Koppenhága
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meggyőző volt Kállay-Saunders
A magyar énekes a főpróbán jó teljesítményt nyújtott. Nézd meg te is a lenti videóban! Közben megvan az első baki a műsorból!
Megkezdődött az Eurovízió - Kállay-Saunders az egyik nagy esélyes
Ünnepélyes keretek között, a részt vevő delegációk vörös szőnyeges bevonulásával tartották vasárnap este Koppenhágában az idei, sorrendben 59. Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos megnyitóját, amelyen 37 ország előadói vonultak be a dán főváros városházájára, ahol aztán egy nagyszabású parti indítja el a verseny hetét.
Így érkezett meg Kállay-Saunders Koppenhágába
Akár egy világsztárt, úgy várták Kállay-Saunders Andrást Koppenhágában, ahol stílusosan Eurovíziós autóban szállították a szállodába.
Kállay-Saunders nem fél az Eurovíziótól
Már ma este fellép Koppenhágában Kállay-Saunders András . Igaz, még nem az Eurovíziós Dalfesztiválon, csupán egy rendezvényen áll színpadra az énekes. A dalverseny első elődöntője május hatodikán lesz, ahol András utolsóként adhatja elő dalát.
Kállay-Saunders hétfőn már fellép Koppenhágában
Pár nap és újra izgulhatunk Kállay-Saunders Andrásért, aki elindul Koppenhágába az Eurovíziós dalverseny döntőjére. Az énekes most elvonult a világ elől, hogy nyugodtan tudjon felkészülni a nagy eseményre.
Négy oroszlánt altattak el koppenhágai állatkertben
A zsíráf után most oroszlánokat öltek meg a koppenhágai állatkertben - adta hírül a TheGuardian.
- címkék:
- Koppenhága
- állatkert
- oroszlán
- zsiráf
- Címkefelhő »
Ezúttal négy oroszlánt öltek meg a koppenhágai állatkertben
Az idős és fiatal oroszlánok nem tudták volna megvédeni magukat az érkező hímtől - mondja az állatkert.
- címkék:
- Koppenhága
- állatkert
- oroszlán
- Címkefelhő »
Utolsó lesz Kállay-Saunders az Eurovízión
Kiderült, a magyar dal zárja az Eurovíziós Dalversenyt.
Tolvai Reni megvédi Kállayt
Kállay-Saunders András kedvese most először szólalt meg és magyarázta el, mi történt azon az éjszakán, amikor az énekes verekedésbe keveredett.
Depressziós? Tuti befutó? Átlagos?
Egész Európa az Eurovíziós Dalverseny nemzeti győztes dalait hallgatja, hiszen szeretnék előre meghallgatni a koppenhágai döntőbe jutott számokat. Íme, vélemények a magyar dalról.
ByeAlex nem Kállayra tippelt
A tavalyi Eurovíziós Dalverseny győztese, ByeAlex a Life.hu-nak elmondta: őt meglepte Kállay-Saunders András győzelme.
Majdnem ők nyerték A Dalt
A Life.hu kinyomozta, hogy Kállay-Saunders Andrást ki szorongatta meg, A Dal döntőjében.
Kállay-Saunders András: "Még fel sem fogtam, hogy megnyertem"
Az énekes harmadszor futott neki az Eurovíziós dalversenynek, és ezúttal sikerre vitte dalát! A Life.hu-nak közvetlenül a győzelem után nyilatkozott
Feleződött A Dal döntőjének mezőnye - Ők búcsúznak
A Dal döntője közben feleződött a mezőny. Négy versenyzőtől a zsűri döntése alapján búcsúztunk.
Kállay nyeri A Dalt?
A Dal résztvevői szerint Kállay-Saunders András nyeri az idei Eurovíziós Dalversenyt és ő utazhat majd Koppenhágába.
További négy versenyző csatlakozott A Dal döntőseihez
Erős mezőnnyel indult A Dal második középdöntője. Pál Dénes a lelkünket simogatta, a HoneyBeast szövegét és Oláh Ibolya lazaságát imádtuk.
Király Linda mégis ott lehet az Eurovíziós Dalfesztiválon
Király Viktor meglepő elhatározásra jutott: ha megnyerné a válogatót, A Dalból kiesett nővérét maga mellé venné vokalistának, hogy együtt utazzanak Koppenhágába, a Eurovízió döntőjére.
Kivégezték a koppenhágai állatkert zsiráfját
Bár szombaton még úgy tűnt, hogy a közvélemény felháborodása megmenti a koppenhágai zsiráf életét, de vasárnap reggel megölték Mariust. Az igazgatónál hiába jelentkeztek más parkok a 18 hónapos állatért, hajthatatlan volt.
