könyvajánló

címke rss
Könyvajánló: Ne vedd el tőlem az eget! - Az Indonéziába költözött Lázár Zsófi új kötettel jelentkezett

Könyvajánló: Ne vedd el tőlem az eget! - Az Indonéziába költözött Lázár Zsófi új kötettel jelentkezett

Lázár Zsófi egy időre eltűnt a szemünk elől. Barátai, ismerősei, ha nem is percről percre, pontról pontra, de tudták, mi történt vele. Most meg kell néznem, hány ezer kilométerre is van tőlünk a sziget, ahova költözött. Egy átszállással átlagosan 20 órányira. Éppen csak a világ vége előtt egy megállóval. Ahol szerencsére egy dolgot nem adott fel. Az írást, amire született. 

Élj úgy, hogy minél kevesebb dolgot kelljen megbánnod vagy elfelejtened!

She2023.11.10, 13:58

Biztos a te életedben is volt olyan könyv, amelyet már régóta szerettél volna kézbevenni, de az utolsó pillanatban mégis visszatetted a polcra és mást választottál helyette. Aztán egyszer csak hazavitted és miután elolvastad, sőt, amikor már belekezdtél, arra gondoltál: ezt kár volt halogatni. Az utóbbi időben én két könyvvel jártam így: a maga módján nagy kedvenc lett mindkettő.

A legrövidebb út a nők szívéhez - Könyvajánló és étvágygerjesztő

Travelo2023.10.30, 13:13

Minden fontos ételnek mély érzelmi töltete és különleges története van, Fiala Borcsa legfrissebb, felnőtteknek szóló novelláskötete, A legrövidebb út a nők szívéhez pedig ennél is mélyebbre ás, miközben a szerző kedvenc receptjeit is megosztja.

Mesterségesen elhomályosítani a Napot?

Kultúra2023.07.10, 16:30

A klímaváltozás a távoli jövőbe képzelt fenyegetésből aktuális és visszafordíthatatlan károkat okozó jelenséggé vált az egész bolygón. Az eufemisztikusan globális változásnak nevezett folyamat olyan ütemben zajlik, amilyenre alig akad példa a Föld történetében. A legutóbbi ilyen mértékű változást egy aszteroida idézte elő, amely hatvanhatmillió évvel ezelőtt véget vetett a dinoszauruszok uralmának.

A világ csodálatát kivívó magyar tudósok

Kultúra2023.07.04, 14:24

A marslakók annak a tudományos forradalomnak voltak a főszereplői, amelyhez hasonlót aligha ismer az emberiség történelme. Magyar lángelmék, akiknek munkássága révén tudományos nagyhatalomként tekintenek Magyarországra.

Ha szívesen felfedeznéd a Bodeni-tó látnivalóit, ez a regény neked szól

Travelo2023.05.17, 14:20

Nemrégiben került a könyvesboltok polcaira Bagó Tünde a második világháború Németországában játszódó szerelmi regénye, az Ella háborúja. Ha a harcok helyett a hétköznapi emberek élete érdekel, és szívesen fedeznéd fel - még ha képzeletben is - a Bodeni-tó partjának gyönyörű épületeit, gasztronómiai különlegességeit, látnivalóit, akkor ez a regény neked szól.

Közgazdasági, társadalomtudományi munkák alapján született meg Matolcsy György olvasónaplója

Gazdaság2023.04.19, 15:44

Milyen trendek jellemzik a világpolitikát, a globális gazdaságot, a nemzetközi oktatást és az egészségügyet? Milyen válaszok adhatók ma hazai szemszögből ezekre a kérdésekre? Matolcsy György több mint tíz éven át heti rendszerességgel olvasta és elemezte vezető trendkutatók, nemzetközileg elismert professzorok, szakértők és véleményvezérek munkáit, azokat a külföldi társadalomtudományi könyveket, amelyek nemcsak látleletei voltak az adott kornak, de szerzőik nem egyszer megjósolták a jövőt. E kitűnő eszmékben és fontos adatokban gazdag kötetek mindenki számára egy-egy jövőbe mutató üzenetet fogalmaznak meg. Most, két évtizeddel e köönyvismertetők ...

