kkv

címke rss

Ezzel a támogatással akár 100 milliót is nyerhetnek a hazai vállalkozók

Gazdaság2019.11.11, 10:41

Hétfőn indulnak az új épületenergetikai fejlesztésekre beadható pályázatok. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, összesen 20,4 milliárd forintos keretösszeg áll a magyar vállalkozások rendelkezésére.

Világszerte elismerik a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményét

Gazdaság2019.11.10, 10:53

Jövőre is folytatódhat a hazai minimálbér-növekedés és több nemzetközi szervezet is javított a héten Magyarország GDP előrejelzésén. Emellett jó negyedévet zárt az OTP és a Richter is, illetve úgy tűnik, hogy javulnak az eddigi fagyos gazdasági kapcsolatok az Egyesült Államok és Kína között. A hét gazdasági összefoglalója.

Egy hazai bank is beszállt az online számlázás terjesztésébe

Gazdaság2019.11.08, 14:00

Elindult az Erste és a Billingo közös online számlázója, a PowerBill. A rendszer használatával az Erste ügyfelei az első évben ingyenesen férhetnek hozzá a korlátlan számlázást és rengeteg előnyös extrát biztosító platformhoz.

Palkovics László: Nemzetközi piacra segítjük a magyar kis- és középvállalkozásokat

Gazdaság2019.11.05, 16:09

Bemutatták az 1000 vállalat bevonásával készített magyar kkv-stratégiát. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését.

A legígéretesebb hazai kkv-kat ösztönzi a Magyar multi program

Gazdaság2019.10.18, 11:40

A legígéretesebb kis- és középvállalkozásokat (kkv) ösztönzi a Magyar multi program, amelynek harmadik részében több mint 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a sikeresen pályázó vállalkozások – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Kétmilliárd forintból fejleszthetnek a magyar kisvállalkozások

Gazdaság2019.10.03, 08:20

A kisvállalkozások modernizációjára kiírt pályázat az Európai Unióban is egyedülállónak számít, Magyarországon pedig először indul ilyen finanszírozási forma. A program a mikro-, kis- és középvállalkozásokat szólítja meg, és többek között eszközbeszerzésre, valamint új technológiai rendszerek kialakítására igényelhető - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Először pályázhatnak a hazai kkv-k erre a címre

Gazdaság2019.09.18, 13:39

Magyarországon - elsősorban a generációváltás problémájának a tömeges megjelenése miatt - egyre fontosabb értékké vált a céges szaktudás és tapasztalat átadása a generációk között. Két alapítvány úgy döntött, pályázatot indít, hogy segítse ezt a folyamatot a hazai kkv-szektorban.

Küzdenek a hazai kkv-k a digitalizációval

Gazdaság2020.07.27, 16:46

A legtöbb magyar vállalkozásnál nincsenek tisztában a saját folyamataik hatékonyságával, ha pedig esetleg szeretnék átlátni azt, hogy "hányadán állnak", legtöbbször a kesze-kusza Excel-táblákból igyekeznek tájékozódni. Holott igény az lenne arra, hogy a digitális útra lépjenek, de nem tudják hogyan tegyék meg az első lépést, addig viszont sokan gyakorlatilag "érzésből" viszik a cégeiket. Egyebek mellett ez derül ki a Cégmenedzser kutatásából, amelyet kétezer magyar kkv részvételével készítettek.

Megjelent az Irinyi-terv új kiírása, 2,5 milliárdra pályázhatnak a kkv-k

Gazdaság2019.08.26, 13:41

Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

A magyar kisvállalkozások szinte sohasem állnak le

Gazdaság2019.08.14, 14:06

A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. Tízből kilenc cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből.

Palkovics László: Az élelmiszeripar a magyar emberek jólétét szolgálja

Itthon2019.07.06, 19:47

Az élelmiszeripar a lakosság jólétét szolgálja - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szesziparban érdekelt miskolci Hagyó Kft. új üzemcsarnokának és termelőberendezéseinek átadásán szombaton.

Jelentős a még idén beruházást tervező kkv-k aránya

Gazdaság2019.07.04, 14:56

A kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében idén - derült ki a Budapest Bank 300 cégvezető körében elvégzett kutatásából. Beruházást a megkérdezett vállalatvezetők közel harmada tervez idén, átlagosan 45 millió forint értékben. Ezt 73 százalék saját forrásból finanszírozná, minden ötödik cégvezető pedig hitelt igényelne vállalkozása fejlesztéséhez. Utóbbi esetben a kamat mértéke és fixálásának lehetősége a két legfontosabb szempont.