- címkék:
- Koppenhága
- állatkert
- Címkefelhő »
A tigrisek elé vetné zsiráfját a koppenhágai állatkert
Egy koppenhágai állatkert kimondta a halálos ítéletet egy egészséges zsiráf fölött. Az állatvédők még küzdenek.
- címkék:
- Koppenhága
- állatkert
- zsiráf
- Címkefelhő »
Százéves Koppenhága kis hableánya
Százéves Koppenhága kis hableánya
- címkék:
- Koppenhága
- Kis hableány
- Dánia
- Címkefelhő »
Hableány, Hamlet, horror
Dániáról általában csak vaskos közhelyeket ismerünk: drágaság, hideg, nyomasztó filmek, vajas kenyér. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb. Egy napfényes hétvége éppen elég ahhoz, hogy felfedezzük Koppenhága igazi arcát.
Új SAS járatok Koppenhágába és Oslóba
Új SAS járatok Koppenhágába és Oslóba
- címkék:
- Norvégia
- Dánia
- Oslo
- Koppenhága
- repülés
- SAS
- Címkefelhő »
Új SAS-járatok Koppenhágába és Oslóba
Március 31-től összesen heti 9 járatot indít Budapestről a Scandinavian Airlines (SAS). Az észak-európai légitársaság egyúttal bejelentette, hogy a Tensi Aviationt nevezi ki általános értékesítési ügynökének Magyarországon.
Visszatér az SAS Budapestre
Visszatér az SAS Budapestre
- címkék:
- Oslo
- Koppenhága
- repülés
- Budapest Airport
- SAS
- Címkefelhő »
Hol a legolcsóbb a hosszú hétvége?
Hol ér a legtöbbet a pénzünk, ha városnézést terveztünk be a hosszú hétvégére? Hol a legolcsóbb a sör, és hol nem szabad vonattal közlekedni? Mit gondolnak a helyiek, mit kell okvetlenül megnézni a fővárosukon kívül? Összességében mikor járunk jobban: ha kiruccanunk Bécsbe, vagy ha veszünk egy fapadosjegyet Madridba? Tizenegy európai fővárosban hasonlítottuk össze az árakat.
Kiránduljon csontkápolnához, vagy Hamlet kastélyába!
Városlátogatásra indult Koppenhágába, Berlinbe vagy Prágába, de beleunt a nagyvárosi turistaáradatba? Ugorjon fel a következő vonatra, és meg se álljon Malmőig, Potsdamig, Pilzenig vagy Kutna Horáig. A svédeknél nyugalmat, a németeknél csodás kastélyt, Csehországban emberi csontokból készült kápolnát talál.
- címkék:
- Prága
- Koppenhága
- Berlin
- külföld
- egynapos
- Címkefelhő »
Mitől olyan vonzó város Koppenhága?
Koppenhágát, Dánia fővárosát sokszor emlegetik a világ egyik legboldogabb, legélhetőbb és legjobban kialakított városának. Ez főleg annak köszönhető, hogy minden tekintetben igyekeznek szem előtt tartani a környezettudatos életmódot a városban. És turistacsalogató látványosságokból sincs hiány.
Sípályák az erőmű tetején
A szemétégető erőművek többsége nem nyújt éppen felemelő látványt, de egy, a dán fővárosba tervezett létesítmény merőben új kinézetet és funkciót is kap. A tetejéről sípálya kanyarog majd le, ha elkészül.
- címkék:
- Koppenhága
- Dánia
- erőmű
- sípálya
- Címkefelhő »
Trendi kiruccanás Koppenhágába
Jazzfesztivál, gasztronómiai kiállítás és divathét is várja a dán fővárosba érkezőket februárban. Repüljünk olcsón, majd szálljunk meg egy dizájnos szállodában.
- címkék:
- Koppenhága
- hotel
- külföld
- Dánia
- Címkefelhő »
Dániában télen is bringázik mindenki
Naponta körülbelül félmillió ember ül biciklire Koppenhágában és az agglomerációban, sokan a gyerekeiket is biciklin szállítják az óvodába. Van mit tanulnunk a dánoktól a kerékpárutaktól kezdve a döntött szemeteskukákig. A dán biciklis kultúrát bemutató fotókiállításon jártunk a Millenárison, ahol azt is elmondták, hogyan biciklizzünk itthon télen.
