konzorcium

címke rss
Űreszközökhöz fejlesztenek hőpajzsot a Debreceni Egyetemen

Űreszközökhöz fejlesztenek hőpajzsot a Debreceni Egyetemen

Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban - közölte az egyetem sajtóközpontja pénteken az MTI-vel.

Kínai taggal bővül a CELIZ konzorcium

Gazdaság2021.02.09, 13:17

Fontos kínai szereplővel bővült a Záhony és térségének óriási léptékű vasúti fejlesztésére tavaly nyáron létrehozott gazdasági társaság. A Záhony Logisztikai és Ipari Övezet (CELIZ) nevű konzorciumnak a Záhony-Port Zrt. mellett immáron tagja a CECZ Közép-Európai Kft. is. Mint ismert, a konzorcium feladata a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztése a térségben, amely munkát a MÁV-REC Kft. irányítja - írják közleményükben.

Megkötötték 2020 eddigi legnagyobb energetikai megállapodását

Gazdaság2020.06.23, 14:00

A Közel-Kelet legnagyobb önálló, illetve 2020 eddigi legnagyobb értékű energetikai megállapodásának megkötéséről számol be a CNBC.

Először végeztek robottal agyműtétet Magyarországon

Tudomány2018.05.29, 13:34

Magyarországon most először végeztek agyműtétet robot segítségével, amelyet az NKFI Alapból finanszírozott két tematikus nemzeti program egymáshoz kapcsolódó projektjei tettek lehetővé.

Ez most a legfurcsább olajállam a világon

Gazdaság2018.03.07, 12:13

Az egyetlen Opec-tagország, amely behozatalra szorul üzemanyagból, az Nigéria. Afrika legnagyobb, és a világ egyik meghatározó olajkitermelő állama továbbra is képtelen megbirkózni a finomítók kapacitásnövelésével. Most nemzetközi konzorciumok oldhatják fel a képtelen állapotot – írja az Oilprice.

Pályázna? Figyeljen arra, hogyan szerződik

Gazdaság2017.01.04, 12:08

A tendereken rendszeresen résztvevő vállalkozások számára ismerős és gyakran alkalmazott megoldás a közös ajánlattétel, konzorciumok létrehozása annak érdekében, hogy képesek legyenek teljesíteni a kiírás feltételeit. Ugyanakkor azt már csak kevesen tudják, hogy ezek az együttműködések könnyen versenyjogi szabályokba ütközhetnek. 

A közbeszerezés buktatói

Gazdaság2013.11.26, 11:53

A közbeszerzési törvény július 1-én hatályba lépett módosításai miatt újabb több ponton elcsúszhatnak az ilyen eljárásokban érdekeltek, állapítja meg a Szecskay Ügyvédi Iroda. Érdemes időt szánni az áttekintésükre.

A dübörgés sem olyan fülsértő, mióta nincs Coke Club

Itthon2012.07.20, 16:52

A túl hangos és túl sokáig ordító zene miatt szűnt meg 15 év után a siófoki Balaton-parton lévő Coke Club szórakozóhely. A helyet üzemeltető Coca-Colának nem tetszettek az új szabályok, nem akarta 9-kor lekapcsolni a zenét. A város polgármestere szomorú nyilatkozatban temette a klubot, de aztán gyorsan megtalálták az utódját. Az új helyen megint éjfélig szólhat a zene. A helyieket ez nem is igazán zavarja, inkább a részeg hordákra mérgesek.

Három évet csúszik az adriai cseppfolyósgáz-terminál átadása

Archívum2010.06.22, 12:25

Három évet késik a horvátországi Krk szigeten épülő cseppfolyósgáz- (LNG-) terminál átadása - írták osztrák lapok.

Nabucco: haladás a válság ellenére

Gazdaság2008.11.26, 00:09

A Nabucco gázvezeték építésének a terveknek megfelelően és a nehezebb gazdasági környezet ellenére 2010-ben el kell kezdődnie - jelentette ki kedden a Reutersnek nyilatkozva Reinhard Mitschek, a Nabucco konzorcium ügyvezető igazgatója.

A GYSEV kieshet a MÁV Cargo-ügyletből

Gazdaság2008.11.11, 08:54

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) az uniós versenyhatóság elvásárának megfelelően kiléphet a MÁV Cargót  konzorciumból. A cégnek új társakat kell találnia, a magyar költségvetés azonban jól jár.