Óriási az érdeklődés a kisebb vállalkozásoknak kitalált két adózási lehetőség iránt

Gazdaság2019.07.04, 09:30

Óriási érdeklődés mutatkozik a kisebb vállalkozásoknak kitalált két adózási lehetőség iránt: egyre emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata és a kisvállalati adó, vagyis a kiva szerint adózók tábora - mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár, bejelentve azt is, hogy a pénzügyi kormányzat tájékoztató kampányokat indít a kivával, valamint az egyszerűsített vállalkozó adóval (eva) kapcsolatos változásokról.

Új üzleti laptopcsalád jött a Lenovótól

Techbázis2019.07.01, 17:12

Elsősorban a fiatal munkaerőre pályázó KKV-kat veszi célba a ThinkBook.

Varga Mihály: A Világbank segítheti a magyar cégek piacra jutását külföldön

Gazdaság2019.07.01, 16:37

A kormány stratégiai célja a kis- és középvállalkozások exportképességének növelése - hangsúlyozta Varga Mihály a Világbank országcsoport-igazgatójával, Günther Schönleitnerrel folytatott megbeszélésén, melyen az is szóba került, hogy a Világbank-csoport milyen módon segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását, illetve a visegrádi országok közös régiós stratégiájának kialakítását.

További másfél milliárd forint támogatás jut a kkv-k munkahelyteremtésére

Gazdaság2019.06.21, 10:42

Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek beszélt a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program eredményeiről.

Palkovics: A munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok alkalmazzák

Gazdaság2019.06.15, 19:57

Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben, a 25 éves Németh-Fa Kft. bemutatótermének avatóünnepségén tartott beszédet.

A kkv szektorban a számlatömb még mindig népszerűbb a számítógépes megoldásoknál

Gazdaság2019.06.07, 04:58

A kis- és középvállalkozói szektorban a számlázóprogramok használata még mindig alatta marad a számlatömb népszerűségének, de a digitális megoldások egyre inkább előtérbe kerülnek, tízből négy kkv már programot használ - írta pénteki számában a Világgazdaság az eNET és a Számlázz.hu közös kutatására hivatkozva.

A kormány megvédi a magyar gazdaság eddig elért eredményeit

Gazdaság2019.06.06, 17:46

A kormány megvédi a magyar gazdaság eddig elért eredményeit, ez a célja a jövő évi költségvetésnek, és a gazdaságvédelmi akciótervnek - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az ITM 3 milliárddal bővíti az építőipari kkv-k technológiai újítását

Itthon2019.06.02, 15:48

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év második felében 3 milliárd forinttal bővíti az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet - közölte a tárca az építők napja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása

Gazdaság2019.05.29, 08:56

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

167 milliárd forintot biztosít a kormány a kkv-k erősítésére

Gazdaság2019.05.24, 10:38

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.

Újabb támogatást kapnak a kkv-k

Gazdaság2019.05.23, 15:29

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén.

És az ön irodájának mi van a tetején?

Gazdaság2019.05.23, 11:30

HMKE – minden olyan vállalkozásnak érdemes megjegyeznie ezt a rövidítést, amelyik megújuló energiaforrásból szeretné fedezni áramfogyasztását, csökkenteni szeretné a szén-dioxid-kibocsátását és kedvezőbb színben szeretné feltüntetni magát vásárlói szemében. HMKE: háztartási méretű kiserőművek, vagyis napelemek vállalkozásoknak.

Hazai vállalkozók legjobb online ötleteit díjazta a UPC

Techbázis2019.05.22, 14:12

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show verseny keddi gáláján olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével.

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások

Gazdaság2019.05.17, 13:57

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások, egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Hétszer jobban növekszik a cége, ha beszáll az e-kereskedelembe

Gazdaság2019.03.19, 16:45

A PayPal Kisvállalkozások növekedése Európában című fehér könyve az Európai Unió 28 tagállamában bejegyzett 157.636 olyan kisvállalkozás adatait elemzi, amelyek a PayPal használatával fogadnak digitális fizetéseket. A tanulmány szerint az Európai Unióban a PayPal-es fizetést fogadó vállalkozások székhelytől függetlenül közel azonos növekedési rátával rendelkeznek (a városi cégeknél 14 százalék, a vidéki területeken található PayPal cégek esetében pedig 12 százalék). Mindez főként a digitális gazdaságnak, az azon keresztül megkönnyített exportnak és a biztonságos online fizetési megoldásoknak köszönhető.

Újabb 5 milliárd forint a vállalkozásoknak munkahelyteremtésre

Gazdaság2019.03.19, 10:41

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására - jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a keddtől induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

Hogyan választhatják ki a megfelelő gázszolgáltatót a kis- és középvállalkozások?

