koalíció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- választás
- MSZP
- SZDSZ Országos Tanácsa
- parlament
- párt
- legfrissebb
- legrégebbi
Bővül a vajdasági négypárti szövetség
Két kisebb vajdasági magyar párt, a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom (KDEM) és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (VMPM) is csatlakozik ahhoz a négypárti koalícióhoz, amelyet a legnagyobb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hozott tető alá három másik szerbiai kisebbségi, illetve regionális párttal.
Bővül Kasza választási koalíciója
Etnikailag egyre sokszínűbbé válik az a választási koalíció, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének, Kasza Józsefnek a neve is fémjelez: a szövetségben magyar, bosnyák és horvát pártokon kívül immár roma és bolgár kisebbségi szervezetek is részt vesznek.
Schill-ügy: párt nélkül maradt a pártalapító
Hatalmi harc után a párt országos vezetősége kizárták a német Jogállami Offenzíva Pártjából (PRO) a pártot megalapító Ronald Schillt. A könyörtelen bíróból, politikussá átformálódott Schill nem riadt vissza semmilyen eszköztől, Hamburg polgármesterét homoszexualitásával próbálta zsarolni, minek folytán az felmondta a három fős többséggel kormányzó koalíciót.
Kisebbségi kormányzás a legvalószínűbb Szerbiában
A demokratikus tömb pártjaiból alakuló kisebbségi kormányt részesíti előnyben a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), de nem zárja ki azt sem, hogy a decemberi parlamenti választás győztesével, a Szerb Radikális Párttal (SRS) köt koalíciót.
Alulmaradt a kampánycsendsértő Berlusconi
Az olasz miniszterelnök pártja az elvártak alatt teljesített az EP-választásokon, szerencséjére azonban a kormánykoalíció többi pártjának eredménye valamelyest kompenzálta 21 százalékos eredményét. Az ellenzékiek legnagyobb tömörülése mindenkire rávert, az Olajfa koalícióra a szavazók több mint 31 százaléka adta voksát. Olaszországban is messze az EU-átlag feletti volt a részvételi arány.
Mádl megígérte: a 30 nap leteltével megnevezi a kormányfőjelöltet
Mádl Ferenc köztársasági elnök keddi megbeszélésükön ígéretet tett Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének: a 30 nap leteltét követő első munkanapon megnevezi a miniszterelnök-jelöltet. Kovács László pedig arra tett ígéretet, hogy a koalíció egyhangúlag meg fogja szavazni a koalíció közös jelöltjét, Gyurcsány Ferencet.
Lemondott a ciprusi török kormány
Lemondott a ciprusi török kormány. A Talat-kabinet azért kényszerült lemondásra, mert miután elvesztették a sziget újraegyesítését célzó ENSZ-népszavazást, túl sok csalódott képviselő hagyta el a kormánykoalíciót. Ha belátható időn belül nem sikerül új koalíciót létrehozni, előrehozott választásokat tartanak Cipruson.
Orosz milliárdos pártja lett az első a litván választáson
Az orosz származású Viktor Uspakis milliárdos Munka Pártja nyerte el a legtöbb mandátumot a litván választáson. Úgy tűnik azonban, hogy ennek ellenére nem kerülhet kormányra, mivel a második helyezett jobboldali koalíció és a jelenleg kormányzó szociáldemokrata-szociálliberális pártok koalíciója várhatóan közösen alakítanak kormányt.
- címkék:
- Litvánia
- választás
- párt
- koalíció
- Címkefelhő »
Blair: Most nem szabad mindent hátrahagyni Irakban
A brit kormányfő szerint most jött el az az időszak, amikor a koalíciónak végképp nem szabad magára hagynia Irakot.
Koalíciós tárgyalások Izraelben
A Simon Peresz vezette Izraeli Munkapárt szombaton úgy döntött, hogy koalícióra lép Ariel Saron miniszterelnök Likud pártjával. A koalícióról szóló tárgyalások a hétvégén megkezdődtek. A Munkapárt főtárgyalója bejelentette, hogy nem szabnak feltételeket koalícióalakítással szemben.