- címkék:
- Koppenhága
- bicikli
- utazás
- Címkefelhő »
Dögös, zöld és egy cseppet szexista
A Bella Sky nevű új dán felhőkarcoló-hotel kizárólag nők számára fenntartott szintjén csokival, pezsgővel és extra biztonsággal várja női vendégeit. A fekete-fehér mintás hotel tetején pedig hatszázezer méhecske termel mézet: idén május óta 50 kilónyit gyártottak, melyet a hotel bárjának Bella Be Sour nevű koktéljában is megízlelhetnek a vendégek.
- címkék:
- Koppenhága
- hotel
- zöld
- utazás
- Dánia
- Címkefelhő »
5 ok, amiért érdemes kiruccannod Koppenhágába!
Ha könnyed, ám élménydús kikapcsolódásra vágysz, vedd északra az útirányt, és ismerd meg Európa egyik legélettelibb városát.
- címkék:
- Koppenhága
- Dánia
- utazás
- program
- szórakozás
- Címkefelhő »
Kigyulladt az erotika csarnoka Koppenhágában
Tűz ütött ki reggel Koppenhágában a KB Hallen kiállító- és sportcsarnoknál, két embert füstmérgezéses tünetekkel vittek kórházba. Az 1938-ban épült csarnokban szerdán nyílt volna meg az évente megrendezett szex- és erotikakiállítás.
Lövöldözés egy koppenhágai mecset előtt, egy ember meghalt
Fegyveres támadás történt kedden a koppenhágai muszlim kulturális intézet mecsete előtt, egy ember meghalt, és két másik megsebesült. Szemtanúk szerint egy mozgó autóból adtak le 15-20 lövést az épületből kijövő hívőkre.
- címkék:
- Dánia
- Koppenhága
- ramadán
- mecset
- lövöldözés
- Címkefelhő »
Kritikusok szerint ismét a koppenhágai Noma lett a világ legjobb étterme
Ismét a gasztronómia csúcsán a koppenhágai Noma étterem: a René Redzepi séf vezette helyet másodszor találta a világ legjobbjának konyhák világának 800 nemzetközi szakértője.
- címkék:
- Koppenhága
- Dánia
- étterem
- Noma étterem
- Címkefelhő »
Európai városok tavasszal
A nagy karácsonyi utazásokat és családlátogatásokat kipihenve, a turisták szezonvégi utak és Valentin-napi kiruccanásokon törik a fejüket. Persze nem csak a tavasz miatt érdemes repjegyekre vadászni. Az emelkedő kerozinárak az idén drágább repjegyeket generálhatnak, ezért akinek van rá lehetősége, jól teszi, ha használja a tél végi akciókat.
Híd helyett alagút épül Hamburg és Koppenhága között
Híd helyett egy 17,6 kilométeres alagút köti majd össze 2020-tól Hamburgot Koppenhágával. A döntést a hajózás biztonságával indokolták, és azzal, hogy ez még olcsóbb is.
- címkék:
- Hamburg
- Koppenhága
- alagút
- közlekedés
- Címkefelhő »
Tarr Béla beveszi Dániát
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=anVAU7yDTR3vZCQX Kerekes Vali: Kész az egész (részlet a Kárhozat című Tarr Béla-filmből) Forrás: Filmunió
Prágától Bázelig - Varázslatos adventi vásárok Európában
Fahéj és forralt bor illata száll, a kis faházak előtt számtalan ember lesi, mivel tudna örömet szerezni szeretteinek. Sok ezer parányi fénypötty jelzi: közeleg a karácsony. Jó a hangulat, olyan, mintha meseországba csöppennél, csak követned kell a finom vaníliás mandula illatát, az édes aromát. Íme, Európa legszebb karácsonyi vásárai.
A világ legboldogabb helyei
Hogy miben mérhető a boldogság, azt a Lonely Planet munkatársai sem tudják pontosan meghatározni, de így vagy úgy valahogy mindenképp érezhető. A világ legboldogabb helyeinek szubjektív listája mindenesetre egy újabb szempont, ami alapján úti célt választhatunk.
Van ingyenebéd - tizenöt percet kell tekerni érte
Étkezéssel jutalmazza minden olyan vendégét egy dániai hotel, aki hajlandó egy generátorra kötött bicikli segítségével elektromosságot termelni a szállodának.
Egy gyilkosság miatt tartanak a kelet-európaiaktól a dánok
Nőtt a kelet-európaiakkal szembeni ellenérzés Dániában a dán média szerint, miután kiderült, hogy egy román férfi gyilkolt meg brutálisan egy utaskísérőt a múlt héten Koppenhágában. A koppenhágai rendőrség egyik vezetője szerint a "kelet-európai bandák" bűntetteinek száma rohamosan nő.