Gazdaság2019.03.18, 12:41

Ha vállalkozása gázzal fűt, érdemes odafigyelnie a megfelelő gázszolgáltató kiválasztására. Amennyiben cége emellett még valamilyen gyártási folyamathoz is használja a földgázt, akkor egészen biztos, hogy érdemes szétnéznie a piacon.

150 millióra nőtt a kkv-k maximális technológiai fejlesztési hitelösszege

Gazdaság2019.03.11, 14:19

Az eddigi 50 millió forintról 150 millió forintra nőtt az igényelhető hitel maximuma az európai uniós forrású KKV Technológia Hitelprogramnál. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) országszerte megtalálható MFB Pontjain elérhető forrás a vállalkozások technológiai fejlesztési és korszerűsítési igényeire jelent megoldást. A kifejezetten gyors átfutási idővel elérhető forrásra szeptember óta közel 29 milliárd forint hiteligénylés érkezett.

A kkv-szektor felzárkóztatása kulcsfontosságú gazdasági kérdés

Gazdaság2019.03.09, 11:19

Ha sikerül versenyhelyzetbe hozni a hazai kis- és középvállalkozásokat, az tovább javíthat a gazdasági növekedésen, hozzájárulhat a társadalom erősítéséhez, valamint az export és import arányához. Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke szerint a kormány erre irányuló programja eredményes lehet.

70 milliárd forintot kapnak a hazai kkv-k

Gazdaság2019.03.06, 13:15

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.

Sokban függ a hazai gazdasági felzárkóztatás a kkv-któl

Gazdaság2019.02.05, 15:30

Hazánk a rendszerváltás óta igen jól teljesített tőkevonzásban, a külföldi multicégek Magyarországon való letelepítésében. A visegrádi négyeken belül e tekintetben az élen vagyunk, s ebből a magyar gazdaságnak és társadalomnak eddig számos előnye származott. A gazdasági felzárkózás azonban mégsem a külföldi tőkétől, hanem a magyar kkv-któl várható Mádi László közgazdász, főiskolai tanár szerint, akinek a Magyaridők.hu-n megjelent írásából idézünk.

Február 20-tól újra pályázhatnak a kkv-k eszközbeszerzésre Pest megyében

Archívum2019.02.01, 15:07

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A támogatási kérelmeket 2019. február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók.

Most még nagyot léphetnek előre az ügyes kkv-k

Gazdaság2019.01.28, 13:12

A digitális transzformáció szinte a teljes hazai kkv szektort érinti, ám csak kevesek aknázhatják ki a benne rejlő lehetőségeket, mert nincs elég szakember - figyelmeztet a Smart Commerce Consulting.

Érik a balhé a szomszédban

Gazdaság2018.11.29, 12:09

Elbocsátásokkal járhat a minimálbér-emelés Romániában: nem tetszik a munkáltatóknak a kormány hozzáállása, ezért tüntetést fontolgatnak - tájékoztatott a kronika.ro.

Mikorra lesz 400 ezer forint a nettó reálbér?

Gazdaság2018.11.21, 13:52

Kulcsfontosságú lenne a kkv-k termelékenységének megduplázása a következő 11 évben, azaz 2030-ig, mert ezzel párhuzamosan tudnának nőni a reálbérek mintegy nettó 400 ezer forintra. A Magyar Nemzeti Bank a célhoz rendelve lépéseket javasol.

Alacsony szinten van a kis- és középvállalatok digitalizációja Magyarországon

Gazdaság2018.11.19, 08:41

Míg a a nagyvállalatok a beszállítóiktól is megkövetelik a digitalizációt, a kis- és középvállalatok digitalizációja alacsony Magyarországon - mondta Regős Gábor, a Századvég Alapítvány közgazdásza hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Hamarosan sokkal többről szól majd a Számlázz.hu, mint egy számlázóprogram

Gazdaság2018.11.16, 14:24

A Számlázz.hu hamarosan egy olyan online rendszert biztosít a kkv-k számára, amely egyszerre nyújt számlázási, tranzakciós, könyvelési és bérszámfejtési rendszert a hazai kis- és középvállalkozói rétegnek.

Mitől fix az MNB Növekedési Hitelprogramjának új konstrukciója?

Gazdaság2018.11.12, 18:26

Mint arról már beszámoltunk, Növekedési Hitelprogram Fix elnevezéssel új hitelprogramot indít a jegybank 2019 elejétől, melynek keretében maximum 2,5 százalékos kamat mellett juthatnak hitelhez a hazai kis- és középvállalkozások. A részletekről kérdeztük Pulai Györgyöt, az MNB főosztályvezetőjét.

