Kontroll (film)
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Antal Nimród
- Kontroll
- magyar film
- Elhagyott szoba
- film
- legfrissebb
- legrégebbi
Szemlés filmek a mozikban
Tavasszal és ősszel folyamatosan kerülnek moziba a 35. Filmszemlén bemutatott játékfilmek, így aki lemaradt a mustráról, még ebben az évben csaknem valamennyi művet megnézheti.
Erős magyar jelenlét Cannes-ban
A 57. cannes-i filmfesztivál május 12-én veszi kezdetét, idén a magyar filmszakma nemcsak a versenyprogramban képviselteti magát, hanem lesz már magyar pavilon is, és szakmai programok rengetegében tobzódhatnak majd a hazai producerek. A Magyar Filmunió a cannes-i filmfesztivál minden magyar vonatkozású részletéről tájékoztatott az Uránia kávéházban.
A Kontroll sikeres Cannes-ban
A telt házas vetítés mellett a Kontroll cannes-i szereplése kapcsán a Screendaily és a Hollywood Reporter is pozitív hangvételű kritikát közöl a filmről, de nem hallgatják el a hiányosságokat sem. Antal Nimród cannes-i élményeiről nyilatkozott a filmhunak.
A Kontroll kapta az Ifjúsági díjat Cannes-ban
Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy a telt házas vetítés mellett a Kontroll cannes-i szereplése kapcsán a Screendaily és a Hollywood Reporter is pozitív hangvételű kritikát közölt a filmről. Most pedig megvan az első hivatalos elismerés is: Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági díjat (Prix de la Jeunesse) a cannes-i filmfesztiválon. Hasonló elismerésben utoljára Gothár Péter Megáll az idő-je részesült.
Kamarás, Pindroch: reménytelen küzdelem
A Borsodi Beach vendégei Pindroch Csaba és Kamarás Iván voltak. Előbbit jól ismerhetjük a Kontroll, a Valami Amerika, Az ötödik szoba és a Magyar Vándor című filmekből, utóbbi pedig a Szent Iván napja, a Vademberek és az Európa Express című filmekben tűnt fel - többek közt.
Badár Sándor: Itt borotvaélen kell táncolni
Badár Sándor a kortárs magyar film páratlanul izgalmas alakja, káprázatos rögtönzései, lendületes humorérzéke, intenzív játéka révén - a szó szoros értelmében - játszva csavarja az ujja köré a közönséget. Az improvizáció mesterét Szőke András Zsiguli című filmjének forgatásán ragadtuk el a kamera elől.
Karcagi srácok Artúr király ellen
A hét filmbemutatói közül egyértelműen a Szezon viszi el a pálmát, a három karcagi fiú balatoni kalandjait mindenkinek ajánljuk, aki a Kontroll után ismét egy kitűnő magyar filmet akar látni. Jön továbbá az Arthur király, és láthatunk egy verekedős Rómeó és Júlia-történetet is.
Spielberg lenyomta Árpa Attilát
Bár a Tom Hanks főszereplésével leforgatott Terminál gyalázatosan nyitott, még így is jócskán felülmúlta az Argót, amelyre az első hétvégéjén csak feleannyian voltak kíváncsiak, mint a Kontrollra.
A Kontroll győzött Chicagóban
A Kontroll újabb nemzetközi filmes díjat vihetett haza. Az eddig már számos filmfesztiválon kitüntetett magyar alkotás ezúttal Amerika egyik legrégibb filmes rendezvényének fődíját, a chicagói Arany Hugót nyerte el.
A Kontroll 48 filmmel küzd az Oscarért
49 ország filmjei pályáznak a februári Oscar-gála legjobb külföldi alkotás díjára. Közöttük vannak a filmfesztiválok nagyágyúi, a House of Flying Daggers, a Nobody Knows és a magyar Kontroll is.