Meghiúsulhat az ÖBB-MÁV Cargo üzlet

Archívum2008.10.03, 11:23

Az Európai Bizottság versenyjogi hivatala lassítja, de akár lényegében meg is hiúsíthatja az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) és a MÁV Cargo adásvételi szerződését. Ha túl koncentráltnak találná a bizottság az adásvétel utáni állapotot, úgy az üzlethez azt a feltételt támasztaná, hogy a GYSEV Zrt. szálljon ki a vevő konzorciumból.

Leállt a munkával a 4-es metró alagútját fúró cég

Itthon2008.09.29, 14:56

Leállt a 4-es metró építésével hétfőn a Bamco konzorcium. A cég végzi a metró alagútjának fúrását, valamint a Szent Gellért téri állomás építésében is részt vesz. A vállalat 37 milliárdot követel a többletköltségekért, ezek közül az építtető csak 1,6 milliárdot tart jogosnak.

Elismerés járt a MÁV Cargo privatizálásáért

Archívum2008.06.20, 12:58

A MÁV Cargo értékesítésének ítélt, a tavalyi év legjobb privatizációjának járó oklevelet és emlékplakettet Christopher Moore, az Emea Finance magazin kiadója és igazgatója pénteken adta át Budapesten az érintetteknek - közölte a MÁV Zrt. az átadást követően közleményben az MTI-vel.

Német-orosz energiaegyeztetés zajlik

Archívum2008.06.05, 18:25

Oroszország kész nemzetközi - uniós, orosz és a tranzitországi képviselőkből álló - konzorciumoknak adni a tőle Európába tartó olaj- és gázvezetékek kezelését - jelentette ki csütörtökön németországi tárgyalásai során Dmitrij Medvegyev orosz államfő.

Megújul a szennyvízhálózat a Nyírségben

Archívum2008.05.22, 11:28

Az Eurout-Óbuda konzorcium nyerte el a Nyíregyháza térségében épülő szennyvíz-hálózat mérnöki lebonyolítói és kommunikációs tenderét- közölték az érintett önkormányzatok és cégek vezetői sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban csütörtökön.

Óriási megrendelés az Airbusnak

[origo] utazás2008.05.20, 10:08

Az idén eddig 1122 gépre szóló rekord mennyiségű megrendelést tudhat magáénak az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium, miután a dubaji légi szalonon két nap alatt történelmi mennyiségű megrendelést kapott.

Új tag a Nabucco-konzorciumban

Gazdaság2008.01.31, 15:09

Az RWE német közműcsoport lesz a hatodik partner a Kaszpi-tengert Nyugat-Európával összekötő Nabucco vezeték létrehozására alakult konzorciumban - közölte a Reuters-szel Hilmi Guler török energiaügyi miniszter.

Az RWE is beszáll a Nabucco építésébe

Gazdaság2008.01.30, 14:16

A német RWE energetikai cég hatodik partnerként csatlakozik a Nabucco gázvezeték-projekthez és február 5-én írja alá az erről szóló megállapodást - közölte Hilmi Güler török energiaügyi miniszter. Az RWE-t a Botas csővezetéket üzemeltető cég vonta be partnernek, amely Törökországot képviseli a Nabucco konzorciumban.

Ketten versenyben a kormányzati negyedért

Archívum2007.12.27, 15:14

A KÉSZ Közép-Európai Építő kft. illetve a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. vezette konzorciumok maradtak versenyben a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére kiírt pályázaton.

Az osztrákoké a MÁV Cargo

Gazdaság2007.11.27, 15:09

Az osztrák-magyar konzorcium futott be a MÁV Cargo tenderen, az előzetesen legesélyesebbnek tartott szlovák Slavia csak a második helyre érkezett.

Nem a Barclays veszi meg az ABN Amrót

Gazdaság2007.10.05, 17:11

A Barclays helyett valószínűleg a Royal Bank of Scotland tulajdonába kerül a holland ABN Amro csoport. A skót bank vezette konzorcium, amennyiben sikerrel jár, feldarabolja új szerzeményét.

Aláírták a Zágráb Aréna bérleti szerződését

Ingatlan2007.06.18, 17:08

A TriGránit és az Ingra konzorciuma 2007. június 14-én aláírta a Zágráb Aréna bérleti szerződését a horvát kormány és a zágrábi önkormányzat képviselőivel, így minden akadály elhárult a Zágráb Aréna megépítése elől, és 2009-ben Horvátország fogadhatja a világ vezető kézilabdázóit.