A kkv-kra is kihat a hazai multik kultúrája

Gazdaság2018.10.16, 10:39

A BKIK Ipari Tagozatának alelnökével, a Műszertechnika Zrt. vezérigazgatójával, Tankó Zoltánnal a közelgő Kamarai Napok kapcsán a magyar ipar jövőjéről, kilátásairól, a generációváltás nehézségeiről és a kamara szerepéről adott interjút a Blogstar.hu-nak.

MNB: Idén 10,5, jövőre közel 8 százalékkal nőnek a bérek

Gazdaság2018.09.20, 15:31

Az átlagkeresetek idén 10,5 százalékkal, jövőre pedig 7,9 százalékkal emelkednek, míg 2020-ban 6,8 százalékos növekedés várható - derül ki a Magyar Nemzeti Bank most publikált inflációs jelentéséből. A jegybank elemzői szerint az infláció idén 2,8, jövőre pedig 3,1 százalék lesz. A napokban bejelentett Növekedési Hitelprogram "fix" konstrukció 2020-ban egy százalékponttal emeli a kkv-k beruházási arányát, erősíti a kiszámíthatóságot és a versenyképességet.

Az MNB hitelezési politikája stabilan támogatja a növekedést

Gazdaság2018.08.30, 14:50

Jelentősen bővült a vállalati, ezen belül a kis- és középes vállalatok hitelállománya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb hitelezési jelentéséből. A vállalati hitelezésben a hosszú lejáratú, fix kamatozású hitelek kihelyezésének azonban nagyobb arányt kellene képviselnie a jegybank szakértői szerint.

A kormány folytatja a párbeszédet a kkv-kkal

Gazdaság2018.08.24, 13:46

Folytatódik a párbeszéd a kis- és középvállalkozásokkal. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tagja Palkovics László miniszterrel egyeztetett a következő éveket érintő együttműködési lehetőségekről.

Hasít az irodapiac a fővárosban

Gazdaság2018.08.21, 15:23

Sorra adják át az új épületeket Budapesten, a kereslet erősödik, ennek megfelelően a lakásárakhoz igazodva emelkednek a bérleti díjak is. Érdekesség, hogy a kisebb cégek is egyre borsosabb áron tudnak lakást iroda céljára bérelni. A kisebb, főként kezdő vállalkozások nincsenek könnyű helyzetben, mivel a nagyok egyből lecsapnak a legkedvezőbb irodákra.

Tízéves rekord: minden ötből négy kkv beruházásra készül

Gazdaság2018.08.21, 17:07

Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg a cégek 78 százaléka készül valamilyen fejlesztésre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve most informatikai fejlesztésekre készülnek a legtöbben, megelőzve az elmúlt egy évben élen álló gépek, berendezések korszerűsítését.

A kkv-k érdekeit szolgálja a vasúti áruszállításba való bekapcsolódásuk

Itthon2018.08.07, 19:39

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) érdekeit szolgálná, ha a Rail Cargo lehetővé tenné számukra, hogy árujukat vasúton szállítsák - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 műsorában.

A cégek fele szerint nem fontos a digitalizáció

Gazdaság2018.07.19, 21:39

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben – összegzi a T-Systems Magyarország most bemutatott reprezentatív kkv-kutatása, amely szerint ugyanakkor a digitális fejlesztés versenyelőnyt jelent.

Nagyon bizakodó a hazai vállalkozások többsége

Gazdaság2018.07.11, 15:59

Új megközelítéssel készült a hazai kis-és középvállalkozói szektorra országosan reprezentatív kutatás a Magyarországon működő, 51 millió és 1,5 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek terveiről, kilátásairól. A felmérés során a vállalkozásokat a vezetők által érzékelt piaci pozíció és innovációs hajlandóság alapján rangsorolták. A cégek túlnyomó többsége szinte minden csoportban optimistán tekint jövőbeli lehetőségeire, infrastrukturális fejlesztésekkel azonban csak minden harmadik számol.

Mutatjuk a titkot: ennyi mindent vásárol itthonról a McDonald's

Gazdaság2018.07.03, 16:09

Három évtizeddel ezelőtt nyitotta meg első magyarországi éttermét a McDonald's. Az étteremlánc azóta folyamatosan stabil hazai beszállítói körre támaszkodik: az állandó kínálatban felhasznált csirkehús, ketchup és más szószok, friss hagyma, uborka, tojás és méz hazai gazdaságokból érkezik, ahogyan a hamburgerek alapanyagául szolgáló marhahús, saláta, paradicsom egy része is - írja a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében.