Ahova macskán érkeztek a boszorkányok - A Gellért-hegy bizarr hiedelmei

Travelo2023.02.03, 18:17

A Gellért-hegy ma kirándulóhely, közösségi összejövetelek, koncertek és jóga-órák helyszíne, de régen közel sem volt ilyen jó híre. Boszorkányjárta vidéknek tartották, ahol csupa rémisztő dolog történik. Egyesek szerint borospincéiben és rétjein gyűltek össze a boszorkányok éjjelente, akik hol seprűn, hol macskán, esetleg gyereken érkeztek a találkozóhelyre.

Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb...

She2022.12.05, 18:40

Bűnös élvezetek alatt, most nem a dugi csokira gondolok a felső fiókban, vagy arra a nutellára becsúsztatva a csemegeuborka és a csalamádé mögé. Nem, nem arra az egy pohár borra gondolok, amit megittál múlt héten.

Nem kell félni a szépirodalomtól! Ezek a regények garantáltan le fognak kötni

Life.hu2022.11.27, 19:00

A szépirodalom nehéz téma. Még azok közül is sokan idegenkednek a klasszikusoktól, akik egyébként falják a könyveket, mondván, nehéz, unalmas vagy bonyolult a nyelvezete. Letűnt korok lenyomatai, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a mai, általunk ismert valósággal.

Az ünnepi ételek is készíthetők allergénmentesen

[origo] Gasztro2022.09.26, 13:20

Kiss Mona gasztroblogger „mentes" sorozatának második könyvében arra vállalkozik, hogy legfontosabb ünnepeink kedvelt és klasszikus ételeit, desszertjeit ne a hagyományos módokon készítse el. Ennek megfelelően valamennyi, a szerző által elkészített étel glutén-, tej-, tojás-, cukor-, szója-, mogyoró- és élesztőmentes, vegán, továbbá kész lisztkeveréktől mentes. Az előző „A mentes sütiskönyv" folytatásához hasonlóan, szeretne segítséget nyújtani mindenkinek, aki az allergénmentes táplálkozás útvesztőjében kíván eligazodni.

Nem szégyen p*rnót olvasni: rázódj vissza az olvasásba ezekkel a könyvekkel!

She2022.09.21, 08:05

Az olvasás számomra mindig egyfajta menekülés volt a való élet elől. Egykeként rengeteget unatkoztam otthon, így adta magát a csendes elfoglaltság, ha pedig ki kellett menni a lakásból, a zajok és az emberek elől menekültem a könyvek világába.

„Abba nem lehet beledögleni, hogy nem szopok f*szt" - Feldmár András újra megmondja a tutit

Life.hu2022.08.11, 22:15

Aki kicsit is érdeklődik a pszichológia iránt, annak Feldmár András neve nem lehet ismeretlen. A Kanadában élő pszichológus és pszichoterapeuta idén tölti be a 82. életévét, gondolatai mégis frissebben hatnak, mint a hajnali harmat.

Szerelemben nem számít a korkülönbség? 3 könyv, ahol fiatalabb férfi rabolta el a női szívet

Life.hu2022.06.08, 17:04

Közhely, de tartja a mondás: a szerelemben, két szív egymásra találásában nincsenek korlátok és határok, legyen szó akár a korkülönbségről. Tényleg nincs jelentősége, vagy azért akad olyan eset, amikor ez a tényező felülír mindent?

Könyvek, amelyek kifacsarják a lelkedet, és nem hagynak semmilyen reményt

Life.hu2022.05.14, 14:52

Már bőven benne járunk a tavaszban, zöldellnek a fák, süt a nap, és egy kis melegség költözött az emberi szívekbe. Tavasszal minden fény sokkal szebb, és mindenben ott van a megújulás és a remény érzése.

Könyvajánló: "Olyan, mintha Marilynnel szemben hitszegés lenne a jövőmre gondolni"

She2022.02.24, 22:13

Mindannyian vágyunk arra, hogy megtaláljuk életünk társát, de az úton haladva bele sem gondolunk abba, milyen lesz, ha már nem ébred fel mellettünk. Irvin D. Yalom és felesége, Marilyn Yalom egy olyan feladatra vállalkoztak, amire minden szó kevés. Közösen írt kötetükben a saját életükről, valamint arról írnak, hogyan dolgozták fel együtt: Marilyn meg fog halni.

