupán a szakmai stáb, hanem a szurkolók is szeretik és elismerik, ami a Koko becenévre hallgató csatár számára is a fő motivációt jelenti.

Egy fideszes képviselő elsodort egy gyalogost

Itthon2002.12.24, 15:53

Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő gépkocsijával elsodort egy gyalogost Budapesten belvárosában hétfő délután, miután összeütközött egy kisbusszal, amelynek nem adott elsőbbséget. Az elütött gyalogost kórházba szállították megfigyelés céljából. A rendőrség tájékoztatása szerint Kovács a baleset után nem volt hajlandó megfújni a szondát és az oda igyekvő ügyészt sem várta meg, pedig kérték rá.

Újpesti ajándékok a fóti gyerekeknek

Sport2002.12.23, 14:25

Szenteste előtt egy nappal, december 23-án az Újpest FC hattagú küldöttsége, szép és nemes gesztust gyakorolva, Fótra utazott, hogy a gyermekváros kis lakóit ajándékokkal lepje meg a szeretet ünnepe alkalmából.

Felmentették az FVM közigazgatási államtitkárát

Itthon2001.09.06, 17:48

Vonza András földművelésügyi miniszter csütörtökön kezdeményezte a miniszterelnöknél Kovács Zoltán közigazgatási államtitkár felmentését. A miniszter emellett bejelentette, hogy péntektől az államnak is el lehet adni a termőföldeket.

Menesztik az FVM államtitkárát

Itthon2001.09.06, 15:48

Vonza András földművelésügyi miniszter meneszti közigazgatási államtitkárát, Kovács Zoltánt. Vonza azzal indokolta döntését a szerdai Aktuális című műsorban, hogy a minisztériumban súlyos lemaradásopk vannak.

Kercsó teljesített, mégis mehet

Sport2001.07.22, 01:23

Szeretne megszabadulni a jégkorongszövetség elnöksége a tavaly három évre választott szövetségi kapitánytól, Kercsó Árpádtól. Az edzőt még hivatalosan senki sem értesítette, ám a szakember meg-erősítette, hogy ő is hallott a szövetség ilyen irányú szándékáról.

Előző
Következő