Az ITM legfőbb feladata a magyar kkv-k megerősítése

Gazdaság2018.06.18, 09:16

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) legfontosabb feladata a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) megerősítése, hatékonyságuk és versenyképességük javítása, annak elérése, hogy a kkv-szektor által előállított termékek minél nagyobb hozzáadott értéket képviseljenek, és ezzel minél jobban bekapcsolódjanak a nagyvállalatok értékláncaiba - mondta Pomázi Gyula, a tárca helyettes államtitkára egy szakmai konferencián.

PM: Tovább kell könnyíteni az adórendszeren

Gazdaság2018.06.07, 18:06

A következő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése, valamint az adórendszer még inkább foglalkoztatás- és vállalkozásbaráttá tétele – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Adózás Európában címmel rendezett nemzetközi adókonferencián.

A kormány a magyar kkv-szektor erősítésére is összpontosít

Gazdaság2018.05.24, 13:44

A kormány célja, hogy megerősítse a magyar kis-és középvállalkozásokat. A szakképzett munkaerő hiányára is megoldást sürgetnek.

Csaknem háromszoros volt a kkv-k túljelentkezése az innovációs pályázatokon

Gazdaság2018.05.21, 11:07

Csaknem háromszoros volt a túljelentkezés a kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatására a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból kiírt 20 milliárdos keretösszegű innovációs pályázaton, amelynek a beadása május 15-én zárult le. A projektjük megvalósításához 100-600 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázók több mint 90 százaléka kis- és közepes vállalkozás.

Van esély a GDPR hazai enyhítésére a kkv szektorban

Gazdaság2018.05.18, 15:16

2018. május 26-tól alkalmazni kell az egységes uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR előírásait Magyarországon is. Akkor is, ha a hazai infotörvényt annak módosításáig felülírja. A kormány most azon dolgozik, hogy az érdekképviseletek véleményét beépítse a hazai GDPR szabályozásba - tudta meg a Magyar Idők.

Újabb lehetőség a vállalkozásoknak: Érték és Minőség Nagydíj

Gazdaság2018.05.16, 10:17

A Kárpát-medencei vállalkozásoknak május 25-ig lehet pályázni az idén először meghirdetett tanúsító védjegyre, 47 főkategóriában.

GINOP-változás: egy felhívásnál csökkent, a másiknál nőtt a keretösszeg

Gazdaság2018.05.10, 14:46

A kkv-k kapacitásbővítését célzó GINOP-felhívások közül egynél jelentősen megemelte a keretösszeget a kormány, a másiknál viszont jelentősen csökkentette.

Most már mindenhol kevés a munkaerő

Gazdaság2018.05.07, 16:17

Feje tetejére állt a világ az utóbbi két évben: míg korábban a dolgozónak kellett féltenie a munkahelyét évtizedeken át, most már inkább a vállalkozók félnek, hogy munkaerő híján kevesebb profitot tunak termelni, vagy gondjaik lesznek a vállalásaik teljesítése során. Ha úgy tetszik, szinte minden szakma többé-kevésbé hiányszakma lett.

Megéri a családi cégeknek a szervezetfejlesztés

Gazdaság2018.04.30, 13:26

A magyarországi cégek jelentős része családi vállalkozás, vagyis egészen más rendszer szerint épülnek fel és működnek, mint a többi társaság. Éppen ezért érdemes ezeknél a cégeknél áttekinteni a működést, mert hatalmas potenciál van bennük.

Mostantól az Ön cégét is ingyen segíti az állam a digitális átállásban

Gazdaság2018.04.24, 12:48

A magánéletünkben már megszoktuk, hogy ha elromlik valami a lakásunkban, a céges telefonkönyv helyett az interneten keresünk szerelőt. Ha eladunk vagy veszünk valamit, az apróhirdetési újság helyett már azt is a neten tesszük. Sőt állást, hitelt, de még társat is az online térben keresünk. Míg a magánéletünkben tehát jórészt már megoldottuk a digitális átállást, addig a vállalkozások esetében még mindig nagy a lemaradás. Az állam két évvel ezelőtt indította el a sokrétű Modern Vállalkozások Programját a hazai vállalkozók digitális felzárkóztatása érdekében, amelyhez mostantól bármely magyar vállalkozás díjmentesen csatlakozhat, a cssatlakozásért ...

Az új vállalatok teszik a legtöbbet a munkahelyteremtésért

Gazdaság2018.04.05, 15:17

Az új munkahelyek jelentős része a mikrovállalkozások révén születik: ezek a vállalatok arányuknál nagyobb mértékben járulnak hozzá a munkahelyteremtéshez, ugyanakkor elsősorban az újonnan alapított vállalatok azok, amelyek a cégek munkahelyteremtése mögött állnak. Mindeközben az újonnan megalakult vállalkozások jelentős hányada szűnik meg működésük első három évében, olvasható a Magyar Nemzeti Bank friss elemzésében.