Ezeket olvasd, ha nem bírod a kötöttségeket

Life.hu2022.02.01, 19:27

Te is megfogadtad, hogy idén többet fogsz olvasni? Aztán a kezedbe fogtad a Háború és békét, majd rémülten félredobtad, amikor megláttad, hány oldal? Ne aggódj, pont ezért összeállítottunk egy listát kifejezetten rövid, akár néhány óra alatt is elolvasható klasszikusokról.

Kifogytál az olvasnivalóból? Íme, januári könyvajánlónk

Life.hu2022.01.21, 15:00

Egy könyvmolynak időből, kávéból és olvasnivalóból sosem elég. Ám örök dilemma, hogy klasszikusokat, vagy kortárs irodalmat olvassunk? Mi ezúttal utóbbi mellett döntöttünk: négy frissen megjelent könyvet ajánlunk most nektek. 

Hangolódj az ünnepekre néhány igazán szívmelengető klasszikussal - könyvajánló

Life.hu2021.12.11, 22:11

Közeleg a karácsony, az év legmeghittebb időszaka. Az alábbi könyvajánló azonban nem ragaszkodik ahhoz, hogy az ünnepi időszakot helyezze előtérbe, célja inkább az, hogy a karácsonyt övező érzelmeket, hangulatokat, annak valódi lényegét adja át.

Már angol nyelven is olvasható a mohácsi csata összefüggéseit feldolgozó kötet

Tudomány2021.12.06, 13:20

Bővítve és angol nyelvű változatban is megjelent a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseit bemutató tanulmánykötet - tájékoztatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkársága hétfőn az MTI-t.

Kitty Bich Thuy Ta vietnámi származású írónő magyar gyerekeknek ír mesekönyveket

Life.hu2021.11.12, 10:13

Kitty Bich Thuy Ta, vietnámi származású, de magyarnak vallja magát. Az írónő három éves kora óta Magyarországon él, és mindig is érdekelte a filmesek világa. Kitty 2018-ban írta meg első könyvét, idén októberben pedig a harmadikat dobta piacra, de nagy álmokat dédelget.

Novemberi könyvajánló: Ha szívesen kizárnád a külvilágot

Petplace.hu2021.11.08, 13:36

Nincs is jobb dolog így az ősz derekán, mint este egy puha takaróval és egy forrócsokival behuppanni a kedvenc foteledbe egy igazán magával ragadó állatos tematikájú könyvvel. Már csak azt kell eldöntened, melyikhez lenne kedved, ugyanis több mint 10 kötetet ajánlunk!

A szokás hatalma - könyvajánló

Unilife.hu2021.10.28, 21:31

A 21. századi munkaerőpiacon akkor tudsz a legkönnyebben megmaradni, ha az „én-központú" hozzáállás helyett a „mi-központú" szemléletet alkalmazod. Ez első olvasatra furának tűnhet, hiszen a fejlődő nyugati országok mindenhol az individualizmust hirdetik. A karriered során viszont gyakran kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor az információ megosztása eredményesebb, mint önmagad elszigetelése. Ehhez azonban már fiatalkorban el kell sajátítani különböző készségeket.

Néhány klasszikus az őszre - ha még nem olvastad, érdemes bepótolni

Life.hu2021.10.13, 21:27

Tagadhatatlanul megérkezett az ősz. Az év egyik legszebb időszaka, amikor a színek, a fények egy kicsit megfakulnak, és már a levegő illatából lehet érezni az évszak változását. Ilyenkor jól esik bekucorodni a kanapéra egy hatalmas pokróccal, és egy jó könyvvel.

Állatos könyvek az őszre: a bekuckózást is izgalmassá teszik

Petplace.hu2021.10.08, 21:49

2021 őszén is bőségesen szemezgethetünk a kiadók kínálatában az állatokkal foglalkozó kötetek között. Találhatunk vidám történeteket kutyákról, macskákról és más állatfajokról, bepillantást nyerhetünk híres állatorvosok mindennapjaiba, sőt az állatok érzelmi életébe is. De bemutatjuk nektek Bálint György állatokról szóló, nagy sikert aratott könyvét is, melynek nyomdai lenyomatát még láthatta és jóváhagyta az ország kertésze, mielőtt örökre eltávozott az élők világából.