Barclays: 45 milliárd fontos ajánlat az ABN-re

Gazdaság2007.04.23, 15:47

Óriási, 45 milliárd fontos ajánlatot tett a londoni Barclays bank a holland ABN Amróra. Ez az összeg közelíti a magyar államadósságot, de lehet, hogy még rá is ígérnek, ugyanis az amszterdami pénzintézet egy szintén brit konzorcium rivális ajánlatáról is tárgyal.

A 4-es metró 10 állomása 80 milliárdért épül

Gazdaság2007.01.18, 09:17

A BKV kiválasztotta a 4-es metró mind a tíz állomásának szerkezetépítőjét. A nettó vállalási ár eléri a 83 milliárd forintot. A munkákon az alagútfúrási tenderen is indult három konzorcium tagjai osztoztak - írja a Napi Gazdaság.

Már a premieren bírálták az új reptéri taxit

Archívum2006.08.15, 15:58

A ferihegyi taxistenderen vesztes felek képviselői is megjelentek az új rendszer bemutatóján, és kritizálták a nyertes szerződésteljesítését. Az alacsony tarifákat kínáló Zóna Service konzorcium jelezte, a ma indult szolgáltatást a megállapodás szerinti ütemben építi ki a következő egy évben.

Veszteségesek a ferihegyi taxisok 2008-ig

Gazdaság2006.08.15, 13:28

Még két évig veszteséggel számol a repülőtéri taxitenderen nyertes Zóna Service konzorcium. A cég a korábbiaknál mintegy harmadával alacsonyabb tarifákat alkalmaz.

Az OMV kifog�solja a Mol bosny�k szerz�d�s�t

Gazdaság2006.08.11, 20:27

Az OMV probl�m�snak tarja a boszniai Energopetrol benzink�th�l�zat elad�s�t a horv�t-magyar INA-Mol konzorciumnak, ez�rt lev�lben panasszal fordult a boszniai �llami privatiz�ci�s �gyn�ks�ghez. A lev�lben az osztr�k olajt�rsas�g k�telyeinek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az INA-Mol konzorciumnak val� �rt�kes�t�s versenyszempontb�l val�ban a legjobb megold�st jelenti-e Bosznia sz�m�ra.

Harmadával csökken a ferihegyi taxizás ára

Gazdaság2006.07.20, 17:04

A Zóna Service Konzorcium nyerte meg a ferihegyi taxitendert. A cégcsoport augusztus közepétől veszi át a ferihegyi taxiszolgáltatás kezelését. A nyertes konzorcium tagjai több szálon kötődnek a ferihegyi drosztot jelenleg uraló Tourist Taxihoz. Az átlag harmincszázalékos árcsökkenés mellett a nyertes a taxiszolgáltatás átláthatóságának és minőségének növelését ígéri.

Petrányiék ajánlata vezet a ferihegyi taxitenderen

Archívum2006.06.29, 12:24

A Zóna Service konzorcium vezeti az ajánlattételi versenyt a ferihegyi taxipályázaton. A tenderen egyébként mind a három csoport tovább jutott. Az első fordulóban csak az ajánlott ár számított, a következő fordulóban azonban az ár mellett a szolgáltatások minősége dönt majd. A győztes kihirdetése után, augusztustól indul be az új, kizárólagos szolgáltatás a ferihegyi droszton.

Geotermikus energia után kutat a Mol

Ozone Network2011.03.31, 20:21

Geotermikus energiaforrások kutatására, illetve hosszabb távon egy geotermikus erőmű létesítésre alakított konzorciumot a Mol, az ausztrál tulajdonú Vulcan Kft. és az izlandi Enex hf.: az erőművet a Zala megyei Iklódbördőce térségében található termálvízre alapozzák.

Pakiszt�ni g�z gazdag�thatja a Molt

Gazdaság2006.02.22, 19:22

A Mol pakiszt�ni �rdekelts�ge, a Mol Pakistan Oil and Gas nem er�s�ti meg egyel�re azokat a sajt��rtes�l�seket, amelyek arr�l sz�lnak, hogy jelent�s mennyis�g� f�ldg�zt fedezett fel Pakiszt�nban az a konzorcium, amelynek a Mol k�zvetetten 10 sz�zal�kos tulajdonosa.

Újabb forduló lesz a pozsonyi reptértenderen

Archívum2006.01.20, 07:53

Második forduló dönti majd el, hogy melyik pályázó konzorcium szerzi meg a pozsonyi és a kassai reptér kétharmadát. A győztesnek javasolt Two One konzorciumot visszautasította az ellenzék és számos szakértő.