Szijjártó Péter: A magyar export teljesítménye évről-évre rekordokat dönt

Gazdaság2018.04.05, 13:32

Tovább kell javítani, meg kell erősíteni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) közvetlen és közvetett exportját ahhoz, hogy a magyar kivitel kiemelkedő teljesítményét, dinamikáját fenn lehessen tartani - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy csütörtöki rendezvényen Budapesten.

Vevőszerzés, munkaerőhiány és utódlás a hazai kkv-k legfőbb gondjai

Gazdaság2018.03.27, 15:06

A Deloitte Magyarország Versenyképességi Indikátor Jelentés szerint a legnagyobb kihívást az ügyfélszerzés és a képzett munkaerő elérése jelenti a felmérés során megkérdezett cégeknél, a családi vállalkozások körében pedig minden eddiginél hangsúlyosabban jelentkezik az utódlás kérdésköre.

Csepreghy Nándor: a sikeres gazdaságpolitikához párbeszédre van szükség

Gazdaság2018.03.20, 17:28

A sikeres gazdaságpolitikához párbeszédre és szövetségre van szükség - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára kedden a Széchenyi kártya programot működtető Kavosz Zrt. kis- és középvállalkozások számára tartott rendezvényén.

Megjelent a kisvállalkozásokra optimalizált csevegőapplikáció

Gazdaság2018.01.19, 15:43

A népszerű csevegőprogramnak elkészült a kifejezetten vállalkozások számára készített változata.

Egy új konstrukcióval csökkenthető a vállalkozói hitelek átfutási ideje

Gazdaság2018.01.15, 15:59

Idén januártól egy új termék bevezetésével járul hozzá a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának még gyorsabbá tételéhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Az úgynevezett portfóliógarancia keretében a vállalkozások hiteleihez vállalt kezességek átfutási ideje minimálisra csökken.

Fontos a bérfelzárkóztatás a kisvállalkozói szektorban is

Gazdaság2018.01.07, 13:54

Fontos a bérfelzárkóztatás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban is – hangsúlyozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Újabb milliárdok a vállalkozásoknak

Gazdaság2018.01.06, 10:38

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium, amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta  Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Péntek délig még lehet kkv támogatási kérelmet benyújtani

Gazdaság2018.01.04, 15:37

Hasonlóan a többi kkv-s pályázathoz, a GINOP iránt is hatalmas az érdeklődés ezért várhatóan hamar ki fog merülni.

Minden negyedik agrárcég venne fel új embert

Gazdaság2018.01.03, 16:08

A hazai kis-és középvállalkozások (kkv) többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot. A mezőgazdaságban minden negyedik cég tervez létszámbővítést, és ezeknél erős a béremelési szándék is.

Ezek a szakmájukban sikeres vállalkozók titkai

Gazdaság2018.01.02, 15:58

A sikeres vállalkozás egyik legfontosabb alapja a minden részletre kiterjedő üzleti terv, de emellett érdemes több forrásból is tájékozódni a tapasztalt cégvezetőktől. A K&H: üzletet ide! program összegyűjtött néhány fontos tippet a szakmájukban sikeres vállalkozóktól.

Az év utolsó napjáig léphetnek a kisebb vállalkozások

Gazdaság2017.12.27, 11:50

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje - hívta fel az MTI figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

A kkv-k jól járnak a termékimport szigorításával

Gazdaság2017.12.20, 16:15

Az Európai Bizottság két jogalkotási javaslatot terjesztett elő a héten. Az első célja, hogy megkönnyítse a vállalkozások - különösen a kkv-k - számára termékeik unión belüli értékesítését, a második pedig megerősíti a nemzeti hatóságok és vámtisztviselők ellenőrzéseit a veszélyes termékek piacán.

Átalakul a kkv-k definíciója

Gazdaság2017.12.18, 15:37

Várhatóan 2020-tól megváltozik a kkv besorolás feltételrendszere, ami a hazai kkv szereplők számának növekedését fogja eredményezni. A jogszabályváltozással több vállalkozás lehet uniós pályázati források és adókedvezmények jogosultja.

A kormány segíti a kkv-kat a fejlett technológia integrálásában

Gazdaság2017.12.18, 15:09

A kormány a mintagyárak projekttel segíti a feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) abban, hogy valós környezetben ismerjék meg a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipar 4.0 megoldásokat, fejlett technológiákat, és ezeket a saját működésükbe integrálhassák - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a programot indító sajtótájékoztatón Budapesten, a Continental Automotive Hungary Kft. telephelyén.

Kkv-k is nyerhetnek a Juncker-terven

Gazdaság2017.12.14, 13:43

A 2015-ben útjára indított, eredetileg három évre tervezett európai uniós beruházásösztönző intézkedéscsomagot (EFSI) 2020-ig hosszabbítják meg, amivel a várakozások szerint legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.