A tanult lány - Könyvajánló

Unilife.hu2021.10.04, 23:28

Az élet nem mindig kegyes és van, amikor olyan nehézségeket gördít elénk, amelyek megugrása által többek leszünk. Mi történik akkor, ha álmaink megvalósítását éppen az életet adó, szülői közeg gátolja és tesz meg mindent azért, hogy a ranglétra legalján ragadjunk? Honnan és miből meríthetünk erőt? Erről szól, A tanult lány című könyv.

Földönkívüliek nyomában - Hiszed, nem hiszed, ez bizony létezik!

Unilife.hu2021.09.22, 21:20

Jöttek, láttak és győztek, legyenek bárkik is, akik a Naprendszerünk perifériáján áthaladó ismeretlen objektumot készítették. Hiszel annak a teóriának, hogy nem a Föld az egyetlen lakott bolygó a világegyetemben? Érdekelnek a hátborzongató részletek? Könyvajánló következik.

Sugárfertőzött, haldokló gyerekek, megnyomorodott likvidátorok és megtört özvegyek vallanak

Life.hu2021.08.11, 08:59

Bár a csernobili atomerőműben történtek 1996-tól folyamatosan foglalkoztatják az embereket, és azóta is a világ legnagyobb atomkatasztrófájaként tartják számon Fokozott figyelem terelődött ismét a tragédiára az HBO nagy port kavart 2019-es Csernobil minisorozatával. Így került az érdeklődés középpontjába Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című dokumentumregénye, ami a sorozat alapjául is szolgált, de megnőtt a kereslet több, a katasztrófával - ha csak érintőlegesen is - foglalkozó könyv iránt, mint amilyen például Alina Bronsky Baba Dunya utolsó szerelme. Ez egészen más szemszögből dolgozza fel a "csernobil utáni életet". Most eezt ...

Bucsi Mariann kultúrtörténelmet írt első regényével - Elérte azt, amit régóta publikáló íróknak is nehezen sikerül

Life.hu2021.07.15, 17:30

Már régóta publikáló íróknak is nagyon-nagyon nehezen sikerül, vagy egyáltalán nem is, hogy megjelenő könyvük az előrendelési sikerlistákon szerepeljen, pláne, hogy vezető helyet foglaljon el. Bucsi Mariann elsőkönyves író, a She.hu szerzője, aki mondhatni, „kultúrtörténelmet" írt.

A Dalai Láma és Desmond Tutu titkos beszélgetése

She2021.06.07, 16:27

Manapság egyre nagyobb teret kapnak a motivációs, önfejlesztő könyvek.

Matthew McConaughey: Ne egyensúlyozzunk halálunkig a túl késő és a túl korán kötelén

She2021.01.06, 08:54

Matthew McConaughey Zöldlámpa című önéletrajzi könyve szerencsére teljesen eltér attól, amire a legtöbben gondolnak az "önéletrajzi könyv" hallatán. Nem unalmas, nem mesterkélt, nem rongyrázós. Egyszerűen csak őszinte, vicces, megindító és olyan, mint maga az élet: hullámokkal teli.

Nagyanyám szeretője

She2020.12.10, 13:17

"Szűzen mentem férjhez, akkoriban a mi köreinkben így volt szokás. A nászéjszakán bejött hozzám a Nagyapád, de valahogy nem úgy sült el a dolog, ahogyan kellett volna.

Ezek a könyvek garantáltan karácsonyi hangulatot teremtenek a lelkedben

Unilife.hu2021.04.22, 13:08

Idén egy kicsivel több kell ahhoz, hogy karácsonyi hangulatba kerüljünk, de szerencsénkre rengeteg olyan könnyed, szórakoztató, sírós-nevetős könyv áll a rendelkezésünkre, amikben elmélyedve egyből egy kellemesebb világba jutunk, akár olyanba is, ahol vannak még csodák, hétköznapiak és egészen elképzelhetetlenek is.

