kitüntetés

címke rss

Aggályosnak tartja Horn kitüntetését az államfő

Itthon2007.06.21, 16:52

A kormányfő azt javasolja Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából - erősítette meg a távirati iroda értesülését a kormányszóvivő. Sólyom László köztársasági elnök Horn '56-os tevékenysége miatt aggályosnak tartja a kinevezést, de a döntéssel megvárja az Alkotmánybíróság ítéletét. Hornt korábban már Medgyessy Péter is kitüntetésre javasolta, Mádl Ferenc akkori államfő azonban visszautasította a kérést.

Az MSZP nagyon ki akarja tüntetni Horn Gyulát

Itthon2007.06.22, 15:57

Meglepte Gyurcsány Ferencet, hogy a köztársasági elnök aggályosnak tartja Horn Gyula volt kormányfő kitüntetését. Szerinte ugyanis megérdemli az elismerést, és úgy véli, hogy Sólyom Lászlónak nincs joga mérlegelni, hogy ki kapjon állami kitüntetést. A pártelnök-kormányfő mellett a szocialista párt is kiáll a vitatott 1956-os múltú Horn kitüntetése mellett.

Hiller: Sólyom gondolja át Horn kitüntetését

Itthon2007.06.23, 17:20

Arra kéri az MSZP a köztársasági elnököt, vizsgálja felül Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésével kapcsolatos álláspontját - mondta Hiller István, a párt alelnöke szombaton. Gyurcsány Ferencet is meglepte, hogy Sólyom László aggályosnak tartja a politikus kitüntetését, de ő is kiállt Horn elismerése mellett.

Sólyom visszautasíthatja Horn kitüntetését

Itthon2007.07.03, 16:28

Úgy tűnik, Horn Gyula ezúttal sem kap állami kitüntetést - az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a köztársasági elnöknek valódi döntési lehetősége van arról, kinek ad elismerést. Sólyom László Horn Gyula 1956-os múltját kifogásolja, de korábban is szót emelt a kormány más jelöltjeivel szemben.

Sólyom nem tünteti ki Hornt

Itthon2007.07.04, 13:58

Nem járul hozzá Sólyom László köztársasági elnök, hogy kitüntessék Horn Gyulát. Sólyom indoklása szerint Horn nézetei az 1956-os forradalomról összeegyeztethetetlenek Magyarország értékrendjével. Horn szerint vannak fontosabb dolgok is jelenleg az ő kitüntetésénél, de sajnálja, hogy pont a születésnapja körül utasították el ismét.

Kötelességtudatból tagadta meg Horn kitüntetését Sólyom

Itthon2007.07.16, 12:43

Mai nézetei miatt tagadta meg a kitüntetést Horn Gyulától az államfő. Sólyom László erről a vasárnap esti A Szólás szabadsága című műsorban beszélt. A köztársasági elnök közölte, ez nem az ő konfliktusa Hornnal, hanem elnöki kötelessége volt, mert a volt kormányfő nézetei ellentétben állnak a mai rendszerrel.

Száznál több kitüntetést osztottak szét

Itthon2007.08.20, 13:36

Augusztus 20-a alkalmából nem kevés kitüntetést osztottak szét. A magyasabb kitüntetéseket Sólyom lászló köztársasági elnök adta át, sok más díjat pedig Hiller István kulturális miniszter. Így többek között kitüntetést kapott Dévényi Tibor műsorvezető-lemezlovas, Tomasevics Zorka szinkronrendező, Esterházy Péter író, Kornai János közgazdász, Till Attila műsorvezető. Kitüntettek számos színészt: Alföldi Róbertet, Eszenyi Enikőt, Lorán Lenkét, a Krétakör színtársulat több tagját, de elismerést kaptak divattervezők, bábművészek, bűvészek és tudósok, jogászok is.

Nagyot bakiztak Hillerék a kitüntetéseknél

Itthon2007.08.23, 10:37

Kínos magyarázkodásra kényszerült a kulturális minisztérium, miután kiderült, hogy összekeverték két augusztus 20-i kitüntetett nevét, és Forgács Péter filmrendező helyett az azonos nevet viselő színészt, színházigazgatót hívták meg a díjátadásra. Ő csak a helyszínen szembesült a tévedéssel, és úgy érzi, "belealázták a földbe".

Elmarad Tom Lantos washingtoni kitüntetése

Nagyvilág2008.02.05, 02:03

Elmarad Tom Lantos csütörtökre tervezett kitüntetése Washingtonban; az amerikai kongresszusi képviselő betegsége miatt nem tudja átvenni a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.

Nem Blaskó az első, aki visszadobta az állami kitüntetést

Itthon2008.03.14, 15:44

Nem fogadja el a Kossuth-díjat Blaskó Péter színművész, mert így akar tiltakozni az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. A Nemzeti Színház társulatának tagja nyílt levelében úgy fogalmazott, ha "ismét demokrácia lesz Magyarországon", akkor szívesen átveszi a díjat. A kormányszóvivő szerint Blaskó döntése a köztársaságnak szól. Nem a színész az első, aki nem tartott igényt valamilyen elismerésre: Für Lajos volt honvédelmi miniszter kétszer, Moldova György háromszor utasította vissza a neki szánt címet, Bokros Lajos a kitüntetés hiányos indoklásán sértődött meg.