Tíz tipp a sikerre szomjazó kkv-knak

Gazdaság2017.12.09, 18:01

Üzleti terv, marketing terv, közösségi média használat - ezek mind alapvetők egy vállalkozás indításához és működtetéséhez. De ez még nem elég. A K&H: üzletet ide! programjának keretében azonban szakértők összeszedtek néhány egyéb, konkrét tanácsot is, ami segíthet jobbá tenni a céget vagy a számokat.

40 milliárdot kapnak kkv-k

Archívum2017.12.08, 15:15

Mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert 430 mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) versenyképességének javítására, termelésének erősítésére, ezzel 78 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházások valósulhatnak meg.

Már a kkv-k is fizethetnek mobiltelefonnal

Gazdaság2017.12.08, 15:11

Az elmúlt egy évben jelentősen megváltozott a mobilfizetési piac. Korábban elsősorban parkolásra és autópálya-matrica vásárlásra használhatták a vállalkozók az SMS alapú mobilfizetési megoldásokat, ma viszont már két banknál is fizethetnek bankkártya helyett mobillal a vállalkozók, anyagbeszerzők.

A kkv-szektorban az exportpiacra lépés ösztönzi a termelékenység növelését

Gazdaság2017.12.06, 15:35

Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank növekedési jelentésének bemutatásakor elmondta, napjainkban a kkv-k mindössze 5 százaléka exportál, főleg árut.

A kkv-k általában nem élik túl a tulajdonosváltást

Gazdaság2017.11.29, 12:10

Az a cégtulajdonos, aki felelősen tekint vállalkozására, időben elkezdi lehetséges utódának kijelölését és kinevelését. A vagyonátadás és a tudástranszfer stratégiai megközelítést igénylő tulajdonosi feladat, amelyet csak kellő körültekintéssel szabad elvégezni, ellenkező esetben az évtizedek munkájával felépített vállalkozás léte is veszélybe kerülhet. 

Varga Mihály: A beruházásoknak köszönhetően több a munkahely

Gazdaság2017.11.28, 11:29

A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal  legfrissebb adataira reagálva az M1-nek.

Három és fél éves csúcson a kkv-k beruházási kedve

Gazdaság2017.11.27, 11:46

Több éves csúcson a kis- és középvállalkozások (kkv) beruházási hajlandósága, a cégvezetők 62 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is nagyobb az arány, ugyanis 91 százalékuk tervez valamilyen beruházást. A K&H kkv bizalmi index kutatásából továbbá kiderül az is, hogy a célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, de ingatlanberuházásokban is egyre többen gondolkodnak.

A legkisebb cégek nincsenek felkészülve az ipari forradalomra

Archívum2017.11.18, 15:57

A digitalizáció és a negyedik ipari forradalom jelentette kihívásokkal a visegrádi országok mikro- és kisvállalkozásainak jelentős része nincs tisztában, a vállalkozók nem érzik azt, hogy foglalkozniuk kellene a kérdéssel - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke a visegrádi alap forrásaiból szervezett nemzetközi konferenciájukon.

Munkahely teremtésre kapnak 4 milliárd forint a hazai kkv-k

Gazdaság2017.11.07, 11:24

Munkahelyteremtő beruházásokra több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 262 mikro-, kis- és középvállalkozás a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján. A támogatással mintegy 2100 új munkahely létesítéséhez, valamint 4400 munkahely megőrzéséhez járul hozzá a kormányzat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

17 milliárdot kaphatnak a kkv-k

Archívum2017.11.06, 16:14

Új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a cégek 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre. A teljes keretösszeg 17 milliárd forint - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.

MNB: Versenyképességi fordulatra van szükség

Gazdaság2017.11.04, 15:40

A vállalatok viszonylag alacsony termelékenysége, a megfelelő képzettségű munkaerő hiánya, az állami adminisztráció nehézkessége és a piacképes oktatás hiányosságai okozzák a hazai versenyképesség elmaradását a régiós átlagtól, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességi jelentéséből. Többek között a kisebb vállalatok és a multik közötti termelékenységi különbség csökkentése, és a bérek további emelése elengedhetetlen a felzárkóztatáshoz.

MNB: a kkv-k termelékenységének növelése a cél

Gazdaság2017.10.27, 13:31

Magyarországon lezajlott a foglalkoztatási és növekedési fordulat, most a termelékenység növelését kell elérni, különösen a kis- és középvállalkozásoknál - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, a jegybank főközgazdásza pénteken Budapesten.