A szlovák repterekért 100 milliárdot kínáltak

Gazdaság2005.12.23, 15:36

Értesülések szerint, mintegy 100 milliárd forintnak megfelelő pénzt ajánlott a pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékos részesedéséért az Airport TwoOne konzorcium.

Osztrákok építik az M0-ás legújabb szakaszát

Gazdaság2005.11.09, 13:26

Az ausztriai Porr Technobau Umwelt vezette PVT-M0 konzorcium építheti meg, nettó 19,6 milliárd forintért az M0-ás körgyűrű 31-es és 3-as számú főút közötti, csaknem 11 kilométeres szakaszát - közölte Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szóvivője.

Aláírták az EDR-szerződést

Archívum2005.10.27, 16:03

Aláírták az Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszer kiépítésére szóló szerződést a T-Mobile és a Magyar Telekom konzorciumával. A szerződés értelmében a készenléti szerveket látják majd el az új típusú kommunikációs rendszerrel. A teljes EDR-hálózatot 2007 januárjában kell átadni, de Budapesten már 2006 áprilisától működik majd a rendszer.

125 milliárdot hitelez a CIB konzorciuma az NA Rt.-nek

Archívum2005.03.25, 17:54

A CIB Bank vezette konzorciumtól vesz fel 125 milliárd forintnyi hitelt a Nemzeti Autópálya Rt. A hitelt a már átadott gyorsforgalmi utak költségeinek refinanszírozására fordítják.

Megkezdődött az M6-os építése

Archívum2004.10.19, 08:00

A kivitelező elkezdte az Érdi-tető és Dunaújváros között húzódó M6-os gyorsforgalmú út építését, miután a tenderen győztes konzorcium átvette az építési telkeket - írja a Népszabadság.

Csillag péntek éjjel még aláírta az M6-os szerződést

Gazdaság2004.10.04, 11:41

Csillag István az utolsó pillanatban, péntek éjjel aláírta az M6-os megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Bilfinger cég vezette német-osztrák konzorciummal - írta a Népszabadság.

Felturbóznák a Wi-Fi-t

Techbázis2004.08.16, 14:12

Elektronikai eszközöket gyártó cégek konzorciuma új generációs Wi-Fi vezeték nélküli internetes szabvány kidolgozásán munkálkodik, amely akár másodpercenkénti 540 megabites átviteli sebességet biztosítana a felhasználóknak.

M6: időn túl tárgyalnak az ajánlatokról

Gazdaság2004.08.06, 08:14

Előreláthatólag mindkét előnyös ajánlatot adó konzorciummal megtárgyalja az M6-os konceszszióba adásának feltételeit a gazdasági tárca. Papírforma szerint a kormány szerdai ülésén kellett volna eldőlnie, hogy ki nyeri el az M6-os autópálya 22 évre szóló építési és üzemeltetési koncesszióját - írja a Népszabadság.

Új Siemens-ajánlat a nagykörúti villamosokra

Itthon2004.06.08, 21:55

A Siemens Combino konzorcium pénteken délig közli a BKV Rt.-vel a nagykörúti új villamosokra vonatkozó végső ajánlatát - nyilatkozta az rt. vezérigazgatója. Aba Botond elmondta, hogy a konzorciumtól kedden levelet kaptak, amelyben jelezték, hogy minden kérdésre, így az árra, a műszaki feltételek módosulására és a szállítási ütemezésre is kitérnek majd.

EU-népszavazás: 350 millióba kerülnek a nyomtatványok

Gazdaság2003.03.31, 08:24

Az április 12-i EU-népszavazáshoz szükséges nyomtatványok és szavazástechnikai anyagok gyártását, expediálását, szállítását az Állami Nyomda Rt. -Pénzjegynyomda Rt. konzorcium végezheti bruttó 350 millió forintért.

Adathálózati fejlesztés az egész országban

Techbázis2002.09.10, 08:42

A Matáv Rt., a V-com Rt.-PanTel Rt. konzorciuma, a Novacom Rt. és a GTS Magyarország Kft. nyerte el a 26 vidéki és 10 budapesti internet-csomópont nagy sebességű  adathálózati összeköttetésének megvalósítására kiírt, két szakaszból álló tárgyalásos közbeszerzési eljárást.

A Deutsche Banké a cseh távközlési vállalat

Archívum2002.08.08, 11:49

A cseh kormány szerda éjjeli döntése alapján a Cesky Telecom cseh távközlési vállalat 51,1 százalékos állami többségét a Deutsche Bank-TDC-Blackstone Group konzorcium veheti meg - jelentette be Bohuslav Sobotka cseh pénzügyminiszter. 