Könyvajánló: Az Unortodox betekintést enged egy elszigetelt közösség életébe

Unilife.hu2021.04.22, 13:03

Mindig inspiráló olyan emberek életéről olvasni, akiknek valamilyen okból elegük lett az addigi életükből, és nem féltek a nulláról újrakezdeni mindent. Az Unortodox című könyv szerzője, Deborah Feldman maga is ilyen személy, s önéletrajzi művében részletesen beszámol az újrakezdésig vezető útjáról. A könyv inspirálta minisorozat megtekinthető a Netflixen.

Mindent megnyer, aki a kultúrában ki tudja alakítani a maga hegemóniáját

Kultúra2020.12.04, 10:48

Megjelent Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Kulturális hadviselés című kötete.

Kötelezők (és ajánlottak), amiket el kellett volna olvasnod

Unilife.hu2021.04.22, 12:33

Középiskolai éveinkből mindnyájan őrzünk emlékeket irodalomórai elemzésekről, amikor fogalmunk sem volt arról, mi történik körülöttünk. Volt, hogy a magyartanárunkkal nem tudtunk egy hullámhosszra kerülni, de az is elképzelhető, hogy talán akadt néhány olyan kötelező olvasmány, melyet csak egy Wikipedia-szócikk mélységéig ismertünk.

Könyvajánló a hideg, bekuckózós estékre

Unilife.hu2021.04.22, 10:52

Mikor kint tombol a zord időjárás senkinek sincs kedve kimozdulni a meleg lakásból. Ilyenkor bent próbáljuk magunkat lekötni és hasznosan eltölteni a szabadidőnket. Manapság olyan sokat töltünk elektronikai kütyük társaságában, hogy néha nem árt egy kis pihenő, ami nemcsak a szemünkre, de az agyunkra is rendkívül jó hatással van. A téli időszakban az egyik legjobb kikapcsolódási forma bekuckózni a kanapéra és egy forró ital társaságában elmélyedni egy klassz könyvben.

Könyvajánló a hideg, bekuckózós estékre

Life.hu2020.11.07, 20:48

Mikor kint tombol a zord időjárás senkinek nincsen kedve kimozdulni a meleg lakásból. Ilyenkor bent próbáljuk magunkat lekötni és hasznosan eltölteni a szabadidőnket. Manapság olyan sokat töltünk elektronikai kütyük társaságában, hogy néha nem árt egy kis pihenő, ami nemcsak a szemünkre, de az agyunkra is rendkívül jó hatással van. A téli időszakban az egyik legjobb kikapcsolódási forma bekuckózni a kanapéra és egy forró ital társaságában elmélyedni egy klassz könyvben.

Könyvajánló: íme, 4 ősz témájú alkotás a hűvösebb napokra

Life.hu2020.10.06, 09:38

A könyvek szerelmesei tudják, hogy a forró nyár után a hűvös, sejtelmes ősz igazi felüdülés. Nincs jobb, mint megfürdeni a nap utolsó sugaraiban egy csésze forró kávéval vagy teával a kézben, betakarózni egy nagy kendővel, vagy pokróccal, és elmélyülni egy szuper könyvben. Most olyan könyveket hoztunk nektek, amelyek őszi hangulatúak, vagy történetük ősszel játszódik.

Utazz a könyvek segítségével: íme, néhány olvasmány, ami más helyre repít

Life.hu2020.04.03, 19:03

Ez most nem az utazgatások időszaka, de aki szeretne, így is kalandozhat méghozzá a könyvek segítségével. Barangolhatunk új, vagy képzeletbeli tájakon, megismerhetünk új embereket, sorsokat, helyzeteket. Eshetünk szerelembe, lehetünk harcosok, átmehetünk egy belső változáson úgy, hogy ehhez csak egyetlen dolgot kell tennünk: olvasni. Íme, néhány könyv, amit ajánlunk azoknak, akik a négy fal között is szeretnének felfedezni.