Három magyar cég az európai legjobbak között

Archívum2017.10.20, 10:33

A Horizont 2020 keretprogram kkv-támogató eszközének forrásaira kiírt pályázat legutóbbi fordulójában 24 ország 119 kis- és középvállalkozása nyert el támogatást. A kkv-támogató eszköz szakaszos támogatást nyújt, a három szakasz az innovációs ciklus egészét lefedi.

Az új cégek harmada nem hiszi, hogy kap hitelt

Gazdaság2017.10.13, 16:15

Hasonló gondokkal küzdenek, mégis másképp gondolkodnak a frissen alapított cégek és azok a vállakozások, amelyek már pár éve húzzák az igát. Az MFB felmérése szerint más elvárásaik vannak egy hitellel kapcsolatban, s más kompromisszumokra hajlandók.

Magyar cégek a jövő robottervezői és okos gyárak fejlesztői lehetnek

Gazdaság2017.10.05, 10:18

Számos jó projektterv készül, de nagy a túljelentkezés a rendelkezésre álló forrásokra. Az Európai Bizottságnál pályázók kutatási projekt esetén 100 százalékos, innovációs projekt esetén 70 százalékos támogatást kaphatnak a beruházások megvalósítására, mondta Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője a kkv-k Horizont 2020 pályázati lehetőségeiről, az egyetemek és a cégek együttműködéséről és az Ipar 4.0 programról beszélt az Origónak.

A lakásban van a cég, akkor ez székhelyszolgáltatás?

Gazdaság2017.10.03, 10:44

Nem ritka, hogy egy céget a tulajdonosa a saját lakására jegyeztet be, nem pedig irodába, ipari parkba. Ez esetben felmerülhet a kérdés, kimeríti-e ez a székhelyszolgáltatás fogalmát? Mert ha igen, akkor erről bejelentést kell tenni a hatóságnak. 

5 tipp, hogy a kkv elkerülje a káoszt

Gazdaság2017.09.22, 11:43

A hazai kis- és középvállaltok tipikus hibája az Így szoktuk! szellemű cégirányítás. A tulajdonosok többsége bár kiváló szakember, nagy eséllyel cégvezetési tapasztalat nélkül indított vállalkozást. Ezzel hosszútávon akár be is fuccsolhat üzlete: ahelyett, hogy idejét, energiáját fejlesztésre és növekedésre szánná, maga alá temeti az ügyvitel, az operatív működtetés.

A kisebb cégeket is sújtja a transzferárdokumentáció

Gazdaság2017.09.20, 11:58

A legfrissebb NGM-tervezet értelmében a jelenlegi transzferár-nyilvántartási formát egy jóval komplexebb és bonyolultabb verzió váltaná fel a kapcsolt vállalkozások esetében, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis-és középvállalkozásokat is érinti, jelentős adminisztrációs terhet rakva ezzel rájuk, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Észnél kell lenniük a katásoknak

Gazdaság2017.09.08, 18:02

Az idén jelentősen megemelkedett a kata bevételi határa, már 12 millió forintig lehet a kata szerint adózni kedvezményesen. Míg korábban a kata és az alanyi áfamentesség határa egybe esett – célszerű volt katásként alanyi mentességet választani, hiszen így jelentsően egyszerűsödik az adminisztráció – az idén ez elvált. Az alanyi mentesség határa ugyanis 8 millió forint. Emiatt érdemes végiggondolni, hogyan kell számolni a katás jövedelmet és az áfát – mutat rá az adózóna.hu szakértője.

Százmillió forintra emelkedett a Széchenyi Kártya hitelkerete

Archívum2017.09.08, 17:56

A vállalkozói igényekre építve fejlesztik a Széchenyi Kártyát – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a köztévében.

Felturbózza a Széchenyi Tőkebefektetési Alapot a kormány

Archívum2017.08.28, 16:15

A kormány meghosszabbította és nyolcmilliárd forinttal megemelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztéseit segítik szeptembertől - jelentette be Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.

Folytatódik az egyeztetés a kkv fejlesztéséről

Gazdaság2017.08.28, 11:54

A magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez hozzájárult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének, versenyképességének javítására tett intézkedések kedvező hatása - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Küszöbön a mintagyárak

Archívum2017.08.25, 10:05

Néhány hónapon belül elindulhat a kis- és közepes vállalkozások (kkv) technológiai fejlesztését célzó úgynevezett "mintagyárak" létesítése - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára.

A legkisebb cégek kerülik az online bankolást

Archívum2017.08.22, 12:53

A mikro- és kisvállalatok többsége már leginkább online intézi banki ügyeit, mintegy 40 százalékuk azonban továbbra is személyesen keresi fel a bankfiókot - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív kutatásából.

Előző
Következő