- címkék:
- Dánia
- Koppenhága
- gyilkosság
- kékfény
- Címkefelhő »
Saját szülei sem szeretik a klímaegyezséget
Hatalmas várakozások előzték meg a koppenhágai klímakonferenciát, de végül csak egy olyan egyezség született, amellyel még létrehozói sem elégedettek. A dokumentumban szereplő egyetlen komolyabb célszám hosszú távra vonatkozik, hogy akkorra már mindenki halott lesz azok közül, akik meghozták ezt a döntést, így tehát nem kell szembenézniük a felelősséggel. Helyszíni tudósítás a klímacsúcs végjátékáról.
Jövőre tennék kötelezővé a klímaalkut - élő közvetítés Koppenhágából
Háromoldalas egyezményt sikerült összehozniuk a világ vezető országainak a koppenhágai klímacsúcson. Az egyezség Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök szerint sem tökéletes, azt nem is sikerült egyhangúan elfogadni sem. A klímacsúcs résztvevői hajnalig tartó vita után végül "tudomásul vették" a dokumentumot, az ENSZ főtitkára szerint pedig csupán jövőre teszik a benne foglaltakat kötelezővé. Kövesse élőben a koppenhágai klímakonferencia végjátékát!
Minden konkrétum kimaradt a jelenlegi klímatervezetből
A pénteken véget érő koppenhágai klímacsúcs végére összehozott nyilatkozat tervezete azt mutatja, a delegációk nem tudtak dűlőre jutni a klímaváltozás elleni küzdelem legfontosabb kérdéseiben. Konkrétumok alig akadnak a tervezetben, kötelező érvényű pontjai szinte nincsenek, határidőket nem szab meg - írja a brit Guardian, amely megszerezte és nyilvánosságra hozta a pénteken, csaknem kéthetes tárgyalás után összeollózott tervezetet.
"Nem katasztrófa a kudarc" - interjú Thomas L. Friedmannal a klímacsúcson
A klímakonferencia nélkül is nagyon izgalmas dolgok történnek a nap- és a szélenergia felhasználásához hasonló tiszta technológiák fejlesztésében, ezért olyan nagyon nem kell aggódni Thomas L. Friedman világhírű publicista szerint, aki a koppenhágai csúcson adott interjút az [origo]-nak. Azért a New York Times munkatársa sem teljesen optimista, csak akkor nyugodna meg, ha az Egyesült Államok állna a klímaváltozás elleni harc élére.
Egy elitklub tárgyalt a klímáról a célegyenesben
A csütörtök esti királyi vacsora után ült össze az a több mint 20 országból álló elitklub, amely megkísérelte rendezni a klímaváltozás elleni globális harcot gátoló konfliktusokat. Tárgyaltak éjjel kettőig, majd reggel folytatták kiegészülve Barack Obamával. Így nézett ki a klímacsúcs a legfőbb vezetők megérkezése után.
Csak 90 civil vehet részt a klímacsúcs legfontosabb napján
Egyre szigorúbbak a biztonsági intézkedések a vége fele közeledő klímacsúcson Koppenhágában. A környezetvédelmi szervezeteket egyaránt frusztrálják a toporogva haladó tárgyalások és a konferenciaközpontba belépők megválogatása.
Bajnai nem akar klímás szemrehányást a gyerekeitől
Bajnai Gordon miniszterelnök sem bízik abban, hogy áttörés lesz a klímacsúcson, de szerinte valamilyen megállapodást muszáj megkötni - derült ki a konferencián elmondott beszédéből. Bajnai közölte, nem szeretné, ha a gyerekei húsz év múlva arról kérdezgetnék, mi járt a fejében, amikor meg kellett volna oldalni a klímaproblémát.
Zárójelekbe szorult a Föld megmentése
Csütörtökön ugyan újra megindultak a tárgyalások a koppenhágai klímacsúcson, de egyre kétségesebb, hogy a hátralévő időben sikerül-e rendezni az országok között meglévő mély konfliktusokat. Estére ugyan vacsorameghívásuk van a legmagasabb rangú vezetőknek a dán királynőhöz, és a szakértőik már a végső szövegeken dolgoznak, de ezekben minden fontosabb részlet zárójelben szerepel, ami azt jelenti, hogy valaki nem ért vele egyet. Tudósítás a nem is annyira az éghajlatról, hanem világhatalmi játszmákról szóló koppenhágai csúcsról.