Minden, amit tudni akartál az űrutazásról, de nem tudtad megkérdezni

Tudomány2019.04.01, 12:33

Rendkívül izgalmas és szórakoztató könyv jelent meg a Partvonal Könyvkiadó gondozásában. A könyv szerzője, Tim Peake, az első brit ESA (Európai Űrügynökség) asztronauta, aki a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) járt. Peake könyvében igyekszik minden kérdésre választ adni, ami csak egy átlag olvasóban felmerülhet az űrutazással és az űrállomáson való élettel kapcsolatban.

Lélekgyilkos könyvek, amiket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlunk (18+)

Archívum2019.03.30, 07:46

Az olvasók nagy többsége kedveli a krimiket és a thrillereket, de egy részük nyitott a brutálisabb, durvább alkotásokra is. Számukra gyűjtöttünk össze négy olyan kötetet, amelyek elolvasása után kicsit azt érezhetjük, valamit elvettek tőlünk, a lelkünk egy része pedig beszennyeződött. A bátrak görgessenek csak lejjebb.

Ezeket a könyveket olvassa, ha fel akar készülni 2019 sorozataira

Tévé2018.12.25, 07:14

2019-ben több könyvből készül tévés verzió, népszerű és (itthon) kevésbé ismert regényeket is átdolgoznak a képernyőre. Jön A 22-es csapdája és az Elveszett próféciák sorozatváltozata, de például Reese Witherspoont, Chris Pine-t és Zachary Quintót is olyan szériában láthatjuk legközelebb, amely egy könyvön alapul. Ajánlunk nyolc művet, ezeket olvassa az ünnepek alatt, ha egy lépéssel a tévés kínálat előtt akar járni.

Karácsonyi gyerekkönyvajánló – Nem csak ünnepi témában

Archívum2018.12.15, 19:45

Már alig maradt pár nap, és itt a karácsony. A gyerekek visszaszámolnak, szinte tapintani lehet a bennük lévő izgatottságot, hogy mi várja majd őket a fa alatt. Ez az idő épp elég a kiegészítő meglepetések beszerzésére. Korábban már írtunk arról, miért annyira fontos, hogy a gyermekeknek könyvet (is) adjunk a kezébe, most pedig ezt megtámogatva, olyan könyveket ajánlunk, amelyek témája változatos és érdekes. Egész biztos, hogy meg fogod találni azt, aminek helye van még a csodásan feldíszített fa alatt.

Ezeket a könyveket érdemes elolvasni a hosszú, téli estéken

Tudomány2018.12.10, 14:32

Karácsony előtt megszaporodik a könyvkiadók választéka. Ajánlónkban az ismeretterjesztő könyvek közül válogattuk ki az általunk legérdekesebbnek tartott olvasmányokat.

Ezekkel a módszerekkel növelhetjük a beosztottak hatékonyságát

Gazdaság2018.11.29, 08:56

Az Ösztönző magatartás hatalma című új sikerkötet példák, történetek, gyakorlati praktikák segítségével vezeti be az olvasót a vállalati ösztönző rendszerek világába. Négy amerikai pszichológus 12 lépésben határozta meg, hogyan lehet hatékonyan jó teljesítményre sarkallni magunkat és beosztottjainkat. 

A koreai észjárás titkai

Gazdaság2018.11.20, 19:32

A koreaiak sajátos személyiséggel és kultúrával rendelkeznek, amely egyáltalán nem hasonlítható össze több ázsiai országéval. A kereszténység, a buddhizmus, a konfucianizmus és a sámánizmus gyakorolta a koreai kultúrára és hagyományokra a legnagyobb hatást. A koreai észjárás című új könyv nemcsak a koreai kultúra iránt érdeklődők számára nyújt gondosan összeállított tudnivalókat, hanem azoknak is, akik meg szeretnék érteni a koreai emberek gondolkodásmódját.

Könyvajánló: A kikapcsolódás ereje

Gazdaság2018.07.13, 12:13

Növeld a teljesítményed a pihenőidővel, ennek az egyszerű, de kiváló alapigazságnak a professzionális gyakorlati alkalmazásáról szól Dave Crenshaw – A kikapcsolódás ereje című sikerkönyve, amely a Pallas Athéné Könyvkiadó munkája nyomán már magyarul is elérhető.

Előző
Következő