Kossuth-díj

címke rss

Állami kitüntetések - 2008. március 15.

Itthon2008.03.15, 15:51

Átadta a Kossuth-és a Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetését Sólyom László köztársasági elnök. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.

Nem Blaskó az első, aki visszadobta az állami kitüntetést

Itthon2008.03.14, 15:44

Nem fogadja el a Kossuth-díjat Blaskó Péter színművész, mert így akar tiltakozni az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. A Nemzeti Színház társulatának tagja nyílt levelében úgy fogalmazott, ha "ismét demokrácia lesz Magyarországon", akkor szívesen átveszi a díjat. A kormányszóvivő szerint Blaskó döntése a köztársaságnak szól. Nem a színész az első, aki nem tartott igényt valamilyen elismerésre: Für Lajos volt honvédelmi miniszter kétszer, Moldova György háromszor utasította vissza a neki szánt címet, Bokros Lajos a kitüntetés hiányos indoklásán sértődött meg.

Együtt léphet színpadra a Haumann család

Nyárigo 20042004.06.17, 17:09

Az immár hatvanhárom éves munkamániás, elismert művész, Haumann Péter volt a Borsodi Beach harmadik sztárvendége. Hosszú pályája során játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Radnótiban, a Katona József Színházban, a Nemzetiben, a Madáchban, a Játékszínben. Kétszeres Jászai Mari-díjas, 1985-ben Kossuth-díjat is kapott. Ezúttal a nyárról és a családról faggatták.

Kiosztották a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Itthon2004.03.15, 16:23

A Kossuth téren és a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében zajlottak hétfő délelőtt az állami megemlékezések az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 156. évfordulójára. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben 16 Kossuth-díjat, 21 Széchenyi-díjat adományozott és a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait adta át a kitüntetetteknek. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki az államfő, tiltakozásul nem vette át a kitüntetést, mert sérelmezte, hogy Budapest lefaragta a határon túli magyarok támogatására szánt költségvetési keretet.

A Kossuth- és Széchenyi díjasok listája

Itthon2004.03.15, 14:58

Mádl Ferenc államfő Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából hétfőn a Parlamentben. A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére 16 Kossuth-díjat, 21 Széchenyi-díjat adományozott és a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatainak odaítéléséről döntött.

Szabó Magda: Az imént még kislány voltam

Vendégszoba2003.12.02, 12:22

A 86 éves Szabó Magda az [origo] ötödik születésnapja alkalmából látogatott el a Társalgóba, ahol többek között elárulta: nem határozta el, hogy írni fog, hiszen ehhez velünk született képesség és a Jóisten jóváhagyása kell. Mint mondta: ennek ellenére nehéz mesterség az övé, és hogy "űzött vadként" sokat jelentett a számára a Kossuth-díj odaítélése, mely támadtatásainak végét is jelentette.  Szabó Magda költő, műfordító, regény- és drámaíró. A magyar irodalom olyan, ma már klasszikusnak számító meséi, meseregényei fűződnek nevéhez, mint a Tündér Lala és a Bárány Boldizsár vagy a már kamaszodóknak szánt Mondják meg Zsófikának és az ...