Közbeszerzési eljárás az M7-es folytatására

Itthon2002.07.16, 08:44

A kormány közbeszerzési eljárással akarja kiválasztani az M7-es autópálya folytatását építő céget - tudta meg a Népszabadság. Így eleshet a megbízástól a Vegyépszer és a Betonút Rt. által alkotott konzorcium, mellyel az Orbán-kormány már előkészítette a szerződést.    

Feltételes engedély a Hungaropharma megvételére

Archívum2002.06.13, 17:17

50 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdont szerezhet a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Rt.-ben.a Béres Rt., az Egis Rt., a Richter Rt. és a Magyar Gyógyszer Rt.-ből álló konzorcium, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltételes engedélye szerint. A döntés szerint a konzorcium nem kerülhet monopolhelyzetbe a végfelhasználókkal szemben egy területen sem.

Aláírták az M30-as autópálya szerződését

Archívum2002.04.12, 07:47

A Vegyépszer-Betonút sztrádaépítő páros szárnyalása folytatódik. A konzorcium már majdnem 300 milliárdos szerződést kötött út- és autópálya-építésekre. A Magyar Autópályaépítő Konzorcium aláírta az M30-as autópálya megépítéséről szóló szerződést - tudatta a Magyar Hírlappal Tímár Gyula, a Vegyépszer vezérigazgatója. A cég első embere szerint a 24 kilométeres szakasz azért kerül 44 milliárdba, mert a nyomvonal kivitelezési szempontból rendkívül nehéz terepen halad.

Késnek a beregi kifizetések

Itthon2002.02.20, 08:07

A Népszabadság úgy tudja, hogy a kormány még nem fizetett az árvíz sújtotta beregi térség helyreállításán dolgozó konzorcium fővállalkozóinak, akik ezt aggályosnak tartják.

MPEG-4: a jövő zenéje

Techbázis2002.02.13, 10:09

A számos jelentős IT-cégből álló ISMA konzorcium bejelentette az MPEG-4 formátum első specifikációjának megszületését.

Versenyben maradt a Mol az Unipetrolért

Archívum2001.10.24, 13:35

A cseh kormány szerdán nyilvánosságra hozta, hogy mely cégek vehetnek részt az Unipetrol olajvegyészeti és olajfinomító holdingtársaság 62,99 százalékára meghirdetett pályázat következő fordulójában. A listán szereplő hat vállalatot és konzorciumot - köztük a Mol és a TVK párosát - kilenc jelentkezőből választották ki.

Az Airbus A-300-as

Nagyvilág2001.11.12, 18:54

Az Airbus A-300-as első ízben 1972-ben emelkedett a levegőbe, és nélküle elképzelhetetlen lett volna az európai repülőgép-gyártó konzorcium gazdasági sikere. A kétmotoros gépekből világszerte többszáz közlekedik jelenleg is.

Per az autópálya konzorcium egy tagja ellen

Itthon2001.10.20, 13:34

Egy korábbi, 1991-ben kötött szindikátusi szerződésre hivatkozva a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. (BNÉ) bepereli az autópálya konzorcium egyik tagját, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt-t. Turgyán Tamás, az autópálya konzorcium szóvivője viszont azt állítja: a BNÉ rosszul, félreértelmezi a szindikátusi szerződésben foglaltakat.

Három cég akadt fenn az autópálya-kommandó ellenőrzésein

Itthon2001.10.03, 14:32

Három, feketén dolgozó alvállalkozó akadt fenn az autópálya-kommandó ellenőrzésein. A Magyar Autópálya-építő Konzorcium szeptember elején kezdett ellenőrzésbe. Ennek keretében felszólította alvállalkozóit, hogy jelentsék be, kikkel állnak munkakapcsolatban. Emellett a konzorcium által kiküldött ellenőrök az útépítéseken ellenőrizék, hogy ténylegesen mely vállalatok végzik a munkát.

Mikola testvére csak a részesedését tartotta meg

Itthon2001.10.01, 16:01

A Hungaropharma nevű gyógyszernagykereskedő céget egy erre a célra létrehozott konzorcium vehette meg az államtól, amit Magyarország nagy gyógyszergyárai és egy patikusokat tömörítő részvénytársaság (Magyar Gyógyszer Rt.) alkot. A Magyar Gyógyszer Rt. egyik alapítója és részvényese az egészségügyi miniszter testvére, de az érintettek szerint ennek semmi köze sincs az üzlethez.

Előző
  • 1
Következő